Pearl Clark
November 09; Madrid, Spanyolország
- Mi történt? - kérdezte álmos hangon Vincent.
- Semmi - dobtam a telefonomat az éjjeliszekrényre majd visszafészkeltem magam az olasz karjai közé.
- Hé - simított végig az arcomon. - A semmi miatt nem lennél ilyen ideges.
- De jó, hogy ennyire ismersz - húztam el a számat és próbáltam kibontakozni az öleléséből, de nem engedte.
- Pep, kiscica figyelj rám! - fogta a kezei közé az arcomat, hogy biztosan felfogjam amit mondani akart - Nem én vagyok az ellenséged, oké? Tudod, hogy bármekkora őrültséget is csinálsz, itt vagyok és támogatlak.
- Tudom - szorult össze a torkom és a szemeim megteltek könnyel. Majdnem elbőgtem magam, pedig sose voltam egy mimóza lélek. Nem is emlékeztem rá mikor sírtam utoljára. Hogy eltakarjam a gyengeségemet, arcomat Vinc vállába fúrtam és szorosan megöleltem. Magamba szívtam az illatát és ettől a gyomromban élősködő, szexre éhes kis rohadékok elkezdtek éledezni. - A fenébe! - toltam el néhány perc múlva, idegesen magamtól.
- Mi a baj? - nézett kérdőn rám.
- Semmi, csak túl rég voltam már pasival - másztam ki az ágyból és elindultam a fürdőszoba felé.
- Pep, te megkívántál? - bámult rám Vincent elképedve majd hatalmas, széles vigyor ült ki az arcára.
- A szexet kívánom! - csattantam fel, majd bevágtam magam mögött az ajtót, hogy ne halljam az olasz röhögését.
Beállítottam a zuhany sugarát és élvezettel álltam be a meleg víz alá. Arcomat felemeltem és hagytam, hogy az éltető nedvesség minden jó és rossz gondolatot kimosson belőlem, lecsillapítva a bennem forrongó érzéseket.
(...)
- Most már elmondod, ki hívott? - kérdezte Vincent miután ő is végzett a reggeli tisztálkodással és leült mellém a konyhaasztalhoz.
- Neymar volt - sóhajtottam fel miközben a reggeli kávémat szorongattam a kezemben. Tekintetem elveszett a fekete löttyben.
- Gond van?
- Kate fel akar hívni - nyögtem ki végre a reggeli hívás okát.
- Bassza meg! És? Mit mondtál neki? - pislogott rám idegesen a barátom, aki tudta, hogy a brazilon kívül senki mást nem avattam be a tervembe és Neymart is csak azért, hogy az ilyen helyzetekben figyelmeztethessen.
- Nem sokat - vontam meg a vállamat. - Kértem, hogy foglalja le egy kicsit és majd én hívom.
- Mond el neki - vetett rám átható pillantást az olasz.
- Nem tudom - ráztam meg a fejemet. - Hogy adjam elő neki, hogy átvettem a helyét?
- Egyszerűen, így ahogy most nekem. Szerintem megértené - tette a kezét az enyémre. - Még mindig jobb, mintha egy újságcikkből jönne rá.
Elnéztem a válla felett és a szavain rágódtam. Igaza volt. Eljutottam arra a pontra, hogy muszáj beszélnem a nővéremmel. Mi rossz történhet? Legfeljebb megöl, de előtte elmond mindenféle idiótának. Még utoljára kérdő pillantást vetettem Vincre, de ő csak bátorítólag rám mosolygott és a kezembe nyomta a telefonom. Csigalassúsággal kerestem rá Kate nevére, majd még néhány pillanatnyi hezitálás után végre megnyomtam a hívás gombot. Öklömnyire zsugorodott gyomorral vártam, hogy felvegye, majd mikor ez megtörtént, habogva kezdtem bele a magyarázkodásba. Még soha nem éreztem magam ennyire nyuszinak.
- HOGY MIT CSINÁLTÁL? - tartottam el magamtól a telefonom. Igen, a megérzésem tökéletes volt, Kate kiakadt.
(...)
Miután elvettem végre a fülemtől a készüléket és befejeztem életem talán egyik legnehezebb beszélgetését , tekintetem találkozott az eddig csendben figyelő barátoméval.
- Minden oké?
- Persze - vontam meg a vállaimat majd fejemet az asztalra ejtettem. - Mi baj lehetne?
- Kate? - meredt rám kérdőn Vinc.
- Köszöni jól van. Miután elmagyarázta, hogyan fog módszeresen megkínozni és utána kinyírni, letette.
- Mit mondott?
- Igazából nem sokat - sóhajtottam fel. - Szerintem még most is emészti a dolgokat.
Beszélgetésünket a telefonom újbóli csengése zavarta meg. Ajkamat beharapva, félve fogadtam a hívást.
- Itt vagyok. Mi az ítélet? Akasztás vagy golyó általi halál? - hülyéskedtem miközben a gyomrom diónyi nagyságúra zsugorodott az idegességtől.
- Nyugi Húgi!
- Nem vagy vicces - morogtam a szar poénját hallva.
- Te sem voltál az.
- Tudom, de...
- Fogd be, most én beszélek! - tromfolt le azonnal. - Végig gondoltam ezt az egészet. Remélem tudod, mit csinálsz és...
- Persze, hogy tudom - vágtam a szavába mikor felfogtam, hogy nem leállítani akar. - Ki akarom csinálni azt a szemétládát!
- Oké, de...
- Nincs de! - lelkesedtem be. - Meg kell, hogy fizessen azért amit veled tett!
- Persze, én is ezt szeretném csak nem akartam, hogy nagyon...
- Catherine, ugye nem? - vágott mellbe a felismerés.
- Mit nem? - kérdezett vissza ártatlan hangon, ami csak még jobban megerősítette bennem a gondolatot.
- Már nem szereted azt a köcsögöt ugye?
- Ne-em - bicsaklott meg a hangja amiből azonnal tudtam, hogy hazudik.
- Istenem, te nő! - sóhajtottam fel lemondóan. - Mi kell még ahhoz, hogy megutáld?
- De én utálom! - próbált megvezetni, de a hangja most is elárulta.
- Nem hiszek neked - vallottam be -, de ettől függetlenül kicsinálom a portugált.
A lemondó sóhaját és a hallgatását beleegyezésnek vettem. Miután bontottuk a vonalat, tekintetem találkozott Vincent-tével és az ajkam gonosz mosolyra húzódott.
- Megkaptam az engedélyt! Showtime! - csaptam össze a tenyereimet és megújult erővel indultam neki a napnak.