Dec. 25.
Roniiii! Csak ennyit mondok a mai napomról...
Egy sikeres ébresztő lenyomás, és emiatt elalvás után, idegbeteget megszégyenítő módon pattantam ki az ágyból. 11:24, nagyszerű...
- Anyaaaa! - üvöltöttem.
Nyílik az ajtó, én pedig már kezdtem volna a rohamomat, de legnagyobb meglepetésemre nem anyu jött be rajta...
- Neked is jó reggelt! - vigyorgott rám Roni, mire én egyszerűen végignéztem magamon.
A kék mintás zsiráfos pizsamám nadrágja fel volt tűrve a lábamon, a pólón pedig egy ínycsiklandó pizza minta volt látható. Kínosan elnevettem magam, mire Roni is végigmért.
- Na jó, akkor te most szépen kimész, én pedig felveszek valami normális ruhát. - kezdtem volna tolni az ajtó felé.
- Nem tudom mi a probléma ezzel... - mosolygott.
- Minden. - nyitottam az ajtót, de odarakta a lábát. A szemembe nézett, mire én sem tudom miért, de nem tudtam megszólalni. Ez látszódhatott az arcomon, mivel még jobban vigyorgott. Elvette a lábát az ajtó elől, amire aztán végképp nem számítottam, így a lendülettől nekiestem volna az ajtónak. Volna... Ha ott lett volna. De nem volt, ezért ha Roni nem kap el, pofára esek. De elkapott, szerencsére...
Már álltam volna vissza a rendes pozíciómba, ha engedi. De nem engedte, mivel kezével ha nem is erősen, de pont eléggé tartott ahhoz, hogy ne tudjak megmozdulni.
- Nem akarsz elengedni? - kérdeztem, mire nem válaszolt.
A derekamat, és a vállamat fogta, én pedig még mindig természetellenes szögben álltam a padlótól. Ha elenged akkor pofára esek, ha nem, akkor pedig az idők végezetéig így maradunk. Elkezdtem kalinpálni az ajtó felé, de miután nem értem el, Roni csak nemes egyszerűséggel kiröhögött... Köszi...
- Megszánjalak? - kérdezte még mindig nevetve.
- Leköteleznél... - morogtam, mire elengedte a vállam.
Egy sikítás következtében, pár centire kerültem a földtől, így leraktam a tenyeremet. Letérdeltem, majd felálltam, és a lehető legmérgesebb fejemet magamra öltve néztem Ronira. Próbálta megállni hogy nevessen, több kevesebb sikerrel.
- Úgyis látom hogy élvezed. - röhögtem el magam, szabad utat adva egy röhögőgörcsnek.
Miután kitessékeltem a szobámból, és magamra öltöttem egy normális ruhát, lementem a lépcsőn.
- Na jó, akkor most kezdjük elölről. - nevettem.
- Oké! - tette fel a kezét.
- Szia Roni! - öleltem meg még mindig röhögve.
- Szia! - veregette meg a vállam.
- Berni, Roni, jól vagytok? - nevetett anyu.
- Soha jobban! - mondtuk pontosan egyszerre, amivel a jelen lévőknek egy számukra vicces pillanatot okoztunk... Tényleg, nagyon vicces...
Gyorsan bekaptam egy pár falatot, és már indultunk is ki a kertbe, ugyanis Roni különböző rokonai (igen, jött az egész család) nagyrészt kisebbek nálunk, így különösen szerettek volna a friss hóban játszani.
Mikor a kicsik már nagyban kint játszottak, felkaptam a bakancsomat és indultam is ki. A nagy öröm mellett ami fogadott, kaptam egy hógolyót is az arcomba... Ha megtudom kitől származik, esküszöm nem állok jót magamért.
- Na jó... Ez ki volt?! - kiáltottam, mire meglepő módon nem kaptam választ.
- Hát így állunk! - nevettem, és már gyúrtam is a következő ,,fegyvert".
Roni felé hajítottam, aki sajnos időben feleszmélt, és kitért a labda útjából. Ajj már...
- Csak nem nekem szántad? - kérdezte röhögve.
- Én, neked? Soha! - vigyorogtam, és eldobtam a következőt is, ami viszont váratlanul érte, így tiszta hó lett a kabátja. Beleboxoltam a levegőbe, majd besiettem az egyik tuja mögé, remélve hogy az fedezéket nyújt a mérges barátom elől. Már hajoltam volna ismét a puha hóba, amikor hideget éreztem a nyakamon.
Egy sikítás kíséretében reflexből hátrafordultam, és az első kezem ügyébe kerülő tárgyat, az engem ,,meglepni" készülő személyhez vágtam. Ami sajnos egy méretes faág volt, a vicces kedvében lévő ember pedig... Pedig nem tudom. Ugyanis a bot súlya alatt ketté görnyedt, én pedig ilyedten guggoltam le mellé.
- Úristen jól vagy? - kérdeztem, még továbbra sem tudom kitől.
- Ez hülye kérdés... - nyögte.
- Ajj, ne haragudj! - nyavajogtam - Reflex...
