Nemsokkal később a barlangba Savior ébredezett. Mikor szemét kinyitotta Livit pillantotta meg.
Livi:Végre felébredtél.
Sóhajtotta. Savior pedig döbbenten nézte őt.
Savior:Mi ez? Mit keresek itt?
Nézett körbe, majd a kezén lévő energia bilincsre figyelt fel.
Savior:És ti!
Nézett Gogetáékra.
Gogeta:Most a foglyunk vagy Savior.
Savior:Azt hiszitek, ilyen kis energia bilincsekkel megfoghattok?
Szakítaná szét, de hiába erőlködik nem megy neki.
Savior:Miféle mágia ez?
Vegita:Most nincs erőd, amivel megtámadhatnál minket.
Savior:Ti galádok! Elvettétek az erőmet?!
Nézett végig rajtuk dühödt arckifejezéssel.
Gogeta:A te érdekedben Savior!
Savior:Az érdekembe? Vagy inkább a sajátotokba, hogy ne tudjalak titeket megölni!
Mosolygott.
Noruta:Nah, ide figyelj Savior…!
Livi eléállva rárivallt a fiúkra.
Livi:Elég! Hagyjátok abba!
Livieta szúrós szemmel körbenézett a fiúkon, majd lehajolt Saviorhoz.
Livi:Savior, engedd meg, hogy meggyógyítsam a sebeid.
Savior eltolta maga mellől Livit, aki erre egy pofont adott Saviornak.
Livi:Kértem tőled valamit szépen Savior!
Szúrósan ismét a szemébe nézett, és rátette a kezét Saviorra, aki most nem ellenkezett. Noruta lába már helyre jött, de a negyedik szintből még nem váltott át. Ellenben Goku és Vegita már igen.
Goku:Már nem kell ezt a formád tartanod. Nyugodtan visszaalakulhatsz.
Vegita:Vagy erre az idiótára akarsz hasonlítani, aki a wc-re is ultimate formában megy?
Gúnyolódott Vegita. Azonban Savior is hallotta, és nem tetszett neki a sértés.
Noruta:Nem. Csak...meg kell szoknom ezt a formát. Még magam is meglepődök. Azonban Savior hiába a barátunk, most nem bízhatunk meg benne, amíg ilyen állapotban van.
Savior:A kis barátotoknak igaza van. Amint alkalmam lesz rá, elvágom a torkotokat.
Gogeta: De nem vagy abban a helyzetben. Azonban, Livi meggyógyított annak ellenére, hogy majdnem megöltél minket. Ez sem bizonyít semmit?
Savior elgondolkodott, majd a fejét elfordította tőlük. Rájuk sem nézett.
Savior:Biztosan valami trükkel próbálkoztok. De én nem veszem be.
Gogeta:De Savior...
Savior: Játsszátok csak a szerepetek! Akkor sem érdekel!
Noruta: Ebből elég hiszti királynő!
Noruta és Vegita két oldalról felállították.
Vegita:Indulás.
Livi:Hol a következő gömb Gello?
Gello félelemmel teli tekintete találkozott Savior szúrós szemeivel. Szinte kiverte a víz. Savior halkan súgta neki oda, de a többiek is tisztán értették.
Savior: Áruló vagy Gello. Se tőlem, se a Deraltól ne várj könyörületet.
Gello:Jaj nekem...
Szorult el a szíve.
Gogeta: Ne csak állj ott! Hanem vezess.
Tolta meg maga előtt egy kicsit Gogeta. Gogetáék repülve keresik azt a tornyot. Livieta, Gellot és Saviort lebegtette maga mellett. De hiába keresgettek, vak sötét volt. Így semmit se láttak, hisz este volt, és nem volt Hold, ami világított volna.
Gogeta:Merre? Semmit se látok.
Gello:Én se tudom, merre van. Hiába vagyunk levegőbe.
Vegita:Persze... Mivel ez a nagy okos elpusztította a Holdat.
Nézett Saviorra karba tett kézzel.
Savior:Pff...
Fordította el a fejét.
Goku:Nézzétek! Ott arra valami fényt látok.
Mindenki arra az irányba néz. Gogeta picit közelebb lebeg abba az irányba, és egy falut pillantott meg a fény helyén.
Gogeta:Az egy falu gyerekek!
Livi:Remek, irány akkor a falu. Ott talán kapuk egy kis szállást. Fáradt vagyok amúgy is.
Savior:Talán, ha elengednél kevésbé lennél az.
Livi:Felejtsd el!
