Reggel igyekeztem gyorsan összekapni magam. Lisa és Peter már lent voltak és kávézgattak. Most láttam csak, hogy Lisának milyen szép hosszú a haja, mindig összefogva vagy kontyban hordja, de nagyon jól áll neki kiengedve.
A kávét gyorsan megittam, majd ettem pár falatot. Mivel mindketten elég kómásak voltak mondtam, hogy megyek gyalog a suliba, úgyis van még időm bőven és viszonylag gyorsan oda tudok érni így legalább volt alkalmam gondolkodni ezen a zenés dolgon is, de igazából már azt várom, hogy vége legyen a napnak és tudjak beszélni Adammel.
A folyosón végig sétálva odaértem a teremhez és mikor beléptem Jack már ott ült az első padban. Kicsit feszélyező tud lenni ez az egész, hogy bámul és figyeli minden mozdulatomat. Leültem a helyemre és kibújtam a kardigánomból. Alatta csak egy fekete póló volt.
- Szia Grace – hallottam meg Jack hangját.
- Szia – mondtam rá sem nézve.
- Csinos vagy.
- Jack...
- Mi az?
- Kérlek ezt ne- ráztam fejem. A telefonomat babráltam mikor hirtelen fájdalom hasított a karomba. Egy pillanatra felhúztam a póló ujját, hogy megnézzem, de mivel nem láttam semmit a sebhelyemnél le is húztam.
- Mi az a sebhely? – kérdezte rögtön Jack.
- Semmi.
- Nem, az nem semmi. Az ott igenis egy komoly sebhely, hogy szerezted?
- Nem akarok róla beszélni és amúgy sincs hozzá közöd.
- Bízz bennem, nem mondom el senkinek – mondta mire elnevettem magam.
- Nem bízom benned, nem tűnt még fel, nem is fogok benned bízni Jack, szakadj le rólam - néztem rá komolyan és talán kicsit hangosabban mondhattam mire kb. mindenki felénk fordult.
- Tudni akarom mi lett a karoddal, mondd el - mondta már inkább követelőzve.
- Basszus, mi a franc van veled? Miért nem érted meg, hogy nem fogom elmondani, nem fogok neked semmit elmondani – néztem rá és talán már tagoltan ejtettem ki a szavakat, nem volt ehhez semmi kedvem. Nem tetszett neki a válaszom, mert felpattant és karomat megragadva engem is felrántott.
- Hé, Jack, szerintem vegyél vissza – szólalt meg hátulról az egyik srác.
- Te foglalkozz magaddal, ez a mi ügyünk - kiabált, de közben végig engem nézett.
- Nincs olyan, hogy mi ügyünk, nincs olyan, hogy mi és soha nem is lesz. Engedd el a karom. Ez már fáj - mondtam és próbáltam kirángatni fogásából, de akkor csak jobban rászorított. - Jack, eressz el – néztem vele farkasszemet, de akkor elnevette magát.
- Mit gondolsz, meddig szórakozhatsz velem? Elfogyott a türelmem Grace – lökött vissza a székbe majd az asztalomra csapott. Megijedtem, automatikusan összehúztam magam, de akkor odalépett Paul és megveregette Jack vállát.
- Hé, öreg, ezt nem kéne, ez már nagyon nem poénos.
- Mi közöd van neked ehhez, te is megakarod dugni a kiscsajt? Azt hiszed, hogy most majd szétteszi neked a lábát? – nevetett Jack majd beakart húzni egyet Paulnak, de az kikerülte az ütést és a háta mögé kerülve lefogta Jacket. Olyan gyorsan történt minden. Csak bámultam őket. A karomon lévő heg már kínzóan fájt, nem tudtam elvonatkoztatni tőle, éreztem, hogy sajog az egész felkarom, a heg körül és a szorítása nyomán is.
- Egy ideig lehet, hogy elszórakoztunk, de most már nagyon gáz vagy Jack, higgadj le – magyarázott Paul, de Jack mintha meg sem hallotta volna, próbált kiszabadulni a fiú szorításából, mikor is az megunta és a földre lökte Jacket. Én körbe pillantottam, a többiek mind megdöbbenve figyelték az eseményeket, volt, aki kamerázott. Pont megszólalt a csengő mikor Jack neki ment az előttem álldogáló Paulnak. Az megtartotta egyensúlyát és gyorsan lereagálta a támadást, először egy jobb majd egy bal horoggal, amitől Jack megtántorodott majd elnevette magát.
