Égtelen dörömbölés és csengetés zaja szűrődött a romos, lelakott és golyónyomokkal szegélyezett bérház amúgy is zajos csöndjébe, egészen addig, míg Deadpool egy unikornisos alsónadrágban és egy pizza foltos trikóban álarcával a fején ajtót nem nyitott. Ekkor a hangzavar alábbhagyott és már csak a szomszéd latinó házaspár veszekedése törte meg a szombati álcsendet.
– Hát te? – A döbbenet a férfi maszkjára is kiült, a CGI-nak hála. – Áh! Tudom már! Valami szaftos vagy édes fanfic miatt jöttél, ugye? El kell szomorítsalak, de Peter nincs itthon. Stark elvitte valami Isten valaga mögötti helyre, Wakandába, és hát mivel még nem álltak össze a filmesítési jogok, nem mehettem vele. Szóval bocsi haver, de ma nem lesz mit olvasnod, mert nekem rengeteg a tennivalóm, ölni valóm, recskázni valóm. Bye! – Pool szerette volna becsukni az ajtót, még integetett is az elköszönés mellé, azonban nem járt sikerrel. Egy az ajtó és annak kerete közé szorult cipő megakadályozta ebben. Fáradt sóhaj kíséretében fordult tehát vissza a bejárathoz. – Nem fogsz elmenni ugye? – A kamera nézőszöge nemlegesen megrázta a fejét. – De figyi, még a Hang is beteg, elment a hangja. Itt ma tényleg nem lesz mit olvasni, se pókhálóban való szexszelést, se kínos szerelmi vallomásokat, se nyálas csókjeleneteket, se azt, ahogy a múlt héten feltetováltattam a seggemre Pókí logóját. Azt meg gondolom nem akarod végig nézni, ahogy Morena Baccarinre verem ki? – A kameraállás válaszként mégis igenlően bólogatott. – Eh... Jól van. Gyere be.
A háta mögé intett és nyitva hagyta az ajtót. Nem törődve vendégével heveredett vissza kedvenc és elnyűtt foteljébe, melynek karfájából dobócsillagok álltak ki és a hátulján sírós smiley mintában sorjáztak egy AK47-es golyónyomai.
Unottan kezdett el kapcsolgatni a tv csatornák között, mikor az egyik adón megállt egy pillanatra, épp a zöld lámpás ment Ryan Reynoldsszal a főszerepben. Pár percig csak bámulta a képernyőt, majd felállt és a hálószobája felé vette az irányt.
Vendége a megfelelő kameraszögekből követhette minden mozdulatát.
– Csak egy perc – mondta és bezárta maga mögött az ajtót, hangos csörömpölés, anyázás és egyéb káromkodások szűrődtek ki, majd egy csattanás és mély csönd. Ekkor a háló nyílászárójáról a kameraállás a televízió képernyőjére váltott. Épp a romantikus jelenet közepén járhattak, mikor hirtelen Deadpool immár nem egy szál unikornisos alsóban, hanem teljes harci díszben megjelent. A színésznő sikítva rohant ki a képből, míg Pool egy „Ezt kapd el, ne a náthát" felkiáltással hármat belelőtt Zöldlámpásba. Az egyik golyó a férfi ágyékát találta telibe, majd a már földön fekvő, és így a képernyőből kieső, alakot kezdte el rugdosni Pool.
– Most nem ennek a szarnak kéne mennie! – Rúg, rúg, rúg. – Egyáltalán, hogy kerülhetett adásba ez a film?! – Tapos, tapos, tapos. – A rémálmaimban szoktál csak szerepelni! – Előkapja ismét kézi fegyverét és lő, lő, lő. Majd a pisztolyt lazán a háta mögé dobva egy pankrátoros könyöklős eséssel vetődik maga is a képernyő alá. A jajveszékelés és halálhangok egy ideig még fel-felhörögnek két kisípolt káromkodás között, vér is loccsan a kamerába, ami teljesen úgy fest, mintha a képernyőt belülről ketchupozták volna össze, majd egyszer csak csend lesz. Ekkor Deadpool feláll, lesöpri magát egy kicsit és egyenesen a kamera felé fordult. – Amúgy nincs bajom a DC-vel – közli a közönséggel –, van is itt egy jó haverom Slade. Ha ki akartok nyíratni valakit és én épp nem érek rá, mert épp Pókíval randizom, akkor őt keressétek. De ez – mutat karjait szétárva a film zöld háttérre kent világára – valami borzalom, mint az öt hónapos csimicsanga az ágy alatt.
