Halálos csapás

1/1.

Még mindig emlékszem. Ott térdeltem a vérben úszó szoba padlóján, az édesanyám élettelen testét a kezemben szorongatva. A vértengert a könnyeim sokasága lassacskán felváltotta, s azt sem tudtam mit kéne tennem amíg a mentőket és a rendőröket várom. Miért pont vele történt ez? Mit követett el, amivel ezt érdemelte ki? A mai napig ezeket kérdezem magamtól.
Nem is bírtam másra gondolni, ezek a dolgok cikáztak a fejemben. Azonban gondolatmenetemet a rendőr- és mentőautók szirénája szakította meg.
Ahogy beléptek a házba azonnal elvonszoltak az anyámtól. Könnyeimen fulldokolva, remegő hanggal de határozottan ezt kiáltottam neki a rendőrök erősen szorító karjai közül:
-Megígérem hogy megölöm őket! Megígérem!
Hogy kikre is gondoltam? Annak a rablóbandának a tagjaira, akik betörtek az elnök házába, és minden szemtanút megöltek, hogy később ne tudjanak tanúskodni.
Viszont, hogy kicsit érthetőbb legyen a dolog, most bővebben elmesélem;
Egy nyugodt, átlagos nap volt. 10 éves voltam, a nappaliban játszottam amíg az édesanyám főzött a konyhában. Hallottunk valami lövés szerű zajt, és először nem törődtünk vele, de amikor már sikoly társult a lövések mellé mind a ketten megijedtünk, akkor is ha ezt ő nem mutatta ki...
Az édesanyám tehát elhatározta, hogy kimegy megnézni mi folyik ott, de előtte engem elbújtatott a fürdőszobába.
-Óvatosan anya -mondtam, miközben egy könnycsepp zúdult le az arcomon.
-Ne aggódj kincsem, minden rendben lesz.-mondta az anyám megtört hangon.
Hittem neki. Reménykedtem benne, hogy minden rendben lesz. Nos,nem így lett. Egy hatalmas csattanás közepette meghallottam az anyám sikolyát. Ordítani akartam, de csak visszafolytottan sírtam a kád sarkában bújkálva. Nem szabadott hangoskodnom, mert megtalálnak engem is. Halkan kisétáltam az ablakhoz, és próbáltam valamit kiszűrni a kinti robajból. Csupán 4 -körülbelül a 20-as éveikben járó- embert láttam pisztolyokkal és körülöttük vértócsákkal. Hatalmas mennyiségű pénzt vonszoltak maguk után, és próbáltak megszökni. Miután láttam ahogy elmennek, a házunk ajtaja hirtelen kinyílt. Az Anyám volt az, 3 golyóval a hasában.-Persze ezt már csak utólag tudtam meg, mit sem sejthettem 10 évesen. -Még soha nem láttam ennyi vért, bár gazából most sem kellett volna.-
Remegő testtel futottam a telefonhoz, hogy hívhassam a 112-t. Reméltem, hogy még nem késő. Alig jött ki hang a torkomon, de nagy nehezen kiküldték a rendőröket.

Ennyi is lenne röviden a történet. Mellékesen a betörőket a mai napig nem találták meg.
Gondolom arra már rájöttetek, hogy mekkora trauma volt ez nekem. Évekig depresszióban voltam, de aztán rájöttem, hogy mivel is kéne foglalkoznom.  Lassacskán összeszedtem magam, és igyekeztem megvalósítani azt, amit anno az Anyámnak ígértem. Hogy megölöm azokat az embereket. Éveket szántam rá, hogy megtaláljam őket, de hogy is sikerülhetett volna, amikor még a rendőrségnek sem sikerült. Egyedül annyira tettek szert, hogy mindegyik bandatagnak egy fekete sas tetoválás van a karján. Feladtam, és azt gondoltam, hogy el kéne mennem egy pszichológushoz.

Így is tettem. Hónapokkal a kezelések után kezdtem visszatérni a normális kerékvágásba. Úgy értem, hogy találtam munkát, és lassan már családot szerettem volna alapítani. Csak még nem találtam meg hozzá a megfelelő embert. 10 év kellett, mire túltettem magam ezen az egészen, de sikerült, amiért nagyon is büszke vagyok magamra.

A 3. napomon a munkahelyemen találkoztam egy férfival. Jobban mondva, minden reggel találkoztunk. Napról-napra mindig többet beszéltünk, és minél többet kávéztunk együtt annál közelebb kerültünk egymáshoz. Sőt, egy idő után már a kávémat is megcsinálta. Mindig nagyon jól elbeszélgettünk, egy hullámhosszon vagyok vele és úgy érzem, hogy sok közös van bennünk. Sokszor órákig is eltartott amíg megittuk a kávénkat, mert annyira sok dologról beszélgettünk.
Így ment ez körülbelül 2 héten keresztül, amikor elhívott vacsorázni.

Köszönöm ha idáig elolvastad, és ha majd továbbolvasod akkor remélem tetszeni fog a többi rész is<3