És mégis mit nézelődjek a szobájában, mikor a világon semmi sincs itt? Jó, ez azért túlzás, azonban a személyes dolgai nem kifejezetten érdekelnek. Inkább tanulmányozom az új telefonomat, mert ki tudja, hány napig tervezik tollászkodni ez a hatalmas sztárgyerek.
Bizonytalanul a kezembe véve a nem kicsi, fekete eszközt, némi keresés után megnyomom az oldalán lévő gombot, mire az felvillan. Itt sincs, de azért a vigyorgós fejét látom… Már csak emlék sem maradt meg arról, amit a gombokkal kapcsolatban mondott, így csak találomra nyomogatok mindent, remélve, hogy ezzel nem teszek benne kárt.
- Na, milyen? - érkezik vissza Chanyeol, egy teljesen más öltözetben.
- Ömm… szuper - teszem zsebre a mobilt. Semmire nem jutottam vele.
- Lejössz még egy kicsit? Váltok pár szót hyunggal…
- És ha azt mondom, hogy nem? - vonom fel egyik szemöldököm, tesztelve Chan türelmét.
- Felőlem itt is maradhatsz - indul kifelé, teljesen hidegen hagyva, hogy én még mindig az ő személyes terében tartózkodom. Engem tuti zavarna, ha a saját szobámban idegen tartózkodna felügyelet nélkül.
- Hé, várj meg! - ugrok, és követni kezdem le a nappaliba, ahol helyet foglal Minseok mellett.
- Gyere - paskolja meg a bal oldalán a szófa párnáját, így leülök én is. - Hyung, Joonmyun hyung mondta, hogy a ti számaitok nyersét vinni kell, de nem tudom, melyikekét, állítólag van valami lista, amin aláhúzta neked. Ezt még estig el kellene intézni, itt van hozzá a pendrive, amin a miénk is rajta van - nyújt át egy kis akármit neki. - És négykor nagypróba.
- Azt nem mondta, hogy mit kezdjek a torkommal? - lép be nyújtózkodva Jongdae, és telibe a tévé elé áll, amit Minseok eddig nagy beleéléssel nézett. Nem szól miatta egy szót sem, csupán próbálja kivenni a srác mögül a műsort, de miután végleg elveszti a fonalat, inkább rá figyel.
- De, beszélj kevesebbet.
- Haha, vicces fiú vagy… - vág gúnyos grimaszt. - Komolyan kérdeztem.
- Nem. Igyál teát, van vitamin a szekrényben, meg ha találkozunk vele, úgyis ad, egyél mézet, kerüld a hideget, fogalmam sincs. Este főzök neked levest.
- Köszi - távozik is, ezzel kicsalva hyungból a rég tüdejében melengetett levegőjét.
- Zavarunk? - kérdi meg tőle az egyértelműt, vigyorogva.
- Nem - legyez kezével, szemei azonban a képernyőre ragadtak.
- Baek, érdekel a dolgozószobám?
- Ühüm - bólintok lustán.
- Gyere - áll fel és elindul kifelé, ám még mielőtt ténylegesen átlépné a küszöböt, még hátrafordul. - Hyung, akkor emlékszel, mit beszéltünk?
- Főzöl levest…
- Oké, akkor majd leírom - villantja ki fogait, és már el is tűnt.
- Itt rögtön balra.
- Köszönöm - sietek a Kobold után, és az útbaigazítást felhasználva, elfordulok az említett irányba.
- Eltűntél - mér végig az ajtófélfának támaszkodva.
- Inkább te tűntél el…
- Mindegy, gyere - invitál be egy nem túl tág, de annál berendezettebb helyiségbe. Legalább három laptop van, az egyik a falra függesztve, a másik kettő asztalon.
- Azok zongorák? - lelkesülök fel, meglátva a fekete-fehér billentyűket. Nem szeretem a hangszereteket, illetve inkább csak nem érdekelnek, ám ez mindig is vonzott.
- Szintetizátorok - javít ki, de meg mernék esküdni rá, hogy nincs igaza, bármit is jelent.
