Reggel fáradtan nyitottam ki a szemem. A napot már jócskán nem láttam az ablakomon keresztül ezért elfogott a pánik és az órámra pillantottam. Pár perccel múlt el tíz... keresztanyu miért nem keltett fel?! Elkéstem a suliból! De a telefonom se jelzett..
Körbe néztem, hogy hol lehet a kis eszközöm de sehol se találtam. Nem volt az asztalon nem volt a földön és nem volt alattam se, hátha úgy aludtam el. Lehet kint hagytam a konyhába? Gyorsan felöltöztem hátamra vettem a táskámat, és kifutottam.
- Keresztanyu! - léptem be az egyetlen helyre ahol szerintem elidőzhetne de nem volt ott. Semmi se volt ott. A szekrények üresen álltak, a gáztűzhely eltűnt ahogyan a mosogató csap is. Kiraboltak volna? Nem az nem lehet..
Feltéptem a másik szoba ajtaját, hogy megleljem nevelőmet és... szó szerint megvolt, csak nem éppen beszámítható helyzetben. Az ágy mellett hason feküdt kiterülve és nem láttam mozogni a testét. Azonnal leguggoltam hozzá és megfordítottam, ekkor vettem észre a karmolásokat a nyakán. Három helyen fel volt nyílva a vékony nyaki rész és a vér teljesen lefolyt a mellkasára bevonva ezzel a szürke felsőjét. Megragadtam a karját, hogy megnézzem a pulzusát de.. nem volt neki. Meghalt.
- Taehyung?! - ordítottam idegességembe hátha itt van és meghallja segélykérő kiáltásom. Semmi válasz nem jött ezért kiszaladtam a folyosóra, hogy tárcsázzam a mentőket de mint ahogy a konyhából is, a ház minden szeglete üressé vált. Se egy telefon, se egy bútor... még keresztanyu is eltűnt. Mi folyik itt? Valaki szórakozik velem?
Kifutottam és mivel senkit se ismerek az utcából egyenesen a suliba rohantam. Tudtam, hogy óra van, de én mégis berúgtam az ajtót. A matek tanár dühösen pillantott rám a többiek pedig azonnal felálltak amint megláttak és mind rám mutattak.
- KÉSŐ! - kiáltották mind egyszerre a tanárral együtt aki idő közben elővett egy krétát és a kezembe adta majd a tábla felé mutatott, ami ki se látszott a matek képletekből.
- Egyes! - jelentette ki két másodperc múlva, majd a naplóba a nevemet áthúzva egy lapnyi egyest beírt ezzel teljesen befedve az adataimat. Kifutottam onnan is be az igazgatóiba hátha ott találok egy telefont.
- Taehyung! - szóltam az asztal mögött álló férfinak. Ugyan háttal volt nekem, de azonnal felismertem. Megfordult, én viszont már akkor gondoltam, hogy itt bajok lesznek. Mi ez a ruha rajta? Miért van olyan öltönyben amilyen az igazgatónkon szokott lenni?
- Áh, Jun - mondta széles mosollyal és kijött az asztal takarása mögül. - Már vártalak.
- Segítened kell, valaki megölte a keresztanyámat! - mondtam és léptem felé egyet mit sem sejtve.
- Tudom - húzta ki magát. - Én voltam - mondta mintha természetes lenne. Úgy nézett rám mintha dicséretet várna... - És most - kezdett el felém lépkedni és azonnal közre fogott mivel a fal megállított a hátrálásomban. - Te jössz - felemelte kezét, majd körmeivel végig húzta nyakamon az ér vonalát egyelőre még nem bántó szándékkal. - De ne félj, nem fog fájni.
- Hagyjál! - belekönyököltem a mellkasába és amíg ő el volt foglalva a meglepődöttségével kifutottam onnan, sőt az egész iskolából. Arra gondoltam segítséget kérek a paptól, így a templomig futottam de az ajtaja zárva volt. Az ég is elszürkült, ezért alig láttam valamit, de annyira még nem ködösültem el, hogy ne tudjam hol vannak az ablakok. Beugrottam és a talpam egyértelműen jelezte tompa koppanásával, hogy jó helyen vagyok. Már épp kiáltottam volna a keresett személynek, mikor kitisztult a kép. Az oltár ketté volt törve és egy hatalmas nagy fa kereszt volt bele állítva amin a pap megcsonkított véres holtteste volt kifeszítve.
Nem volt időm szörnyülködni, kivágódott az ajtó én pedig azonnal tudtam, ki van itt. Leültem az első sorba a székek elé és a kezem a szám elé vettem, hogy ne hallja a légzésemet.
- Ugyan Jun. Tudod, hogy nem szeretem az ilyet. A bújócska unalmas, ha nem szaladsz el. - Mintha ki lenne hangosítva a terem minden szavát a fülemben hallottam vissza csengeni, ahogy azt is, milyen lassan közeledik előre. Felém. Cipője úgy kopogott mintha erőszakosan vágná a földre pedig biztos vagyok benne, hogy halál nyugodtan lépked. Tudja, hogy itt vagyok, én viszont nem merek megmozdulni. - 3. - kezdett el visszafele számolni. Még jobban összehúztam magam és levegőt venni is elfelejtettem. - 2 - lépteit egyre közelebb hallottam, ahogy vészjósló kuncogását is. - 1 - megéreztem a levegőt amit kifújt a fülem mellett. Egyik kezével megragadta a vállamat a másikkal közre fogta a nyakamat. Letépte a pólóm egyik szélét és belém harapott. Úgy szorította fogaival a bőrömet mintha ki akarná tépni miközben másik kezével felsértette a nyakam bőrét az idő közben megnőtt körmével.
- Sikíts nekem!