Elindulnak a falu felé mind. Leszállnak, de egy lélek sem volt kint.
Gogeta:Hát, talán mindenki alszik.
Noruta:Kopogj be valahova.
Gogeta egy házba be is kopogott. A falusi ki is nyitotta, de éppen hogy csak, hogy ki tudjon lesni, kik azok.
Falusi:Mit keresnek ilyen későn itt katonák?
Gogeta:Katonák? Mi nem vagyunk katonák.
Falusi:Mit keres köztetek akkor egy királyi szolga?
Nézett Gellora.
Gogeta:Ő egy rabunk most. Ez hosszú történet. Kérlek, adnál nekünk erre az estére szállást?
A falusi mérlegel egy kicsit, de nem sokat tehetett. Beengedte a kis csapatot magához egy estére.
Livi:Köszönjük.
Falusi:Van egy nagyobb szoba a házba. Oda mind befértek.
Goku:Oké. Őhm... Nem tudsz a közelbe egy tornyot?
Falusi:Torony? Fent van egy északon, nem messze innen.
Vegita:Remek. Reggel odamegyünk.
A falusi megmutatta nekik a szobájukat, és pokrócot is adott nekik, meg mindenkinek egy párnát. Livi, Gellonak és Saviornak is megágyazott. Gello bebúj, amit kikészített neki Livi ágyat, míg Savior a sarokba húzódott meg.
Livi:Gyere Savior, megágyaztam neked is. Feküdj le.
Savior:Pff... Hagyjál békén. Jól vagyok itt.
Livi:Akkor maradj...
Befekszik a saját helyére, és elalszik, mint mindenki. Noruta is visszaváltozott, és elaludt. Néhány perccel később Savior még mindig ott ült a sarokba, és közbe a többi alvót nézte.
Savior:(Nem ismerem őket, de ezek meg azt hiszik igen...)
Visszagondol a Vegitoval való harcára.
Savior:(Nem tudom, de mintha tényleg előre tudta volna, mit fogok csinálni.)
Savior ránézett az alvó Livire.
Savior:(Ő meg meggyógyított, annak ellenére, hogy meg akartam ölni őket.)
Hirtelen megrázta a fejét.
Savior:(Nem, ezek csak megjátszák magukat. Nem bízhatok bennük. Deral is megmondta.)
Majd saját fekhelyére nézett, és sóhajtott egyet. Odakúszott a helyére, és befeküdt. Reggel mindenki fent volt, kivéve Saviort. Gogeta odaoson hozzá jó közel a füléhez, és beleordít.
Gogeta:Jó reggelt Csipkerózsika!
Savior egyből fent volt, és az összebilincselt kezével a fülét dörzsölgette, miközbe csengett. Fintorgott a fájó dobhártyájától. Dühösen Gogeta fele nézett, aki kajánul vigyorgott.
Savior:Ez nem volt vicces! Majdnem megsüketültem!
Gogeta:De csak majdnem.
Mosolygott tovább.
Savior:Ha kiszabadulok... Téged belezlek ki elsőként.
Gogeta:Sok sikert. Nem vagy éhes amúgy?
Savior hasa korgott egyet.
Savior:De azt hiszem...
Gogeta:Akkor gyere van reggeli.
Savior felállt, és Gogetával együtt kimennek.
Noruta:Hallottam, Gogeta ébresztett.
Kuncogott gonoszan.
Savior:Nem kértem volna ébresztést...
Vegita:Gyere álomszuszék, egyél valamit, mielőtt Kakarot felfal mindent.
Savior neki áll enni valamit, bár a bilincs kicsit korlátolta, ezért nehézkes volt a számára.
Livi:Jól van, ha mindenki evett valamit, akkor mehetünk is tovább keresni azokat a gömböket.
Gogeta:Jaja, van kettő darabunk.
Savior:Aztán, ha megvan a hét, megöltök minket.
Szólt közbe két falat között.
Goku:Nem Savior. Épp ez az, hogy hazudtak neked.
Savior:Nekem Deral nem hazudna!
Fordult oda.
Noruta:Szerinted csak. Elhitette, hogy a barátod, de ez a nagy hazugság. Mi vagyunk a te barátaid.
Savior:Kezdem unni a játékotokat! Tudom, amit tudok, és amire emlékszem.
Gogeta:Miért? Ugyan mire emlékszel te?
Tette csípőre a kezét. A többiek is mind kíváncsi tekintettel figyelték Saviort. Ugyan, mire "emlékezhet"?
Noruta:Igen Savior. Hogy ismerted meg te Deralt?