- Csak ennyit tudsz te kis szőke herceg – röhögött mire Paul bemozdult, de akkor elkaptam a karját.
- Álljatok le – emeltem fel a hangom. Paul rám nézett, sőt mindenki rám nézett – Ezzel nem lesz jobb – mondtam és abban a pillanatban lépett be Adam.
- Mi folyik itt?- kérdezte miközben először Pault és Jacket nézte felváltva majd engem. Én elengedtem Paul karját és sóhajtottam – Valaki elmondaná mi történt? Mitől vérzik Mr. Merrit szája és orra?
- Én voltam Mr. Taylor – szólalt meg Paul – Jack megtámadta Gracet én pedig próbáltam meg akadályozni, hogy bántsa.
- Így volt?- nézett rám Adam.
- Igen, Paul csak védeni próbált engem, ezt a többiek is megtudják mondani – bólintottam, de karom nem engedtem el. Egyre erősebb volt a fájdalom már, kicsit fel is szisszentem mikor bele hasított.
- Jól vagy?- érintette meg a karom Paul mire bólintottam. Láttam, hogy Adamnek nem tetszik, hogy olyan közel van hozzám.
- Csak van egy sebhely a karomon és már alapból fájt mikor Jack még meg is szorította a karom – néztem rájuk majd megtámaszkodtam az asztalomban.
- Jack és Paul, menjenek az igazgatóiba, én is hamarosan csatlakozom.
- Én nem megyek, engem nem fognak megbüntetni egy kis vita miatt – lázadozott Jack.
- Fogják meg a táskájukat mindketten és menjenek az igazgatóhoz, nem kérem még egyszer - mondta szigorúan Adam, ami még engem is meglepett.
- Idióták – röhögött Jack majd kiviharzott a táskájával együtt.
- Megyek – nyögte ki Paul majd az asztalához ment és onnan ő is az ajtót célozta meg.
- Mr. Taylor, lemennék az orvosi szobába – néztem rá mire csak bólintott. Tudja, hogy erre a fájdalomra használok dolgokat így nem vitatkozott csak bólintott.
- Le kísérem. Mindenki maradjon a helyén, szabad óra lesz, csak maradjanak csendben, amíg kicsöngetnek – mondta. Mindenki bólintott csak, nem szóltak egy szót sem. Nem láttam még őket ilyen visszafogottnak. Én táskámat vállamra véve elhagytam a termet és pár métert sem haladtam Adam már mellettem sétált. - Hol a fájdalomcsillapítód?
- Nem hoztam el, mostanában nem kellett. Otthon van – fogtam karom.
A folyosón végig totyogva beszálltunk a liftbe, amit még szinte sosem használtam. Mikor levitt az alagsorban lévő orvosi szobába Mrs. Wilde rögtön kérdezte mi bajom. Adam elmondta a sebhelyet és a fájdalmat, hogy mit szedek rá, nem is sejtettem, hogy emlékszik a nevére. Nálunk az orvosi szobán csak egy féle fájdalomcsillapítót adhat az ápolónő arról is kikell értesíteni a megadott hozzátartozót. Miután megkaptam két tablettát be is vettem. Mrs. Wilde kiment és Adam így letudott ülni mellém.
- Minden rendben?- kérdezte halkan mire bólintottam.
- Nem maradhatsz itt velem – suttogtam – Menned kell a fiúk után, én jól leszek.
- Tudom, csak nem akarlak magadra hagyni.
- Ne aggódj, megleszek, hatni fog a gyógyszer, a következő órára felmegyek.
- Jól van, írj Peternek, hogy ne aggódjon.
- Rendben – bólogattam.
- Később beszélünk akkor, jó?- érintette meg arcom.
- Igen, órák után a zene teremben - mondtam mire bólintott. Még végig simított hajamon majd kiment én pedig lehunytam a szemem. A sebhelyemen tartottam a kezem, borzalmasan fájt.
Mrs. Wilde hozott még nekem vizet és megmérte a lázam, de az nem volt így írtam Peternek a gyógyszerről, rögtön válaszolt, hogy értem jöjjön-e, de mondtam, hogy nem kell, otthon beszélünk.
Mikor véget ért az óra és a csengő megszólalt csak ültem ott az ágyon. A fájdalom enyhült, de mivel az itt adható gyógyszer hatóanyaga sehol nincs ahhoz képest, amit én kaptam az orvosomtól még mindig eléggé rossz érzés volt.
Próbáltam összeszedni magam, még mindig éreztem a fájdalmat, de már enyhébb volt. Kifelé menet az ápolónőre néztem.
