Az otthon definíciója elég bonyolult. Otthon az, ahol biztonságban érzed magad, tető van feletted és szeretet vesz körül. De tényleg erről szólna?
Hiába álltatjuk magunk. Az otthon nem a tárgyilagosságról szól. Nem lehet megérinteni, s látni végképp nem lehet. Bennünk kezdődik. Otthon kell érezned magad a bőrödben. Nem máshoz kötődni, hanem mindenek előtt magadat szeretni. Ha ezt nem érzed, nincs otthonod.
Viszont megtalálhatjuk az otthonunk egy személyben. Egy emberben, akinek önmagunk mutatjuk, s ő tükröt mutat nekünk. Lehet ez a személy családtag, vagy éppen egy különleges valaki, aki a legközelebb férkőzött a szívedhez. Egy pillantásnyi idő után rájössz, hogy ki ez a személy. Elég ha érzéseid figyeled, ha vele vagy, s rádöbbensz: Ő az otthonod, nincs mentség.
A legbiztosabb mégis az, ha saját magad találod az otthonodnak. Semmi sem biztos körülöttünk, csak mi magunk. Önmagunk sorsának gyártói vagyunk, s két választásunk van: vagy élünk azzal a lehetőséggel, hogy szeretjük magunk és elfogadunk minden egyes dolgot, ami mi vagyunk, vagy örökké burokban élünk, elfogadást nem kapva, önpusztító gondolatokkal. És mennyire jobban hangzik az első, nem így van?
Az otthon bárhol lehet. Csak keresnünk kell, türelemmel és a bizonysággal, hogy mindenkinek van otthona, s nem szabad feladnunk annak felkutatását, bármi is történjék. Szeretetet kell lássunk magunkban, ha a tükörbe nézünk, s mosolyognunk, ha látjuk minden apró hibánk. Egy ember életében a prioritás élére saját maga kéne kerüljön, bármennyire is nehéz ez. Ha saját magunknak élünk megtaláljuk lelki nyugalmunk s végső soron az OTTHONunk.
