Még mielőtt belekezdenék a hosszú monológba, előtte elmondom, hogy nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki elolvasta a sztorit. Ha kíváncsi vagy a többi történetemre is, akkor nézz rá a wattpad oldalamra, illetve ha plusz tartalmat is szeretnél és valamilyen csoda folytán rám is kíváncsi vagy, akkor Instagrammon itt találsz meg: @carmen_official16
Kezdjük!
Hát... ez is eljött. Kicsit több, mint 2016 szeptemberében posztoltam ki az első részét ennek a történetnek még instagramra. Ez az első sztorim amit írtam, és őszintén szólva, büszke vagyok rá. Eldöntöttem, hogy megírom az egészet, és meg is tettem. Szerintem szép hosszú lett és úgy érzem, hogy fejlődtem is ez alatt a 2 év alatt amíg elkészült. Sikerült írnom akkor is, ha éppen nehéz volt, és először néztem szembe írói válsággal és hasonlókkal. Ezeket mind sikerült leküzdenem (1-2 hónap kihagyással ugyan) és megírnom.
Hiányozni fog ez a baráti társaság, akik itt összejöttek, és fura lesz nem írányítani Zoé sorsát. De egyszer mindenképp szeretném majd újraírni ezt a történetet, úgyhogy a búcsú nem örökre szól tőlük.
Illetve mindennek a vége, egy újnak a kezdete. Ez a sztori bevezetett az írásba, amit nagyon élvezek, remélem nektek is tetszett. Köszönöm, hogy velem tartottatok, hogy támogattatok, mert tényleg feldobta a napomat az összes like és komment amik a részekre érkeztek. A végefelé már kicsit nagyobb kihagyásokkal posztoltam, de a következő történeteimben már több tapasztalattal fogok nekivágni az egészhez.
Úgyhogy Az idő végéig fontos marad számomra, és várom már, hogy amikor tapasztaltabb leszek, visszaolvassam és egy jót nevessek rajta... aztán neki álljak újra írni.