nilla;
- Ó, valóban? - néztem fel a tengerkék szemekbe, megjátszva, hogy elfojtok egy mosolygást.
De komolyan, miért van az északiaknak mindig ilyen szép kék szeme? Ez igazságtalánság.
- Igen. Tudod..Kyrre előtt nem nagyon szerettem volna időzni azzal, hogy veled kezdek beszélgetni. Eléggé úgy nézett ki, mint aki helyben letépné a fejem - nevette el magát erőltetetten.
- Hát umm, igen..eléggé féltékeny típus - mondtam, közben meg nem szakítva a szemkontaktust, és mégjobban hozva a hülye picsa szerepet, egy kósza hajtincsemet tekergettem.
- De te mióta is ismered őt? És honnan? Mert.. - Itt megakadt. - Áhh, ez eléggé hosszú történet. Mi lenne, ha meginnánk valamit? Ha gondolod, kimehetünk a hátsó udvarba is, hogy nyugalom legyen - villantott Martijn egy csábos mosolyt, de sejtve, hogy milyen személyiség lapul mögötte, legbelül elszörnyedtem.
- Rendben, menjünk - mosolyodtam el halványan, majd hagytam, hogy a fiú a hátamra simítsa egyik kezét, aztán kivezessen a folyosóról.
💎💎💎
- Szóval, honnan is ismered Kyrre-t? - kérdezte Martijn.
A hátsó kertben sétálgattunk, egy-egy pohár pezsgő társaságában. Nyár révén így este sem volt rossz idő, a langyos szellő néha-néha belekapott barna tincseimbe. Azonban már sötét volt, így mint mindig, most is csodálattal néztem a ragyogó Holdat, ahogy azt milliónyi csillag öleli körbe. A félhomályban a mellettünk levő gondosan ápolt virágokra, egyéb növényekre is felfigyeltem, így arra tippeltem, Martijnnak vagy húsz bejárónője is lehet.
- Tudod..az igazság az, hogy nem jókedvemből vagyok itt. Kyrre és a csapata elraboltak... - kezdtem bele a már ezerszer megbeszélt, és még igaz sztoriba is.
- Szerintem simán beadhatnád neki az igazat is. Martijn szereti, ha ápolgathatja az új kiszemeltje kicsi, törékeny, gyenge lelkecskéjét - emlékeztem vissza Sandro szavaira, aki egyébként a háznál maradt a biztonság kedvéért.
- Ezt most komolyan mondod? - torpant meg, és felém fordult, hogy a szemembe tudjon nézni.
Csak bólogattam, majd folytattam:
- Két hete történt. A barátnőimmel voltam az egyik kedvenc szórakozóhelyünkön. Egy idő után én kimentem kicsit levegőzni az épület mögé, ahol..ahol lövéseket hallottam. A fal mögé próbáltam elbújni, aztán láttam tetőtöl talpig feketébe öltözött embereket. Mintha menekültek volna..ezentúl pedig csak arra emlékszem, ahogy egy székhez kikötözve ébredtem - meséltem, és esküszöm, hogy majdnem sikerült a kamu könnyeket is bevetni a szipogásomhoz.
- Ó, Édesem - lépett hozzám közelebb Martijn, hogy miután letette a mellettünk levő asztalra a poharát, a derekamat átölelve vonjon magához. A becenév hallatán akaratom ellenére is elfintorodtam egy pillanatra, és csak remélni tudtam, hogy a félhomályban ez nem látszott.
Hirtelen kedvem támadt megpofozni.
- Nem hinném, hogy te ezt érdemled - simította egyik kezét az arcomra, mire felpislogtam rá.
- Annyira..annyira igazából nem szörnyű. - Nem bírtam tovább; nem túl elutasítóan, de elléptem Martijntól. - Még..még ehhez a drogozós-dologhoz is kezdek hozzászokni, mert érted, tisztában voltam vele eddig is, hogy vannak ilyenek is - folytattam, miközben lassan lépkedtem a fiú mellett. - De..ti miért vagytok ilyen rosszban? - tértem rá a lényegre.
- Ó, Drágám, ez hosszú történet - nevetett fel lágyan. Anyádat becézgesd! - gondoltam. - Kyrre még talán az apjánál is nagyobb, ravaszabb játékos ebben az egészben, ez pedig nagy szó. Hidegvérrel gyilkol, mindenféle megbánás nélkül. Csakis a saját dolgai érdeklik.