Savior:Mikor a tanítványaimmal el akarunk egy bolygót pusztítani, az ottaniak felül kerekedtek rajtunk, majd szépen ott hagytak engem egyedül. Ekkor jött Deral, és megmentett.
Livi rázni kezdi a fejét, és sóhajtott. Savior értetlenül nézte őt.
Livi:Sejtettem... Olyan hazugság ez, mint mikor Gogeta tagadja, hogy nem énekel fürdés közbe.
Gogeta:Hé!
Gokuék nevetnek az orruk alatt.
Noruta:Te tényleg énekelsz a zuhany alatt?
Súgta oda neki. Gogeta zavarodottan félre húzza a fejét tőle.
Gogeta:Hát öhm... Ez most nem fontos!
Noruta tovább bámulta nevető arccal.
Livi:Savior, az nem a te valódi emléked.
Savior:Elegem van! Mondjatok, amit akartok! Nem érdekeltek!
Saviornak ismét emlékképe jött elő. Most Livit látta maga előtt, és Sevirot, ahogy együtt boldogan nevetve esznek a városba fagyit. Behunyt szemmel a föld felé nézett, majd megrázta a fejét.
Livi:Jól vagy Savior?
Savior:Igen... Jól vagyok... csak eszembe jutott egy rémálmom.
Hazudta. Livi gyanakvóan nézett Saviorra.
Savior:(Mik ezek a képek? Ha rám törnek mindig ezek vannak benne
... )
Nézett maga alá.
Gogeta:Nah, induljunk.
Livi ismét lebegtette a 2 rabot. A többiek is repültek. A torony előtt szálltak le pár méterre. Gello tudta, itt mi lesz. Ezért ő félre vonult a fák mögé.
Goku:Ez hova megy?
Livi:Nem mehet messzire. Mindig érzem őket, hol vannak.
Gogeta körbenéz.
Gogeta:Nekem itt valami gyanús... Nincs egy őr se...
Lépet előrébb és a földbe rejtett gombot megnyomva, 6 robot jelent meg a bejárat előtt, amik még kikapcsolt állapotba voltak.
Livi:Úgy látom, meghoztad az őrséget...
Nézett Gogetára.
Gogeta:Bocsánat, hogy nem láttam a földbe rejtett gombot...
Noruta:Mindegy ezek ugyan azok a robotok, amik az edzőterembe voltak.
Vegita:Nekem valami itt nem stimmel ezekkel...
Savior nézegette, miért pont 6 darab volt. Gondolta Deral Gellora számított, és hogy őt nem fogja megtámadni velük.
Noruta: Csak nézz rájuk.
Mutatott a robotokra.
Noruta: Ezek ugyan azok a szánalmas bádogdobozok mint az edzőteremben. Nyilván nem számítottak olyan ellenfelekre mint mi. Viszont a gyengébb lényeket elüldözhetik vele.
Goku:Ha te mondod.
Livi: Gello te mit gondolsz? Te többet tudsz ezekről.
Fordult hátra Livi.
Gello:A barátotok téved! Csak a biztos halál vár rátok!
Kiáltotta a búvóhelyéről.
Noruta:De ha nem nyújtanak olyan élvezetet, mint ahogy mondod. Téged foglak betörni mint ezt a pár ócska vasat.
Noruta a legközelebb levő robotot ütötte meg, de az ütése nem talált. A mechanikus kéz megfogta a kaját és meg is állította. Vörösen villogó szemekkel felnézett, majd fölvette Noruta alakját.
Noruta: Na ez már komoly.
Mosolyodott el. A Noruta hasonmás gyomorszájon rúgta az igazit, amitől az Vegitát magával taszítva egy fának ütköztek. A Noruta hasonmás mögé sorakozott a többi robot is, a többiek pedig felvették harci pozíciójukat.
Gello:A robotok a jelenlegi erőszintet is felveszik, ha hozzátok érnek!
Adta a jó tanácsot Gello. A többiek mind Saviorra néztek. Nem engedhették meg, hogy a robotok közül akár egy is felvegye az alakját.
Noruta: Én kettőt vállalok!
Csillant fel Noruta szeme.
Gogeta:Livi, mi fedezünk, te vidd messzire Gellot és Saviort.
Livi egyértelműen bólintott, majd felpattanva magával ráncigálta Saviort és Gellot a lebegtetéssel. Livi után egy robot vetette magát, de Vegita beletérdelt az arcába. Az android áttörte a torony falát.
Gogeta:Siess!
