Szakítás. Egyszer ez is eljön mindenki életében. Vagy akiében nem, az nagy csoda és ritkaság. Hát az enyémben is eljött.
De túl hamar.
Úgy érzem, a szívem darabokban, és megszólalni sem tudok. Csak könnyes szemekkel nézem Ethant, aki feldúlt. Némán állunk pár másodpercig. Majd erőt véve magamon megszólalok.
– Rendben! – Azzal kirohanok a szobából, becsapva magam mögött az ajtót.
xxx
A nap hátralevő részét azon a padon töltöm, ahova mindig elvonulok. Leszarom, hogy havas, hogy tél van, és hogy valójában majd megfagyok.... De most bárhol jobb, mint otthon. Otthon, ahol sok estémet töltöm... azaz töltöttem Ethannel. Ahol egy közös képünk néz rám az éjjeliszekrényemről. És ahol olykor a ruháit találom szanaszét.
Részeg vagyok. Leittam magam. Eléggé. Magam elé dermedve fagyoskodom a hideg, januári estében. Azt reméltem, 2018 az én évem lesz. Miután lett fiúm, és apámmal is rendbe jöttek a dolgok. Abban bíztam... minden tökéletes lesz.
De nem lett az.
Mert Ethan szakított velem. A srác, akibe fülig beleszerettem.
És fogalmam sincs, mi lesz velem ezek után.
– Ash?! – hallom meg a nevemet. – Te mit csinálsz itt ilyenkor?
Felnézek. És Isaac áll előttem. A karomhoz nyúl, hogy felkeljek. Hagyom, hogy segítsen, de rögtön lerázom a kezét.
– Nem zavar, hogy tél van, meg baszott hideg? Mit művelsz? Miért iszol?
– Mi volna, ha a saját dolgoddal törődnél? – rivallok rá, s közben megindulok.
– Hazakísérlek – jön utánam. – Ash, mi történt? Kérle...
– Tudni akarod, mi történt? – fordulok meg nagy lendülettel. – Hát az... kérlek hát az, hogy Ethan – elcsuklik a hangom – szakított velem – tárom szét a karjaim.
Isaac meglepődve bámul rám, nagyokat pislogva.
– De...
– Tudod mit tett? – szipogok. – Hogy mire nyitottam be hozzá? Arra, hogy veri a faszát Sandrara! – kiabálok dühösen. – Érted?! Mert én nem vagyok elég jó! Én kevés vagyok neki! És ő ezt csinálta! – sírni kezdek.
– Oh. Ash...
Visszafordulok, és tovább folytatom utam. Megtörlöm a szemeim, mielőtt még rám fagynának a könnyek.
– Sajnálom – terem mellettem. – Hazakísérlek, rendben?
– Hagyjál békén! – mordulok rá. – Hagyjál! – És szerencsémre nem jön utánam. Én meg hazabattyogok magányosan.
xxx
Másnap, miután kialszom magam, kipattan valami a fejemből. És rájövök, mit kell tennem.
– Ez faszság, Ash – állapítja meg Luke. Szemet forgatok.
– Res?
– Támogatom.
Elkomorodom. – Jajj srácok, de miért? Csakis ez lehet, értitek?
– Nem, Ash, nem kell eljárnod sehova, és fogynod sem, csakhogy megfelelj neki. Verd ezt ki a fejedből!
– Resinek igaza van. Ha így nem kellesz neki, szopjon lófaszt. Bár nem is értem, mi nincs benned, ami esetleg Sandraban van.
Sóhajtok. – A lényeg az, hogy rám unt. És én vagyok a hibás. Nekem kell lépni. Értitek?
– Hiába ismétled, hogy értjük e, attól még ugyanolyan hülyeség, amit mondasz. Nem. Kell. Semmit. Sem. Tenned. Oké?
– Ha változtatnék valamin... Ha... ha szexibb lennék... vagy.. nem tudom... talán..
– Ash, nem! Fejezd be! Te így vagy tökéletes. Ethan úgy látszik nem tud már értékelni. Ez az ő baja. Hagyd a picsába.
Befejezem. De csak azért, hogy békén hagyjanak. És hogy elmehessek beszélni Ethannel.
A baj viszont, hogy nem találom otthon. Így másnap, a suliban próbálkozom.
Reggel megvárom, hogy beérjen. Jó, tulajdonképpen a termünk előtt várom. Asszem már eleget fagyoskodtam mostanában.
– Jobban vagy már? – lép hozzám Isaac. De, persze, ennyi idő után tutira hepi vagyok, igen. Szerintem is.
– Nem – válaszolom szárazon.
– És... amúgy... Mennyi ideig voltatok.. együtt?