- Nekem, öhm..említett valami olyasmit, hogy nálad van valami, ami az övé. - Minden erőmmel azon voltam, hogy a hangom ne remegjen meg. Kyrre elmondása szerint kiszámíthatatlan - mondjuk mintha ő nem lenne az...
- Attól függ, miről beszélsz. Nem csak egy dologról van szó, ha ezt valaki megemlíti - mosolyodott el úgy, ahogy még csak Kyrre-t láttam, és még a hideg is kirázott.
- És mik azok?
- Jópár milliós pénzköteg és egyéb családi örökségek - felelte. - Olyan helyen vannak, ahová még nekem is jól meg kellett gondolnom, hogy tényleg oda teszem be őket. Mert hát tudod..a New York-i Nemzeti Bank mégsem olyan kicsi hely - jelent meg az ajkain egy sokatmondó mosoly.
Most tényleg totál be van tépve, vagy szimplán ilyen hülye, hogy tényleg elmond mindent?
- Martijn, kérdezhetek még valamit? - pillantottam a fiúra.
- Természetesen, Schat -felelte egy mosoly kíséretében.
- Honnan ismeritek ti az apámat? - mondtam ki, ami hetek óta foglalkoztat már.
- Szóval Kyrre nem mondta el neked - állapította meg, mire csak a fejemet ingattam. - Gondoltam, hogy rákérdezel. Már bent láttam az arcodon, érdekel, miről is van szó.
- Mondd el - fogtam meg hirtelen a karját, erre pedig megállt és felém fordult. - Kérlek. - Egyik pillanatról a másikra gyengültem el, ahogy tudtam, valószínűleg másodpercek választanak el az igazságtól.
Garritsen ajkai egy sokatmondó mosolyra húzódtak.
- Kyrre apja és a te apád még egy üzleti összejövetelen találkoztak - kezdett bele. Na végre! - Robert de Piero első fontosabb rendezvényén -pillantott rám. - Lars, Kyrre apja már akkor benne volt a kábítószerek világában, ó, de még mennyire, hogy bent volt. A te apád..a te apád akkoriban, mielőtt megismerte volna édesanyádat eléggé súlyos drogproblemákkal küzdött, és Larstól vásárolt minden egyes hónapban. A szállítmánya általában mindig pontosan érkezett, kivéve egy-két alkalmat..amiből aztán sajnálatos módon. Ahogy én hallottam, Robert akkoriban rengeteget fektetett bele a munkájába, bizonyítani akart a nagyapádnak, hogy bizony nála előbb, huszonhárom évesen fogja megszerezni az első komolyabb összegeit. - Észre sem vettem, hogy totális csendben, szinte minden ötödik másodpercben ledöbbenve hallgattam Martijn szavait. - A drogok nélkül mondhatni elveszett volt, fokozatosan süllyedt egyre lejjebb és lejjebb. A mélypont ott volt, mikor Robert és Lars az apád kérésére találkoztak. Követelte Larstól az újabb csomagokat, aki csak annyit mondott - mint mindig -, hogy az áru néhány biztonsági ok miatt késik. Robert fenyegetőzni kezdett, mondván, ha két héten belül nem lesz meg a rendelése, akkor bántani fogja a nyolc hónapos terhes Kjerstit, aki Lars..hogy is mondjam..oké, személyi ribanca volt, khm. - Itt kicsit szünetett tartott, majd folytatta. - Lars kérésére nem vetették el a gyereket. Azt akarta, hogy legyen egy utód, aki csúnyán szólva tovább viszi az évtizedek óta tartó családi hagyományt. Eltelt 20 év, azonban az apád fenyegetései csupán szavak formájában maradtak meg, így születhetett meg Kyrre, akit Lars viszonylag korán beavatott mindenbe. A te apád is eléggé eltűnt a térképről, családot alapított, de aztán egyszer csak váratlanul felbukkant. A lényeg, hogy Kyrre-t akarta bántani, de helyette mégis ő lett az, aki végignézte az apja halálát. Néhány évvel később Kyrre bosszúból akarta tönkretenni a családotokat, de leginkább az apádat. Ha akkor Robert emberei nem lépnek közbe, nem hiszem, hogy aznap este láthattad volna újra őt - fejezte be. - De..ez inkább csak a rövidített verzió volt - tette hozzá.
Teljesen megsemmisülve néztem magam elé, képtelen voltam megemészteni a hallottakat.
"Egy utolsó, hazug féreggel élsz együtt huszonegy éve" - jutottak eszembe Kyrre szavai.