- Jobban vagy aranyom?
- Egy fokkal, köszönöm Mrs. Wilde. Viszlát.
- Viszlát – köszönt ő is majd elhagytam az orvosi szobát.
Az óra kezdés előtt kb. egy perccel megérkezett Paul is. Nem mondott semmit csak rám mosolygott és leült a helyére. A többiek kérdezték, de pont becsengettek így már nem kezdett bele a mesélésbe. Én is nagyon kíváncsi lennék, hogy mi történt az igazgatónál, már csak azért is, mert Jacknek nyoma sem volt.
Egész órán járt az agyam, próbáltam nem a fájdalomra fókuszálni, hanem a tananyagra, de persze az sem ment maradéktalanul így leginkább csak imádkoztam, hogy minél gyorsabban vége legyen az órának.
Ahogy kicsengettek összeszedtem magam és kimentem a teremből. Paul a folyosón várt a falnak támaszkodva. Én odasétáltam és először nem is tudtam mit mondjak neki.
- Jól vagy?
- Igen, köszönöm Paul.
- Ugyan, ez csak egy kérdés.
- Én az előbbire céloztam, hogy megvédtél és kiálltál Jackkel szemben. Hálás vagyok érte, ugyanakkor meg is sérülhettél volna.
- Mit számít az, hónapokig néztük, ahogy bánt téged és ez elég nagy hiba volt. Hisz nem tettél semmit, amivel rászolgáltál volna, maximum azt, hogy nem hódoltál be neki, ahogy mi mind. Nem érdemelted meg azt a sok bántást, már sokkal korábban meg kellett volna ezt tennem.
- Köszönöm, hogy ezt mondtad. Mi volt az igazgatónál?
- Elmondtuk mi történt, Jack próbálta kicsit lerázni a dolgot magáról, de nem nagyon ment neki. Aztán kaptam egy kis fejmosást a bunyó miatt, de megúsztam a dolgot. Elküldött az igazgató, ő meg ott maradt Mr. Taylorral még. Nem tudom utána mi volt.
- Örülök, hogy megúsztad, bűntudatom lett volna, ha megbüntetnek téged, csak mert megvédtél.
- Nos, nem így lett, megyünk együtt órára?- kérdezte mire csak bólintottam és el is indultunk. A teremhez érve előre engedett majd, ahogy beléptem rögtön Jackbe botlottam. Vagyis a szemem, mert ott ült ugyanúgy az első padban. Paul rám nézett és én is rá. – Minden oké lesz? Nem ülsz hátrébb?
- Nem, maradok a helyemen, nem hiszem, hogy újra próbálkozik- mosolyodtam el. Ő leült hátrébb a többiekhez én meg mentem a helyemre. Jack nem próbált velem beszélni. Én meg rá sem néztem. Nem is akartam látni igazából, elegem van már ebből a srácból.
A következő öt órát ismét magamba zárkózva töltöttem, a szüneteket pedig a könyvtárban, ahogy lehetett elhagytam a termeket és rohantam a könyvtárba. Az utolsó óra után nem a könyvtárba siettem, hanem a zene terembe. Leültem a zongorához és csak ütögettem a billentyűket, mígnem hamarosan megérkezett Adam is. Megtámaszkodott a zongorában és engem nézett.
- Miss. Wilson...- mosolygott rám.
- Köszönöm, hogy eljött Mr. Taylor. A nagybátyám és a barátnője javasolta, hogy beszéljek önnel.
- Ez érdekesen hangzik. Csupa fül vagyok.
- Az jó, mert a véleményét szeretném kérni.
- Mivel kapcsolatban?
- A hangomról van szó.
- A hangjáról? Milyen értelemben?
- Az igazgató és Hugh, megkértek, hogy lépjek fel a tavaszi előadáson ahol az iskola alapítványának gyűjtenek pénzt. Azt a darabot kellene előadnom, amit írtam és már hallhatott és egy dalt kellene énekelnem. De én nem érzem, hogy képes lennék több száz ember elé kiállni és énekelni nekik.
- Azt hiszem annyi mindenre mondta még szeptemberben azt, hogy képtelen, most mégis itt van, és velem van, több értelemben is, képes beszélni a szüleiről, arról, ami történt. Képes volt megnyílni és emberi kapcsolatokat kialakítani. Tudom, hogy ez egy újabb lépés, de ahogy eddig tettem, most is segíteni fogok, végig ön mellett leszek, és ott fogok ülni az első sorban és súgok, ha elfelejtené a szöveget - mondta mire elnevettem maga – Ha kell, gyakorlok önnel, csak kérem, vállalja el. Ahogy eddig, ehhez is minden segítséget meg fog kapni tőlünk...
