[Zoé szemszöge]
Hétvége. Robert itthon lesz! A versenyen rájöttem, hogy mostanában kicsit elhanyagoltuk a barátainkat, ezért úgy gondoltam, egy összeröffenés nem lenne rossz buli. Reggel mikor Robert lejött reggelizni, meg is kérdeztem a dologról. -Mit szólnál, ha valamelyik nap átjönnének a többiek? - kérdeztem miközben Robert a rántottát ette.
-Kik többiek? - kérdezett vissza. -Hát... Adam, Jane, Suleen, Nick, Jennifer, Brianna, Spencer - soroltam. -Nekem jó - biccentett. Szuper! -Holnap vagy ma? - csak azért se hagytam enni.
-Hm... Holnap. Ma veled szeretnék foglalkozni - villantotta meg a mosolyát. Jaj. De rég néztem végig rajta úgy igazán. A szeme, a haj, az arcvonásai... Mindaz, amit szeretek rajta kívűlről. És belülről? Például hogy nem riadt vissza attól, aki vagyok... ami vagyok...
-És akkor mit csináljunk ma? - mosolyogtam. Robert befejezte az evést. Megtörölte a száját és megfogta a kezemet. -Szeretnék egész nap lustálkodni a kanapén egy takaróval és veled, miközben megnézhünk vagy száz filmet - ismertette a tervét. Elnevettem magam. Lusta zsák.
-El is kezdjük? - kérdeztem. Mosolyogva bólintott és felállt az asztaltól. Bevonult a nappaliba, én pedig a koszos tányért a mosogatóba raktam. Szereztem egy rojtos szélű takarót és egy kis rágcsát Robertnek. Letelepedtem mellé a kanapéra. Bebugyoláltam mindkettőnket a takaróba, és a vállára hajtottam a fejem.
-Mit nézzünk? - kapcsolgatta a TV-t. Közelebb bújtam hozzá.
-Nem tudom. Válassz valamit - nyomtam egy puszit a nyakára. Igyekeztem nem foglalkozni az illatával. A vérével. Robert is egy picit megállt a kapcsolgatásban és várta mi lesz, de amikor újra ellazultam mellette folytatta a keresgélést. Végül az első filmünk egy akció film volt.
{Másnap}
Tegnap mindenkit meghívtam akit akartam ide. Napközben berendeztem úgy a lakást, mint amikor Robert még az egyetemet kezdte. Oldalra toltam a kanapét, dohányzó asztalt az egyik sarokba, hogy legyen egy kis beszélgetős rész. Kitakarítgattam, átöltöztem és hasonlók. Mikor lement a nap (és elérkezett a vámpírok ideje) elkezdtek szállingózni a rég látott vendégek. Jennifer és Nick lépett be az ajtón elősször.
-Sziasztok - nyitottam a bejáratot és kedves mosollyal beinvitáltam őket. Letelepedtünk a beszélgetős sarkunkba. Nick összekulcsolta a kezét Jenniferével. -Na? Meséljetek el mindent! - nyaggattam őket kapcsolatukra utalva. Selytelmesen összenéztek.
-Hát az egy hosszú sztori - mondta végül Jennifer. -Van időnk. Nagyon sok - feleltem. -Jó. Miközben segítettünk keresni a suliba öldöklő vámpírt, történt ez-az. Egy vadászatunk alkalmával, hááát. Picit lebuktunk és bevittek gyanúsítottként az örsre. Aztán úgy hírlik, régi ismerőseid is feltűntek a környéken. - ismertette az alapot Nick. -Aham. És kik azok az ismerősök? - faggattam.
-Erről talán Suleen tud többet -mondta Nick.
-Na mi van még veletek? Elég vérszegény az eddigi a vámpír storytok -Beszélgettünk még egy-két dologról. Robertnek hogy megy az egyetem, hogyan akarjuk megállítani Lorent. Stb. Ekkor csengettek.
Adam és Jane libbent be az ajtón. Jane amint meglátott engem elengedte Adam kezét és felém suhant. Vörös vámpír barátnőm a nyakamba ugrott egy sikoltás kíséretében.