- Tehát zongora.
- Jó, legyen zongora - mosolyog rajtam, én pedig közelebb sétálva az egyik csodához, ujjaimat hátul összefűzve hajolok közelebb, alaposan áttanulmányozva a rengeteg gombot rajta.
- Nyugodtan hozzáérhetsz - simogatja fülem lágy, kedves hangja.
- Nem szeretnék.
- És én játsszak neked rajta valamit?
- Igen! - fokozódik jókedvem.
- És mit szeretnél hallani? - húzza az egyik árva széket a másik masinához.
- Ezen! - bökök az előttem lévőre.
- De hát ugyanazt tudja - vonja fel értetlenül szemöldökét, s egy ideig csak nézi, hogy én nem mozdulva még mindig erre a zongorára mutatok, makacsul ragaszkodva parancsomhoz. - Jól van - áll fel és húzza is a széket, aztán közvetlen maga mellé egy másikat. - Csüccs. Tehát… mit játsszak neked?
- Nem tudom - huppanok le. - Bármit.
- Bármit nem lehet, válassz valamit.
- Nem ismerek semmit, tehát ami neked tetszik, rád bízom.
- Énekeljek is? - temetkezik gondolataiba, hogy megkeresse a megfelelő dallamot.
- Te tudsz énekelni? - hökkenek meg megint, bár így utólag rájöttem, hogy ezt nagyon nem kellett volna. - Bocsánat - veszek visszább, ezzel megelőzve kiakadását. - Igen, örülnék neki - De hülye vagyok! Ha nem tudna, mért kérdezné? Na meg egy énekes csapatban van, vagy mi, csak nem a két szép szeméért vették fel. Bár azt hittem, rapper…
A billentyűket lágyan érintve nyomja le hosszú ujjaival, és bár koncentrál, mégsem tűnik úgy, mint akinek túl nagy nehézséget okozna a hangszer gyönyörűen való megszólaltatása. Lenge csuklómozdulatokkal vált, majd kezd bele hangja megcsillogtatásába, és ott komolyan mondom, nekem az első pillanatban leesik az állam. Soha nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen varázslatosan tud énekelni. Nem mondom, hogy nem hallottam már szebbet, de ez a mély tónus, ezzel a gyermeteg arccal és magával, Chanyeol egész lényével… Elveszve a pillanatban kémlelem hol szorgosan mozgó kezeit, hol élvezettől ragyogó arcát, próbálva összeszedni gondolataimat, de egyszerűen nem megy. Nem tudok angolul, így a szöveget nem is értem, de egyáltalán nincsen rá szükségem, így is tökéletesen lejönnek nekem az érzések. Erőteljes, mégis lágy. Na jó, egy szót megértek, így az is könnyít valamit, de na… Love. Ezzel azért annyira nem lettem kisegítve. Szemöldökét összevonva vált magasabbra, mi kissé hamiskásra sikeredik, de még így is tetszik nekem, ettől sokkal igazibb az egész, mint a sok meggépesített akármi… Nem tart sokáig, vagy csak nekem veszett el az időérzékem, de csalódottan szusszanok, mikor hirtelen megáll a dalban, és reményteljesen felém fordul, várva valami reakciót tőlem. Nem tudom rendesen kifejezni a gondolataimat, többnyire csak a piszkálódáshoz értek, de most szeretnék valami kedveset mondani, ám sablon vackokon kívül más nem jut eszembe.
- Chan, ez… ez nagyon szép volt.
- Köszönöm - érzékenyül el, ezzel tudatva, hogy legalább a célt sikerült teljesítenem. - Amúgy ez a szám is rajta van a telefonodon, ha érdekel.
- Te énekled?
- Eredetileg nem az enyém, de azt a verziót tettem fel, amit én - ívelnek lágyan a magasba ajkai.
- Jó - viszonzom a gesztust.
- Na gyere, gondolom, téged várnak otthon, nekem meg még van egy kis dolgom - áll fel, hogy mutatóujját még végighúzva a csodaszeren, kivonuljon a szobából. Leoltva a villanyt, behúzom magam mögött az ajtót, és megint én loholok utána. - Kész vagy?
