Titkok a hegy tetején

reggeli szellő

Reggel energiával teli ébredtem. Korán reggel volt még, a levegő azonban forró, a Nap pedig égetően sütött be a piciny ablakomon. Kevés ruhám közül a legszebbet vettem fel, hiszen nagy nap nekem a mai. Hosszú, ritka színű, vörösesbarna hajamat szoros, de kényelmes kontyba fogtam. Munkához ez az ideális. Csendesen lépkedtem a kemény kőlépcsőkön, amelyek a kis konyhába vezettek. Ez a helyiség sokban különbözött az urak étkezőjétől. Rozoga, fa székek és repedezett asztal szolgált ki minket, az ételt pedig magunk készítettük el. Az alapanyagot a kedves királyunk adta.
A lányok, Harmonia,Eirene, Dolphinia, Gloria és Luciana, akik jó barátaim és egyetlen társaim voltak, már az asztalnál ettek, napra készen. Harmonia és Gloria velem együtt a kastély falain belül nőttek fel. Akkor is ismertem őket, amikor még a kőboltozatok alatt királylányosat játszottunk, vagy a hófehér, tengerre néző oszlopok között bújócskáztunk. A többiek tizenéves, hajadon lányokként kerültek ide, mivel a családjuknak nem volt pénze az eltartásukra. Sajnálom őket, ugyanakkor szeretem a társaságukat, és ők is élvezik a munkájukat.
-Jó reggelt.-mondtam halkan. Mind visszaköszöntek. Leültem közéjük, és enni kezdtem a szendvicset, amelyet valamelyik lány készített el. Hűs vizet ittunk hozzá. Egy forró, nyári reggelen a hűvös víz olyan, akár éhezőnek a falat kenyér. Testemet átjárja a hideg, amint belekortyolok, és máris feltöltődöm. Reggeli közben nem beszélgetünk. Sosem szoktunk. Ebéd közben, amikor majdnem az összes szolgáló itt van, történetektől és élményektől hangos és boldog a kicsi szoba. Reggeli közben igyekszünk egész délelőttre való energiát magunkba szívni.
Reggeli után szétszéledünk. Mindenki teszi a dolgát. Előtte a lányok mind sok sikert kívántak az új munkámhoz. Lemegyek három lépcsőn, majd csendesen, figyelve, hogy nehogy zajt csapjak, átvágok a díszes, aranyozott csarnokon. Cipőm sarka alig hallhatóan kopog a márványpadlón. Be kellene fordulnom a csillogó lépcső irányába, amely a herceg szobájához vezet, azonban a terasz forró szellője csalogatóan cirógatta az arcomat. Befordultam hát balra, és kimentem a kőoszlopok közé. Az eredetileg hófehér, mára már az időjárás miatt inkább sárgás színű párkányhoz sétáltam. Hosszú hajamat a szél kibontotta a kontyból, s lágyan fújta, akár a messzi fák leveleit. A tenger halkan, gyönyörűen fodrozódott. Kék szemem becsuktam, és hallgattam, ahogy a sirályok párjukat hívják és ahogy a hajók nyomán a hullámok fel-fellobbannak, fenyegetően, mégis befogadóan. A forró szél továbbra is kedvesen simogatta a bőrömet, mintha azt kérné, maradjak itt.
Eltelt pár pillanat vagy talán percek is, amikor újra kinyitottam a szememet. Sietve újra összefogtam széltől kócos hajamat, és beszaladtam a falak közé. A robusztus épület szinte teljesen nyitott volt. Hátul a szobák (amelybe a mi szobáink és a királyi lakosztály is beletartozik) zártak voltak, de itt elől az egész terület egy nagy oszlopcsarnok. Felmentem a lépcsőn, és azonnal a herceg szobája felé vettem az irányt. Halkan kopogtattam, hármat, ahogy a szolgálóknak kell.
-Jöjjön be!-szólt egy férfihang. Óvatosan benyitottam. Elállt a lélegzetem. Igaz, hogy már huszonegy éve itt élek, de a királyi lakosztály mindig tiltott terület volt. Most azonban, végre láthatom. Minden csillog és gyönyörű. Az ágy felett arannyal beszegett, világoskék baldachin, a falon három ablak, és két ajtó. Talán egy erkélyre vezethetett, a másik pedig egy fürdőbe.
-Jó reggelt, Uram-mondtam hangosan. Válasz az egyik ajtó mögül érkezett:
-Jó reggelt! Bizonyosan ön az új szobalányom.
-Igen, Uram!
-Jó. Amíg fürdök, ágyazzon meg kérem!-mondta, majd hallottam, hogy megengedte a vizet. Még mindig az ajtóban álldogáltam. Óvatosan léptem be, mintha tilosban járnék. Az ágya még meleg volt. Úgy értem hozzá, mint valami kincshez. Óvatosan, vigyázva cseréltem ki az ágyneműt, és ránctalanra hajtogattam a lenge takarót. Ma hétfő van, tehát nem kell kitakarítanom az egész szobát, csak a talajt. Felvettem az odakészített seprűt, és kisöpörtem a kőpadlót. Az ablakot porosnak találtam, így azt is áttöröltem. Kinyitottam, had' szellőzzön a szoba. Így, hogy szobalány lettem, Nikolaus herceg öltöztetője is én vagyok. Eddig a vendégszobában takarítottam, ahol naponta váltakozó, gazdag uraknak segítettem felölteni a szebbnél szebb, irigylésre méltó selymeket. A hercegnél dolgozni a legmegtisztelőbb dolog, amit csak egy szolgálóleány álmodhat. Csendesen végeztem a dolgom. A kitárt ablakokon át most friss levegő töltötte meg a szobát. A fürdőben már nem ment a víz, halk mocorgást hallottam, de semmi mást. Pár perc múlva Nikolaus Yiorgos herceg egy fehér, arannyal beszegett köntösben jött ki a szobából. Persze én nem zavartattam magam, tettem a dolgomat tovább, de azért magamban megjegyeztem, hogy milyen jól néz ki. Fiatal, magas, jóképű, haja selymes, melynek színe majdnemhogy fekete. Éreztem, hogy pár pillanatig rajtam legeltette a szemét. Illetlen viselkedés, még tőle is, de azért örültem neki. Persze őt sem izgatta, hogy valaki más így látja. Biztos sokan látták már meztelenül. Az ágyasait naponta váltogatja. Persze azt hiszi, hogy ezt titokban teszi, de mindenki tud róla.
-Köszönöm...-kezdte.
-Penelope. A nevem Penelope Calimeris-segítettem ki kissé talán túl gyorsan.
-Rendben, akkor köszönöm Penelope. Ideadná a reggelihez való öltözékemet?
-Persze, uram!-mondtam, és a kinyújtott kezébe adtam az előre kikészített ruhákat. Amíg felvette őket, én a nyitott ablakon nézelődtem. Innen az élénkzöld kertre lehetett lelátni. Az egyik kertész éppen a bokrokat vágta egyforma formájúra. Az égen lassan úsztak a habos felhők.
-Penelope, segítene?-zökkentett ki a leskelődésből a herceg. Inge ujja kétfelé állt, miközben felém nyújtotta. Begomboltam, majd felhajtottam az ujjat. Kicsit olyan érzés volt, mint amikor az anyák egy ünnepélyre szépen kiöltöztetik a fiukat, és indulás előtt még egyszer utoljára rendbeszedik a ruhájukat. Amikor készen lettem, felnéztem.
-Köszönöm, Penelope-mondta, miközben sötét, sejtelmes, de mégis nyugalmat árasztó szemeivel engem nézett. Eltelt pár pillanat így-Elmehet.