- A patakban rám esel, itt meg fejbe vágsz? - egyenesedett fel Örs - Ha ennyire utálsz, inkább mond meg! - nevetett.
- Aaa, ne haragudj! - ugráltam - De a patakba te rántottál be! - kezdtem felháborodva.
- Jó, azt igen. De most egy szóval se mondtam hogy üss meg... - tapogatta a vállát.
- Gyere, menjünk be, és rakunk rá jeget.
Miután sikeresen lekezeltük a fiú ,,sebeit" (csak egy picit lett zöld, azért annyira nem vagyok erős...) ő kitessékelt engem, mondván attól hogy ő bent van, nekem nem kell bent maradnom.
- De tuti? - kérdeztem vissza - Jobban vagy? Mert ha nem akkor maradok. Ha már miattam vagy itt... - szövegeltem.
- Mondtam hogy már sokkal jobb. - nyugtatgatott - Most pedig szépen kimész, és folytatod a hógolyózást Roniékkal. - Tolt az ajtóhoz.
Most már óvatosabban léptem ki az ajtó, de mint kiderült feleslegesen, hisz Roni a falat támasztva állt, a kicsik pedig hóembert próbáltak építeni.
- Na mi van Bud Spencer? - nevetett.
- Ha, ha, ha... - forgattam a szemem - Hidd el nem direkt ütöttem meg. - magyarázkodtam, de a fiú csak kinevetett.
- Jól van, nyugi, persze hogy tudom. De azért ezzel még pár évig foglak húzni. - karolt át.
- Jó kilátások... - nevettem.
Egy fél-háromnegyed órás beszélgetés után, bevonultam a házba, gondolva hogy megnézem Örs él-e még. De nem úgy tűnt, hiszen nem volt ott.
- Anyaaaa! - ordítottam - Hol van Örs?!
- Hazaküldtem. - közölte higgadtan.
- És nekem nem akartál szólni?! - estem kétségbe.
- Nem. - szólt, mire elkerekedett a szemem - Úgyis minden nap találkoztok, és olyan jól elvoltál Ronival, (itt egy úgyis tudom hogy mi van a lányommal fejet vágott) hogy nem akartalak megzavarni.
- És jobban van már? - kérdeztem, eleresztve a fülem mellett a Ronis megjegyzést.
- Igen, jobban van. - nevetett.
Még morogtam egyet, majd visszamentem az udvarra.
Egy jó hosszú, és fárasztó délután után, kimerülten köszöntem el Roniéktól. Tanulmányoztam a srácoktól kapott ajándékokat (persze, délután valahogy mind a 3 jómadár ide keveredett plusz Roni eleve itt volt...) és vigyorogva bontottam ki őket. Danitól egy gitár csomagot kaptam, benne húrokkal, egy vadonat új pengetővel, és egy színekben hozzá passzoló állvánnyal. Bencétől egy könyvet, és hozzá tartozó könyvjelzőt kaptam, amire már régóta vágytam. (Mármint a könyvre) Roni és Örs közösen adtak egy... Egy nem tudom mit. Kibontottam a csomagot, de újabb doboz volt benne. Abban pedig egy újabb. Végül ezt is sikerült kinyitnom, így a szemem elé tárult egy fotóalbum. Időrendi sorrendben voltak benne a képek, amik egyébként nem is tudom mikor és hogyan készültek. Akaratlanul is felnevettem egy-két képnél, visszagondolva azokra a pillanatokra amikor készültek. Az album végére érve könnyes szemmel csuktam be. Hogy lehetek ennyire szerencsés, hogy a világ legjobb emberei a barátaim?
Dec. 27.
Na igen. Tegnap nem írtam, mivel a nyagyiékhoz mentünk, de ma! Ma végre visszamegyünk Pestre, Annáékhoz, és egész nap tombolunk. Már végignéztük az összes üzlet nyitvatartását, és találtunk is 3-at ahová el szeretnénk menni. Ez olyan karácsonyi ajándék magunknak, és egymásnak is. Apu fog levinni minket, így Vivi 11-re jön át hozzám. Fél óra múlva indulunk, szóval legkésőbb fél egyre ott is leszünk. (Bár karácsonykor nincs forgalom, szóval remélhetőleg 12:15-re is bőven odaérünk.)
Már éppen öltöztem volna, amikor csengettek. Pár másodperc múlva Vivi rontott be a szobámba, és otthonosan érezve magát lehuppant az ágyamra.
- Melyik? - Néztem rá két ruha között vacilálva.
- Hmm... - nézte végig alaposan - Legyek jó fej, vagy vicces? - nevetett.
- Amelyik jól esik - feleltem.
- Akkor a jobb oldali. - mosolyodott el.
Így történt, hogy fekete harisnyában, egy piros-zöld kockás szoknyában, és egy hozzá illő rénszarvas mintás pulcsiban indultunk el... Én is szeretlek Vivi...
Egy üvöltözéssel teli kocsi út után (rock rádió mi más) végre valahára beértünk Annáék utcájába. Felcsengettünk, majd kb 20 másodperc múlva nyílt a kapu, és Anna ránkugrott. Igen, ránk, teljes erőből...
- Jézusom, én is örülök, de azért állni még szeretnék! - nevettem.