- Tőlünk?
- Azoktól, akik szeretik. Peter, Lisa, én... támogatni fogjuk végig.
- Köszönöm, hogy ezt mondta, Mr. Taylor – mondtam ránézve. Eszméletlen fura volt ez a magázódás.
- Grace - hallottam meg Jack hangját, az ajtóhoz kaptam a fejem, ott állt és erősen méregetett minket.
- Mit szeretnél?
- Beszélni veled, a reggeli dologról.
- Nincs mit beszélnünk Jack, te kérdeztél valamit, én válaszoltam rá, ami neked nem tetszett így rám támadtál, nem akarok veled beszélni.
- Nem beszélhetnénk kettesben, négyszemközt, Mr. Taylor nélkül?
- Nem szeretném. Képtelen vagy elfogadni, amit tőled kérek, a mai nem az első alkalom volt. Többször kértelek, hogy ne kövess, ne lógj rajtam, ne akarj a közelemben lenni, de semmit nem sikerült betartanod. Nem bízom benned annyira sem, hogy kettesben merjek maradni veled – mondtam és láttam rajta, hogy nem tetszik neki. Csak reméltem, hogy Adam nem fog megszólalni.
- Elképesztő milyen nagyra vagy magaddal, mire fel? Ugyanolyan buta liba vagy, mint a többi csaj ebben a kócerájban, és csodálkoztok, hogy csak használni akarnak titeket a fiúk.
- Köszönöm. Nem rég még talán bíztam abban, hogy tényleg tartós lesz a változásod, de most bebizonyítottad, hogy tévedtem. Ugyanolyan görény vagy, mint három hónapja.
- Holnaptól újra tapasztalhatod is - nevette el magát és már fordult ki mikor Adam utána szólt.
- Jack – ahogy visszafordult újra úgy nézett rám – Épp most fenyegette meg egy diáktársát előttem. Gondolja jó ötlet volt ez?
- Leszarom, azt is, hogy mit kellene gondolnom, azt is, hogy maga mit gondol.
- Nem mindig lesz védőháló, hogy ki az édesapja, egyszer eljön a nap, mikor már nem tud ezzel takarózni és felelnie kell a tetteiért.
- Remélem maga akkor is ott lesz - mondta majd kiment és becsapta az ajtót. Én Adamre néztem, aki csak végig simított arcomon majd magához ölelt. Nem tagadom megijedtem, féltem, hogy valami olyasmi történik, amit nem tudok megakadályozni és többen is szenvedni fognak miattam.
- Haza viszlek, itt a kulcsom, szállj be a kocsimba, megyek én is rögtön.
- Jól van – fogtam meg a kulcsot majd amint kiléptünk a terem ajtaján ő elindult az emeletre én pedig a holmimmal egyenesen a parkolóba mentem ahol is gyorsan beszálltam Adam autójába. Viszonylag gyorsan ő is csatlakozott hozzám és el is indultunk.
- Ne félj, vigyázni fogok rád.
- Nem őrizhetsz reggeltől délutánig. Bárhogy is legyen, történni fog valami, nem tudod megakadályozni.
- De azt nem éli túl. – mondta mire csak fejem ráztam.
- Nem érted Adam, pont ez nem történhet meg, nem ugorhatsz bele páros lábbal a csapdájába - mondtam mire hirtelen letért az útról, félre állt és rám nézett.
- Azt akarod, hogy végig nézzem, ahogy bántalmaz téged? Hogy lennék erre képes?- mondta eléggé vehemensen.
- Arra játszik, hogy engem tönkretegyen, te pedig elveszítsd az állásod.
- És azt hiszed az állásom fontosabb, mint te?
- Nem tudom, de az kellene, hogy legyen. Nem láthatják azt, hogy ennyire törődsz velem, hogy aggódsz értem és védelmezel, mert ez egyenlő a lebukással.
- Akkor nézzek félre mikor bánt téged? Nézzem, ahogy szenvedsz miatta?
- Igen. Nem kakaskodhatsz úgy, mint ő, nem alacsonyodhatsz le tini szintre, amikor nem törődve a következményekkel ugrasz neki bárkinek, aki a csajodat piszkálja.
- Ez vicc, nem nézem, ahogy szenvedsz miatta.