Ekkor a tv képernyőjén felvillant az adáshiba és a jól ismert zúgó hang töltötte be a teret, egészen addig, míg újabb csattanás hallatszott és a háló ajtaja ki nem nyílt. Deadpool ismét feltűnt a nappaliban kissé csapzottan és véresen.
– Oh, hát még itt vagy? Pedig reméltem, hogy mire visszatérek elhúzod a csíkot. Nem voltam elég brutális. Miért nem olvasod egyszerűen vissza az eddigi fejezeteket? – A kamera megint nemlegesen rázta meg a fejét. Wade megvakarta a tarkóját és a CGI segítségével ismét elég értetlen és leheletnyit talán bosszús arcot is vágott. – Nem értem, mit szeretsz ezeken a fanficeken? Biztos borzalmas mind, azt az őszinte és tüzes szexualitást, ami köztem és Peter között van, úgy se kaphatja el egy ilyen nevenincs fanfiction firkász és tuti a humora se elég jó hozzám.
Azzal hátat fordított és visszamasírozott a hálójába, megkerülve egy guminőt és egy szívecskés poticekkel teleragasztott gumipókembert, a számítógépéhez sétált és leült elé.
– Na mi van? Nem jössz? Vagy velem olvasod a régi fejezeteket, vagy menj el. Új rész ugyanis tényleg nem lesz. Nincs itt Pókí... – tette hozzá kissé lehangoltan. Gyorsan nyitotta meg a ficceket lévén tudta merre vannak, elvégre azokban is létezett. A kamera közben követte minden mozdulatát és végül a férfi válla felett átnézve állapodott meg a monitor képernyőjén.
– Azt mondja, hogy az első fejezet címe „Egy Randi?". Minek randi elég csak dugni, na lapozzunk. –Deadpool lassan lefelé görgetve olvasta a sorokat. – Persze a Hang, szinte egyből. Lassan nagyobb szerepe lesz, mint nekem vagy Peternek. Gyalázat. – Tovább teker.
– „..olyan szörnyű gonosztevőktől sem kéne rettegnie az átlagpolgároknak, mint Loki, Doktor Octopus vagy épp Deadpool..." – Olvasta fel gúnyos hanglejtéssel – Még, hogy én gonosz? Mégis milyen kártékony gondolatokat ültetett ez a Ria nevű némber az én szeretett Pókicám fejébe? – háborgott. – De ez megmagyarázza aznap miért nem szoptak le. Eh a csata jelenetet is milyen gyorsan letudta pedig az egy sokkal eposzibb küzdelem volt. Lúzer ez a csaj – könyökölt fel unottan és az egér hangos zörgéssel engedett a görgetésnek. – Uncsi, uncsi, uncsi.
– „Peter Parker végül nemet mondott." – Olvasta fel az utolsó mondatot. – Mekkora kamu és Petey sose mondana erre – azzal végig mutatott önmagán – nemet. Kérnem se kéne és széttépne.
Kettőt klikkelve lépet át a következő fejezetre és még mindig unott arccal félhangosan olvasni kezdte.
– Na ebben legalább már van szex, remélem tudja a csaj mit hova és hogyan is kell dugni. – Görget. – „Deadpool maga volt a rák, vagy mint inkább a rákos sejt egy szövetben, ami a benne lappangó vírusok kór-DNS-ével minden egyes kifakadásakor tovább fertőzött és Peter egy gyanútlan, másik sejt a rezisztencia minden hiányával..." Mi ez a sok süketelés, és megint engem szid. Úgy, hogy épp csak értem, nem biológia órán vagyunk. Megint uncsi, uncsi, oh, igen Peter ilyen. Még ha siet, akkor is megáll segíteni. – Görget tovább és motyogva olvas magának, míg egyszer csak újra fel nem emeli a hangját.
