nilla;
Mikor tudatosult bennem, hogy ez bizony nem álom, hanem a kegyetlen valóság, a mellkasomba fájdalmas nyomás költözött, szemeim pedig egyre jobban égtek a könnyeim visszatartásától.
- Nilla, Kicsim..- fordult felém apa, tekintetében pedig megcsillant valami, ami még inkább sírásra késztetett.
Azonban nem az örömtől.
Nem lepődött meg, hogy lát. - Apa végig tudta, hol vagyok, és még csak meg sem próbált jönni értem.
- Épp időben - nézett ránk Martijn is, arcán egy győztes mosollyal, de képtelen voltam rá figyelni. A tőlem pár méterre álló Kyrre jégkék íriszei köztem és az engem még mindig lefogó férfi között ingáztak.
- Mi a f..Te rohadék! - indult meg volna felénk - pontosabban Danhez-, ahogy leesett neki, mi is a helyzet, de jobbról Alex, balról pedig Drew fogta vissza a norvég srácot.
- Ó, csak nem félted őt? Milyen megható - tettetett elérzékenyülést Martijn, ezzel egyre inkább fokozva a teremben levő feszültséget, amit eddig is szinte vágni lehetett volna.
- Kinyírlak, Garritsen, esküszöm, hogy kinyírlak - mondta Kyrre dühösen. Soha nem láttam még őt ennyire mérgesnek.
Martijn erre csak lenézően elnevette magát.
- Mire készülsz, Garritsen? - kérdezte Julia, szavait a göndörhöz intézve.
- Nyugalom, Szöszi, hamarosan megtudod - vágta rá, aminek hatására Julia elfintorodott, majd motyogott valamit. - Daniel, engedd el a lányt - tette hozzá, mire a mögöttem álló Dan szorítása enyhült, majd végleg eltűnt a csuklómról, csupán egy pillanat alatt. - Gyere ide, kicsi Nilla.
A nevemre felé kaptam a fejem, majd belátva magamban, hogy most nincs itt az ideje ellenkezni és még jobban kihúzni a gyufát, lassan, remegő lábakkal mentem oda Martijnhoz, aki halványan rám mosolygott.
Hogy szakadna rád a..
- Ajánlatom van a számotokra -folytatta a holland. - Pontosabban Robertnek - javította ki magát. Döbbenten néztem apára, aki egyet előre lépett Kyrre-ék felé, és belekezdett:
- A lányom velem marad, és garantálom, hogy az örökséged egy héten belül visszakapod - mondta ki mindenféle kerítés nélkül.
- Nálad van? - szólaltam meg, egy percre sem titkolva a döbbenetemet, és a többiek sem tettek másképp. Választ természetesen nem kaptam.
Láttam Kyrre-en, hogy nagyon gondolkodik, végig az apám arcát figyelve. Végül aztán ajkai egy engem nem tudtok átverni féle mosolyra húzódtak, majd csak ennyit mondott:
- Hazudik. - Nyugodtnak tűnt, mégis olyan hangsúlyt használt, amitől kirázott a hideg.
Kyrre kicseszettül készül valamire.
- Honnan veszed, hogy átvernélek egy ilyen dologgal kapcsolatban? - nézett rá apa, szinte kikérve magának, hogy Kyrre ilyet mond.
- Tudom, hogy mindent megtenne a lányáért
Bármit - kezdett bele Kyrre. - Tudom, hogy ő az egyetlen az életében, aki még reményt, kitartást ad magának. Akár ölne is érte, nemde? Ja, várjunk csak.. már megtette - komolyodott el a mondat végére, majd ő is egy lépést tett a vele szemben álló férfi felé. - Ugye milyen érzés, Robert? - mosolyodott el úgy, ahogy csak egy igazi, vérbeli bűnöző tud.
Ijedten néztem össze Juliaval, aki szintén nem nagyon értethette a helyzetet.