Ránézek Isaacre. Asszem eléggé ismerem már ahhoz, hogy rájöjjek e kérdés valódi jelentésére.
– Ha arra vagy kíváncsi, hogy lefeküdtem e már vele, akkor a válaszom hogy: semmi közöd nincs hozzá – keresztbe rakom a karjaim.
– Csak kíváncsi vagyok. Vagyis arra, hogy meddig jártatok.
– Igen, elég hamar lefeküdtem vele. Most jó?
Isaac arcán meglepődöttség látszik.
– Tudod nem mindenki olyan ám, mint te. Van, akivel élvezhető is a szex.
Ééés most már fájdalmat tükröz az arca.
– Esetleg tudja azt is, hogy...
– Nem tudja, hogy veled vesztettem el. Jobban mondva, hogy általad, de akartam közölni vele.
– Hogy mi?
Ebben a szent pillanatban Isaac mögött nem más jelenik meg, mint Ethan.
Hirtelen nem tudom, mit mondhatnék.
– Vele? – mutat rá.
– Ez miért olyan nagy cucc? – cicceg Isaac. – Annyira nem vagyok rossz pasi.
– Ethan...
– Ezért lettél feszült, mikor megláttad? Talán rosszul váltatok el?
Ethanről átnézek Isaacre. Majd vissza. S közben nyelek egyet.
– Hát... valójában.. igen. Én... – sóhajtok – nem.. akartam vele... lefeküdni..
– Mi? – Most Ethan néz Isaacre. – Te megerőszakoltad őt?!
– Tulajdonképpen mondhatnánk így is, de n...
– Te normális vagy?! – löki meg a mellkasánál. – Mégis hogy tehettél ilyet, te féreg?!
– Ethan, ne! – próbálom visszafogni. – Nincs erre szükség! – Elé állok, akadályozva, hogy még egyszer hozzáérhessen. Nem akarok verekedést.
– Te nem vagy férfi! – sziszeg neki. – Takarodj a szemem elől! – Rákiabál. Isaac feldühödik. A keze ökölbe szorítva. De megadja magát. És bemegy a terembe. Én meg kifújom a levegőt.
– Elakartam mondani – motyogom. – Csak nem tudtam, mikor tegyem.
– Most már megértem, ha nem látod szívesen. De jól vagy? Ugye? – néz rám. És úgy érzem, aggódva.
– Persze, és én igazából téged vártalak – hadarom.
– Miért?
– Hogy beszéljünk. Én.. nem akartam, hogy szakíts velem. Én nagyon szeretlek, és...
– De megtettem. Már nincs mit beszélnünk. – Rám sem nézve... bemegy a terembe.
xxx
Nem hagyom annyiban. Ilyen könnyen nem rázhat le. Megmagyarázom neki, és mindent megfogunk oldani. Hazamegyek – csak azért, hogy ne tűnjek túl tapadósnak –, lepakolok, bekapok egy falatot, és már indulok is Ethanékhez. Anya hagyott egy levelet a konyhában, amit akkor veszek észre, mikor visszafordulok a telefonomért. Randin van. Este jön.
Ó igen. Anya egy ideje randizgat valakivel. Valójában örülök neki. Kezdek megbirkózni a helyzettel, hogy nincs apával. Mondjuk a pasit még nem mutatta be. De bizonyára jól megvannak, mert elég sűrűn taliznak. Anyára is ráfér a boldogság.
Ethanékhez érve csengetek. Kisvártatva nyílik az ajtó. Amit ő nyit ki.
– Ashley, mi van már megint? – sóhajt.
– Szeretnék beszélni veled. Bejöhetek?
Nagy nehezen félreáll, mire besétálok. Persze előtte leverem a csizmámról a temérdek havat.
– Mit akarsz mondani? – Ethan megindul az emeletre, úgyhogy követem.
– Rájöttem, hogy tennem kell azért, ha újra tetszeni akarok neked. És tenni fogok. Amit csak szeretnél. Én.. én bármit megteszek, ha neked attól jobb leszek, érted?
Mire elhadarok mindent, máris lefele tart. Mintha csak kerülni próbálná a szemkontaktust.
– Szeretlek Ethan. Figyelj, tényleg...
– Fejezd be! – mordul rám. – Nézd – lejjebb viszi a hangsúlyt –, nem kell semmit sem tegyél. Jó? Én csak már nem akarok veled lenni. Értsd meg.
– De megpróbálhatnánk. Mindenkinek jár egy második esély. Kérlek.
– Ashley, nem.
– De...
És újabb kis szócsatába keveredünk. Én is csak mondom a magamét, ahogy ő is. És most amire mindketten felfigyelünk, az az ajtó nyílása.
Az ajtón pedig nem más jön be tök boldogan, mint Ethan apja.
Az én anyámmal.