Egy órája ülünk itt és még mindig semmi. Azóta idejött Linda és George, Hailey szülei és Lena is. Meglepetésemre Linda és George nem üvöltötték le a fejem, hanem inkább megköszönték nekem:
- Istenem – rohantak hozzánk. – Hogy történt? – vágott rémült arcot Linda.
- Elvittem a tóhoz és megáztunk, gondolom akkor fázhatott meg – hajtottam le a fejem szégyenemben. – Linda én annyira sajnálom. Ha nem viszem el oda… - magyarázkodtam, de Linda megfogta kezem és megszorította.
- Nem a te hibád Calum. Az időjárásnak nem parancsolhatsz. Semmi okom haragudni rád, inkább köszönöm, hogy segítettél neki – mosolygott rám és megölelt. – Köszönöm, hogy vagy neki – suttogta fülembe. Egyszer csak egy orvos jött ki az ajtón. Arcáról nem lehetett leolvasni rossz hírt, viszont jót sem. Papírokkal a kezében lépkedett felénk és megállt előttünk.
- Ki a legközelebbi hozzátartozója? – nézett végig rajtunk. Linda és George előre léptek, így az orvos feléjük fordult. – Ms.Morgan valami folytán tüdőgyulladást kapott, azért került ilyen állapotba. A tüdejében rengeteg gümőt találtunk, amik okozták a görcsös, később fulladásos köhögést. Ezek nagy részét kiműtöttük, de felmerült egy kis komplikáció. A műtés során belső vérzése lett. Ezt megállítottuk, ezért tartott ilyen sokáig a műtés. Most átvisszük a szobájába, hamarosan magához tér. Be lehet hozzá menni, de azt szeretném kérni, egyszerre maximum ketten – mondta. – Most viszont, ha megbocsátanak mennem kell – biccentett és elsétált a másik irányba. A műtő ajtaja felé kaptuk a fejünket, mert kinyílt és kitolták rajta Haileyt. Szemei csukva voltak, száján lélegeztető pihent és mindenhol csövek lógtak ki belőle. Mind megindultunk a szobája felé.
H A I L E Y
Mindenem fájt, de leginkább a mellkasom. Mellettem gépek csipogtak és egy kéz szorongatta enyémet. Lassan pislogni kezdtem és végül kinyitottam a szemem. Édesanyám ült az ágyam mellett, mögötte apukám állt.
- Túl vagy rajta. Kicsikém, annyira büszke vagyok rád – simította meg a hajam anya.
- Mi történt? – motyogtam erőtlenül. Be voltam rekedve és alig lehetett hallani a hangomat.
- Valószínűleg, amikor megáztatok Calummal tüdőgyulladást kaptál. A tüdőd tele volt gümőkkel és a műtét során belsővérzésed is lett – mesélte apa.
- Calum nem tehet semmiről. Az én hibá… - próbáltam menteni Calt, de anya közbevágott.
- Hailey, kicsikém egyáltalán nem hibáztatjuk Calumot. Örülünk, hogy van egy ilyen barátod – mosolygott rám anyu. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.
- Anya… - kezdtem bele erőtlenül. – Calum nem csak egy barátom – néztem bele szemeibe.
- Úgy érted…ő… - akadozott.
- Igen, ő a barátom – bólintottam.
- Óóóó, értem – bólogatott. – Én nem állok a boldogságod elé, de hogy gondoltátok? A betegséged miatt nem tudtok csókolózni se – kínosan lesütöttem a szemem. – Várj…mi? Ti már… – kellemetlenül bólogattam, majd köhögtem egyet. Még pár percig bent voltak, de aztán kimentek, hogy a többiek is bejöhessenek. Amint anyáék elhagyták a szobát egy barna fejet pillantottam meg, mire akaratlanul is mosoly húzódott számra. Belépett, becsukta maga mögött az ajtót és rám nézett. Pár lépéssel előttem termett és leült az ágyam szélére.
- Rosie…én annyira sajnálom – mondta. Megfogtam pólója nyakánál lévő szegélyét és lehúztam magamhoz. Meglepődött, először nem csinált semmit, de pár másodperc múlva viszonozta. Kezével megkereste enyémet és összekulcsolta ujjainkat.
