Újabb hét telt el azóta, hogy Tony laptopja jelezte Victor érkezését New Yorkba. Egy napig tudtuk követni, de egyszer csak megszakadt minden. Tony szerint Victor valahogy rájöhetett, hogy valaki lenyomozza, vagy csak puszta óvatosságból, de elérte, hogy többé ne lássuk a kijelzőn.
Hétfőn kezdődik a tavaszi szemeszter, mi pedig még szombat este is azon tanakodtunk, hogy nekem és Raynek jó ötlet-e mutatkozni az utcán. Stacey szerint köthetnék egy divatos sálat a fejemre, és napszemüveget, mint a Hollywood-i nagy sztárok. Ray egyértelműen kifejezte nem tetszését, és konkrétan a házba akart zárni engem Emilyvel együtt. Emilyenek persze nem is kell nagyon utcára lépnie, hisz nem jár ide. Dylan azt javasolta, hogy én, Ray és Emily ne mutatkozzunk együtt, mert ha valahogy rájönne Victor, hogy ismerjük egymást – mármint én és Ray – akkor biztos, hogy azon nyomban bosszúhadjáratot indítani ellenünk, és ki tudja, mit tenne. Azt kell, hogy mondjam, bármennyire is ki voltam a gondolatától, hogy ezért távolságot kelljen tartanom Raytől, Dylan szavaiban volt némi értelem és logika.
Mire vége lett a „megbeszélésnek", teljesen lezsibbadt az agyam, és fájni kezdett a fejem. Fáradtan vonultunk el aludni. Csak feküdtünk és feküdtünk, én Ray mellkasára hajtottam a fejem, de egyikünk sem tudott egyelőre elaludni, pedig a testem nagyon kívánta a pihenést.
Ray egyszer csak nagy levegőt vett, és oldalra fordítva a fejét puszit nyomott a hajamra, és bal kezével elkezdte simogatni az oldalamat. Közelebb simultam hozzá, és megpusziltam fedetlen mellkasát.
- Mire gondolsz most? – kérdeztem.
Rövid szünet után válaszolt.
- Arra, hogy milyen módszerrel öljem meg Victort, ha elkapjuk.
Ledermedtem, és valamilyen fura okból kifolyólag nevethetnékem támadt.
- Szóval miközben a karodban tartasz, és szeretgetsz, az agyad különféle gyilkossági kísérleteken kattog? Azta! Ez aztán a romantika!
Felkuncogott, és erősebben szorított magához.
- Bocsi, Aranyhaj, ha szeretnéd, hangosan is kimondom őket, ha attól jobban érzed magad.
- Nem, kösz – vágtam rá rögtön, amitől én is elnevettem magam.
Pár percig csak feküdtünk csendben, majd nagyot sóhajtottam, és felülve visszanéztem Rayre, aki összehúzott szemekkel kémlelt engem.
- Nem tudok aludni – közöltem, és kimásztam az ágyból.
Az ablakhoz sétáltam, és kinéztem a február közepi havas éjszakára. Mindig is megnyugtatott az este látványa. Annyira csendes ilyenkor minden, a havon pedig megcsillant az utcalámpa fénye. Mintha egy tündér csillámport hányt volna szana-széjjel egy átmulatott tündérparty után.
Hallottam, hogy Ray is feláll, és elindul felém, majd a karjait is éreztem magam körül. Belepuszilt a nyakamra, én pedig a vállára hajtottam a fejemet, kezeimmel megfogtam a derekamat ölelő karjait.
- Minden rendben lesz – súgta a fülembe, meleg lehelete simogatta az apró hajszálakat a tarkómon.
- Nagyon remélem.
Megfordultam, és átkulcsoltam a nyakát, ő pedig elindult velem, míg a hátam a hideg ablakpárkánynak nem ütközött.
Felemelte a karját, és a fülem mögé kanyarította rakoncátlan szőke fürtjeimet.
- Szeretlek, Lia – mondta a szemembe nézve -, és mindentől meg foglak védeni, főleg ettől a pszichopata Victortól.