- Mégis miről beszélsz? - ráncolta a szemöldökét apa, és tényleg látszott rajta, hogy Kyrre eléggé összezavarta. Tekintetem Martijnra siklott; résnyire összehúzott szemekkel figyelte a történéseket.
- Arról, hogy végig kell nézned annak a halálát, aki minden szarság ellenére is veled volt és segített téged - vágta rá Kyrre, a következő pillanatban pedig felém nyúlt, és egy durva mozdulattal húzott magához.
A hátam hirtelen csapódott Kyrre izmos mellkasának, és mire tudatosult bennem, hogy mi is történik, egyik karjával már hátulról fogott le. Szabad kezével az övéből egy szempillantás alatt kivette a Berettáját, és megéreztem, ahogy a hideg fémcső oldalról a fejemnek nyomódik.
Szerintem levegőt is elfelejtettem venni, és éreztem, hogy a szívem majd' kiugrik a helyéről.
- Főnök, mi a francot csinálsz?! - hallottam magunk mögül Sandro suttogását.
- Most azonnal engedd el! - kiáltott fel apa felénk indulva.
- A-aa, maradj ott, ha jót akarsz - közölte Kyrre továbbra is teljesen békés, nyugodt hangsúllyal, majd hallottam, ahogy a pisztoly halkan kattan egyet. - Kérem az örökségem, Garritsen. Vagy mindenféle bűntudat nélkül ölöm meg Nillát itt és most. - Ahogy Martijn felé fordult, én is vele együtt mozogtam, így láthattam, ahogy a fiú arcára egy pillanatra őszinte meglepődöttség ül ki.
- Te tényleg képes lennél lelőni őt? - kérdezte. A hatalmas raktárban olyan nagy csend volt, hogy szerintem egy tű leejtése is hangzavart okozott volna. - Abból is csak te jönnél ki rosszul, tudod jól - ingatta a fejét. - A bűntudat, a megbánás minden nap egyre jobban csak felemésztene - tette hozzá.
- Szerintem meg csak magadból indultál ki - felelte Kyrre tipikusan az ő stílusában.
- Nincs nálam az örökséged, Kyrre - mondta hirtelen Martijn. - Vagyis de. Az enyém, az én hatásköröm alatt van. De nem itt - mosolyodott el amolyan ezt sajnos eléggé elbasztad stílusban, én pedig tisztán éreztem, ahogy Kyrre minden porcikájában lefagy egy pillanatra.
Ajkaim résnyire elnyíltak egymástól, ahogy Kyrre elemelte a fejemtől a fegyvert, és erős karja is eltűnt rólam.
- Tudod mit, Garritsen? - nevetett fel a norvég halkan, lenézően, egyenesen Martijnhoz lépve. Tekintetét mélyen az övébe fúrta. - Ha ennyire boldoggá tesz, hogy azt hiszed, ezzel annyira kurvára a földbe tiporsz és legyőzöl, csak nyugodtan. Tartsd meg az egészet, te utolsó faszfej - nyomta meg a hatás kedvéért az utolsó mondata szavait. - Indulunk - jelentette ki Kyrre ellentmondást nem tűrő hangon, a többiek pedig felocsúdva az események alól követték őt a kijárat felé.
Úgy éreztem, a lábaim a földbe gyökereztek, továbbra sem tudtam egy lépést sem tenni. Csak álltam ott egyhelyben, az elmúlt - kb. - tíz percen agyalva, mikor..
- ...ebbe én már nem szólok bele - kaptam el Martijn mondatának a végét, mire felkaptam a fejem. Láttam, ahogy int Dannek, majd ők is együtt hagyták el a raktárt.
Martijn csicskásain kívül már csak apa volt itt.
- Nilla.. - jött hozzám közelebb. Arcára egy halvány mosoly ült ki. Egyik karjával felém nyúlt, hogy a vállamra simítsa, de ellöktem magamtól, és a sírást elfojtva néztem fel a szemeibe.
- Hogy tehetted ezt?! - kérdeztem elvékonyodott hangon. Szóra nyitotta a száját, de én megelőztem. - Több, mint egy kicseszett hónapja, hogy elraboltak, te pedig meg sem próbáltál keresni! Végig, végig tudtál erről az egészről, apa, de te szartál rám végig! - fakadtam ki. - Csak úgy tegyük fel, mi lett volna, ha meghalok, hm?
- Édesem, beszéljü..
- Ne hívj engem Édesemnek! - szakítottam félbe. - Tudom, apa, érted? Mindenről tudok, amit tettél, és egyszerűen képtelen vagyok elhinni - ingattam a fejem hitetlenül, arcomra pedig legördült az első könnycsepp. Francba.
- Egész végig csak téged és anyádat védtelek - vágta rá.
- Mivel? Azzal, hogy megölted egy akkor tizennyolc éves fiú apját? - nevettem fel erőltetetten.
- Azt ne mondd, hogy őt véded, mert..
- Mert mi lesz, hm? - vontam fel a szemöldököm. - De különben is, én nem védek senkit, ha annyira tudni akarod. Viszont közlöm veled, hogy amíg te magad csöppentél bele ebbe az egészbe, ő így nőtt fel, ezt kellett tennie, mégis..ki merem jelenteni, sokkal nagyobb szíve van, mint neked - néztem egyenesen a barna szemekbe.
- Ezt csak azért mondod, mert dühös vagy és haragszol.
- Lehet. De az biztos, most képtelen vagyok arra, hogy elmenjek veled. Sőt, ki tudja, valaha képes leszek-e újra úgy nézni rád, mint ezelőtt - halkultam el a végére.
Apa egy szót sem szólt, ahogy elsétáltam mellette.
A könnyeimet törölgettem, kilépve a raktárból pedig akaratom ellenére is hunyorgatni kezdtem az augusztusi, erős napsütés miatt. Sietős léptekkel indultam előre a hátsó udvarból.
Észrevettem a többieket, hogy a kétszárnyú kapun sétálnak ki a parkolóban levő méregdrága autókhoz.
- Veletek mehetek? - szólaltam meg kicsit hangosabban, mire mindannyian megtorpantak és visszafordultak.
Egy embert kivéve.
- Nem mész haza az apáddal? Ezt akartad végig, nem? - kérdezte Alex a napszemüvegén keresztül figyelve engem.
- Nekem..nekem már nincs otthonom - válaszoltam elcsukló hangon, szemeim pedig újra elhomályosodtak.
Eleinte mindenki gyanakodva figyelt engem, valószínűleg olyanon gondolkodva, vajon Martijn nem-e dumálta tele a fejem valami baromsággal, de aztán Justin volt az, aki elsőként előlépett és egy együttérző mosollyal jött oda hozzám.
- Gyere ide - tárta szét a karjait, én pedig rázkódó vállakkal, zokogva borultam az ölelésébe.
Csak..annyira sok volt minden. És azt hiszem, most jött ki belőlem igazán.
💎💎💎
Már hét óra is elmúlt, mikor Drew leállította a fekete Jeep-jét Kyrre amszterdami háza előtt. Egész úton nem szóltam senkinek, csak Justin vállára hajtva a fejemet néha felszipogtam, ő pedig szintén nem beszélve, a hajamat simogatva nagyjából lenyugtatott.
Julia addig nem hagyott békén, amíg nem ültem le az asztalhoz megenni legalább egy szendvicset meg inni valamit - mondván, majdnem három napig voltam kiütve, tehát nehogy kötekedni merjek vele. Nem is akartam, ugyanis ebben most totál egyet értettem vele.
Csak azt kívántam, hogy vége legyen a mai napnak, és lekerüljön rólam minden mocsok, legyen az szó, érintés, ami az elmúlt órákban ért - miután ettem az utam azonnal a szobámba vezetett, ahol előkaptam egy oversized pulcsit meg egy bugyit a szekrényből, és a szomszéd helyiségben levő fürdőszobába igyekeztem.
Fél órával később valamivel megkönnyebbülten léptem ki a zuhanykabinból, vizesen inkább sötétbarnának ható tincseimet törölgetve.
Letöröltem a párás tükröt, így megláthattam a totálisan beesett, fáradt arcomat, mire elfintorodtam. Egy gyors fogmosás után felöltöztem, a hajamat pedig kibontva hagytam.
A szobámba mentem, ahol nagyot sóhajtva dőltem az ágyba. Hiába voltam álmos, aludni egyáltalán nem tudtam, akárhogy próbáltam. Annyi különbőző érzés nyomasztott, hogy sokkal nagyobb hatással voltak rám, mint egymagukban, általában. Az éjjeliszekrényen pihenő fülhallgatóért és telefonomért nyúltam, amit azért tudhatok magamnál, mivel a kiütésem előtt a kocsiban hagytam a táskáimmal együtt.
Megnyitottam a zenelejátszót, és keverve indítottam a listámat.
💎💎💎
Mégiscsak sikerült valahogy bealudnom; a szememet dörzsölgetve állítottam meg az éppen soron levő Radiohead Creepjét, majd csekkoltam az időt. Már tíz óra is elmúlt.
A házban csend honolt, tehát valószínű, hogy a többiek is aludtak már - természetes, hogy ők is kimerültek a mai naptól. A sokkal árulkodóbb jel az volt azonban, hogy sehol nem égett egyetlen villany sem.
A konyhába mentem, ahol töltöttem magamnak egy pohár hidegvizet. Én sem kapcsoltam fel a lámpákat, a hatalmas üvegablakokon bevilágító telihold elég fényt adott ahhoz, hogy lássak is valamit. Felfigyeltem arra, hogy a teraszajtó nyitva van - letettem a pultra a kezemben tartott poharat, és a karjaimat összefonva indultam el kifelé, hogy aztán a meztelen talpam találkozzon a hideg márványpadlóval. A bejárathoz vezető lépcsők egyikén Kyrre ült, kezében egy cigit tartva. Figyeltem, ahogy lassan kifújja a füstöt, ami aztán a semmibe veszett.
Biztos voltam benne, hogy meghallotta a lépteimet, ugyanis felkapta a fejét, de amint észrevette, ki is vagyok visszafordult.
- Szia - köszöntem halkan, odaérve mellé. Semmi válasz. - Jól..jól vagy?
Kyrre erre ismét rám nézett - ajkai egy keserű mosolyra húzódtak.
- Az anyám egy utolsó ribanc, az apám pedig halott, és ha így megy tovább ez az egész, hamarosan mi is azok leszünk. De persze, minden oké. Veled mi újság? - kérdezte szarkazmussal dúsított szavakkal, majd egy erőltetett nevetést hallatott, aztán a szájához emelte az ujjai között tartott cigarettát. Szóra nyitottam a szám, de ő megelőzött. - Jaj, de várj, vannak még itt dolgok. Az egyik emberem totál átbaszott, és az örökségem kurvára nem ott van, ahol hittem, hogy tartják.
- De..
- Nincs de, Nilla - ingatta a fejét lemondóan. - Most már tényleg reménytelen az egész, hát nem érted?
- Az egyetlen, aki itt reménytelen, te vagy, Kyrre - feleltem kisebb hallgatás után, majd meg sem várva mit mondana befelé vettem az irányt.
Már a lépcsőknél voltam, mikor..
- A francba is, várj már - lettem figyelmes Kyrre rekedtes, fáradt hangjára, mire megfordultam. A férfi néhány méterre állt tőlem, jégkék tekintete mégis a lelkemig hatolt.
