Biztonságban

1.4K 84 23
                                    

Reggel arra kelltem, hogy a lábamon nehezedik valami. Hunyorítva kinyitottam a szemem.
A lábam Bucky lábával össze volt gabajodva, mintha nem akarnánk egymást elereszteni. A vállán feküdtem, miközben keze a derekamon pihent, a karom pedig átöleli Őt.
Felnéztem az arcára, békés volt, pár tincs a szemébe lógott és eggyenletesen szuszogott.
Elakartam menni, komolyan, esküszöm! De valami vissza tartott, nagyon is.
Hisz...túlságosan biztonságba éreztem magam ahoz, hogy elmenjek innen.

-Meddig akarsz még bámúlni?-suttogja egyszer csak egy sunyi mosoly kiséretében.
-Te jó ég! Te ébren vagy?
-Már egy ideje.-mosolyog.
Az arcunk túl közel volt, túlságosan is, nekem pedig a pulzusom szokatlanúl eltért.
Elhajóltam, kibontakoztam az ölelésből és a fürdőbe mentem megmosakodni.
-Mit csinálsz? Mit csinálsz?-kérdeztem suttogva magamtól, miközben vízzel locsoltam az arcom.
-Brook én elmegyek...regglizni, rendben?-szól az ajtó mögűl.
-Persze, menj csak.-zártam el a csapot,majd elvégeztem a reggeli tehendőim és elmentem felöltözve a konyhába.....................


*Másfél hónap múlva*


Ennyi idő telt el az eset óta. Buckyval nem nagyon beszélünk, de ha mégis az általában nagyon kínos volt.
Én dolgozom és Ő is, nyomoznak az elrablóm után, én pedig jelentéseket teszek, és néha segítek nekik.

A mai nap sem volt különb, legalábbis azt hittem...

Reggel fellkeltem, meg mosakodtam, felöltöztem és elmentem reggelizni. A csapat nagy része ébren volt már és beszélgetve reggeliztek.
-Sziasztok.-vettem el egy bögre kávét, meg két szelet piritóst és rántottát.
-Hogy aludtál?-kérdezi Steve.
-Pocsékúl.-válaszoltam tömören, ugyanis tényleg így volt. A rémálmok nem hagytak aludni, állandóan ott voltak. Ahogy elrabolnak, meg kínoznak. Az emlékeim most már nem csak nappal, de éjszaka is kergetnek.
-Meg kéne próbálnod, nagyon nyúzottnak nézel ki.-mondja.
-Steve....-sóhajtok.-Képtelen vagyok aludni....olyan, mintha figyelnének, ahogy pedig becsukom a szemem.... a rémálmok......haggyuk.-álltam fel a kávéval és elmentem a központba dolgozni.

Keményen dolgoztam egésznap, ahogy tudtam, hogy eltereljem a figyelmemet Buckyról és a rémálmaimról egyszerre. Megmentett....és biztonságba érzem magam melette, vele akarok lenni, de nem lehet. Ő nem....csak én érzek iránta bármit is. A többiek mit szólnának hozzá?

Fejfájással indúltam vissza és azonnal a konyhába vetettem magam, ahol Natasha és Wanda fogadott.
-Sziasztok!-köszöntem.
-Szia!-mosolyogtak.
-Mi az? Miért mosolyogtok így?
-Hát...-kezdi Wanda vigyorogva.-tudjuk hogy pár hete Buckyval aludtál....-a lélegzetem is vissza folytottam.
-Mi van köztetek?-kérdezi Nat.
-Semmi, miért?-mosolyogtam kínósan.
-Nekünk nem tudsz kamuzni.-vigyorog Wanda.
Nem szóltam semmit, csak köztük kapkodtam a fejem. Komolyam rájöttek volna? Még én sem vagyok benne biztos.
-Pedig hülyeség.-fordultam meg.
-Nem mész sehova.-jött ki hirtelen elő a fal mellől Steve.
Oh, basztikuli....
-