-Zoé! - kiáltotta. Nevetve elkaptam és szorosan átöleltem. Régen láttam mindkettőjüket és csak most vettem észre, hogy nagyon hiányoztak. Adam még az ajtóban állva mosolyogva figyelte Janet és engem. Végül Jane nagy keservesen elvált tőlem. Adamhez léptem. Kék szeme engem figyelt. Olyan érzésem támadt, mint amikor elősször találkoztunk. [visszaemlékezés]
"Suleen épp egy barna hajú, kék szemű vámpírral beszélgetett.
-Szia! Adam vagyok - köszönt a srác és kezet nyújtott.
-Adam Smith - folytatta.
-Zoé - fogadtam el a kézfogást.
-Zoé Green - utánoztam és kicsit, megszorítottam a kezét, mire halványan elmosolyodott."
Apám. Tisztára, mint valami James Bond filmben. Na mindegy. Felpillantottam Adamra. Nem sokkal magasabb nálam, de azért még így is pöttömnek érzem magam mellette izmos válla és karjai miatt. -Szia - mosolyogtam rá. -Szia - köszönt vissza, majd mivel nem nagyon tudta, hogy mit csináljon, esetlenül megölelt. A kanapéhoz léptünk és bemutattam Adaméket Jennifernek. Az újjonnan érkezett pár is mellénk telepedett.
Jane vörös fürtjeivel játszadozott előregörnyedve a széken, miközben a térdén támaszkodott. Adam hátradőlt és a karját átvetve Jane székének karfáján simogatta a lány hátát. Semmit sem változtak. Ugyan úgy imádják egymást.
-Mizus veletek? Mit csináltatok? - pillantottam rájuk érdeklődve. -Hát... elutaztunk egy rövid időre - fogott a mesélésbe Jane.
-Hova? - hova utazik egy vámpír? Most őszintén? Jó. Tudom. Pl. Indiába varázserőért. -Skóciába - válaszolta Adam, mintha csak azt mondta volna, hogy kék az ég. Ám ez nem ilyen egyszerű. Adam skóciában élt, mikor vámpírrá változott. -És? Milyen volt? - lelkesedtem egyből. Banyek. Ha én tudnám honnan valósi vagyok...
-Más volt. Nagyon más - mondta Adam.
-Jártatok ott is, ahol felnőttél? - kérdeztem. El sem tudom képzelni, milyen lehet látni majdnem 500 év után azt a helyet, ahol emberéletedet töltötted. Ahol még érezted a pihe-puha takaró érintését. Ahol még tudtad, milyen álmodni. Amikor még érezted a reggeli nap cirógatását a bőrödön.
-Nagy nehezen megtaláltuk, igen. Nagyon megváltozott. Felismerhetetlenül. Kutattunk a családom leszármazotjai után is, talán nyomon vagyunk - mesélte. Megismerni a családomat... Hihetetlennek és álombelinek tűnik. Még úgy is, hogy nem tudok álmodni.
-Na és Jane? Neked hogy tetszett? - fordultam barátnőmhöz. -Jó volt. Adam szép helyen élt. Majd meglátja, hogy én hol. Tervezünk elmenni oda, ahol én éltem - folytatta. Érdekes lehet elzarándokoni emberéleted jelentős helyszíneire...
-Na és milyen az egyetem Robert? - pillantott Jane az említett fiúra. Kicsit közelebb húzódtam Robhoz, mire átkarolta a vállamat és puszit nyomott a fejemre.
-Most érdekes ezzel a vámpírosdival, de amúgy nehéz neki a nyelvtanulás - válaszolta. Mondjuk nem nagyon foglalkozott Robert még a nyelvekkel, de ahogy láttam, mintha alapból unalmas is lenne neki. Minden esetre, bekerült az egyetemre és összekerült még egy vámpírral. Ilyenkor azért megkönnyebbülök valamilyen szinten, hogy találkoztunk. Így se tudok neki telljes védelmet nyújtani, hisz én magam is veszélyforrásnak bizonyulok. Egy olyan veszély forrásnak, amilyen nem minden utca sarkon terem. Már nem azért, mert különleges lennék a magamfaják tekintetében, de azért egy vámpír mégis csak vámpír. Vérszívó. Sápadt arcú. A legveszélyesebb ragadozó, aki embereket gyilkol... És egy emberbe szeretett bele. Mi ez, ha nem őrület?
-Tényleg. Mi van az egyetemi vámpírunkkal? - pillantott rám Jane, Roberthez intézett szavai után.