- Még el szeretnék köszönni a többiektől.
- Milyen kis cuki vagy.
- Ne hívj cukinak! A férfiakra nem mondunk ilyeneket! Aigoo, fura vagy - hagyom inkább ott és önállóan felvonulok, de azért megtorpanok az ajtó előtt, és tanácstalanul hátranézek, de ő még mindig lent áll.
- Köszönj el a nevemben is! - integet, majd elmegy. Hát baszki! Még tuti, hogy kinyírom ezért, de a módot alaposan megfontolom, mert élvezni akarom. Meghívom egy kellemes disznóvágásra, az jó bosszú lenne. Ahh, összetörném a kis lelkivilágát, így talán annyira mégsem. Nem baj, vicces lesz… Nagyon halkan, szinte már remélve, hogy ne hallja meg, kopogok a faajtón, mire engedélyt kapok a benyitásra.
- Ne haragudj a zavarásért, hyung, én csak elköszönni jöttem - hajolok meg mélyen.
- Köszönöm. Remélem jól érezted magad - ereszti le a könyvét.
- Igen - bólogatok.
- Yeol merre van?
- Azt mondta, köszönjek el az ő nevében is.
- Jellemző - ejt el egy halvány mosolyt. - Jó utat, és remélem, még látjuk egymást.
- Én is. Viszlát, hyung - megyek le, és ezt még eljátszom Minseok hyunggal és Jongdaeval is, hogy aztán a kint várakozó Koboldra förmedjek. - Ők nem a te barátaid?! Miért hagytál egyedül?!
- Megettek?
- Nem, de-
- Hát, akkor? Ne hisztizz, gyere. Itt a töltő is - nyomja a kezembe. - Alulra kell bedugni - teszi még hozzá, gondolom, mert azt várta, hogy megkérdezem majd. Tényleg így lett volna…
A hazaúton végig az Exo szólt, és be kell ismerni, tényleg vannak jó számai, de azért annyira mégsem ragadtatott el, mint szerette volna. A külön dala ezerszer jobban tetszett. Többnyire megismertem a részeit, de ennyi, senki más hangjához nem tudtam nevet kötni, főleg, mert nem is nagyon emlékszem egyre sem. A mostani három még úgy, ahogy megmaradt, de több nem…
- Emlékszel, hogy tartozol nekem egy puszival? - állítja meg a motort a ház előtt. A kocsink nincs itt, így csak remélni tudom, hogy üres a ház, és pihenhetek egyet.
- Nem…
- Na, ne csináld! Azért, mert elkaptam a kakast!
- Jé… tényleg - gondolok vissza, pedig csak viccnek szántam. Mégis, kinek kellene tőlem puszi, főleg egy ilyen dologért?
- Mivel nem adtad meg, ide kérem most! - mutat a szájára, bennem meg megáll az ütő.
- Te meg vagy húzatva! - horkanok fel.
- Most miért? Megígérted!
- Chanyeol, te tényleg nem vagy meleg, vagy mi bajod? - hőkölök kicsit hátrébb. Nem tetszik ez a játék, elvégre ő mindenkit megkaphat, miért pont velem szórakozik? Tényleg! Csak szórakozik… Mindig ezt csinálja, nehéz komolyan venni.
- Mondtam már, hogy nem… - néz rám bánatosan.
- Ha ennyire akarod, tessék, tedd meg te! - tárom szét karjaimat.
- Komolyan? - derül azonnal jobb kedvre, mintha csak azt mondtam volna, hogy… fogalmam sincs, neki mindene megvan.