Csak...beszélgetni szeretnék.-űlt le a kanapére, majd a kezébe temette az arcát.-Kívűlről olyan, mintha a...mentális, lelki állapotodod romolna, naponta.-sóhajtott.
-Pedig mindn rendben.-ülök le mellé.
-Kívűlről nyúzottnak nézel ki, fáradtnak, mint aki alig alszik.
-Mert nem is...-suttogok.
-Mi az oka?
-Ha becsukom a szemem, akkor rémálmok, ha pedig nyitva van, akkor emlékek. Minden neszre felkelek és elő rántok egy pisztolyt, amit a párnám alatt van....nem érzem magam biztonságba....-szorítom össze a szám. Mikor lettem ennyire érzékeny? Nem voltam ilyen...
-Álljunk őrt neked? Megakarom könnyíteni a dolgod... Szeretném ha, jól éreznéd magad.-ölel át, én pedig a vállára hajtom a fejem.
-Ahogy ráérsz.
-Ma ráérek, de nem sokáig, holnap én leszek kint terepen Natashával.
-Uh, mivan köztetek.-húzogatom a szemöldököm.
-Semmi.
-Na perszeeee.
-És Te meg Buck?
-Nem szóltam semmit.
-Na. Tudom, hogy kedveled, legalábbis ezt feltételezem.
-És nem tévedsz...-állok fel.-Én megyek fürdeni és feküdni az ágyba.
-Komolyan ott leszek veled.-mondja.
-Nem kell.-indulok el, majd elmegyek lefürdeni, átöltözöm pizsamába és kimegyek a fürdőből, az ágyamon pedig ott űl Steve.
-Te jó ég, komolyan nem kellene!-nevetek.
-Nem leszek sokáig.
-Nem baj.-fekszem le, majd betakarózom, Steve pedig addig az ablakon kifelé bámúl.

Elterik egy óra, kettő, talán három is. Nem alszom, mert nem merek, csak elvagyok fordúlva a másik oldalamra, mintha aludnék.
Steve elmegy, becsukja az ajtót, de pár perc múlva újra nyitódik.
-Steve, menj nyugodtan aludni.-nézek fel, de nem Steve van ott, hanem Bucky.-Hát, Te?
-Stevet helyettesítem.-űl le az ágy szélére.
-Értem.
-Nem baj, ha én is alszom?
-Dehogy, én úgy sen fogok, talán három körűl, mikor már nem tudom nyitva tartani a szemem.
-Tudom milyen...nekem is voltak rémálmaim a KGB után.-néz rám egy fél mosollyal.
-Komolyan?
-A tél katona program után...egy kínzás volt...emlékszem minden emberre, akit megöltem.-mondja a száját elhúzva.
-De úgye tudod, hogy az nem te voltál?-érek hozzá a fémkarjához, mire elhúzza.
-Ez a másik.-emeli fel undorodva a kezét, én pedig közelebb mentem hozzá.
-Pedig szerintem nincs baj vele...ezt érzed?-írok le kis köröket a csuklóján.
-Igen...nem erősen, de érzem.-néz rám. Az arcunk egyre közelebb kerűl egymáshoz.
Óvatossan hozzá ér a derekamhoz, a pulzosom az egekben az érintésétől, közelebb húz magához és.
Megölel.
Hálás voltam érte, hogy nem Azt tette, nem állok készen rá, nagyon nem.
Kifújtam a levegőm és vissza ölelek.
-Aludj kérlek. Rendben katona?-súgja a fülembe.
-Nélküled, annyira nem megy.-mire konrétan eldölünk hátra felé. Bucky kezei a derekamon, miközben a melkhasán fekszem. Fogalmam sincs, hogy ez most mennyire tökéletes. De számomra...a mai este az.

Biztonság érzetben csuktam be a szemem, miközben a Katona derekamat simogatta......










Hey! Fogalmam sincs milyen lett ez a rész! Kommenteljetek nyugodtan, mert nem rég kezdtem bele újra az írásba hosszú idő óta előszőr, ami kb 5-6 talán 7 hónap.
Remélem azért tetszett! További szép napot! 🌻🛡❤

A halott ügynök gyermeke |MARVEL ff.| /Befejezett/Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu