20| Öt az öt csillagból

33.5K 1.1K 138
                                    

Huszadik fejezet
• Öt az öt csillagból •

▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃

Vigyázz magadra! Nemsokára találkozunk. Szeretlek

Elmosolyodom, a telefont a mellkasomhoz nyomom. Már csak tizenegy óra és látom. Imádtam Londont, de nagyon jó lesz végre haza menni, haza menni hozzá.

Az elmúlt tíz nap maga volt az álom. Mindent, ami az időbe belefért, megnéztem Londonban. Nem is tudom eldönteni, hogy jó vagy mégis rossz volt Acetől egy kicsit távol lenni. Az elmúlt napokban végre tudtam rendesen gondolkozni, és rájöttem, hogy nem akarok nélküle lenne.

És ez nem nyálas. Nincsen akadálya annak, hogy végre együtt legyünk. Sok szaron mentünk keresztül, nekünk is kijár a boldogság.

Ace nem csupán egy újabb pasi az oldalamon, nem ő a legjobb barátom, a nem létező bátyám és a lelki társam. Egy multicsomag.

– Kisasszony – egy idős hölgy ült mellém. Akcentusán hallom, hogy angol. Rá nézek.

– Zavarná, ha lehúzná a sötétítőt? – utal a repülőgép ablakára. Nemrég volt a beszállás, nemsokára felszállunk, már csak pár óra választ el tőle.

– Ja, nem dehogyis – a sötétítőt elhúzom, a nő hálásan biccent. Szürke szemei még mindig a mellkasomhoz nyomott mobilra néznek.

– Öhm... – nevetek fel idegesen és elteszem a telefont.

– Láttam mennyire mosolygott – jegyzi meg.

– A barátom írt – mesélem el neki vigyorogva. Totálisan úgy viselkedem, mint egy tizenhat éves szerelmes tini. A hölgy mosolya szélesebb lesz, azonban nem mond rá semmit.

Ismét előveszem a telefonom és írok Acenek egy utolsó üzenetet.

Pár perc és felszállunk.

Miután elküldtem repülőgép üzemmódba teszem a telefont és hátra dőlök az ülésben. Az utaskísérők elmutatják a vészhelyzetben szükséges dolgokat, majd a pilóták ügyesen felszállítják a gépet.

Kipillantok az ablakból és kihasználom az utolsó pillanatokat, amit London nyújt nekem innen fentről. Mosolyogva figyelem, ahogy minden kisebb lesz, míg el nem tűnik a felhők között. Visszadőlök az ülésembe és behunyom a szemeim.

× × ×

Türelmetlenül várom, hogy végre az én bőröndöm jelenjen meg. Egyik lábamról lépek a másikra, miközben ásítok egyet. A tizenegy órából átaludtam nyolcat, így még nem nagyon tértem magamhoz. Míg várakozom leveszem a kapucnis pulóverem, mert kezd melegem lenni. Londonban elég hűvös volt, amikor elindultam. Pár perc múlva végre megpillantom a nagy szürke bőröndöm, amit kissé nehézkesen leveszek a poggyászszalagról.

Öröm tölt el amikor megfordulok és az kijárathoz veszem az irányt. A kezem remeg, mert tudom, hogy mindjárt újra velem lesz. Vigyorogva kilépek, tekintetem átsiklik a tömegen, akik várják az embereket. A vigyorom még szélesebb lesz amikor megpillantom.

Ace majdnem hátul áll, de a magasságának köszönhetően tökéletesen látni lehet. Karba tett kézzel és laza beállással vigyorog rám. Harapnivalón fest, mint mindig. Egy világoskék inget visel, aminek feltűrte az ujjait, amit egy fekete nadrággal kombinált. A bal csuklóján csillog az aranyórája, mely tökéletes kontrasztot alkot barna bőrével.

D E A R   E N E M Y | ✓Where stories live. Discover now