- Komolyan - meredek rá elszántan, és mindaddig az is maradok, míg jobb kezével meg nem támaszkodik mellettem, és hajol egyre közelebb arcomhoz. Nagyot nyelek, és még levegőt is elfelejtek venni, mikor már csak centiméterek választanak el, s végül annyi sem… Puha, nedves ajkai az enyémekre siklanak, ám ahelyett, hogy rögtön elhúzódna, mozgatni kezdi azokat. Izmaimat befeszítve állom a dolgot. Ahogy hatalmas tenyere a tarkómra simul, pánikszerűen kapok vállai után és markolok beléjük, valamiféle menedéket keresve a rámtörő érzések elől. Tekintete végig az enyémben vájkál, de az övében olyan mély fájdalom van, hogy nem tudom mire vélni, csak hagyom magam, mint egy megtört kutya. Színész, lehet neki mindez tök természetes… Amint elválik tőlem, az ajtót felrántva ugrok le és rohanok a kapuhoz, hol remegve nyúlok be két léc közt a postaláda vékony vaskerete mögé, hova a kulcs van “dugva”. Sokadik próbálkozásra sikerül kinyitni, végül egy rúgással száműzöm vissza a helyére, és futok a házba, be a szobámba. Rögtön az ágyra vetődök, és fejemet a párnába fúrva zihálok, de hamar leesik, hogy ettől nem lesz jobb, így a hátamra gördülök, és úgy folytatom.
Megcsókolt… vagy mi. Park Kicseszett Chanyeol megcsókolt! Engem! Egy fiú! Csók, én, Chanyeol. Jézusom! Miért?! Ez kurvára nem vicces, pedig most biztos fuldoklik a röhögéstől, elvégre ennél szánalmasabb reakciót nem várhatott volna tőlem senki!
Estig magamra maradtam és se enni, se megmozdulni nem volt kedvem, végig csak a kocsiban történtek jártak a fejemben. Életem első csókja, pont tőle… Bizarr. Etetni azért lementem, abban a reményben, hogy az eltereli a figyelmemet, de baleset követett balesetet, így talán csak rosszabb lett. Valamit kezdenem kellett magammal, mielőtt megesz a fene, amire elég nagy esélyt láttam, így átmentem Luhanhoz, és eldaráltam neki a helyzetet, hátha ő okosabb nálam.
- Hát, öhm… hú - bólogat elismerően a mesém végén, mintha valami nagy dolgot vittem volna véghez. - Akkor, vegyük az elején… Kikkel találkoztál?
- Minseok hyunggal, Yixing hyunggal és Jongdaeval - gondolkoztam közben nagyon alaposan, hogy eszembe jussanak a nevek.
- Tehát Xiumin, Lay és Chen - hümmög.
- Biztos…
- Aztán hazahozott. Te pedig nem ismered kicsit sem a bandát, amiben van, ő elég sűrűn jár fel hozzád, kérés nélkül tesz szívességeket, bókol, majd ad egy szájra puszit. Tehát, ez mit jelent…? - mered rám sokat sejtetően.
- Hazudott és mégis meleg - vonom le a következtetést.
- Néha nem értem, hogy miért barátkozok veled - vonja össze szemöldökét rosszallóan.
- Akkor mondd el te, ha ilyen okos vagy! - csattanok fel haragosan, de ekkor megcsippan a zsebemben a telefon, mitől majdnem a frász jön rám. Előkapom a hatalmas készüléket, és megnyomva az oldalgombját, egy kis ikont vélek felfedezni jobb oldalt, egy 1-es számmal, ami eddig nem volt ott.
Park Chanyeol
Szia
- Ez, mi a fene? - mutatom felé.
- Mi lenne? Írt neked…
- És, most mit csináljak?
- Mondjuk, válaszolj?
- De nem akarok.
- Megnézhetem? - nyújtózik felém, így átadom neki a mobilt, úgyis jobban ért hozzá, mint én. - Azta~ - kerekednek el szemei. - Ez egy nyolc magos, négy giga ramos, tizenhat megapixeles fényképezővel ellátott, kétezerötszázhatvanszor ezeregyszáznegyven pixekes felbontású csoda - hadarja el nagy ámulatában.
- Lu, ez nekem kínai…
- Akarod hallani kínaiul, hogy tényleg az legyen?
- Nem, kösz. Szerinted, mennyibe került?
- Ójaj. Rengetegbe. Miért?