- Oké, ha belemész ebbe a hülye játékába te sem vagy jobb a szememben- mondtam elég határozottan mire elnevette magát.
- Tényleg így gondolod? Akkor miért vagy velem, ha úgysem vagyok jobb? – kérdezte mire nem mondtam semmit.
- Hagyd, hogy ez lecsengjen, megfogja unni, nem akarja összeveretni magát, nem hiszem, hogy a mait annyira élvezte volna, a megaláztatást, hogy ő került földre.
- Szóval, én nem védhetlek meg, de Paul igen, ő kakaskodhat? Ez miben más?
- Abban, hogy ő egy tizennyolc éves srác és az osztálytársam te pedig egy majdnem huszonnyolc éves felnőtt férfi vagy, a tanárom, aki nem veszítheti el csak úgy a fejét. Ismerlek annyira, hogy tudjam, ha olyan szituációba keveredünk tettlegességig fajul, mert szeretsz engem és védenél bármi áron, de abból csak te jönnél ki rosszul, és nem Jack.
- Szóval hagyjam, hogy Paul védjen meg téged? Viccelsz velem?
- Ne csináld ezt Adam, kérlek.
- Talán még az is kiderül ma, hogy valahol még tetszik is neked, hogy harcolnak érted a fiúk – nevette el magát – Hisz minden lány vágya ez, nem?
- Te egy idióta vagy, és ha csak ennyit nézel ki belőlem, akkor jobb, ha én most lezárom ezt. Inkább sétálok – mondtam, majd csak kikapcsoltam az övet és kiszálltam. Nem akartam vitatkozni, nem egy a véleményünk és ez így is marad, én nem tudom meggyőzni őt és ő sem engem, de azt sem akartam, hogy ez elfajuljon és elkezdjük egymást sértegetni. Jobbnak láttam hát csak lépni mielőtt durvulna a dolog. Ahogy kiszálltam rá néztem.
- Szia.
- Grace...- szólt utánam, de csak becsaptam az ajtót és elindultam. Nem néztem hátra, nem tudtam volna, így is összeszorult a torkom, ahogy belegondoltam az egész szituációba. Haza érve a konyhába mentem. Peter épp telefonált, de ahogy meglátott elköszönt és felállt.
- Mi történt?
- Kérlek, ha Adam keresne, ide jönne, ne engedd be, ne engedd fel hozzám.
- Miért? Vitatkoztatok?
- Fogalmazhatunk úgyis.
- Mi miatt? Köze van a reggeli rosszulléthez?
- Jack rám támadott.
- Mit csinált a kis féreg? - csapott a pultra.
- Jesszus ne csapkodj már te is – kiabáltam, majd ledobtam a táskámat és faképnél hagytam. A szobámba szaladtam és belöktem az ajtót, ami elég hangosra sikeredett. Ledobtam magam az ágyra és már majdnem elsírtam magam mikor bejött. Leült mellém az ágyra és végig simított hátamon. Na akkor aztán vége volt, nem tudtam tartani magam, elengedve magam hagytam, hogy kitörjenek könnyeim.
- Sajnálom, mi történt ma?
- Jack meglátta a sebhelyet a karomon és tudni akarta mi az, hogy szereztem. Én nem akartam elmondani, de ő erőszakoskodott, hogy de mondjam el, majd mikor kibuktam, hogy nem, mert nem bízom benne akkor rám akart támadni. Az egyik fiú, Paul védett meg. Adam vitte őket az igazgatóhoz, majd mikor hozott haza akkor össze vitatkoztunk ezen az egészen egy kicsit. Azt mondtam neki, hogy ha bele megy Jack játékába ő sem jobb nála mire megkérdezte, hogy ha így gondolom, minek vagyok vele...csak faképnél hagytam...ennek így nincs értelme igaz? Ő nem tud elvonatkoztatni attól, hogy szeret engem így olyan reakciói lehetnek, ami miatt rögtön bukik az egész.
- Kis csillagom, nem várhatod el tőle, hogy teljesen érzéketlenül végig nézze, ahogy Jack bánt téged, ezt tőlem sem várhatod el. Szeretünk téged, meg akarunk védeni. Nem is tudom, milyen rossz lehet neki látni, hogy neked fájdalmat okoznak, és nem fojthatja meg az illetőt. ma ott volt az a srác, de legközelebb? Gracie...
- De ezt nem csinálhatja, nem jöhet rá senki, hogy mi van köztünk. De ő nem tud elvonatkoztatni a kapcsolatunktól. Hogy gondolhattam, hogy ez így működő képes lesz?
