Csapatépítő program

89 10 2
                                    

~4 hónappal később~

Már 4 hónapja, hogy az ikerbátyámmal a UA hősgimnáziumba járok. Imádok itt lenni. Jó a társaság és a tanárokat is bírom. Már túl vagyunk a Sport fesztiválon, ahol 3. helyen végeztem. Szerintem ez egész jó. 

Ez a pénteki nap a suliban is szokásosan kezdődött. Viszont..

- Jó reggelt osztály! - kezdte Aizawa

- Jó reggelt. - szóltunk vissza

- A mai nap csak osztályfőnöki lesz. Ennek az o.. - nem tudta szegény befejezni

- Éljen!! - kiabálta be Mina

- El marad az angol tz!! - ujjongott Denki.

- KUSS LEGYEN! - szólt közbe a Süni

- Szóval.. - köszörülte meg a torkát a tanár - Szervezünk egy csapatépítő programot. Az osztály fele húzni fog egy nevet ebből a tálból és akit húz, azzal együtt fog lakni egy egész hétig. Közben fogok küldeni nektek minden nap feladatokat, amiket teljesítenetek kell KÖZÖSEN és le kell fényképezni/videózni majd el küldenetek nekem. A következő órán húzunk. Most pedig hagyjatok aludni. - azzal a lendülettel bele is bújt a hálózsákjába és el dőlt mint egy krumpliszsák.

Én a kis csapatommal, azaz Denki-vel, Mina-val, Eijiro-val és.. - képzeljétek, közben csatlakozott a Taposóakna is a mi kis csapatunkhoz LOL. - Bakugou-val, körbe ültünk egy padot, pontosabban a Süni padját, mert hát nem volt hajlandó fel emelni a seggét és beszélgettünk. 

- Bárcsak egymást húznánk kii~ - sójajtott legjobb barátnőm

- Hülye Alien.. Egyikünknek nem lesz párja. Legalábbis közülünk nem. - mondta a "SHINEEE!!" gyerek.

- Tudom, de ahhj. 

- Szerintem csak imátkozzunk, hogy egyikőnk se húzza ki Mineta-t, vagy ő minket.. - mondtam legjobb barátnőmre nézve, aki csak egyetértően bólintott.

- HÉ! Hallottam ám! - szólt oda nekem a szőlő - De amúgy pont néged akarlak húzni. Ha ez megtörténne, az isten áldása lenne.. És miket csinálnánk.. hajjaj.. - álmodozott, mire én az egyik kígyómmal meg fogtam és bele vágtam a falba. A többiek meg csak jót röhögtek.

- Ez szép volt Kimi! - vert hátba Sero

~Time skip kövi óra~

- Akkor, akik húzni fognak, azok: Kirishima, Kaminari, Tokoyami, Uraraka, Hagakure, Mineta, Todoroki, Aoyama, Sero és Shinsou. Gyertek ki. - szólt ránk, mi kérésének eleget téve ki mentünk az asztalhoz. Én imátkoztam, hogy Mina-t húzzam, de ha nem is őt, legalább lány legyen.

Fél órába telt, mire sorra kerültem, ugyanis Mineta hisztizett, hogy ő nem akar fiút húzni. Mikor ki húztam és meg néztem örültem, pedig nem az egyik barátnőm nevét láttam rajta. Hanem azét, akibe a barátaim szerint bele vagyok zúgva, és akár mennyire is fáj beismenrem, lehet, hogy tényleg igazuk van. Viszont aggódtam is. Egy hétig a Robbanó cukorral lakni.. Igazi kihívás. Na nem baj. 

Miután meg voltam a padomhoz sétáltam, ahol még most is ott ültek a barátaim.

- Ti kit húztatok? - néztem a cápi és Pikapika felé.

- Én Jirou-t. - mondta mosolyogva Denki. 

- Én Ashido-t húztam. - mutatta fel boldogan a cetlit Ei, mire látszólag a barátnőm nagyon megkönnyebbült. 

