Ő itt Kazu, Honou tartomány büszke örököse, aki nem örült túlzottan, amikor az édesapja három teljes évre Sólyomvárba küldte, hogy megerősítsék a két tartomány közötti köteléket. A korábban dúló tízéves háború miatt nem tartotta sokra a Sólyomszülötteket, és a velük kapcsolatos ellenérzéseit sem rejtette véka alá. Ez eleinte komolyabb súrlódásokhoz vezetett, de lassacskán mégis erős kötelék alakult ki a fiatalok között. Felnőtté avatása alkalmából az édesapja megbillogozta. Tartományuk jelképét, a tűzsárkányt égette a vállába.
Kazu rettenetesen konok, vakmerő és önérzetes fiú, aki jól ért a kardforgatáshoz. Ha fontos számára a cél, akkor nagyon szorgalmas is tud lenni. (Csak, hogy valami jót is mondjak róla. )
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
Az alábbi idézet Kazu egyik kirohanását mutatja be, nem sokkal azután, hogy megérkezett Sólyomvárba. Tudom, hogy ez nem tünteti fel őt túl jó színben, de mentségére szóljon, nagyon frusztrált volt:
-Te azt várod tőlem, hogy otthon érezzem magam ezen a madárszaros helyen? - kérdezte Kazu hitetlenkedve. - Tudom, hogy mit vár tőled az apád. Tudom, hogy mit vár tőlem az enyém. Azt is tudom, hogy ők ketten testvérként szeretik egymást, de én soha, de soha nem fogok ekképpen tekinteni rád, vagy az öcsédre! Szánalmas, hogy mindig a szüleid kedvében akarsz járni! Szánalmas az öcséd is, aki úgy párbajozik, mint aki még életében nem fogott kardot, de a legszánalmasabb az a neveletlen, ocsmány húgod, aki annyira ostoba, mint egy sárban dagonyázó disznó! - Kazu szinte köpte a szavakat, ahogy az indulása óta benne fortyogó harag végre a felszínre tört.
És, hogy Kazu kedves oldalát is megismerjétek, itt egy idézet, ahol éppen Elanort vigasztalja:
Kazu kellemetlenül érezte magát, és nem tudta, mit tegyen. Még sosem kellett bőgő csitriket vigasztalnia. Abban sem volt biztos, hogy Elanor vágyik-e egyáltalán a társaságára, vagy jobb lenne csak eloldalognia. Szíve szerint az utóbbit tette volna, de aztán mégis erőt vett magán, és a lány vállára tette a kezét. Ami ezután következett, arra végképp nem számított. Kínos is volt neki, hiszen a Honou-ban élők mindig igyekeztek elkerülni a testi kontaktust.
Elanor már azzal zavarba hozta, hogy hevesen megmarkolta az ingjét, de ahogy magához húzta, és a mellkasába fúrta az arcát, attól a fiú teljesen elvörösödött. Mindennek tetejében ráadásul olyan hangosan zokogott, hogy Kazu még saját kusza gondolatait sem hallotta tőle. Kővé dermedten, megilletődve bámulta a sötét hajzuhatagot, aztán bizonytalanul átölelte őt. A lányból áradó, lágy akácillat alattomosan felkúszott orrába, és bódító aromája sűrű ködként telepedett meg szűnni nem akaró ellenérzésein.
- Ez rosszabb, mint a lángszirom - morogta, de addigra már a gyomrában levő görcs oldódni kezdett.
A percek csigalassúsággal vánszorogtak, a fiú pedig egészen megbarátkozott a helyzettel. Teste már nem tiltakozott olyan hevesen Elanor közelsége ellen, rosszalló gondolatai is egészen megfakultak, és miközben ott ültek a földön, egymásba kapaszkodva, egy dal rémlett fel előtte. A dajkáka énekelte neki még kiskorában, amikor nem jött álom a szemére. Halkan dúdolni kezdte, mire a lány lassacskán megnyugodott a karjában, és légzése újra egyenletessé vált.