Livi, ahogy tudott repült, de egy másik robot még is csak a nyomába eredt. A robot fékezhetetlenül közeledett. Livieta megfordult, majd az egyik kezét előrenyújtva KI gömböket lőtt ellenfelére.
Gello:Ez mind hatástalan!
Livi: Pofa be!
Rivallt rá Livi. Néhány gömb talált is, ami robbanásokba torkollott. Azonban ez sem állíthatta meg a gépezetet.
Gello:Itt jön!
Livi újra inkább menekülőre vette az utat. Visszafordult és körözgetett az erdőben lévő fák között.
Livi:Látom magamtól is!
Livi egy hatalmas fa felé repült, a gépezet pedig szorosan utána. Szinte karnyújtás választotta el a gépet és Saviort. A robot már nyúlt a jutalma felé, amikor Livi kezeit a földre téve a másodperc ezredmásodperce alatt éles irányt változtatott fölfelé. A robot későn vette észre a fát, ami a közelében volt, így egyenesen belerohant. A hatalmas fa magába roskadt, de Liviék időt nyertek.
Gello:Szép volt!
Savior:Hogy merészeled az ellenséget segíteni te hűtlen féreg?!
Gello:Nekem már úgy is mindegy, hogy Deral, vagy te végzel velem, velük még van esély az életre.
Savior: Te...nyomorult!
Livi:Elég legyen.
Hirtelen előre néz, és Noruta mozdulatlan teste állt előtte. Livi szemei kitágultak, mikor Noruta a magasba emelte két öklét összekulcsolva, mintha őt akarná megtámadni. Az ütés pillanatában tért ki Livi előle, mikor Noruta ütése végül is a mögöttük észrevétlenül suhanó Robotot találta el.
Noruta:Te is az enyém leszel!
Röhögte, majd irdatlan boldogsággal vetette magát a két Norutának. Livi még egyszer visszanézett, majd kifújta magát.
Livi:Ez közel volt...
Goku és Gogeta egy-egy elleni harcot folytattak mechanikus énjeik ellen. Goku egy kamehamehat lövellt a kiborgra, ami összegyűjtötte a felé irányuló energiát a kezébe. Gömb alakként volt a mecha Goku két keze között. Goku meglepődött, amikor az ő támadását begyűjtötték és visszalőtték rá.
Goku:Mi a...?!
Nem tudta végig mondani, mert félre kellett ugrania. Gogeta heves és erőteljes mozdulatokat vitt be szervetlenebb énjébe, akinek muszáj volt védekezni. Gogeta állcsúcson rúgta a robotot, ami ettől csak elrepült. Vegita és Noruta egymás hátát védve küzdöttek hol a saját, hol pedig a másik klónja ellen.
Noruta:Tudjátok, mi lehet a gyenge pontjuk?
Kérdezte Noruta két ütés között.
Vegita:Nem… mi?
Noruta:Fej nélkül talán ártalmatlanok!
Ahogy ezt kimondta, elkapta az egyik felé repülő Noruta Lábát. Annak a lendületét kihasználva megpörgette egyenesen Vegita karjaiba, aki kezeivel a nyakára szorított, majd ellentétes irányba húzták mind a ketten. A mecha Noruta feje levált a testről, és az amúgy is élettelen robot már nem kelt föl. A harcosok egy pillanatra megálltak. Meglepetten álltak egymásra bámulva, majd Hatalmas röhögésbe kezdtek. A robotok is megálltak, hisz ők is értetlenül álltak az eset előtt.
Gogeta:Igazad volt Noruta! Fej nélkül valóban ártalmatlanok!
Röhögte Gogeta. A Gogeta robot felé fordult, és egy egyenest akart volna neki bevinni, de Gogeta megfogta az öklét. Majd oldalról a nyakát leszorította a hona alá. A Gogeta robot próbált szabadulni, de hiába. Az igazi egyre erősebbre vette a fogást, majd egyszer csak a robot feje kezdett levállni a testéről. Gogeta ezt észrevéve egy rántással le is tépte azt a helyéről. A fej nélküli robot Gogeta hátrébb tántorodott, majd térdre rogyva összeesett. Goku az kikerülte a robot mása támadását felugorva a robot feje felé, és egy határozott mozdulattal lerúgta a mása fejét. Vegita pedig egyszer megfogta a fejénél, és a térdébe fejeltette. Majd hátat fordított a robotnak, és két kezével a nyakánál előre dobta a földbe. Aztán már a földben ütötte a fejét, majd egyszer csak letépi azt.