Könnyek gyűltek a szemeimbe, de mielőtt végigfolyhattak volna az arcomon, Ray megcsókolt, én pedig belefeledkeztem az érzésbe. A kezei a fenekemre vándoroltak, és felemelt, mire én átkulcsoltam a derekát a lábaimmal.
Az ágyra fektetett, majd rám nehezkedett. Vigyorogva folytattuk a csókot, miközben kibújtunk a ruháinkból. Heves mozdulatainktól, és hirtelen támadt vágyunktól villámgyorsan dobogott mindkettőnk szíve, és izzadság ütött ki rajtunk.
Teljesen meztelenül feküdtünk már, Ray keze pedig a legérzékenyebb pontomra vándorolt. Felnyögtem, és erősebben szorítottam magamhoz. A testem együtt mozgott az ujjaival, majd mikor már majdnem a csúcsra értem, abbahagyta, én pedig csalódottan néztem fel rá, mire felnevetett.
- Egy pillanat – mondta és az éjjeliszekrényhez ment egy óvszerért.
*****
A másnapot leginkább semmit tevéssel töltöttük. Tonynak továbbra sem sikerült ráakadnia Victorra. Ellenőriztem az óráimat, hogy mindet felvettem-e, illetve, hogy nincs-e óraütközésem. Szerencsére sikerült úgy kalkulálnom, hogy péntekenként ne legyen egy sem.
Ray továbbra is aggódott, és kijelentette, hogy elvisz, és értem is jön majd mindennap, még akkor is, amikor nekem már nyolctól órám van, neki viszont csak tíztől kezdődne az első. Próbáltam meggyőzni, hogy nem kell ennyire bébicsőszködni felettem, de ő nem tágított.
Hétfő reggel a kávénkat kortyolgattuk félkómásan, mikor Stacey is bebattyogott hasonló állapotban. Dylan egy kinyúlt pólója volt rajta és egy jóganadrág, szőke fürtjei kócosan álltak a feje tetején.
- Kérlek, mondjátok, hogy van még kávé! – nézett szét a pulton.
- Van – válaszolta Ray, és a kávéfőző felé mutatott.
- Hála Istennek!
Töltött magának, tett bele két kockacukrot, és tej nélkül hörpintette fel az egészet.
- Utálom a félév első napját. Ilyenkor még senki sem tudja mi van, még a tanárok sem.
Összeütött egy szendvicset és leült mellénk.
- Ha így nézzük, akkor én a félév első hónapját utálom – jelentettem ki.
Valóban nehéz belerázódni minden félévben az egyetemi létbe, de anya erre csak azt szokta mondani, hogy én választottam ezt.
Ennek a gondolatnak az erejével szedtem össze magamat, és álltam fel, hogy aztán felmásszak a lépcsőn, és felöltözzek.
Ray ki tett engem és Staceyt, mivel mindkettőnknek ugyanabban az időpontban volt óránk, és ugyanabban az épületben.
- Óra után, itt tali? – kérdezte a nagy aulában, ahol elváltunk egymástól.
- Oké!
Persze végig tartotta a tanár az órát, pedig a legtöbb általában csak elmondja, hogy mire számíthatunk a félévben és elenged. Szinte oda sem figyeltem, próbáltam kikapcsolni az agyamat, és abszolút nem gondolni semmire sem.
Az nap még egy órám volt öttől fél hétig. Már besötétedett, mire kiléptem az épület elé.
Ilyenkor van a srácoknak edzésük, ami sokszor elnyúlik egészen későig is. Rápillantottam a telefonomra, ami már háromnegyedet mutatott, és kezdtem eléggé fázni.
Talán haza sétálhatnék. Mennyi az esélye, hogy épp erre fele jár Victor, főleg ilyen későn?
Én: Figyelj, haza sétálok, nem kell sietned az edzésről. Nem lesz gond, ígérem! :*
Elküldtem Raynek az sms-t, és még vártam öt percet, míg el nem indultam.