- Ezt mind..te honnan tudod? - nyögtem ki nagynehezen, de a hangom elcsuklott.
- Aki hasonló dolgokkal foglalkozik, mint Kyrre, ismeri ezt a sztorit - válaszolta. A mellkasomra iszonyatosan fájdalmas nyomás telepedett, szinte levegőt is alig kaptam. Minden porcikám megtelt a dühvel, mégis, a tekintetem elhomályosodott a forró, sós könnyektől.
- Bocsánat, én..mindjárt jövök, csak bemegyek mosdóba - léptem el mellette, de Martijn erőszakosan megragadta a karomat, hogy aztán egy gyors mozdulattal visszarántson magához.
Minden porcikámban remegtem, és akárhogy próbálkoztam, moccanni sem tudtam.
- Drága, kicsi Nilla...te tényleg nagyon naiv vagy - nevetett fel lenézően Martijn. - Komolyan azt hitted, hogy nem sejtettem, az a barom Kyrre mire készül?
Éreztem, hogy ez túl könnyűnek tűnt...
- Soha a büdös életben nem fogja visszaszerezni az örökségét. Most már az enyém, és az is marad - sziszegte, közek hajolva az arcomhoz. - Ami pedig a családi hátteredet illeti..hát, eléggé elbaszott. Tudlak érte sajnálni. Ja, mégsem - folytatta. Hangja érzelemmentes volt, ajkai pedig ezután egy győztes vigyorra húzódtak.
- Engedj el! - A könnyeim szinte égették a szemem, éreztem, hogy az arcom is felforrósodik a hirtelen jött adrenalintól.
Martijn mintha meg sem hallott volna.
- De egy apró mozdulattal, csupán egy másodperc leforgása alatt elvehetném a fájdalmad - suttogta a fülembe, a következő pillanatban pedig hideg fém érintését éreztem meg a nyakamnál, mire nagyot nyeltem. - Sokkal könnyebb lenne, nem gondolod? Kyrre-t is csak megszabadítanám egy sokadik tehertől. - Halk kattanást, a ravasz meghúzását hallottam. - Áhh, túl jószívű vagyok - gondolkodott hangosan, de aztán a következő pillanatban valaki ellökte tőlem Martijnt, és karon ragadott.
- Gyere - nézett hátra rám Justin, majd rohanni kezdett a parkoló felé, én pedig követtem a példáját, legalábbis amennyire a magassarkúim engedték. Láttam, ahogy a füléhez nyúlva megnyomja a pici szerkezet gombját, mire sietve mondta: - Rohadt gyorsan gyertek a kocsikhoz! Ha nem baj, szeretnék élve kijutni innen.
Hirtelen hallottam, ahogy eldördül egy fegyver - Martijn pisztolya. Akaratom ellenére is felsikoltottam a fájdalomtól, ami a vállamat érte. A golyó csak súrolta a bőrömet, de így is, ahogy odakaptam az említett testrészemhez a kezem, a vér pillanatok alatt belepte az egész tenyeremet.
- Nilla, mi.. - fordult hátra hozzám Drew, de ahogy meglátott, elkerekedtek a szemei. - Ó, a kurva életbe!
- Hagyd a francba, menjünk! - feleltem idegesen, és ismét futásnak eredtem. Akarva-akaratlanul is hátra pillantottam - Martijn sehol sem volt.
Ahogy közeledtünk az autókhoz, egyre jobban kirajzolódtak a szintén akkor odaérő alakok, de én csak egy valakit kerestem.
- Te undorító, utolsó szemétláda! - mentem oda Kyrre-hez. A szabad kezemmel meglöktem a vállát, ennek következtében a fekete Audinak ütközött. - Hogy tehetted?! - zokogtam vigaszthatatlanul, rázkódó vállakkal, és biztos voltam benne, hogy a sminkem is elkenődött a sírástól.
- Neked mi a szar bajod van? - fürkésztek döbbenten a jégkék szemek, de hamarosan felismerés költözött beléjük. -Megtudtad - mondta halkabban.
- Figyelj, Nilla, nyugodj meg, ha.. - hallottam meg magam mögül Julia hangját, de megfordulva a szavába vágtam.
- Meg akarta ölni az apámat! - kiabáltam, egyre jobban szédülve. A látásom mégjobban elhomályosodott, és nem bírtam tovább - akárcsak két héttel ezelőtt, ismét elsötétült előttem minden, ahogy összecsuklottak a lábaim.
💎💎💎
hi babies !! ♡
kinek mi a véleménye? 🙈
all the love, Aida ♡