Goku:Szép volt.
Mosolyogta.
Noruta:Jah, ezek se voltak túl nagy ellenfelek.
Goku:De azért valld be, igazam volt, hogy a jobb robotok “hátul” vannak.
Vegita:Azért ne legyél nagyra Kakarot, mert most “igazad” volt.
Goku:Hehe…
Vakarja a tarkóját vigyorogva.
Gogeta:Hol van Livi, Savior, Gello?
Oldalra tekintve meg is pillantják Livit.
Goku:Ott van!
Hirtelen Livi szeme vörösen világítani kezdett.
Noruta:Az nem Livi!
A robot Livin hátulról egy kéz ment át, amit miután kihúztak belőle nem kelt fel többet. Az igazi Livi ütötte át.
Livi:Hülye robotok…
Nézett komoran a hasonmása összeesett testére. Gello erre nyelt egyet.
Gello:Én nem szívesen lennék ennek a lánynak az ellensége…
Saviornak megint igazi emléke tört elő. Mikor Livi harcolt a Démon-Gogeta ellen. Megrázza a fejét, miközben morogva a fejéhez kapott. Gello tudta, mi van vele, de nem szólt semmit. Livi odasétál a másik kettővel a fiúkhoz.
Livi:Nos, akkor ki megy be?
Gogeta:Én ugyan nem!
Goku:Én vállalom!
Jelentkezett Goku.
Livi:Akkor indulj.
Gokunak nem kellett több. Bent is volt az erődbe. Az erőd tetejéről lévő ablakból kikiabált.
Goku:Gyerekek! Dupla nyeremény!
Gogeta:Dupla? Kettőt talált? Vagy többet?
Nézett Livire.
Livi:Lehet, nem tudom.
Livi:Gyere le akkor, ha megvan!
Kiabált vissza Gokunak.
Goku:Megyek!
Az ablakból visszament, majd gyorsan lent is volt.
Goku:Itt vagyok!
Hirtelen megbotlott, és a két gömb a kezéből kiesik. Livinek az egyiket sikerült megfognia, a másikat, azonban Savior kapta el reflexből. Mikor hozzá ért, több emléke is elő tört. Meredten bámult előre, majd mikor leperegtek a képek előtte, fájdalmasan felordított. Nehezen sikerült eldobni a gömböt magától, amit Goku elkapott. Savior térdre rogyott, és a fejét fogta. Egyre hangosabban zsongtak benne képek, amiket nem tudott hova rakni. Szenvedésére Livi aggódva nézte őt, de Gogeta hajolt le hozzá elsőnek.
Gogeta:Savior! Jól vagy?
Savior:Nem! De most hagyj békén… G...Gogeta!
Mindenki meglepődött, hogy Savior kimondta Gogeta nevét. Talán ismét emlékszik rájuk?
Livi:Azt mondtad, Gogeta?
Savior:Igen… Azt hiszem… Nem tudom, mi történt… De fáj a fejem… Pihenjünk…
Livi:Rendben. Csinálok itt egy tábort.
Livi egy kis varázslattal sátrakat, és egy tábor tűzet varázsolt maguk mellé.
Livi:Gyere Savior. Az egyik sátorba lefekszel.
Felsegíti Saviort, és bevezeti egy sátorba. Livi megnyugodva lépett ki a sátorból, ahová fél órával ezelőtt vezette Saviort. A fiúk és Gello a tűz körül ültek vagy feküdtek, mint Noruta. Livi is közéjük ült, majd egy legyintéssel eltüntette Gello bilincseit. A többiek furcsálva nézték, nem kevésbé, mint Gello.
Gello: Ezt...ezt miért csináltad?
Hülledezett Gello.
Livi:Ha igaz, amit mondtál, akkor semmiképp sem mehetsz vissza. Viszont mi megvédünk, és a végén elengedünk, ha jó szolgálatot teszel.
Gello: Értem...Fél életemet Deralnál szolgáltam. Mindvégig hűséges voltam hozzá. De elárulva érzem magamat.
Livire nézett.
Gello: És még is nektek tartozhatom hálával, mert ő nem hagyná meg az életem.
Goku: Nem kell hálával tartoznod. Csak tedd jóvá a hibáidat
Gello: Nem lesz egyszerű dolgotok Derallal.
Vegita: Nézz ránk.
Mosolygott Vegita.
Vegita:Neki se lesz könnyű dolga velünk.
Gello: Remélem igazatok van. Ugyan is...már az én sorsom is függ tőletek.
