A kis kék virág

1. fejezet

Francba. 

Ez volt az első gondolatom, mikor megcsúszott a bakancsom a kastély tetejének vékonyka kis peremén. Bár már nem elsőnek megyek végig a kifejezetten csúszós aranyösvényen, és mára már tökéletesen, pár perc alatt kéne mennie, mégsem így van. Gyorsan lehajoltam és  megkapaszkodtam az előbb említett tárgyban,nehogy lezúgjak innen.  A szívem a torkomban dobogott és pontosan tudtam, hogy le kellene magam nyugtatni ahhoz, hogy minden a terv szerint haladjon. Iszonyúan izgultam. 

Gyorsan, nagy léptekben tovább haladtam, mielőtt tényleg lezuhanok innen. Mikor elértem az ugyancsak aranyból épített hatalmas falig, azonnal az onnan kiálló hegyes aranyrúdba kapaszkodva találtam meg újra száz százalékos egyensúlyomat. Nem is rúd volt ez, inkább úgy nézett ki, mint egy tüske. Azon már fent sem akadtam, hogy ez is aranyból van. Inkább haladtam tovább az ott húzódó szegélyen, majd a végén leugrottam az alatta helyezkedő erkélyre, ami Thor Odinson hálójába vezetett. Be sem kellett törnöm az üvegajtót, annyira biztosak benne, hogy senkinek nincs mersze betörni a hőn szeretett palotájukba, hogy még be sem zárják. 

-Bent vagy már, Kékvirág?- hallottam meg a fülemben parancsnokom hangját. 

-Igen főnök, jelenleg a nagyobbik herceg lakosztályában tartózkodok.- halkan beszéltem, már már suttogtam a szavakat, nehogy meghallják a folyosórol.

-Rendben, tudod, hol találod a célpontot.- Persze, hogy tudom, hiszen vagy ezerszer átnéztem a palota alaprajzát. 

Kilépve az ajtón rögtön balra is fordultam, a király hálószobálya felé tartottam. Már láttam is a szóban forgó helyiség ajtaját, amikor váratlanul hangokra lettem figyelmes, négy talp halk találkozása volt ez a talajjal. Gyorsan menedéket lelve egy, az esti órákkal ellentétben nem elhúzott vörös színben pompázó függönyben, bebújtam mögé. Mivel leért egészen a földig, nem kellett azon aggódnom, hogy estleg kilátszik a bakancsom.

Így vártam a léptek, és a mostmár jól hallható halk suttogás közelettét, ami meg is történt, csupán annyi volt  a baj, hogy báhogy füleltem az nem akart halkulni,  miszerint a két alak megállt. Óvatosan kikukkantottam, és mit látnak szemeim, a két alak nem más, mint a hercegek, amint éppen apjuk lakosztálya előtt vitatkoznak  -legalább is a mimikájuk erről árulkodott-, majd az idősebbik be is nyit az említett helyiségbe, majd pár perc elteltével az említett személlyel az oldalán lép ki, aztán már hárman veszekedve sietnek el arra, amerről a két herceg jött.

-A célpont éber, főnök. Vonuljak vissza?- Elsőnek, de komolyan legeslegelsőnek vagyok egy igazi,  izgalmas bevetésen, ami nem megfigyelés vagy hasonlók, és még ilyenkor is közbe jön valami. 

-Nem, kövesd.- csak ennyit mondott, nekem még is háromszorosára emelkedett a pulzusom, miközben óvatosan, vigyázva nehogy zajt csapjak a királyi család után iramodtam. Nem vették észre, hogy valaki követi őket, tempósan haladtak a hatalmas, fehér folyosón. Miután a harmadik kereszteződésnél jobbra fordultak, már tisztáztam magamban, a tárgyaló terembe mennek. Így én gyorsan hátat fordítottam és szaporán lépkedtem vissza, arra amerről jöttem. A folyosó végén aztán, kerestem egy, a királyné anyjáról készült portrét. Csak egy probléma volt, rengeteg portré díszítette a falakat.  

Az orrom alatt káromkodva, kezdem el a tárgy keresését, miközben azon gondolkoztam, muszáj ott lennem a családi összejövetelen, máskülönben biztos, hogy nem érteném mi történik és miért szakították félbe a király álmát. 

Az utolsót.