-Halad, halad. Van már gyanúsítottunk. Egy nagyon egyértelmű gyanúsítottunk... - válaszoltam. Akkor újból csengettek.
Suleen állt az ajtóban amikor kinyitottam azt. Mosolyogva intett egyett.
-Szervusz! - mondta. -Szia Suleen! - arrébb léptem, hogy bejöhessen. Suleen érkezése taps és fütty vihart gerjeszetett a vendégek körében. Hát igen. Ők már régen láttál Suleent. Én azért annyira nem rég. Robert meg a vámpírság... Te jó ég... Suleen megállt az összetolt beszélgetős sarkunknál. Látszólag nem volt túl sok kedve leülni.
-Nem ülsz le? - huppantam vissza Robert mellé a helyemre.
-Most nem... Viszont kíváncsi vagyok, hogy mi van a képességeddel? - kérdezte. Na ja. Tudjátok. Föld oszlopok, jég szekrények, vér fagyik. Satöbbi. El is feledkeztem róla, oly rég használtam őket. -Tényleg! Mizánál és Zizánál nekem is megmutatta a képességét Zoé. Fogta a vért és jéggé változtatta, én meg tökre kiakadtam, mert meg akartam inni - mesélte Nick a régi szép idők emlékeit Jennifernek, aki nagyon aranyosan, hihetetlenül lelkesedett mindenért, amit Nick mondott neki. -Ja, de lehet azóta sok mindent elfeljtettem - biccentettem mosolygva. Kijöttem a formámból, az egyszer biztos.
-Mért nem gyakorolunk kint egy kicsit? Úgyis este van - pillantott az ajtó felé Suleen. Végigfésültem a hajamat ujjaimmal. Itt mindenki előtt bénázzak egy sort? Kösz, nem. Csakhogy az állítólagos szívem nem ugyan azt diktálja, mint az eszem. -Persze - vettem egy mély levegőt és kiléptem az éjjbe. Na erre mögöttem mindenki felpattant és jött utánam. Lesuhantam a kapuhoz a kis ösvényen, ami levezet, majd kiértem a tengerpartra. Megálltam a víz közelében és összpontosítottam.
-És ha meglát valaki? - akadékoskodt, hogy be kelljen mutatnom bármit is. -Nem olyan népes környék ez. Plusz este van - cáfolt rá Suleen. Magamban káromkodtam egyet, majd ismét összpontosítottam. A karom akartlanul is felemlkedett. Magam előtt tartottam vízszintesen, enyhén támadó állásban állva. -Jó. Most próbáld meg a föld elemet használni - utasított Suleen messzíről szóló hangja. Ekkor felébredt bennem valami. Energia árasztotta el az egész testem és hirtelen éreztem mindent, ami körülöttem van. Ki milyen messze áll tőlem, hol nyaldossa a tenger a partot. Minden egyes homokszemcsét éreztem. Mindent.
Utasítottam. Enyhén megremegett a talaj és valami emelkedni kezdett. Az égbenyúlóan nőtt és kacskaringózott, mintha semmi szabály nem lenne benne. Ám amikor kinyitottam a szemem, egy fa forma rajzolódott ki az összetorlaszolt homokból. Fütty koncert hangozott fel, de ez nem a többiek irányából jött...
Megállt bennem az ütő. A homokfa leomlott előttem és a többiekre pillantottam. Ők is meg voltak dermedve. Energiám újraéledt, tűz lobbant a belsőmben. Lassan a hang irányába fordultam és amikor megláttam a két alakot, felengedett a feszültségem. Briana és Spencer táncoltak felénk a parton. Na végül ők is ideértek, tehát teljes a csapat. Üdvözöltek mindenkit, bemutatkoztak, akiknek kellett. Viszont. Volt még egy jó dolog abban, hogy Spencer is csatlakozott piciny csapatunkhoz. Még pedig az, hogy ha az emlékeim nem csalnak, akkor Spencer adta el a gyűrűt Lorennek. Tehát nyilván csak tud valamit. Legalább megerősíti a gyanúnkat. Amint visszatértünk a házba és mindenki elmerült a beszélgetésben, rákérdeztem a dologra.
-Ugye ismered Lorent? - kérdeztem a lényegre térve.
-Ja - bólintott lazán.
-Te adtad neki a gyűrűt? - birizgáltam a saját gyűrűmet. Ekkor már egy kicsit gyanúsabban nézett rám és nem válaszolt.