Egy ideig egyik sem szólt a másikhoz. Magukba mélyedve elmélkedtek, majd Gogeta törte meg a csendet.
Gogeta: Szerintetek mi lesz, ha Savior nem fog újra emlékezni ránk?
Livi:Ilyenbe ne is gondoljunk bele.
Szólt rá Livi.
Gogeta: De ha még is...?
Goku:Akkor újra átállítjuk magunkhoz.
Noruta:Egyszer már sikerült nektek nem?
Nézett végig a többieken, majd folytatta.
Noruta:Akkor most is menni fog.
Gello: De Deral varázslata, és trükkjei miatt nagyon elhivatott mellette.
Vegita:Te is kiábrándultál belőle...ő is kifog.
Gello:Remélem igazatok van.
***
Eközben Deral a hajóján állt, ugyan annál a hatalmas kilátónál, amit annyira szeretett. Egyik tanácsadója léptetett be, aki a tárgyalásokon is ott volt, mint az ellenzék politikusaként.
Deral: Vannak hírek Saviorról?
Tanácsadó:Nem tért még vissza uram.
Tanácsadó:De viszont..
Deral: De viszont mi?
Tanácsadó:Képeket kaptunk néhány harci robottól. A barátai már keresi a gömböket az áruló Gelloval. Fogva tartják maguknál.
Deral: Értem. Hát ez a hűség, ami annyira jellemezte? Így hátba támad....
Tanácsadó: Van még valami...
Deral: Ugyan mi? Ne titkolja.
Tanácsadó:Savior is köztük volt. Elkapták uram.
Deral: Értem...Ez mindent megváltoztat.
Tanácsadó: Uram?
Deral:Készítsék elő a titkos fegyvert. Hamarosan a bolygóra látogatok.
Tanácsadó: Értettem uram.
Gyors léptekkel elhagyta szobát, magára hagyva az urat.
Deral:Azok az átkozottak még megbánják, hogy keresztbe próbálnak nekem tenni.
Vigyorgott.
***
Savior egy nagy folyosón sétálgatott, ahol a fal tele volt képekkel. Séta közben azokat nézte. Mindegyik az a kép volt, amiket néha-néha előtörtek neki.
Savior:Vajon mik ezek a képek?
Hirtelen meglát a folyosó végén egy ajtót.
Savior:Egy ajtó?
???:Ne menj be…
Mondta egy vízhangzó hang. Savior körbenéz, de senkit se látott.
Savior:Miért? Mi van az ajtó mögött? És ki vagy?
Hirtelen előbukkan Deral.
Savior:Deral?
Deral:Ne menj oda be…
Fogta meg mind a két vállát és megrázta Saviort. Ijedten figyelte barátját, majd mögötte egy másik női hang szólt hozzá.
???:De menj be Savior! Ne higgy neki!
Maga mögé nézve Livi sétált oda hozzá.
Savior:Te…
Livi elrántva Deraltól Saviort, könnyeivel küzködve figyelt fel rá, és átölelte.
Livi:Ne higgy neki Savior, menj be az ajtó mögé. Ott vannak a te igazi emlékeid rólunk.
Mutatott az ajtó fele.
Deral:Ne Savior, nem mehetsz be. Én vagyok a te valódi emlékeidben csak. CSAK IS ÉN!
Nézett rá idézően, de Savior nem nézett a szemeibe. Fejét rázva odakapott.
Savior:Én… én… Nem tudom...
Savior meghátrál tőlük. Hirtelen, mintha Deral és Livi megnőtt volna óriásira, és őt bámulták.
Livi:Menj be!
Deral:Ne menj!
Savior ijedten futni kezdett el tőlük a sötétbe. De ők még mindig vízhangként követték őt. Savior alatt hirtelen eltűnt a talaj, és zuhanni kezdett. Hirtelen egy ágyban ébred fel. Felülve lihegni kezdett, és az arcáról folyt a víz. Balra nézett, és látta Livi végig ott feküdt mellette. Majd a leláncolt kezeit bámulta, és mélyen elgondolkodott, vajon ki hazudik neki? Eszébe jutottak a képek, amiket a gömb megérintése miatt látott. És Deral mágiája miatt hisz emlékeket. Livi felébred, és Saviorra nézett, aki még mindig kezeit bámulta.
Livi:Baj van Savior?
Savior:Mi? Jah… Nem, nem, semmi.
Zökkent ki.
Livi:Savior?
Savior:Hm?
Livi:Honnan jutott Gogeta neve az eszedbe.
Savior:Hát… Annyit mondogattátok, hogy megjegyeztem.