- Aish… hogy fogom én ezt visszafizetni neki? - nyögök kínomban.
- El kell, hogy keserítselek, de körülbelül édesanyád két teljes havi keresete ez a masina…
- Hogy mi?!
- Miért akarod visszafizetni? És ő mit szólt hozzá egyáltalán? - nyújtja vissza, én meg csak nagyon óvatosan leteszem magam mellé az ágyra.
- Mert nem akarok az adósa lenni. Nem árulta el az árát, mindig hárított, hogy majd megbeszéljük.
- És szerinted miért?
- Már megint ugyanez a kérdés?
- Miért nem veszed észre, hogy beléd van esve?! - emeli fel a hangját hitetlenkedve.
- Hogy mit? Ezt mégis honnan veszed? Hisz ő fiú…
- Mert tudom, milyen ez, Baekhyun… Mit számít a nem?
- Ha most azt akarod mondani, hogy te is belém vagy esve, esküszöm, körberöhöglek!
- Nem, csak tudod, én biszex vagyok - ejti ki a szavakat, miket több, mint tíz éves kapcsolatunk alatt sosem hallottam tőle.
- Nem, nem tudom! Mint kiderült, a világon semmit nem tudok! Te meg ne csipogj már, a rák egyen megy! - ordítok a telefonra, mintha ez bármit megoldana.
- Nyugodj meg, semmit nem oldasz meg azzal, ha kiakadsz. Én írok Chanyeolnak, te pedig vegyél mély levegőt - nyúl hátra az asztalához, és maga elé veszi a saját mobilját.
- Mit írsz neki?
- Hogy épp itt durcizol, és azért nem válaszolsz…
- Ha már olyan nagy puszipajtások vagytok, miért nem jössz vele össze?!
- Jézusom, Baekhyun, te hallod magad? Néha rosszabb vagy, mint egy csaj…
- Kösz szépen, hyung. Ezt most igazán… áhh, leszarom. Cső - állok fel és hagyom ott, figyelmen kívül hagyva, hogy minduntalan nekem kiabál.
Hazáig esz a fene, és a világért nem vennék lejjebb magamból. Az sem segít, hogy a kapuban Kobold vár farokcsóválva, csak a lábammal arrébb tolva kerülöm ki, és minden más érintkezést mellőzve megyek fel saját kis birtokomba. Már nagyon elegem van ebből!
Park Chanyeol
Baek, beszéljük meg…
Kérlek :(
Holnap Japánba utazok a csapattal egy hétre. Ha hiányoznék, itt elérsz.
Nem ígárem, hogy rgtön vissza tudok írni, de amint lehetőségem adódik, megteszem! Komolyan!
Nekem hiányzol T_T
Jóéjt…
Igazán kitartó, ami kissé bosszant, hisz miért ne bosszantana?! Jelenleg kész mini világháború zajlik a fejemben, így egy porszem képes lenne ennél is jobban kihozni a sodromból, de jó lenne nem kikapni apától, mert még a múltkori helye is megvan.
Zuhanyzással próbálom csillapítani haragom, de tök haszontalan, még a hideg cseppeket is forrónak érzem. Azonban amint kilépek, a fagyhalál fenyeget, és felkapva magamra pár melegebb göncöt, a paplan alá menekülök. Egyszerre reszketek és megsülök. Nem nekem való ez a sok izgalom…
Reggel megint a telefonom pittyegése ránt vissza. Alig bírtam aludni, a sok csipától összeragadt a szemem, és azt sem tudom, merre vagyok arccal. Esküszöm, mindjárt elhányom magam. Mellesleg még mindig fázok, pedig érzem, hogy folyik rólam a víz.
Park Chanyeol
Negyed óra múlva száll fel a gép. Remélem még alszol.
Kösz, bakker. Felkeltesz, de reméled, hogy még alszom… Tipikus Chan. Talán tényleg nem a világ végeként kéne rá gondolnom, hanem egy új kezdetnek tekinteni, csak még nem tudom, milyen értelemben…
Byun Baekhyun
Sok szerencsét