-Nem tudod, mire kellett? - folytattam csak azért is a társalgást. Gorombán végigmért majd felsóhajtott.
-Nem avatott be. Valami főnöke rendelte ezt - legyintett. -De akkor vámpír? - tettem fel azt a kérdést, ami már egy jó ideje furdalta az oldalamat. Spencer ismét nem válaszolt, csak szótlanul bólintott.
[Robert szemszöge]
Nem volt rossz ez a buli. Zoé egyik legjobb ötlete volt. Azért már nekem is hiányoztak a vámpírok, Tekintve, hogy jelenleg ők az egyedüli barátaim. Jó. Connor-t, Min-Seo-t és Loren-t leszámítva. Mondjuk Loren nem ember. A bulinak viszonylag későn lett vége nekem meg másnap suli, úgyhogy kicsit fáradt voltam. Mikor mindenki elment Zoéval pakolni kezdtünk. Vissza minden. Kanapé, dohányzó asztal. A hangszórót terveztük utoljára elrakni, hogy addig is hallgassunk zenét.Mikor kész lettünk Zoéhoz léptem és átkaroltam a derekát. Éppen az "every time we touch" lassú verziója ment, így elkezdtem a zene ütemére ringatózni vele. Vele, aki megmentett már annyiszor. Aki uralkodik magán értem. Aki szeret. Aki bármelyik pillanatban megölhet. Vele aki a legveszélyesebb számomra ezen a világon. Akit szeretek. Testem, lelkem az övé. Senki másé. Azé a vámpíré aki mindent megtesz értem, pedig nem lenne szabad.
"Without you it's hard to survive"
A homlokomat Zoéjénak támasztottam. A lány lehunyta a szemét.
"Can't you feel my heart beat fast, I want this to last"
Jobbra, balra. Nagyon lassan és körbe az egész szobán. Nem szóltunk semmit, csak élveztük egymás társaságát és a zenét.
"The good and the bad times, we've been throught them all"
Egyre szorosabban kapaszkodtunk egymásba. Egyre jobban úgy éreztük, hogy miénk ez a szám. Csak a miénk. Mikor a hangszóró váltott, Zoé a nyakam köré fonta karjait és magához szorított.
-Köszönöm - súgta.
-Mit?
-Hogy vagy nekem - hallottam, ahogy visszatartja a levegőt és a nyakamba fúrja a fejét. Én is köszönöm Green. Te vagy a mindenem.
Másnap reggel irány a suli. Mikor odaértem Conor és Min-Seo a lépcsőn ültek. Conor átkarolta Min-Seo derekát és éppen kuncogtak valamin. Hát igen... A szerelemnek nem akadály a bőrszín. -Sziasztok - léptem hozzájuk. Mindketten rám mosolyogtak és szintén köszöntek.
-Loren? - néztem körül kis csapatunk vámpír tagját keresve. -Ötletem sincs - vonta meg a vállát Conor és mindketten Min-Seora néztünk.
-Én beszéltem vele, de nem mondta, hogy ma nem jönne - pislogott Min-Seo. Maga a megtestesült ártatlanság. Ekkor egy fekete luxus kocsi gurult a suli parkolójába. Az utas oldali ajtó nyílt ki és Loren szállt ki. Vörös haja enyhén göndören omlott a vállára. Hajának színe tűznek hatott, ahogy felénk jött. Fekete testhez álló top. Fekete nyakláncok, karkötők és szintén fekete szagatott gatya egy bakanccsal. A félénk, stréber csajnak nyoma sem volt. Nem is hittük el, hogy aki éppen felénk tart az Loren, csak akkor amikor megszólalt.
-Csukd be a szád Conor, mert bele repül a légy - pillantott rá szórakozottan a vámpír lány, majd visszafordult felém. -Lesz a hétvégén egy buli az egyik másodévesnél és arra gondoltam elmehetnénk - mutatott körbe piciny csapatunkon, de le nem vette a szemét rólam.
-Meghívott minket? - kérdeztem, mert nem igazán beszéltem még más egyetemistákkal.
-Mint a torna győzteseit - mondta a vörös. Ezt a választ el is fogadtam, bár azért kicsit meglepődtem. Nem volt olyan nagy cucc, Conor és Min-Seo viszont tökre beindultak a dologtól.