Livi:Aha…
Livi feláll.
Livi:Készítek valami reggelit. Ha akarsz jöhetsz.
Savior:Majd megyek.
Livi:Rendben.
Azzal Livi kisétál.
Savior:(Nem tudom, miért, és hogy jutott eszembe…)
Megrázta a fejét.
Savior:(Lehet tényleg azért…)
Hazudta magának. Savior is felállt, és kisétált a többiekhez.
Noruta:Áh, jó reggelt. Most úgy látszik nem kellett ébresztés.
Mosolyova nézett rá.
Savior:Nem, de már régebb óta fent voltam.
Goku:Már nem fáj a fejed?
Savior:Nem, már nem.
Goku:Akkor jó. Gogeta nevére, hogy emlékeztél?
Savior:Annyit mondtátok már, hogy megjegyeztem.
Noruta:És minket, hogy hívnak?
Savior:Hát…
Gondolkodott el, majd Livi szólt közbe.
Livi:Fiúk kész a reggeli!
A fiúk mind odamentek, és ettek. Miután jól laktak.
Vegita:Indulhatunk tovább a gömbök után kutatni. Gello, merre?
Savior a szabad Gellora nézett, amin meglepődött.
Savior:Téged elengedtek?
Gello:Igen. Én már nem fogok visszamenni Deralhoz, mert vagy te, vagy ő ölne meg.
Savior szúrós szemeit rászegezte, de Gello elfordította a fejét, és lelkiismeret nélkül egy irányba mutatott.
Gello:Arra kell mennünk.
Gogeta:Akkor induljunk. Livi, hozd Saviort. Gello, gondolom tudsz repülni, hogy már szabad vagy.
Gello:Persze.
Livieta lebegtetni kezdte maga mellett Savior, aki még mindig Gellot nézte. A csapat sebesen szelte át az eget. Már nem volt sok hátra. A gömbök több, mint a fele a birtokukban, és úgy látszik Savior is kapja vissza emlékeit, vagy nem is tudják minek nevezzék, de reménykednek. Gello, aki elárulta urát, és a csapathoz társult annak reményében, hogy szabad lesz a végső küzdelem után, elvezeti magukat a gömböket rejtő tornyokhoz. Egyre nehezebb próbákat kell, majd kiállniuk, de úgy látszik nem akadályozhatja meg őket senki. Deral azonban keményebb dió lehet. Saviort is magához édesgette, ki tudja, a többiekkel mire lesz képes? Valami zúgó hang ütötte meg a többiek fülét. Néztek egymásra, oldalra, és még a földet is, hogy a turbinákhoz hasonlító hang merről is jöhet. Alattuk a fákat sötét árnyék borította be szépen folyamatosan, míg őket is elérte. A repüléssel megálltak, és mind a magasba néztek. Jóval felettük egy űr anyahajó repült, és vetette azt a hatalmas árnyékot. Tátott szájjal meredtek a hatalmas monstrumra, csak is egy valaki volt közöttük, aki élvezte is, amit lát, Savior. Deral nagyúr itt léte megnyugtatta. Még fel is röhögött.
Savior:Tudtam, hogy még visszajön értem! Ti pedig mind megfizettek.
Noruta: Pofa be!
Rivallt rá.
Gogeta: Mintha kicsit korábban jött volna nem?
Vegita:Ő sem pazarolja az idejét. Saját kezűleg oldja meg a dolgokat.
Goku:Úgy látszik. Mi sem késlekedhetünk! Gello…
Gello:Azonnal. Tovább!
A Csapat elindult, azonban társaságot kapott. A hajó, ami fölöttük repkedett elengedte harci pilótáit. Talán százan is lehettek. Deral nem hagyja a véletlenre a dolgokat. A hajók célra tartotta, bemértek, és tüzeltek. Liviék cikázva kerülték a levegőbe a lövedékeket, Saviort nem győzte cibálgatni a támadások elől. Az egyik támadás éppen Saviort súrolva elrepült mellettük.
Savior:Ez közel volt!
Livi:Gogeta, ti tereljétek el a hajókat, míg mi Gelloval és Saviorra a toronyhoz repülünk.
Gogeta:Rendben. Goku! Vegita! Noruta!