– „Lerántotta magáról álarcát és a földre ejtette, majd fáradt hanyagsággal a kanapén szunyókáló, egy sima Hello Kitty-s alsóban és maszkban lévő férfira dőlt. Puffanva érte el Pool mellkasát." Teljesen logikus, ha egy Pókember súlyú kamasz fogja magát és rád esik akkor ilyen harmatosan kelsz. Most közlöm veled – nézett az olvasóra –, hogy nem ilyen simán mentek a dolgok. Felnyögtem és kiáltottam, mert Peter, bár jót akart, de zuhanás közben tökön térdelt, szóval nem a szemem törölgettem, hanem a tökömet szorongattam könnyezve, a gravitációnak hála. – Fordult is vissza, mint aki jól végezte dolgát.
– „Peter oldalba öklözte." Bezzeg, ha megütnek az már fáj, ha rám zuhannak az meg nem. Fuck logic. És milyen Deadpool ötven árnyalata ficc ez már, de ami fontosabb, miért Peter Gray és miért én vagyok Anna, akit vernek? Még a végén a passzív fél is én leszek, fúúúj OOC! Na itt meg nekem préseli magát, de a keze még belefér a nadrágomba. Oh, na fordult a kocka, végre Pókí lett bántalmazva és azok a finom kis farpofái meg a tarkója. – Hümmögve olvasta tovább a sorokat és egy-egy értelmetlen résznél felmorrant.
– Na ez még nem is lett volna olyan szánalmas, bár, ha valaki az arcomba élvez, akkor nehezen nyalom le a végén a kezeimről a spermát. Na meg utána a csók lehet, hogy heves volt, de tuti geci ízű is. Illetve a hang megint elrontott a végén mindent, egyre jobban örülök annak, hogy beteg és te vagy itt helyette. – Pillantott hátra egy pillanatra, majd vissza is fordult a képernyőre, kattintott és már neki is esett szétszedni a következő fejezetet.
– „Tökéletes szerető" – ízlelgette a szavakat. – Nos, nem tagadom, tényleg tökéletes vagyok.
[Meg szerény khmm... khmm...]
Hé! Te most beteg vagy! Elfelejtetted? Szóval Csönd!
[Bocs, bocs...]
– Elnézést kérek nem tudja mikor kell befogni – nézett szabadkozva Pool a kamerába.
[Bagoly mondja...]
Kuss!
Wade bosszankodva vágott bele hát a fejezetbe. Fejét megtámasztva olvasta a sorokat és két görgetés között az ágyékát vakargatta.
– Peternek, már egy hete Deadpoolos az ágyneműje, csak úgy megjegyzem. Tőlem kapta ajándékba, nem akarta felhúzni, de nekem nem lehet ellenállni. – Tovább görgetett. – Mi az, hogy én ne lennék én? Oh, hogy öreg vagyok... és csúnya... és... Ha megbocsájtasz még egy percre – mondta és a háló bal sarkába húzódva, a gardrób és a fegyverarzenál közé állt be háttal. Szipogni kezdett és elővette a mobilját, tárcsázott, a készülék hosszan csenget ki, mire végül könnyes hanggal Wade beleszólt.
– Pokíííí, mond, hogy nem gondolod azokat, amiket ez a némber a fanfictionjaiban ír rólam... Mondd, hogy nem! – zokogta a kagylónak. Egy szuszra, könnyeket nyeldekelve panaszolta el baját. A túloldalról némi csatazaj szűrődött át mindeközben, majd egy „Baszd meg Wade, épp Thanosszal harcolunk, most kell ezt?! Szeretlek ember, olvasd tovább!" Azzal letette, alig hallható pittyedéssel szakadt meg a vonal. Végül Wade, úgy két perc után, elszipogott még egyet-kettőt és kifújta az orrát.
– Elnézést, de kissé felkavart, hogy a régi énem jobban bejön Peteynek. Pedig én próbálkoztam, de hát Ajakasz, az a galád síkosító átvert és... – Deadpoolnak jól esett a bátorító érintés a vállán, mellyel a kamera mögül vigasztalták, így tudta folytani az olvasást. – Csak fáj... hát, hogy lehetne már a mi igaz szerelmünk Peterrel abszurd? – Nézett könnyező maszkkal mélyen a kamerába. – Szerinted is az? – Válaszképp nemleges fejrázást kapott, ahogy a kamera nézőpontja ide-oda mozgott vízszintesen.
