Ahogy a hajnali nap legelső sugarai narancssárgára festették a házak tetejeit, bevilágítva vele az irodám hatalmas ablakain, világ lassan megmozdult...
A hűvös szél lányan csiklandozta Kyungsoo gerincét, piszkálgatva vele agyát, a felkelésben reménykedve..
A levegőben kávé keserédes illata terjengett.
D.O még félálomban mosolyodott el, ám agyába hamar bekúszott a halálfélelem, mikor hirelen tudatosult benne, miszerint a tegnap est jelentős részét nem tudta felidézni.
Zavartan nyitotta ki szemeit, majd még zavartabban vette tudomásul, hogy semmilyen ruhadarab nem takarta teste egyik pontját sem, a paplanon kívül..
Idegesen fejéhez kapott, próbálva emlékfoszlányok után kutatni agya legmélyebbi pontjain, lassanként eszébe juttatva pár neméppen megnyugtató képsort.
-Úristen...-túrt idegesen hajába..
-Na.. rémlik valami?- szólalt meg egy idegen hang a szoba másik feléből...
-M...mr Kim.-kapta fejét zavartan a hang irányába, majd egy hangos nyelés után szája tátva maradt, ajkai remegtek, mintha valamit nagyon mondani akart volna, tekintete össze vissza cikázott....
-Azt hittem, hogy már észre sem veszel..-kelt fel ülőhelyéről a már öltönyben virító Jongin.
Soo a selyemtakaróba markolt ijedtében, majd fejét leszegve csúszott kicsit hátrébb az ágyban, az ágytámlának préselve magát.
Kai az ágy lábához érve lassan feltérdelt a matracra, majd lazított nyakkendőjén.
-Uram...én..
-Maradsz....-intézte el az idősebb egy egyszerű szóval.
Akár egy ragadozó, amely becserkészni készül áldozatát, úgy mászott lassan Jongin is a fiatalabb közelébe.
-Uram...k..kérem adjon 5 percet, hogy felöltözzek és...
-Dél múlott 20 perccel...-mosolyodott el Kai, majd kezével óvatosan Soo álla alá nyúlt.
-Egy kicsit elaludtál..-döntötte össze homlokukat, majd Kai jobb keze lassan Kyungsoo vállára vándorolt.
-Mondjuk...-adott halvány puszit a fiatalabb homlokára.
-A tegnapi után nem is csodálom...- harapta be perverzen az ajkait, mire Kyungsoo szíve nagyot dobband
-Uram...-temette arcát tenyereibe a fiatalabb..
-Én...
-Ne aggódj...