Lehettem volna a mindened. A társad, a szerelmed, a társszerelmed, a hátországod, az érzelmi stabilitásod, a mindennapi szexed, az ágyad, az asztalod, a választásod, a férfias döntésed. Lehettem volna én a hosszú hajszálak a mosdóban, a rózsaszín fo...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Június 29.-e. A nap, amit egykor szerettem, de manapság utálok. Legszívesebben eltaposnám a föld mélyére az érzéseimmel együtt, ahol soha de soha nem bukkanék rá. Utálom, egyenesen utálom, hiszen David ezen a napon jött a világra. És nem is ő lenne, ha ezt nem ünnepelné meg - oké, nem teljesen ő volt, mert Alice rendezett neki egy meglepetésbulit - és én is hivatalos voltam az eseményre, mint leendő sógornő. De azt hiszem, hogy sokkal jobban tettem volna, ha a lábamat még be se teszem az ilyen alkalmakra szolgáló terembe.
A reggelemet egy kávéval az erkélyen töltöttem, miután felébredtem és közben Oliviával társalogtam. Megnyugtató érzést nyújtott a hangja lágy simogatása és szívből jövő nevetése. A lelkem rettenetesen fájt miatta, mert csak azt szeretném, ha mellettem lenne és mélyen beszippanthatnám illatát, amit szóvá is tettem.
- Olyan kár, hogy nem vagy mellettem! - nyeltem egy nagyot, hogy legyűrjem a torkomban keletkező gombócot és a könnycseppeimet is próbáltam visszatartani. - Rettenetesen hiányzol Olivia, el sem tudod képzelni mennyire!
Barátnőm hangos hahotázásba kezdett.
- Jaj, drága Lotte, hát senki sem mondta neked? - kérdezett vissza kis meglepődöttséggel a hangjában, amire feljebb ültem a széken. - Én is hivatalos vagyok az esküvőre.
- Olivia, ez tényleg igaz? - döbbentem le, ugyanakkor arcomra egyre és egyre nagyobb mosoly kúszott. - Jézusom, igaz - nevettem fel kínosan, majd hajamba túrtam, mint ahogy mindig is szoktam.
- Hát miért ne lenne igaz, kedves? Ennyire hihetetlen? - hallottam, ahogyan a metró sípol, majd pár másodperc múlva hangosan elsuhant a következő megállóig.
- Leginkább az a hihetetlen, hogy David téged is meghívott - kezdtem el játszadózni a selyemköntősöm kötőjékével. - Jó, oké, persze értem, hogy minimálisan tartottátok a kapcsolatot, de mégsem voltatok annyira jóban, hogy ez feljogosítsa arra, hogy látni szeretne az esküvőjén.
Olivia nagyot sóhajtott a telefonba. Hallottam a nyüzsgő New York zajait; a dudáló autókat, az emberek beszédét és barátnőm magassarkúját. - Lotte, drágám, én csakis miattad megyek el a következő hónapban Hawaiira. Lehet nem kellene elmondanom, mégis úgy érzem, kötelességem; David engem csakis kizárólag miattad hívott meg az esküvőre, senki másért. Nem mellesleg nemrég kaptam meg a meghívót gyors szállítással.
Lesokkolódtam a hallottak után. A testem lehűlt, hideggé vált, amelynek következtében az ujjaim majdnem elengedték a készüléket. Egyedül a szívem maradt meleg és ez kezdte el felmelegíteni testemet. Egyre erősebben dobogott David tette miatt.
- A levél körülbelül hány órakor érkezett meg hozzád? - felálltam a székről, majd a korlátba kapaszkodtam, a tekintetemet pedig a kék vízre vezettem.