- Nem a te hibád – szólaltam meg rekedtes hangon miután elváltunk egymástól. Köhögtem párat, majd megtöröltem a kezem.
- Többet nem viszlek el sehova – nevetett fel édesen. Én is elmosolyodtam. Még pár percet beszélgettünk, majd ő kiment, hogy mások is bejöhessenek. Este még megfigyelés alatt tartottak, de ez se volt nagyon más, mint általában.
Egy hónappal később
A szobámban ültem, nyakam köré sál volt tekerve, ugyanis még ki sem gyógyultam a tüdőgyulladásból, meg is fáztam. Épp egy képet rajzoltam le. A kép múlt héten készült, mikor Calum a szülinapomra vett nekem egy gyönyörű nyakláncot és új rajzeszközöket. A félkör ablakban álltunk, én lábujjhegyen a nyakát átölelve, ő a derekamra csavarva kezeit és vigyorogva nézzük egymást. A lesi fotót Lena csinálta, mint később kiderült Cal kérte meg. Mosolyogva húztam a ceruzát ide-oda a rajzlapon. Mikor kész volt felemeltem magam elé és messziről is megszemléltem. Gyurmaragasztó segítségével fel is raktam a falamra, majd elégedetten nézegettem.
C A L U M
- Calum! – kiáltott valaki utánam. Pont Haileyhez készültem felmenni. Megfordultam és Claire állt előttem.
- Szia Claire. Van valami baj? – érdeklődtem.
- Épp ez az amiért beszélni akarok veled. Én tényleg nagyon örülök, hogy együtt vagytok Haileyvel és már nagyon régóta nem volt ilyen boldog, de ennek káros hatása is van – húzta el a száját. – Rengeteg időt töltötök együtt, akár gépen keresztül. A rossz hír, hogy Hailey inkább veled van és elhanyagolta a kezelését. A gyógyszerek egy harmadát már be sem veszi, mert lefoglalja, hogy veled van.
- Mit tudnék tenni ez ellen? Találkozzak vele kevesebbet? – kezdtem aggódni.
- Ha Hailey nem veszi be a gyógyszereit meg is halhat. Egy kérdésem van – nézett rám jelentőségteljesen. – Képes vagy áldozatot hozni érte? – kezdtem megijedni, hogy Claire mit akar kihozni ebből.
- Persze. Hailey-t az életemnél is jobban szeretem. Bármit megtennék, hogy ő boldog legyen – elmosolyodott, de ez a mosoly pillanatok alatt eltűnt. Szomorúság és sajnálat lépett a helyébe.
- Calum, előre is borzasztóan sajnálom, hogy ezt kell kérnem tőled… - akadt meg. – Nem ígérem, hogy fájdalom és szomorúság nélkül jár, de vagy ez, vagy Hailey meghalhat. Calum, meg kell vele szakítanod minden kapcsolatot – mondta ki lassan, majd együttérzően rám pillantott. – Nagyon sajnálom, de ez lenne a legjobb az egészsége szempontjából – mondta és a vállamra tette a kezét. Lassan bólintottam egyet és szomorúan rá néztem.
- Oké – mondtam halkan és intve egyet elindultam, hogy szakítsak azzal, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Felértem a 7. emeletre és 643-as szoba felé lépkedtem. Halkan benyitottam és beléptem a fehér kórházi szobába. Zenét hallgatott, nekem háttal állva táncolt a zene ütemére. Nyakára sál volt tekerve, mert még nem gyógyult meg teljesen és meg is fázott közben. Orrán a lélegeztetőcső lógott. Így ahogy ott láttam és tudtam, hogy ma láthatom őt utoljára, ölelhetem meg, szólíthatom gyönyörűségemnek rájöttem dolgokra. Arra, hogy amíg veled van valaki nem érzed annyira a fontosságát, de amikor már nem lehet melletted jössz rá, hogy gyakorlatilag mit vesztettél. Mennyire is fontos neked az a valaki. Akkor becsülöd meg igazán az együtt töltött perceket. Az, hogy mennyire lehet szeretni valakit, hogy akár az életed is feláldozod, hogy ő boldog lehessen. Ez az igaz szerelem, amikor bármit megteszel azért, akit szeretsz, mert előtérbe hozod azt, ami neki jó. Rájöttem, hogy mennyire is szeretem ezt a lányt. Aki elveszi az eszem egy érintésével, egyetlen mosolyával, mert ez a lány akkor amikor először megláttam elrabolta a szívem és azóta is magánál őrizgeti.
