MINDVÉGIG RÁD VOLT SZÜKSÉGEM

első fejezet

KADE

Érzem, hogy ez nem jó ötlet. Még 4 hónapja sincs, hogy szakítottunk Layla-val és igazából nem is értem miért vagyok egyáltalán itt, a kocsimban, úton Niko bulijára. Vele mostanában lettem jóban, eddig Layla miatt nem is nagyon barátkoztam az engem körülvevő emberekkel. Viszont ahogy véget ért a 2 évig tartó kapcsolatunk, kinyílt előttem a világ és elkezdtem észrevenni, hogy nincsenek barátaim, illetve egy volt, de ő is hátba szúrt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem gondolok rá minden egyes nap azóta is, hogy megtörtént az, amire sosem gondoltam volna.

 Egy átlagos este volt, későn végeztem a gyakornoki munkában az egyik ügyvédi irodában és mentem hazafelé, ahogy általában szoktam.Mindig már csak otthon eszem, de aznap kivételt tettem és elmentem az egyik kedvenc éttermünkbe, gondolván, neki is viszek haza, mert tudom, hogy mennyire szereti. Belépve az étterem ajtaján viszont valami olyat láttam, ami azóta is beleégett a fejembe és minden egyes pillanatban eszembe jut. Layla ott ült, a szokásos helyünkön, a kedvenc, levendulalila ruhájában egy másik férfivel. Ő pedig Christian volt, az akkori legjobb barátom, akivel születésünk óta jóban voltunk. Egymás kezét fogták az asztalon, Layla jobb oldalán egy csokor virág hevert, miközben megállás nélkül mosolyogtak. Aztán Christian meglátott engem.Engem, ahogy az ajtóban állok, teljesen lefagyva, mint aki nem is fogta fel, mi történik előtte. De, tudtam, egyszerűen csak nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik velem. Abban a pillanatban visszafordultam az akkora már zuhogó esős időbe és elindultam a kocsimhoz. Layla is rájött, hogy láttam őket,ő mégsem jött utánam, csakis az úgynevezett legjobb barátom, akiben akkorát csalódtam körül belül 2 perccel ezelőtt. Viszont nem ért utol, pedig úgy sietett, mint még soha. Azonnal hazahajtottam, majd otthon mindent szétvertem,ami a szemem elé került. Nem szoktam ilyen lenni, sosem voltam erőszakos, de annyira dühös voltam, hogy nem gondolkoztam. Az ezt követő hetekben teljesen kifordultam magamból. Teljesen elérhetetlenné váltam, nem vettem fel senkinek a telefont és nem foglalkoztam semmivel, mert egyszerűen nem érdekelt. Igazából,hogy őszinte legyek, azt, hogy most már talpra álltam, Nikonak köszönhetem, bár persze még most sem léptem túl ezen teljesen. Az egyik nap eljött a házamhoz és addig dörömbölt az ajtón, míg kinyitottam neki, majd fél óráig arról beszélt nekem, hogy miért nem éri meg így elzárni magam mindentől. Mikor befejezte hatalmas monológját, kiment a tágas nappaliból és elhagyta a lakást. Összehúzott szemöldökkel néztem magam elé, de mire felnéztem, már újra megjelent a bejáratnál, kezében két hatalmas táskával.

- Te meg mit csinálsz azokkal a táskákkal? – kérdeztem rá egyből, mert nem értettem a szituációt

- Amíg ilyen állapotban vagy, biztos, hogy nem leszel egyedül. – mondta lazán, majd már ment is az egyik vendégszoba felé.

Értetlenül néztem utána, majd felemeltem magamat a kényelmes kanapéról és a konyhába mentem, hogy töltsek magamnak egy újabb pohár bort. Már éppen kiléptem volna vele a helyiségből, mikor egy személy elállta az utam és még az üveg poharat is kilökte a kezemből, amely hatalmas csattanással esett a földre.

- Ezt most mi a faszért kellett? – ordítottam teljesen kikelve magamból.

- Innentől kezdve ugyanazt fogom csinálni, amit te. Ha megiszol két üvegnyi vörösbort, én is. Ha szétvered a falat, én szintén ugyanezt fogom tenni. Így majd hátha kevésbé fogod kínozni magad miden féle szarral.

És tényleg így tett. Az elején nem hittem neki, majd mikor láttam, hogy tartja a szavát, tényleg igaza lett, kevesebbet piáltam, verekedtem és dohányoztam. Egy idő után pedig ezeket teljesen elhagytam, a cigiről is sikerült leszoknom. Szóval igen. Azóta teljesen helyrejött az életem és minden nap hálás vagyok, amiért aznap Niko eljött hozzám. Az már más kérdés, hogy azóta is nálam csövel, hogy állítása szerint "felügyeljen", bár mindketten tudjuk, hogy erre már rég nincs szükségem.