Gyorsan szedtem a lábaimat, fejemet lehajtottam, hogy ne legyek olyan feltűnő jelenség.
Már fél úton jártam, mikor megrezdült a telefonom, amitől majdnem szívrohamot kaptam. Előhúztam, és megnyitottam Ray üzenetét.
Mr.Seggfej: EL NE INDULJ! Két perc és ott vagyok!
Én: ezzel elkéstél, már fél úton vagyok, otthon találkozunk.
Szorosabbra húztam magamon a kabátot, és még gyorsabban indultam tovább. Csak a lépteimre koncentráltam.
Jobb, bal, jobb, bal... minden lépéssel közelebb az apartmanhoz...
Valami reccsent mellettem.
Azonnal odakaptam a tekintetemet, de semmit sem láttam a sötétben. A levegőt akaratomon kívül is gyorsabban szedtem.
Még egy reccsenés.
Mint mikor egy bokor gallyára lépnek rá.
Épp neki akartam iramodni, mikor a zajok felerősödtek, és a szemem sarkából megpillantottam... egy macskát, ami átszaladt az úton.
Basszus! A szívem!
Kifújtam a bent rekedt levegőt, lehunytam egy pillanatra a szemem majd tovább indultam.
Két lépést sem tettem, mikor megragadták a karomat.
Na ez tuti nem egy macska
Felsikoltottam, és támadóm felé néztem, jobb karomat már lendítettem is, hogy védjem magam.
- Lia, elég!
Ragadta meg Ray a karomat.
Ray. Ez csak Ray.
- Úristen – nyögtem ki, és hozzábújtam.
Szorosan tartott, de szinte rögtön húzni kezdett maga után. Bele telt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy a kocsija felé tartunk.
Jesszus! Észre sem vettem, hogy leparkol mellettem.
- Mondtam, hogy várj meg, Lia! Nem kell hőst játszanod.
- Már majdnem otthon voltam, nem kellett volna miattam kerülnöd egyet.
Kinyitotta nekem a hátsó hajtót, én pedig beülve Tonyt pillantottam meg a másik oldalon, aki idióta vigyort villantott felém, Dylan pedig az anyósülésről intett.
Ja persze, hisz edzésről jönnek.
- Sziasztok, srácok.
- Kérlek, ne csinálj ilyet többé! – mondta Ray, miután elindult. – Megbeszéltük. Én viszlek mindenhova, és mindenhonnan.
- Csak nem akartalak siettetni.
Kinéztem az ablakon, és az elsuhanó háztömböket figyeltem.
- Ez nem siettetés! Sajnálom, hogy megakarlak óvni a pszichopata exedtől!
Mi most veszekszünk?
Futott végig rajtam a gondolat.
Nem, Rayt csak érzékenyen érintette a dolog. Túlságosan is félt engem.
Tonyra néztem, aki észrevétlenül próbálta a fülébe csempészni a headsetet, Dylan pedig úgy tett, mintha nagyon izgalmas dolgot látna a kocsin kívül.
- Ne haragudj – mondtam végül halkan. – Nem akartam plusz egy teher lenni számodra.
- Teher? – Már az ő hangja is nyugodt volt. Vihar elhárítva. – Lia, te sosem voltál, és nem is leszel teher nekem. Csak nem akarom, hogy bajod essen.
Az utolsó mondat előtt pár pillanatnyi szünetet tartott, és alig hallhatóan mondta ki.
Előre nyúltam, és megsimítottam a vállát.
- Nem csinálok ilyet többé, oké?
- Oké – érintette meg a kezem, majd visszatette a kormányra.
Sziasztok drágáim!
Megint szabadkoznom kell a sok kimaradásért, de itt van az új rész!
Ha szereted a könyves tartalmakat, akkor nézz be a @tunderpocok_books instagram oldalamra, illetve a YouTube csatornámra, ahol (meglepő módon) Tündérpocok néven találtok meg. Minden támogatást köszönök szépen!
Puszi a hasatokra!
-Tunderpocok99