-Kire gondolsz?
-A Northwest lányra. Vagy kire kéne? -nézett rám gyanakodva.
-Jaj nem, nem… Senkivel. Senkire. -jöttem zavarba.
Valahogy ki kéne gyógyulnom az elvörösödésekből és az ilyen szűz kislány reakciókból…
Mielőtt még bármelyikünk reagálhatott volna a csodás önkifejezési módomra, Mabel egy tucat különféle palacsintát vágott elénk.
Eddig el is felejtettem, hogy ez a palacsinta-fesztivál.
Mindegyik nagyon finom volt és mindhárman jól laktunk.
-Gyere velem szétnézni~! -húzott Mabel a karomnál fogva.
-De nem hagyhatjuk hogy Wendi…
-Dehogynem -vágott az említett a szavamba.- Menjetek csak, most nyaraltok.
-Nem fogsz unatkozni?
-Tambry majd boldogít -mosolygott rám miközben a telefonjára mutatott.
Elmentünk hát szétnézni.
Minden második árusnál lehetett palacsintát kapni és mindegyiknél különbözőt. De volt rengeteg édesség, hotdog, hamburger, gyros, pizza. Ezeken felül voltak ajándék tárgyak és rengeteg játék a gyerekeknek.
De nem csak árusok voltak. Egy hatalmas óriáskerék állt a park közepén, mellette körhinta és egy kisebb hullámvasút valamint egy hatalmas ugrálóvár. Természetesen a céllövölde, a dodgem és labirintusunk is várta a látogatókat. Ezeken kívül volt még néhány kis bódé ahol lehetett aranyhalat horgászni vagy éppen vízzel töltött lufikat pálcikával kiszedni egy medencéből, ahol tíz lufiért ajándék is járt.
Végignéztünk mindent, az utolsó állomás pedig a céllövölde lett. Wendynek szerettem volna köszönet és kárpótlás képpen valamit lőni. Sajnos negyedik próbálkozás után sem sikerült. Ekkor a stand mögül előkerült Ryan.
-A szöszi kis barátnődnek lesz?
-Dehogy -mosolyodtam el. Arra gondoltam, hogy talán féltékeny és igazság szerint ez nagyon jól esett.- Wendy ott maradt a tükröknél egyedül hogy mi szét tudjunk nézni -magyaráztam.- Neki lesz.
-Mit szólsz egy alkuhoz? -vigyorodott el amíg Mabel csak kíváncsian figyelt.- A közeljövőben ismételjük meg a reggelit csak ne hagyj ott.
Elvigyorodtam és arcom vörösre váltott. Tudtam, hogy nem gondolta komolyan, mégis jól esett.
Mabel csak figyelte a történéseket tovább.
-Oké. Azt a pandát kérem.
Minden kommentár nélkül leszedte és nekem nyújtotta. Visszamentünk Wendyhez, aki a telefonjával foglalta el magát.
-Köszi hogy itt maradtál -mondta kedves ikrem miközben Wendy képébe mászott.
Némán nyújtottam át neki a plüssmacit amit aztán meg is köszönt.
-Jut eszembe -szólalt meg hirtelen.- Amíg oda voltatok, beszéltem Stannel. Azt mondta, hogy nem kell szétbontani a labirintust, mert Ford bácsikátok nem akarja hogy dolgozzatok, Stan pedig szót fogad mert Ford nem sokára visszatér... -magyarázta majd homlokára csapott.- Erről persze ti nem tudhattok. Úgyhogy ha majd úgy van, lepődjetek meg meg ilyesmi.
Mindketten bólintottunk.
Estig ott maradtunk mindhárman a pavilonunk mellett és mindenféle dalok éneklésével ütöttük el az időt miközben újabb, ezúttal két tucat palacsintát tüntettünk el gyomrunkba. A teli szájjal éneklést ugyan a többi ember nem díjazta, de mi jól szórakoztunk.
Zárás után ott hagytunk mindent, Wendyt hazavittük majd ketten mentünk vissza a kalyibába.
A pénzt csak letettük Stan irodájában az asztalra, mi pedig fáradtan mentünk fürdeni és aludni.
Az elalvás nagyon gyorsan ment, talán azért, mert Bill már ott várt rám egy hatalmas tükör-labirintusban.
Még csak nem is üdvözölt, csak megfogta a kezem és lassan elindult, engem pedig maga után húzott.
-Hová megyünk? -érdeklődtem.
Reméltem, hogy valamit kettesben akar csinálni, ezúttal sírás nélkül és talán megtudhatok róla valamit.
-Alku? -fordult velem szembe és megfogta mindkét kezem.- Információkért rólam -kulcsolta össze ujjait az enyéimmel.
-Mit kell tennem?
-Mondd csak… mennyire szereted a szöszit?
-Ryant vagy Pacificát?
-Pacificát.
-Azt hiszem több nekem mint egy ismerős de nem mondanám a barátomnak.
-És Ryan?
