Cas

Part II.

A hét hátralevő részében ezek történtek:

SZERDA: Szerencsére Bálint megkapta az első egyesét vagyis rögtön kettőt mert Frici tanár úr tesiből adott rossz jegyet, a másikat meg Kálmán bácsitól kapta nyelvtanon. Nem csodálkozom.

Eli végül nem kutyust kapott, hanem egy sünit, mert kiderült, hogy az apukája allergiás a kutyaszőrre, de a sündisznó is irtó cuki. Áthívott magához és egész délután Csingivel játszottunk.

Kaptam egy ötöst angolból. 

CSÜTÖRTÖK: Átmentem megint Elizához és játszottunk a legújabb játékával, és Zsigi készített nekem egy különleges alkoholmentes koktélt.

Meglátogattuk anyáékat. Nagyon jól vannak. Jacob rajzolt nekem egy hatalmas csokor virágot szülinapomra, mert sajnos akkor nem tudunk eljönni. Hihetetlen, hogy még csak 8 éves és ilyen jól rajzol. Nemsokára már teljesen meggyógyul és vége a terápiának. Alig várom, hogy hazajöjjön. Anya is javulgat de neki még több időre van szüksége.

PÉNTEK: Megint kaptam egy ötöst angolból, meg egyet fizikából. 

Apuval suli után ismét felmentünk Pestre, vettünk nekem egy szép pulcsit, két farmert, megint bementünk anyáékhoz és megnéztük a középiskolákat, mert lassan el kéne döntenem hova megyek. Jaj nekem.

Viharosan közeledik az év vége. Konkrétabban 3 hét maradt! Ezzel az a gond, hogy még nincs meg a búcsúztató műsor, a ballagásról még csak szó sem esett, és ugye még mindig nem tudom, hogy hova fogok menni. Kész őrület.

Végre hétvége! A hét eleje eléggé húzós volt. Főleg Bálint miatt. Csak abban bízom, hogy kirúgják. Mondjuk már kevesebb, mint egy hónap van hátra, de szeretném az utolsó pillanatokat jónak megélni, és szeretnék rendesen elbúcsúzni mindenkitől. Lehet, hogy csak két éve járok ide, de annyira jó közösség voltunk! Na mindegy, persze nem akarok újra 8.osztályos lenni. Nagyon kemény és nehéz év volt.

Mára azt terveztem, hogy véglegesen eldöntöm mi szeretnék lenni. Végig néztem egy csomó pesti iskolát, és miután kiválasztottam a számomra lehetséges opciókat, megkérdeztem róla anyát, Jacobot, apát, és Elit, hogy mit gondolnak. Az üzeneteket nem fogom kimásolni, mert olyan hosszasan elemeztük a dolgokat, (rengeteg szempontot figyeltünk, főleg anyával) hogy akár több titkot is leírhattunk volna, senki nem tekerne vissza ennyi üzenetet. A lényeg, hogy itt vannak a lehetséges munkák, hogy ki mire szavazott, és hogy mi leszek végül( ha sikerül):

-Cukrász: Ezt az ötletemet senki nem támogatta, mert hogy macerás, és nem keresnek jól, pedig szerintem élvezetes lehet tortákat meg sütiket díszítgetni, de megélhetés szempontjából biztosan nem jó választás.

-Kereskedelemmel kapcsolatos munkák: Jacob szerint jó lenne, ha lenne egy saját csokiboltom mert akkor onnan mindig elcsenne egy pár szeletet, és még ingyen is van. Rajta kívül ebben sem volt benne senki, mondjuk ezt én sem gondoltam komolyan, csak úgy odatettem a lehetséges opciók közé.

-Titkárnő: Na, személy szerint nekem is ez tetszett a legjobban, ezt már mindenki díjazta, anyu szerint a titkárnő egy jó állás, mert nem kell azért annyit dolgozni, és talán még jó is csinálni. Majd meglátjuk, mert ezt választottam.

Utána néztem, hogy pontosan mivel is foglalkozik egy titkár, és végül úgy döntöttünk, hogy egy angol tagozatos iskolába, a Tamási Ernő Kéttannyelvű Angol Tagozatos Szakközépiskolába fogok járni. Mivel ilyen hosszú a neve simán csak TEKAT Szaksulinak is nevezik. Jövőhét keddig kell legkésőbb leadni, hogy hova szeretnénk menni. Ez is megvan.

Hétfő. Az emberek 90%-ának a rémálma. Ahogy nekem is. Őrület, apu reggel kirakott az ebédlő asztalra egy kis üzenetet, hogy ma egyedül kell iskolába mennem. Persze nem azzal volt a bajom, hogy féltem vagy ilyesmi, mert már párszor előfordult ilyen, de mivel apa nem tudott elvinni kocsival, gyalog pedig soha nem értem volna oda, ezért busszal kellett mennem. A buszozásról csak annyit, hogy legutóbb egy kiskutya rálépett az új cipőmre, és tiszta sár lett.

Összeszedtem magam, és 6:26kor elindultam otthonról, hogy legkésőbb félre ott legyek. A távolsági busz 6:30kor indult, de szerencsére a buszmegálló ott van szinte a ház előtt, úgyhogy nem voltam késésben.

Felszálltam és kifizettem a jegyet, mikor megpillantottam Bálintot! Hát ez meg hogy a francba kerül ide? Én úgy tudtam Kecskeméten laknak. Miért ilyen velem a sors? És a hab a tortán, hogy tele volt a busz (reggelente mindig százezren ülnek) és nyilván ki mellett volt csak hely? Bálint mellett. Gyorsan felhúztam a kapucnimat, hogy még véletlenül se ismerjen fel, és szótlanul leültem.

Az úton végig a telefonomon játszottam, és már majdnem megúsztam volna az utat mikor megszólalt:

-Cassandra?- kérdezte. Utálom amikor így hívnak. :(

-Igen, Bálint- mondtam kihangsúlyozva a teljes nevét (bár őt mindenki így hívja). Mondjuk ezt szerencsének, nem nagyon érdekelte, hogy ott vagyok.

Mikor megérkeztem leszálltam a buszról, viszont Bálint nem. Nem tudtam elképzelni, hogyha nem a suliba, akkor hová megy. Jó, ez nem vall rám, de megölt a kíváncsiság, ezért felszálltam a hátsó ajtón, beültem leghátra, ismét eltakartam az arcom és azért drukkoltam, hogy még véletlenül se ismerjen fel, mert akkor tuti azt hinné, hogy követem, ami persze tökéletesen igaz.

Már csak két megállót ment a busz, és az elsőnél nem szállt le, úgyhogy én sem. Az utolsó megálló kicsit távolabb volt, 20 percig ment a busz egyfolytában a forró aszfalton, aztán megálltunk.

Bálint leszállt úgyhogy én is. Ez így tudom, hogy olyan, mintha egy mániákus lennék, és olyanba avatkozok bele amibe nem kéne, de akkor is hajtott a kíváncsiság. Ha jól tudom erre csak egy kisebb étterem, meg egy rendőrség van mert ez már nagyon a város széle. Bálint az utóbbi felé ment. Tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, hiszen egy tizenéves gyerek minek menne a rendőrség felé? A fiú bement. Annyira azért mégsem mentem messzire, hogy menjek utána, úgyhogy kint elbújtam egy bokor mögött és vártam. Unalmamban fűszálakat tépkedtem meg dúdoltam az egyik kedvenc számomat,( Calvin Harris- My way) miközben kijött, vagyis kijöttek. Te jó ég, miért vagyok ennyire ostoba, hogy követtem!