Pool szipogva olvasta végig, ami még a történetből maradt és úgy tűnt megenyhülni látszik és mikor a végére ért és tovább kattintott a következő fejezetre, csak annyit mondott:
– A flitterek miatt az a vörös ruha rémesen kövérített, de legalább ebben a fejezetben nem volt benne az az irritáló hang és – nézett a monitorra – ezért is nem vettem fel. – Tovább olvasta a sorokat. – És már megint a kinézetemen élcelődik, mintha tehetnék róla! – Bosszúsan görgetett lejjebb.
– Hmm, hogy mióta vagyunk együtt? Három hónapja, tizenhárom napja és huszonkét órája negyvenhat másodperce, negyvenhét, negyvennyolc. De ki számolja.
[Hát Parker biztos nem.]
Mégis mit mondtam neked?!
– Oh, a találkozásunk életem egyik legjobb küldetése volt. Elloptam némi titkos információt a SHILD-től, amit aztán sajnos tőlem is elloptak, de végül Pokíval visszalopattam magamnak. Egy vagyont kaszáltam, azóta van egy arany mirelit pizzám a frigóban. – Ismét lentebb tekert. – Oh ez a Hang, de kivételesen jól beszélt, azóta próbálom rávenni Peter, hogy verje ki egy tükör előtt, míg nézem. Nem tudom, miért is nem egyezett még bele. Szomorú. De egyre jobban nem tetszik, hogy ilyen töketlennek vagyok beállítva. A külsőm és a korom becsmérlése egy dolog, de lassan oda jutunk, hogy beszélni se tudok és kicsi a farkam. Ez nagyon OOC. El kell beszélgetnem ezzel a lánnyal, mert totál nem ilyen vagyok. Te meg, – nézett fel a kamerába – ne olvass ilyen szennyet.
Az utolsó pár bekezdést már sietősebben olvasta végig, néha-néha fel-fel morrant néhány indokolatlanul kusza mondat láttán.
- Most "Peter" vagy "Péter" mert nem mindegy ám! Vagy angolosan vagy magyarosan. Azt sem értem miért "Pókí"-zik itt mikor a Deadpool is angol a neveket is angolosítva használja simán írhatna "Spidey"-t és jobban nézne ki, sokkal. Bolond nőszemély
– Hmm, és persze az az isteni szex, ami este volt, nem lett részletezve. Pedig, ha tudnád! – Pördült meg a székén a kamera felé. És persze May, oh az a drága kedves May. Nemcsak elsorolta azokat a szabályokat, szépen össze is írta. – Pool elővett az övén pihenő egyik erszényből egy vastagabb papírgurigát és kibontotta. Hagyta, hadd guruljon el egészen a háló másik felébe az ajtóig azon át és álljon meg hangtalanul valahol a nappali közepén. – Érdekel, eddig mennyit szegtünk meg? Nem, hát jó, ez esetben kikísérlek, későre jár, nekem meg még ki kell választanom azt az óriáskereket és körhintát, ahol legközelebb megfektetem majd Pókít.
Azzal egy fél pillanat alatt kipenderíttette az olvasót a lakásából, aki nem is tudott tiltakozni, mivel csak arra tudott gondolni, milyen körhintát is választ majd Wade és lesz-e majd alkalma olvasni ezt? Mindenképp dob egy kommentet és megkérdezi, hogy döntött végül és haza indult.
Bár kicsit fájt a szíve, amiért nem kapott folytatást az egyik kedvenc shippjéhez, no se baj majd legközelebb.
[Hé! Wade, már elment, beszélhetek végre?]
Csak egy fejezetig nem tudnál csendben maradni?
[A Tökéletes szeretőben ez meg volt, szóval nem.]
Oh, Peter kérlek gyere haza minél hamarabb, én ezt nem bírom. Meg kanos vagyok.
Sziasztok! Ez a fejezet egy a lentebbi linken elérhető blog "Hogyan oltsd le a saját írásodat?" kihívására íródott, ez ihlette az egészet. Megmondom őszintén remekül szórakoztam a fejezet írása közben, mikor a hibáimat keresetem az újraolvasások során és próbáltam nem elkövetni hasonlókat ebben az újban. Ha tehát érzel magadban elég őszínteséget és merészséged, próbáld ki te is ezt a kihívást! :)
http://todoslosdias01.blogspot.hu/2018/03/hogyan-oltsd-le-sajat-irasodat.html