-Nem is tudom…
Többször gondolkodtam már el ezen, de mégsem tudtam a választ. Valójában épp csak ismertem, mégis sokat jelentett nekem. Mivel nem tudtam róla sokat, nem szerethettem de bele akartam szeretni. Meg akartam ismerni annyira, hogy minden rezdülésének tudjam a jelentését. Tudjam, hogy mire gondol csak a szemeiből. Meg akartam tudni minden hibáját amiktől ő ő és amiért szerethetem. Mellette akartam aludni hogy kiderítsem beszél e álmában vagy szokott e mocorogni. És azt akartam, hogy ha fél valamelyikünk, vigyázzon rá a másik. Ez a sok minden feleslegesnek tűnhet de szerintem pont az ilyen felesleges dolgokra vár mindenki.
-Értem -morogta Bill.
Újra elindultunk és egy nagy szobába értünk aminek közepén Pacifica állt a kéken lángoló láncok fogságában.
Bill elővett egy puskát és a kezembe adta.
-Egy találat, egy információ rólam.
Lefagytam. Most egy ártatlan lányt kell lelőnöm?! Ez nem normális!
Át kellett gondolnom a dolgokat.
Hosszas habozás után arra jutottam, hogy ez lényegében egy álom. Ahogy nekem sem, úgy neki sem eshet baja. Ráadásul ez az én álmom. Az biztosan nem az igazi Pacifica volt.
Elhatároztam, hogy mindent megtudok Billről. Erősen fogtam a fegyvert és határozottan húzta meg a ravaszt. A csípőjét érte a találat.
Elkezdtem a kérdésemen gondolkodni, ám Bill nem engedte. Ő maga kezdett el a kérdésem nélkül mesélni.
-A teljes nevem Bill Cipher.
Ez a név… Ő lett volna a háromszög?! Ez elég sok mindent megmagyarázna. Ezért akart bosszút állni. Viszont mi ez a test? És hogy került ide?
Ennek kiderítése érdekében újabb golyót eresztek a lány testébe.
-Egy olyan dimenzióba kerültem, ahol kaptam egy testet és ahol rengeteg lény megfordult és reméltem, hogy ebből a világból is jön majd valaki aki visszasegít ide. Hosszú várakozás után végre nyílt egy kapu. Stanford segített visszajutni.
Ezek szerint nem lopta el Ryan testét. De akkor miért néznek ki egyformán?
Mégegyet lőttem.
-Én vagyok Ryan.
A szívem hevesen dobogni kezdett. Ez lenne az igazság? Miért kéne hinnem Billnek. Ő csak a képzeletem szüleménye.
Rengeteg gondolat kezdett a fejemben kavarogni. Az emlékek előjöttek. Egyszerre szerettem és gyűlöltem is Billt.
Nem tudtam, hogy mit tudna még mondani de érdekelt, így újabbat lőttem.
-Mit mondjak? Mit vársz még tőlem? Mondjam azt, hogy ugyanúgy érzek irántad mint te irántam? Valljak szerelmet? Vagy inkább meséljek még hogy megutálj? -ordította majd hirtelen némult el maga elé meredve.
Könnyek szöktek szemeibe és a földre rogyott. Leguggoltam hozzá és szorosan magamhoz öleltem. Nem hittem abban, hogy ez az igazság.
Kezemmel felemeltem állát és mélyen a szemébe néztem.
-Nem érdekel -suttogtam, majd megcsókoltam.
Az időérzékemet teljesen elveszett amíg egymás ajkait kóstolgattuk. Kivételesen nem voltam zavarban. Magabiztos voltam. Tudtam hogy szeretem és nem érdekelt a véleménye.
Látni akartam az arcát, ezért elhúzódtam.
A könnyek eltűntek és arca vörösebb lett mint nekem szokott.
Igazából nem tűnt túl valósnak, bár lehet hogy csak azért mert túl gyönyörű volt az a pillanat.
Közelebb húzott magához, válaszul nyakát kezdtem csókjaimmal behinteni. Gyengéd voltam. Semmilyen fájdalmat vagy kellemetlenséget nem akartam neki okozni. Nem hagytam rajta nyomokat.
A szokásosan elegáns zakóját elkezdtem lehámozni róla. Mikor ezzel megvoltam, az ingje következett, erre ő megfosztott pólómtól.
Kulcscsontjától kezdve elkezdtem testén egyre lejjebb haladni, odalent pedig kezdett keményedni a helyzet.
-Én… -suttogta.- Szűz vagyok -tolt el magától.- Ne hidd azt hogy nem szeretném ezt az egészet, mert de -nézett rám kipirulva.- Csak ne így és ne itt.
-Persze. Bocsáss meg.
Ez így elég kellemetlen érzés volt. Mindkettőnknek kezdett szűk lenni a nadrág.
-Ébredj fel! Én is visszamegyek és ezt majd bepótoljuk. Ígérem -nyomott csókot a számra majd elsétált.
Sziasztook
Remélem tetszett ez a rész, a kövit a hét második fele környékén hozom.
Csillagocskát és kommentecskét hagyjatok bátran, azoknak mindig örülök
További kellemes időtöltést
Bye^-^