Gogeta, Vegita, Noruta és Goku balra kezdtek el repülni, míg Liviék előre a torony felé. Gokuék négy részre oszlottak, ahogy a hajók is, de így is több tucat volt belőlük. Goku a fás erdőbe ereszkedett le, Vegita pedig már egyből lőni kezdte az utána jövő hajókat. Gogeta az fel a magasba repült, egyre és egyre magasabbra, közben a kezében egy egyre nagyobb Ki gömb formálódott. Majd mikor már elég magasan volt, gyors zuhanásban a Ki labdát a hajók közé dobta, ami több hajót felrobbantott. Ő pedig még mindig zuhanó repülésben jött ki a porfelhőből. De még így is egy tucat hajó repült utána. Noruta, az pedig az a hajók felé repült. Két fezét kinyújtva oldalra, egy energia kardszerűek lettek, és berepülve a hajók közé, amik folyton lőtték őt, kettévágta a hajókat. Mikor kiért a hajók közül, Szuper Harcosba átváltozva, előre emelve a kezét Ki labdát formált.
Noruta:Ezt megszívtátok…
Azzal ellőve még több hajó robbant fel. Majd tovább mikor a por eltűnt, egy két hajó még épségben volt, de egy vigyorral az arcán ismét feléjük kezdet el repülni. Goku az a fák között cikázott, és a hajók is utána. A hajók azok nem robbantak fel, mikor a fáknak ütköztek, hanem kettévágta azokat.
Goku:Ez nem jött be…
Majd megállt, és várta mikor érnek közelebb a hajók. A hajók szüntelenül lőtték, de ő Szuper Harcosként átváltozva, a lövedékek elől folyton eltűnt, majd megjelent, közben a hajók felé közeledett. Mikor elég közel volt, Ki labdákat hajított a hajóknak. Az anyahajó miközben haladt a toronyfelé, folyamatosan köpködte magából a hajókat, és már nem csak azokat. Katonák is felbukkantak, nem is kevés. Erejük vetekedett egy csillagharcoséval. Számuk aggasztó volt, talán nagyon is. Gokuék egy helyre gyülekeztek. Egymáshoz közel, de attól azért szétszórtabban. A hajók spirális köröket írtak le mellettük, mintha ők egy tornádó közepéből szemlélnék mind ezt. A katonák a hajókból álló oszlopon kívül repültek egy helyben. Körbekerítették a harcosokat. Norutáék végignéztek ellenfeleiken. Szellemük mintha felfrissült volna. A látvány számukra fenséges. Szívükben a harci dobok szólaltak meg. A hajók nem nyújtottak elég élvezetet, de a falon túl...Azok a harcosok viszont már adhatnak némi szenvedélyt az életükbe.
Goku: Nem gondoltam volna, hogy Deral rendelkezik ilyennekkel is.
Noruta:Rendelkezik vagy sem, szerintem a helyes szó ide az, hogy csak rendelkezett.
Vigyorgott Noruta.
Noruta: Hisz mi ilyen katonákat eszünk reggelire.
Vegita:Vagy ők téged, ha nem figyelsz.
Noruta:Hah! Fogadni mernék hogy előbb seggbe raknak, minthogy hozzám érjenek.
Gogeta:Fiúk, szájkaratéból ti vagytok a legjobbak, minden elismerésem. De ha a kezetek is ilyen jól járna, akkor aggódnunk se kellene.
Noruta/Vegita:Te leszel a következő!
Mondták és mutattak egyszerre Norutáék, Gogetára. Gogeta nagyot nyelt.
Gogeta:Hát persze...
Goku nevetett a helyzet komikumán.
Goku:Nyugi srácok. Az erőtöket inkább az ellenségeinkre használjátok, ne egymás…
A mondatot még be sem fejezte, de valami fényes gömb tartott jó közelről feléjük. Mind felnéztek és az vészjóslóan közeledett. A hajók is próbáltak menekülni, de nem jutottak messzire. A csapást először ők érezték meg. A gépek darabjai felhevülve szóródtak szét a robbanástól. Vegitáék, amerre láttak arra széledtek, hogy ne találja el őket a fenyegető veszedelem. A robbanás után se kép se hang. Egy természeti katasztrófában nyitották ki a szemüket és másztak elő a föld törmelékei alól. Egy több kilométeres kátyúban voltak, körülöttük a becsapódás szélén, a katonák sorakoztak.
Noruta: Mi a pokol történhetett?
Noruta a fülét ütögette, amiért zúgott. Körülötte a többiek is felálltak. Vegita épp Gogetát segítette talpra.
Vegita: Megmondaná valaki, hogy még is mi volt ez?!
???: Talán én segíthetek.
Mindenki a hang irányába fordult, majd egyszerre pillantották meg azt aki az előző támadást végrehajtotta...Saviort.