- És te Gorgon? - kérdezte flegmán Bakugou

- Nézd meg te magad. - tettem le az asztalra a celit. Mindenki, aki ott ült elolvasta és az arcukon ott volt a meglepettség, egyben öröm jele. De Katsuki arcáról nem tudtam leolvasni érzelmeket.

- Te engem húztál? 

- Igen, szóval érezd magad megtisztelve, mert egy ilyen csodálatos személy húzott ki, mint szerény személyem. - vigyorogtam.

- Örülnöm kéne?

- Igen. 

- Egész nap bulizunk Kiri! - mondta boldogan Mina

- Pontosan! - helyeselt a cápa, majd lepacsiztak a Pinkyvel

~ Time skip aznap suli utánra ~ (Bocsi a sok idő ugrásért, de tetszik ez a kifejezés XD)

Aizawa sensei ki osztotta a kulcsokat és jövő héten kezdünk. Addig van két napunk mindent össze pakolni egy hétre. Meg kell, hogy mondjam, kicsit izgulok. Mert hát mégis csak egy fiúval leszek össze zárva egy hétig egy külön panelban. Viszont legalább nem Minetával kell lennem. Fujj.. Szerintem ő bármelyik pillanaban képes lenne megerőszakolni. De szerencsére Iidát húzta, aki tudja felügyelni. 

Jelenleg Hitoshi-ra várok, aki.. ebben a pillanatban lép ki az ajtón.

- Hali! - köszönök neki

- Szia Kimi. Mizu?

- Velem semmi. 

- Az jó. Amúúúgy... Nektek is van ilyen csapatépítő program? 

- Igeeeen! Téged ki húzott? Vagy kit húztál? - érdeklődtem "Kérlek, mond, hogy Kedout..!" Imázkoztam magamban

- Kendout. - felelte és mintha picit elpirult volna. 

- Igen igen igen igen igen igen!! - ujjongtam

- Na és te? - kérdeztett most ő. "Vajon kiakad?"

- Bakugout. - feletem mosolyogva, mire rám köpte a nem létező vizet a szájából

- Mi van? Téged elátkoztak?

- Engem nem zavar. Kihívás. Azokat meg szeretem.

- Jól van.. De ha bántani mer, én esküszöm, hogy.. - itt el csitítottam

- Nyugi vaaaan. Nem fog. Mostanában egész jól kijövünk.

- Ha te mondod..

Az út további részében el beszélgettünk mindenféle baromságról.

Bakugou szemszög:

Hmmm.. Szóval Gorgon.. Ez érdekes lesz. De.. nem mondom, hogy bánom. Valami meg fogott benne, már az első találkozáskor. Ahogy vissza szólt.. Ahogy beceneveket aggat rám.. Ahhj. "Olyan hülye vagy Katsuki..!"  

Amúgy nagyon várom már, hogy el kezdődjön ez az egész bizbasz. Nem tudom, hogy milyen feladatok lesznek, de a hernyóból kiindulva biztos, hogy lesznek szivatósak is.

- ...bro. ...kubro. Bakubro! - szólítgat a vörös, miközben lóbálja a kezét szemem előtt. 

- Mi van már, Furahaj?! 

- Nagyon elkalandoztál. Csak nem a Kimi-vel töltött egy teljes hetedet agyalsz? - kérdezte egy kaján vigyorral

- Nem. - flegmáztam "Jó, amúgy kurára igen.. faszom!"

- Hát oké. Amúúgy.. ha hozzátok érünk segítesz egy kicsit matekból? - kérdeze reménykedve. - Nem értem a mostani anyagot. - vakargatta a tarkóját.

- Hogy te milyen egy segg hülye vagy. - sóhaj - Seggítek, mert nem akarom, hogy hülyén halj meg.

- Kössz Bro! - karolt át egyik karjával

Az út további részén én kussoltam, miközben hülyehaj pofázott mindenféle hülyeségről. Alig várom már, hogy el kezdődjön a program. "Katsuki, el kellene menned egy orvoshoz..!"

Kirobbanó szerelem [Bakugou Katsuki x oc] ÁTÍRÁS ALATTWhere stories live. Discover now