Odasétáltam mögé és megkocogtattam a vállát. Megfordult és a nyakamba készült ugrani, amikor eltoltam magamtól, mindezt hatalmas szívfájdalommal. Meglepődötten nézett rám, majd hátrébb lépett.
- Mi az? Baj van? – kérdezte rekedt, erőtlen hangon. Nagyon legyengítette őt ez a tüdőgyulladás a betegsége mellé, ami alapból eléggé leszívja az energiáját.
- Hailey… - akadtam meg. – most nem azért jöttem, hogy együtt legyünk. El kell mondanom valamit – sóhajtottam. – A srácokkal fogadtunk még régebben, hogy úgysem tudlak megszerezni. A fogadás addig tartott, amíg össze nem jövünk és egy hónapig együtt vagyunk, így teljesítettem – próbáltam minél hihetőbb lenni. – Hailey szakítani akarok – nyögtem ki azt a három szót, ami valószínűleg összetörte a szívét az enyémmel egyetemben. Könnyei folyni kezdtek arcán, kényszert éreztem, hogy egyesével lecsókoljam őket arcáról, fülébe súgjam, csak vicceltem, szeretlek mindennél jobban és soha nem hagynálak egyedül, de nem tehetem.
- Mondd, hogy csak hazudsz! – nézett rám könnyes szemeivel. Csokibarna íriszeiben remény csillant fel. Szívszorító látvány volt azt a lányt sírva látva, akit a legjobban szeretek.
- Sajnálom Hailey, ezt nem mondhatom – sóhajtottam.
- Mondd a szemembe, hogy nem szeretsz – zokogott. Borzalmas volt hazudni neki, de csakis az ő érdekében tettem, akkor is, ha ez mindkét félről rettentően fájdalmas volt.
- Hailey… - vettem nagy levegőt. – sosem szerettelek. Csakis, mint egy barátot. Sajnálom – néztem rá határozottan, bár ő látta csak ezt, belül összetörtem. Sós könnyei még jobban folyni kezdtek arcán.
- Utállak Calum Kibaszott Hood. Jobban gyűlöllek, mint hajnalban felkelni – ordított rám. – Tűnj innen. Soha többet nem akarlak látni – indult felém sírva és az ajtó felé kezdett lökdösni, miközben mellkason ütögette. – Utállak. Te vagy a világon a legelbaszottabb ember. Kihasználtál, amikor tudtad, hogy viselem az ilyeneket – kiabált és kilökött az ajtón.
- Sajnálom – mondtam és belenéztem könnyáztatta szemébe.
- Dehogy sajnálod. Tűnj az életemből! Gyűlöllek! – csapta be az ajtót. Hallottam, ahogy sírva valamit a földhöz vág.
- Szeretlek Rosie. Sajnálom – suttogtam magam elé és elindultam haza.
H A I L E Y
Sírva túrtam bele hajamba és az első kezembe kerülő dolgot a falhoz vágtam, ami per pillanat egy könyv volt. Erre egyáltalán nem voltam felkészülve. Nem néztem volna ki belőlük, hogy ilyet tesznek a hátam mögött. Az erőm elhagyott és a földre rogytam. Köhögőroham tört rám. Alig kaptam levegőt, látásom homályosulni kezdett. Lassan, utolsó erőmet kihasználva az ágyhoz kúsztam és megnyomtam a nővérhívót. Visszaestem a földre, utolsó emlékem, hogy hangos ordítást hallok kintről, majd minden elsötétült.
Csá csumi csá peoples!!! Légyszi ne öljetek meg🥺🥺. Nyugi majd még lesz világosság de ennek így kellett megtörténnie hogy lehessen az amit elterveztem. 😘😘😘😘😘
Xx Lili🤪💗💞😚