- Beszélnetek kellene.
- Nem tudok, most nem tudok vele erről beszélni.
- Akkor pihenj egyet rá, gondold át és utána beszéljetek, de ezt tisztáznotok kell, mert így még rosszabb lesz az egész.
- Jól van.
- Hozzak enni vagy inni?
- Nem kell, majd lemegyek.
- Jól van és bocsánat a csapkodásért.
- Csak Jack is csapkodta az asztalom és ... mindegy, nem haragszom csak kiborított.
- Igyekszem ezt kerülni a jövőben is. Szeretnéd, hogy maradjak itt?- simogatta karom mire bólintottam így befeküdt mellém én meg hozzábújtam. Hajam kezdte simogatni rögtön majd kuncogott egyet. – Milyen rég bújtál így hozzám.
- Pedig olyan jó, el is felejtettem milyen megnyugtató, ha összebújunk.
- Mostanában Adam kiütéssel győzött ezen a téren velem szemben, azt hiszem – mondta mire megfogtam a kezét.
- Rád mindig szükségem lesz.
- És én mindig itt leszek neked.
Adam szemszög...
Haza érve csak ültem az autóban, még nem tudtam kiszállni, nem tudtam bemenni. Elővettem telefonom és hívni kezdtem, de nem vette fel, hangpostára kapcsolt. Újra próbáltam, de újra hangpostára futottam.
- Hívj vissza, kérlek, egy idióta vagyok, igazad van. De ez az idióta nagyon szeret téged és nehéz elfogadnia, hogy végig kell nézze tétlenül, ahogy a szerelme szenved – a telefont zsebre dugtam majd bementem a házba. Soha nem voltam még ennyire magányos. Hülye vagyok. Ahelyett, hogy elmondtam volna neki, hogy vigyázok rá, ahogy csak tudok, azt hoztam ki, hogy ugyanolyan agresszív vagyok, mint Jack, akiben pont emiatt nem bízik. Nem akarom, hogy ezt gondolja, de mit tehetnék, nem mehetek oda, nem akarok rontani a helyzeten. Ha hívom, nem veszi fel, talán később még meg próbálom.
A kanapén üldögélve figyeltem perceken keresztül a telefont, de nem bírtam ki, így írni kezdtem neki az üzenetet.
„ Szia Grace. Sajnálom azt, ami az imént történt, egyszerűen csak beleőrülök a gondolatba is, hogy bajod eshet. Hülye vagyok, amiért rajtad vezettem le azt a feszültséget, ami Jack miatt bennem tombolt. Talán most nem akarsz velem beszélni, tudni sem akarsz rólam, de szeretlek, és várom a válaszod, legyen az egy óra vagy egy nap. Adam"
Miután elküldtem ledőltem a kanapéra és behunytam a szemem. Azon kezdtem el töprengeni, hogy hogy is építhetném le Jacket, hogy minél kevesebb legyen benne az erőszak, hogy ne legyen egyértelmű, mit érzek Grace iránt, hogy csak őt akarom védeni. Annyira gondolkoztam, hogy végül el is aludtam.
Már elmúlt éjfél mikor felriadtam, rögtön telefonom után kaptam és mikor megláttam az üzenetet tőle majd kiugrott a szívem. Kilenckor küldte, talán lefekvés előtt.
„ Szia Adam, én is sajnálom, hogy csak úgy ott hagytalak, de képtelen lettem volna még a mai napon egy veled való vitát is kezelni, egyszerűen túl sok lett volna. Holnap nem tudunk erről beszélni, de amint lehet bepótoljuk, mondjuk csütörtök délután. Te jobb ember vagy, sokkal többet érsz, mint ő, ezért kérlek légy óvatos. Szeretlek."
Az ágyban ledőlve újra és újra elolvastam az üzenetét majd ismét elnyomott az álom.
Reggel konkrétan úgy keltem, mint akin az éjjel áthaladt egy úthenger, nem éreztem magam túl jól. Nagy nehezen elindultam mégis és mikor beértem állandóan nézelődtem, kerestem Gracet és Jacket is. Jobb, ha Jacket látom, mert az azt jelenti, hogy Grace nyugodtan el van valahol.
Az első két óra nyugodtan telt, a harmadik órám volt velük, de nagy meglepetésemre Grace nem volt ott, Jack elég feldúlt volt. Óra után rögtön a tanári felé indultam, de aztán meggondoltam magam és a könyvtárba siettem. Ott megkerestem a kis kuckót ahová mindig elbújt. A fotelban ült, könyvvel a kezében. Nem értettem. Lassan odasétáltam és leguggoltam elé. Csak nézett majd lesütötte a szemét.