-Melyik nap? - vontam fel a szemöldököm. -Szombat, de akkor jöttök? - lelkesedett. Conorék hevesen bólogattak, nekem meg eszembe jutott, hogy Loren vámpír. Mi van, ha egy vámpírokkal teli buliba visz, ahol mi leszünk a desszert. Vagy ha ő maga fog minket megenni. Vagy ha az egész egy átverés és nincs is semmilyen buli. Mindennek ellenére a válaszom a gondolataim ellen voltak, melyek folyamatosan csak sikoltozták, hogy NE!
-Igen - mondtam ki.]
Hazaértem a suliból, az agyam pedig a bulin kattogott. Felmentem a kis úton, ami Zoé tengerparti házához vezetett. Elfordítottam a kulcsot a zárban és belöktem az ajtót. -Szia! - hallatszott Zoé hangja valahonnan fentről, majd egy kis morajlás és a lány vámpír sebességgel előttem termett. -Szia! - mosolyodtam el amikor megláttam és óvatosan magamhoz, vontam. Zoé visszatartotta a levegőt és a vállamba fúrta a fejét. Hideg volt a teste, mint mindig, de már megszoktam, hogy egy pici jégcsapot ölelgetek. -Milyen volt a napod? - kérdezte a nyakamba beszélve. Ráhajtottam a fejem az övére.
-Jó - feleltem. -Valami baj van? - tolt el magától én meg kérdőn néztem rá.
-Az előbb mondtam, hogy minden zsír - nevettem, de Zoé nem. Ő továbbra is komoly tekintettel fürkészte az arcomat a választ várva. Sóhajtva beletúrtam a hajamba.
-Elmegyek egy buliba szombaton - böktem ki.
-Ééés? - jelezte, hogy folytassam.
-Ééés Loren hívott el, de ott lesz Min-Seo és Conor is - húztam a számat.
-Te Lorennel elmész bulizni - dermedt le.
-Nem Lorennel, csak ő hívott, de ha gondolod és van kedved akkor gyere te is jó? - hadartam.
-És te belementél - folytatta lassan. Csak bólintottam és vártam mikor fog kitörni az a bizonyos vulkán.
-Robert Jenkins... Még jó, hogy veled megyek! Hát normális vagy? Gyakorlatilag, most vettél egy jegyet egy olyan gyors vonatra ami a halálba vihet - magyarázta idegesen, de én odaléptem hozzá és megöleltem mielőtt folytatni tudta volna. -Nyugalom. Nem lesz baj. Főleg ha te ott vagy - simogattam a haját.
-Nem tudod visszamondani? - kérdezte.
-Megígértem Conornak és Min-Seonak, hogy eldobom őket. Gyere velem te is - mondtam az orrommal megcirógatva az arcát. -Jó, de ajánlom, hogy soha többé ne csinálj ilyen hülyeséget - sóhajtott.
-Most mit vagy úgy oda? Előző hétvégén csak vámpírok voltak itt - nevettem, mert tudtam, hogy ez hülye érv. Ők nem esznek embert.
Loren egész héten be volt zsongva a bulitól. Sikerült annyiszor emlegetnie, hogy a végére már az agyamra ment az egész. Megtartotta ezt a kicsit lázadósabb stílusát is a héten, ami szerintem azért jobban illett hozzá. Nem bántam annyira, hogy nem az a stréber kiscsaj. A hét egyébként nem volt rossz. Hamar eltelt és jött a buli szombaton. Otthon Zoéval készülődtünk. Kicsit kicsípi magát az ember ilyenkor. Zoé kisminkelte magát, felvett egy fekete cső nadrágot és egy csipkés szintén fekete ujjatlan felsőt. Én egy sötét farmerben, fehér pólóban és fekete bőrkabátban voltam. El is indultunk a bulira Zoé autójával. De előtte még felvettük Conorékat.
-Ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra Robert! Ígérd meg! - már fél órája azt magyarázta, hogy mi történhet velem ott. Tisztára olyan volt, mint anyum régen amikor elmentem bulizni. A combjára raktam a kezem.
-Csss Zoé nyugalom. Vigyázok magamra - mondtam. Zoé egyébként amikor puffogott sokkal aranyosabb volt anyámnál. Kicsit bántam is, hogy leállítottam. Felvettük Min-Seoékat és mentünk is a bulira. Viszont nem tudtam nem észre venni, hogy 2 kocsi tartja velünk Zoé tempóját ami azért nem szokványos. Vámpír barátnőm vagy gondolat olvasó, vagy csak látta, hogy folyton hátranézek, de egyből megnyugtatott.
