Word of my heart || YunGi ✓

eighth

Kijelenthetem, hogy életem legrosszabb napja volt a mai.

Először is, hétfő volt, San zsörtölődve ült le mellém, hogy miért nem ülhet Wooyoung mellett. A fizikatanár úgy gondolta, hogy irat egy dogát, matekon meg feleltünk. Na, ki kapott egyest? Persze, hogy én!

Hongjoong nem volt iskolában, Jongho meg Yeosang-gal chatelt egész nap, úgyhogy nem vokt kinek kiöntenem a lelkem.

Az ebédszünetet újra a tetőn töltöttem teljes önmarcangolással. Nem volt kedvem enni, ennek tetejében semmi kajám nem volt.

Éppen a korlátot támasztottam, amikor az ajtó csukódását hallottam magam mögött. Hátrafordulva Seonghwa-t láttam meg. Mellem jött, és aggódva nézett rám.

- Valami baj van?

Sóhajtottam. Ne már! Csak egy kicsit egyedül akartam lenni, nincs nekem semmi bajom.

- Nem, jól vagyok. És te? - kérdeztem vissza mintegy tématerelésképp.

- Mingi, ez költői kérdés volt. Mindenki aggódik érted! - hát, ez nem jött be. Unottan fordultam vissza a tájhoz.

- Pedig nincs semmi bajom.

- Oké, beszélj. - parancsolta, és ekkor rámjött az őszinteség-roham.

- A tegnap előtti bulin teljesen féltékeny lettem egy idegen srácra, mert jót beszélgetett Yunho-val. Tudom, nincs jogom annak lenni, hiszen nem vagyunk egy pár, de ez tényleg kiborított! Azután elkezdtem vedelni, és csak pár dolog maradt meg, például, hogy csomó sört iszom, meg, hogy Yunho felvisz a szobánkba. Csak ketten voltunk, mert ugye ki más lett volna ott? És akkor valamiért megcsókoltam! Nem hiszem el, hogy megtettem. Remélem, nem vallottam szerelmet. Csak erre emlékszem. Egyrészről roppantul örülök, hogy vele történt életem első csókja, masrészről pedig átkozom magam, hogy tönkretettem a barátságunkat! Basszus, olyan furcsán viselkedett tegnap meg ma is! Hogy elbagatelizáljam a dolgot, és ne tűnjön úgy, hogy szándékosan csináltam, úgy tettem, mintha elfelejtettem volna mindent. Még meg is kérdeztem, hogy mit csináltam aznap este, és akkor is dadogott, meg teljesen kínos volt az egész szituáció! Biztosan bánja, hogy megcsókoltam! Istenem, most tényleg mindent elrontottam! - a könyökömmel a korláton támaszkodtam, tenyereim közé fogtam a fejem.

Seonghwa csendben hallgatott, egyszer sem szakított félbe. Így, hogy kimondtam, már sokkal jobb volt. Megkönnyebbültem, hogy nem csal egyedül én tudom. Végül sóhajtott egyet, és felém nézett.

- Azta... ez aztán... nem godnoltam volna! - mondta végül. - Tudja ezt még rajtam kívül valaki?

- Nem. Talán Hong-nak vagy Jonghonak mondtam volna el, de ők... mindegy. Mielőtt még megsértődnél, nem bántam meg, hogy elmondtam neked. És köszi. - eresztettem el egy mosolyt, amit viszonzott.

- Ez csak ternészetes. Ha egy barát bajban van, segíteni kell rajta, nem?

- De. Megtettem volna érted. - vallottam be őszintén. - Na, de elég belőlem, mi van Hongjoong-gal? - huzogattam a szemöldököm.

- Hát... semmi érdekes. Megvagyunk. Még nem volt semmi érdemleges. Nagyon szeretem. - mondta egy szerelmes mosollyal arcán. Hong nagyon szerencsés Songhwa-val. Szeretik egymást, egy hullámhosszon vannak, megértik egymást.