- Nem voltál órán.
- Tudom, sajnálom.
- Miért? Mi a baj?
- Próbáltam elkerülni, hogy tragédia történjen – nézett szemembe mire körbe néztem látja-e valaki majd mikor megbizonyosodtam arról, hogy nem, megfogtam a kezét.
- Nem hiányozhatsz minden órámról.
- De igen, még akár az is lehet.
- Mit tettél?
- Még semmit, de van pár opció. Az egyik, hogy újra magántanuló leszek.
- Ezt nem fogom hagyni.
- Miért? Csak jót akarok neked.
- Ahogy én is neked. És magunknak is. Leállok. Nem provokálom, rá sem nézek, hozzá sem szólok, nem feleltetem, nem szólítom fel az órán, de közbe lépek, ha történik valami, de ezt megteszem, ha másról van szó akkor is, és ezt te is tudod. Ezt tudom neked ajánlani – mondtam mire csak nézett.
- Miért maradjak itt? Hisz kínszenvedések a napok...
- Csak akkor, ha hagyod, hogy elhatalmasodjanak fölötted, ha lerázod te is sokkal jobban vagy. Csak gondold át még egyszer és holnap megbeszéljük. Most mennem kell.
- Szia.
- Szia Grace – mondtam, majd nehéz szívvel, de ott hagytam, mert felkellett készülnöm a következő órámra, amihez összekellett szedni néhány eszközt a raktárból.
Robot módjára vittem végig az órákat és minden szünetben ránéztem Gracere, aki ott üldögél a semmibe meredve. Az órákon már részt vett, csak engem akart óvni. Nap végén neki zene fakultáció volt és ezt tudtam így maradtam még én is. Csak álltam a közelben és hallgattam, ahogy zongorázik. Majd a vége felé többet beszéltek, de nem értettem miről. Aztán újra felcsendült a zene és egy fiú kezdett énekelni, majd beszállt Grace is. Közelebb mentem és benyitottam. Duettet énekeltek és közben Grace zongorázott.
Nem akartam, hogy meglásson így haza indultam.
Grace szemszög
A szerda az valami nagyon pocsék volt, ahogy tudtam kerültem mindenkit, de azért néha bele futottam Jackbe, ugyan egyelőre nem történt atrocitás csak fenyegetőzött, de nem tudtam meddig tartható fenn ez az állapot.
Az egyetlen, ami vígasztal, hogy hamarosan vége a hétnek és lesz két nap nyugalom, amikor nem kell Jack miatt aggódnom. Amit megbeszéltünk Adammel csütörtöki találkozót módosítottam. Mivel nekünk elmaradt az utolsó két történelem óra eljöttem az iskolából. Írtam is neki egy üzenetet, hogy ne keressen, és hogy nyugodtan menjen haza. Bementem a kávézóba és vettem egy forró csokit elvitelre majd elsétáltam hozzá és a kis oldal kapun bementem a hátsó udvarba ahol is leültem a verandára az egyik székbe. Tudtam, hogy rögtön haza fog jönni így ott eliszogattam a forró csokimat. Peternek szóltam, hogy ne várjon, és ne ijedjen meg, hogy nem érek haza időben, mert Adammel leszek.
Már elmúlt kettő mikor hallottam csapódni a kocsija ajtaját. Csak tovább sétálgattam az udvarán ahol már elolvadt a hó, szinte nyoma sem volt. A forró csoki elfogyott így letettem a poharat és csak bámultam az eget, mígnem meghallottam, ahogy nyílik a hátsó ajtó. Rögtön felé fordultam, és ahogy találkozott tekintetünk elmosolyodott.
- Azt hittem hazamentél – jött felém.
- Csak annyit írtam, hogy ne várj és menj haza, azt nem, hogy én haza megyek – mondtam halkan mire csak megrázta a fejét és mikor odaért hozzám szorosan magához ölelt.
- Annyira szeretlek, ne haragudj rám.
- Te se rám, amiért faképnél hagytalak a kocsiban, de felhúzott amit mondtál– néztem szemébe majd felemeltem kezeimet és arcához érve megcsókoltam.
- Nem gondoltam komolyan, csak ideges voltam – simogatta arcom - Hogy ez mennyire hiányzott- tért át nyakamra és karomra és újra megcsókolt.