- Ajj, de olyan jó látni titeket!!! - ugrált.
Még kitomboltuk magunkat, majd beszálltunk a kocsiba. Ahogy a plázához értünk, egy cseppet ledöbbentünk.
- Nem úgy volt hogy nyitva van? - csodálkozott Vivi.
- De, és még reggel is az volt kiírva - mondtam, mivel direkt lecsekkoltam indulás előtt.
- Akkor nincs más választásunk... Menjünk be. - indult meg Anna.
Szerencsére igazam volt. Attól hogy a pláza kívülről kihaltnak látszott, bent néhány ember sétálgatott, a legtöbben szilveszteri cuccokkal a kezükben. Mindig is utáltam a plázákat, de nem tudok mit csinálni. Két ünnep között csoda hogy ezek legalább nyitva vannak, szóval elégedettnek kéne lennem...
Első utunk a kajáldák felé vezetett.
- Műanyagot szándékozunk enni ugye? - sóhajtottam, látva a lányok Mekire irányuló pillantását.
- Igeeeen - mondták kórusban, megbabonázva.
Nagyszerű... Miután mindenki kért magának egy adag ,, egészséges" kaját, (Vivi sajtburgert, Anna csirke falatokat, és pedig salátát kértem, mindennyian egy doboz krumplival,) leültünk az egyik utunkba kerülő asztalhoz.
- Na! - kezdte Anna - Meséljetek!
És itt kezdődött a maratoni beszélgetés... Olyan jó négy órát dumáltunk végig, ami azt jelentette hogy fél ötkor álltunk fel az asztal mellől.
- Lányok, csinálni is kéne valamit - nevettem.
- Igaz, még kell venni a srácoknak meglepit! - tapsolt (?) Vivi.
- Na igen... - motyogtam - Szerinted össze fog jönni?
- Persze!! - vágták rá kórusban, pedig Anna azt se tudta miről van szó.
- Amúgy mi is? - kérdezte mire kitört belőlünk a nevetés.
- Ugye szeretnének alapítani még egy bandát. Csak még nincs nevük. Itt pedig van egy bolt, akik nyomtatnak pólókat, sapkákat, táskákat, de igazából mindent. Karácsonyi akciójuk hogy adnak egy kupont, amivel nagyobb számú termékeket készítenek nekünk. Ezt pedig majd felhasználják ha lesz nevük. Csak nem tudom mennyire fognak beleegyezni úgy, hogy még azt sem tudjuk mit kell nyomtatni... - foglaltam össze.
- Figyelj... - kezdte - Max cukin nézünk rájuk, és tuti beleegyeznek. Ha meg nem, - tartott hatásszünetet - itt a bicskám.
Tőlünk zengett az épület, és így jókedvűen el is indultunk a bizonyos bolt felé. Ahj, izgulooook...
Beléptünk az ajtón, és egyből megcsapott a friss ruhák illata. Körülnézve fotókkal telepakolt falak, különböző mintás táskák, pánztárcák tárultak a szemem elé. Ha ezt a srácok látnák...
- Jó napot! - köszöntünk kórusban.
- Sziasztok, miben segíthetek? - kérdezte az eladó.
Nagyjából elmagyaráztam neki a szituációt, de ő közben csak bólogatott. Ez jó jel nem?
- Szóval... - zártam le - Megoldható?
- Természetesen. - bólintott egy utolsót - Hozok két papírt, az egyiket kitöltitek, és mi elrakjuk. A másik nálatok marad, és majd ha meglesz a minta, visszahozzátok. Attól, és a termékek számától függően pedig egyeztetjük az árat.
- Jajj, de jó köszönjük! - hálálkodtam, mire elmosolyodott.
- Ez a dolgunk.
Miután leírtunk minden adatot (név, srácok neve, születési dátum, lakhely, stb...) boldogan köszöntünk, (jó lehet hogy még beugrottunk egy ruha üzletbe is, de az titok) majd indultunk is Annáékhoz. Sajnos a plázázás elhúzódott, így apa már ott volt mire mi is befutottunk. Könnyes búcsút vettünk egymástól, majd bepattantunk az autóba.
- Aztán gyertek hamar! - kiáltott még utánunk Anna, mi pedig helyeslően integetve indultunk Solymár felé.
A kocsiban nagyban ordítattuk a rádiót, amikor még hangosabban megszólalt a telefonomból a Queen You're My Best Friend című dala, mire elcsúsztattam a készülék tetejét.
- Helló - szóltam bele.
- Sziaaa - hallottam Örs hangját - Na, túléltétek a műanyag kaját? - nevetett.
- Valahogy igen - nevettem vissza - Amúgy most vagyunk a kocsiban. Szerintem negyed óra és otthon leszünk! - feleltem.
- Okkés, akkor nem zaklatlak! Majd holnap találkozunk! - köszönt.
- Alig várom! Jó éjt! - tettem le.
Egy még hangosabb hazaút után (,,nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás!" Egyszerűen nem megy ki a fejemből) hulla fáradtan fürödtem le, és dőltem be az ágyba. Tudtam volna mi vár rám még holnap...