Sosem késő (Adam Gontier)

3. rész

- Igen anya. Ott leszek, megígértem. Vége az órámnak és már ülök is a kocsiba.  Ígérem, hogy meg sem állok míg haza nem érek. - mondom a telefonba az egyetem folyosóján.

- Akkor jó. Képzeld csinálok olyan fokhagymás szószt is, tudod amit szeretsz. - mondja anyám, és ahogy hallom egyre jobb a kedve.

Anyámék kicsit több mint ötven kilóméterre laknak tőlem. Megtehetném, hogy akár hetente is hazamegyek, és azt hiszem anyám soha boldogabb nem lehetne akkor, de tekintve, hogy dolgozom és tanulok ezt az utazgatást inkább kihagyom. Viszont havonta egyszer mindig rendez egy nagy családi ebédet. Van amikor apa grillezni áll neki, van amikor anya bent őrültek módjára süt, főz mintha egy hadsereget várna ebédre. Na ezen mindig megjelenek, vagyis legtöbbször. Megesett már, hogy nem jelentem meg, de őszintén, elég fárasztó minden hónapban egy egész napot az idegesítő rokonaimmal tartani, úgyhogy az idegeim megőrzése érdekében néha inkább nem megyek el. De ez most nem az a nap, ugyanis már összepakoltam és lelkileg is felkészültem Mary nénikém idegesítő nevetésére.

- Igen tudom. Alig várom. - motyogom és megállok az előadó előtt.

- Ohh és nem fogod elhinni. Lesz új vendégünk is.

- Igen? Ki? Matt megint összeszedett valakit és be akarja mutatni a családnak?

- Nem. És ne bántsd Matthewt. Könnyen szerelembe esik. Nem tehet róla. - kel anyám a bátyám  védelmébe.

Igaza van anyámnak. Matt roppant könnyen szerelembe esik, bár igazából ez nem szerelem, csak anyám nem akarja észre venni mi is folyik itt. Sűrűn jön össze nőkkel és esetenként, mikor a csaj kikönyörgi haza hozza. De igazából egyikkel sem volt együtt többet mint négy hónap. Sőt, a legtöbbel két hónapig bírja. Az én elméletem az, hogy ő tényleg keresi a Nagy Őt, viszont hamar rájön, hogy az ágyában fekvő nő nem az akit keres úgyhogy tovább áll. Szóval nem, nem esik könnyen szerelembe, csak nagyon szeretne szerelembe esni.

- Ooké. Na mindegy. Nekem most órára kell mennem. Majd otthon találkozunk. Szia. - mondom és amint ő is elköszön kinyomom a telefont és belépek az előadóba.

x x x

Unalmas egy óra volt, sőt igazából szerintem pár percre el is aludtam. Ha Alice nem bök meg, azt hiszem a végéig aludtam volna. De most, hogy már vége, Aliceszel az oldalamon lépek ki az előadóból. Alice egy alacsony, barna hajú és roppant aranyos lány. Nem is értem, hogy lettünk barátok, valahogy az én stílusom nem egyezik meg az övével, de valahogy mellém szegődött. Úgy ismertük meg egymást mint mások az általánosban a legjobb barátjukat. Az első órán mellé ültem le. Akkor kezdte az egyetemet, épp, hogy elmúlt tizennyolc éves, és azt hiszem nem nagyon ment neki az ismerkedés. És mivel a másik oldalán egy olyan srác ült aki ciciket rajzolt a füzetében, gondolom én voltam a jobb választás.

- Szóval haza mész? - kérdezi mikor megállunk az én kocsimnál.

- Ja. Holnap jövök vissza. Remélhetőleg minél hamarabb.

- Annyira azért nem lehet rossz. - neveti el magát.

- Legközelebb magammal viszlek, jó? Meglátjuk mikor akarsz majd vissza jönni. - mondom majd kacsintok egyet - Na indulok mert a végén még az lesz a nap híre, hogy későn értem oda. Szia.

Alice mosolyogva integet majd elsétál, én pedig beszállok az autómba. Egy percig csak nézek magam elé, majd nagyot sóhajtva beindítom az autót. Bár semmi kedvem ott lenni, jól tudom mi lenne ha én érnék haza utoljára. Hallgathatnám a rokonoktól, hogy milyen ritkán járok haza és még ilyenkor sem tudom kapkodni magam. Aztán Matt valószínűleg beszólna valamit a többieknek, hogy hagyjanak  már engem és ezután jönne a lavina. Amihez jelenleg nincs energiám, sőt. A tegnapi miatt olyan másnapos vagyok, hogy csoda, hogy ki tudtam kelni az ágyból. Álmos vagyok, fáj a fejem és kavarog a gyomrom, úgyhogy elmondhatom, hogy nagyon is szeretném ha most minden nyugisan menne otthon. Felveszem a napszemüvegemet és beindítok egy zenét, hogy legalább a haza utam kellemesen teljen.