- Folytassuk ezt bent – suttogtam elhúzódva mikor benyúlt kabátom alá.
- Igazad van, bocsánat - sóhajtott majd elkezdett befelé húzni és a konyhába belépve levette rólam a kabátot majd felültetett az asztalra és csak csókolt. Próbáltam kicsit lassítani, de minden egyes érintésével jobban akartam, hogy tovább csókoljon, így derekára fontam lábaimat és nyakát átölelve viszonoztam csókjait. Éreztem, hogy teljesen be van indulva, de odafigyel, hogy ne tegyen semmi olyat, amit én még nem akarok, így a kis csókcsatánk viszonylag hamar véget ért, de akkor sem húzódott el csak homlokát enyémnek támasztotta és hajam simogatta. – Fellépsz az előadáson?
- Igen, Hugh rábeszélt, meg persze te. Jeremy ötlete volt, hogy énekeljünk egy duettet, ami kicsit feszélyező, mert eddig csak veled énekeltem együtt, de ígéretesnek tűnik.
- Hallottalak vele énekelni tegnap... gyönyörű a hangod.
- Te elfogult vagy.
- Ez nem igaz, szeretlek, de nem bátorítanálak arra, hogy fellépj, ha nem tudnám, hogy elkápráztatsz majd mindenkit. Szerintem egy kapcsolatban fő az őszinteség.
- Szerintem is – néztem szemébe és elgondolkoztam egy pillanatra – Peter tudja, hogy nálad vagyok.
- És ez mit jelent?
- Azt hogy van néhány óránk együtt, vacsorára terveztem haza menni. Mit szeretnél csinálni?
- Beszélgessünk... Bújj hozzám és beszélgessünk.
- Jól van – bólintottam mire ölébe kapott és elindult a hálóba, ott óvatosan letett az ágyra majd befeküdt mellém és magához húzott. Tökéletes volt az egész, ahogy magához ölelt, ahogy a mellkasán fekve éreztem a szívverését, ahogy halkan beszélgettünk. Ez mindig megnyugtat. Soha nem gondoltam, hogy egy olyan emberrel fogom mindezt elsőként átélni, mint ő.
- Min gondolkodsz?- kérdezte hirtelen mire elmosolyodtam – Olyan csendben vagy.
- Csak azon, hogy ha valaki azt mondja nekem akár csak pár hónappal ezelőtt, hogy az egyik tanárom lesz az első férfi az életemben akkor kinevetem, pedig akkoriban nem volt túl jó hangulatom.
- Az első? És sokat tervezel még?- kérdezte mire felemeltem fejem és ránéztem.
- Szerinted?
- Szerintem nem vonhatom meg tőled a jogot, hogy ha úgy érzed, nem teszlek boldoggá, hogy valaki más mellett próbálkozz.
- De boldoggá teszel, eszembe sem jutott eddig, hogy hány férfival tervezek életem során lenni.
- De szólnál, ha már nem így lenne, ugye?
- Igen, biztosan szólnék, de jelenleg veled akarok csak lenni, még ha nem is megy még minden területen, de veled képzelek el jelenleg mindent.
- Akkor jó, ennek örülök, mert én is veled képzelem el az...
- Az?- néztem rá kérdőn, mert nem értettem miért nem folytatja.
- Az életemet, csak azért nem akartam végül kimondani, mert ez olyan véglegesnek hangzik, és nem akarom, hogy feszélyezzen téged, hogy én ennyire előre gondolkodom.
- Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekem – néztem szemébe majd elkapott a bűntudat ő teljesen őszinte velem, nekem is bekell avatnom őt – Jövő héten megyek az aktuális kontrollra az orvosomhoz. Csütörtökön. Csak szerettem volna, hogy tudd.
- De nincs semmi baj, ugye?
- A sebeimet leszámítva nincs, nem tudom, mi van velük, de jobb, ha megnézi azokat is.
- Szeretnéd, hogy ott legyek?- kérdezte halkan mire elmosolyodtam.
- Neked óráid vannak, nem várom el, meg ott lesz Peter velem, de rögtön felhívlak, ahogy végeztünk.
- Köszönöm – mosolygott rám mire megcsókoltam.
- Szeretlek Adam – simogattam arcát. Fogalmam sem volt, hogy ilyen lesz a szerelem, ilyen lesz az, amikor tényleg két ember érdekeit nézem, és úgy hozok meg döntéseket. Hogy meddig tart és milyen lesz, nem tudom, de most imádom minden pillanatát.