-Adam, Jane, Suleen, Nick és Jennifer - biccentett és felém pillantott a reakciómat várva.
-Ugye nem baj, hogy őket is elhívtam? - kérdezte. Őszintén szólva számítottam rá.
-Nem. Dehogy baj - válaszoltam és az utat néztem tovább. Ez hosszú lesz. Min-Seo és Conor - ahogy hallottam - elvoltak egymással hátul, úgyhogy nem is igazán vették észre a gyors tempót.
Odaértünk a helyhez. Min-Seo és Conor kiszálltak és én is épp terveztem. -Várj - szólt utánam Zoé. Érdeklődve visszaültem a helyemre a lány arcát fürkészve. Zoé kinyitotta a kesztyűtartót és egy karórát húzott elő. Kérdőn kapkodtam a tekintetem az óra és a vámpír között. -Szertném ha felvennéd - adta a kezembe. Egy darabig nézegettem az ékszert majd összehúzott szemmel Zoéra néztem. -Nyomkövető van benne - sóhajtotta végül megadva magát. -Most ez komoly? - kérdeztem, hátha nem értem a poént. Zoé enyhén zavartan bólintott. Egy pillanatra farkas szemet néztünk egymással, aztán feladtam és sóhajtva felvettem az órát. A lány ezt egy elégedett mosollyal díjazta és kiszállt a kocsiból a többiekhez. Akkor hát... Induljon a banzáj!
Kimásztam én is a kocsiból és a vámpírcsoport álltal alkotott körhöz csatlakoztam. Conorék eltűntek, gondolom bementek. -Na akkor zúzunk? - kérdezte Nick félmosollyal, Jennifer vállát átölelve és a tekintete megállapodott rajtam. -Zúzzunk - bólitottam szintén mosolyra húzva a szám sarkát. Átkaroltam Zoé derekát és magamhoz húzva elindultunk a bejárat felé. A buli már javában folyt amikor megérkeztünk. Lufik, diszkó fények, füstgép, buborékfújó(?). Minden volt ami kellett egy hatalmas partyhoz. A vámpírok amikor beértek egy fokkal feszültebbé váltak az első pillanatban, de aztán újból ellazultak és mentek is a tánctérre Zoén kívül, aki velem maradt. A zene olyan hangerővel bömbölt a hangfalakból, hogy az egész épület remegett. Természetesen csak ordítva lehetett kommunikálni. -Hozok valamit inni - hajoltam Zoéhoz, akivel alapból nem is kellett kiabálnom vámpírhallásának köszönhetően. A lány nem válaszolt csak bólintott és elment a másik irányba. A tomboló tömegben nehezen, de megtaláltam a rágcsákat, innivalókat. Felbontottam magamnak egy sört és egy gyümölcs levet Zoénak, hogy ne tűnjön ki a tömegből. Mikor magamhoz vettem mindkét italt elfordultam az asztaltól és indultam volna, de egy aprócskább vörös hajzuhatag elállta az utamat. Loren mosolyogva nézett rám.
-Szia! - üdvözölt hangosan. Végigmértem az öltözékét, aminek a blúza elég mélyen dekoltált volt. -Szia! - válaszoltam vissza. -Örülök, hogy eljöttél. Nincs kedved táncolni? - bicentett a parkett felé. -Ömm... Bocsi, majd egy kicsit később - mosolyogtam felmutatva a két üveget a kezemben. Loren szintén mosolyogva bólintott és egy puszit nyomott az arcomra. Mi a jó ég?
-Vigyél annyi sört amennyit szeretnél - szólt még vissza mielőtt elment. -Ok - válaszoltam és elindultam megkeresni Zoét, ami nem volt nehéz, mert nagyjából ott volt ahol hagytam. A kezébe nyomtam a gyümi levet, amit egy hálás pillantással ajándékozott és a mellkasomra vonta a fejét. visszatartotta a lélegzetét. Minden egyes ilyen alkalomkor arra gondolok, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, hogy ha nem egy hónapot kért volna tőlem arra, hogy eldöntse átváltoztat-e. És még épphogy csak oda értünk.