- Igen? - kérdeztem, és próbáltam azon lenni, hogy ne jöjjek zavarba túlságosan is feltűnően.
- Csak..Csak.. - Megakadt, majd, nagyot sóhajtott. - Csak sajnálom, oké? Az egészet. A mait, amit múltkor tettem, amiket mondtam.. Nehogy azt hidd, hogy ez csak neked sok, Nilla.
- Mondtam én ilyet egy szóval is? - kérdeztem erőltetetten felnevetve. - De tudod..ehhez már késő, Kyrre. És azok után, hogy ma szó szerint egy húzásodon múlt az életem..
- Te most komolyan azt hitted, hogy képes lettem volna megölni téged? - emelte fel a hangját, és látszott rajta, hogy most tényleg kiakadt.
- Őszintén? Igen - mondtam ki. - Téged megint csak a hülye örökséged érdekelt, ezzel pedig újra csak azt bizonyítottad, hogy egy önző, mindent magának akaró dög vagy - fakadtam ki.
- Ó, igen? - indult el felém. Eléggé feldúltnak tűnt. - És az nem jutott eszedbe, hogy ez az önző, mindent magának akaró dög azért tett mindent, hogy téged védjen? - kérdezte, de válaszolni már nem tudtam, ugyanis Kyrre egy határozott mozdulattal rántott magához, hogy aztán egyik kezét az arcomon át a nyakamra simítsa, majd telt ajkait az enyémekhez préselje.
Sem őt, sem magamat nem akartam és nem is tudtam becsapni - bármit mond vagy tesz, képtelen vagyok rá haragudni.
Az agyam totál kikapcsolt, és a gondolat, hogy megint helytelen, amit teszünk, egy pillanat alatt elszállt.
Csak Ő számított.
Kyrre izmos vállát átölelve viszonoztam a szenvedélyes csókokat, majd felnyögtem, mikor kezei a derekamról a fenekemre csúsztak le, hogy a felhúzva a pulóveremet erősen belemarkoljon. Egyik kezem ujjait világosbarna tincsei közé vezettem, Kyrre pedig végigsimította alsó ajkamon a nyelvét, bejutásért esedezve, amit meg is adtam neki.
Hirtelen felkapott az ölébe, aztán a pultra ültetett, de közben ajkai el nem szakadtak az enyémektől. Vadul csókolt, kezei pedig a pulcsim alá csúsztak, hogy erősen, követelőzően a derekamba markoljon - hiába fájt, szinte meghaltam azért, hogy hozzám érjen.
Szükségem volt rá.
Mindketten ziháltunk, mikor levegőhiány miatt elváltunk egymástól. Kyrre ajkai még súrolták az enyémeket, majd homlokát az enyémnek döntötte.
- Ma azt hittem, tényleg itt hagysz - súgta, közben pedig egyik kezét kipirult, felforrósodott arcomra simította, hogy a bőrömet kezdje cirógatni.
- Téged nem - válaszoltam olyan halkan, hogy először azt hittem, nem is hallotta, de az arcára kiülő halvány mosoly másról árulkodott.
Most látom őt először, őszintén mosolyogni.
Kyrre válaszul egy utolsó csókot nyomott felduzzadt ajkaimra, majd óvatosan leemelt a pultról, és ölelésébe vont. Arcomat a mellkasába fúrtam, mélyet szippantva a pólója illatából. Lehunytam a szemem.
- Minden rendben lesz, oké? Megoldjuk - motyogta, mire csak bólogattam. - Ígérem - tette hozzá a hajamat simogatva, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára.
💎💎💎
hi babies !! ♡
tegnap kiírtam, miért nem volt rész, de most itt is lenne, igyekeztem, ahogy tudtam. 2200+ szó, huh, rég volt ilyen 🙈 ráadásul szerintem még eseménydús is lett, a vége meg cutie, szóval im so prouf of myself 😅😁 remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket 💜
all the love, Aida ♡