Catherine Clark
19. Szeptember; Milánó, Olaszország
- Mennyi idő alatt érünk oda?- fújom ki a fáradtan a levegőt.
- Körülbelül egy óra, hölgyem.
Na de jó, egy óra. Kimerülten kezdem el nyomkodni telefonom, amire több focistától is érkezett a repülőút alatt üzenet. Egyikre sem válaszolok, hiszen az iránt érdeklődnek, hogy hogy vagyok. Gondolom a fülükbe jutott, hogy rosszul lettem.
Meglepően gyorsan elillan az az egy óra kocsiút. A bejárathoz megérkezve azonnal kipattanok és
újdonsült energiával vetem be magamat.
- Pearl Clark- nézek oldalam a biztonsági őrre, aki azonnal beenged.
Ilyenkor áldom az Istent, hogy ennyire hasonlítunk. Mintha csak otthon lennék úgy bolyongok a folyosókon húgomat keresve, esküszöm úgy érzem magamat, mint, aki teljesen be szívva és azt sem tudja hol van. Csak keringek fel- alá, mikor egy ajtó mögül férfiak kiabálását hallom. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez a csapat. Közelebb merészkedek az ajtóhoz és minden nyelvtudásomat összekaparva próbálom megérteni, amit bentről hallok. Nagyjából le is tudom venni a lényeget spanyol tudásomnak köszönhetően. Hirtelen kivágódik az ajtó, aminek és eddig nekidőlve hallgatóztam, így szörnyen szerencsés módon esek be az öltözőbe. Az összes férfi egyként kezd el röhögni, egészen, míg feltápászkodom.
- Pep, miben segíthetünk?- ölel át egy férfi- milyen csini lettél- mér végig.
- Nem Pearl vagyok-vágom rá, mire felröhögnek.- az ikertestvére vagyok és őt keresem- hagyom figyelmen kívül a jókedvüket.
- Aranyom, skizofrén vagy?- húzza fel a szemöldökét az egyik, mire megrázom fejemet.
- Hol van Pep?
- Catherine?- hallok egy csodálkozó hangot az ajtó felől, akármikor felismerném.
- Pearl!- csillannak fel szemeim.
Cristiano Ronaldo
19. Szeptember; Madrid, Spanyolország
Lassan sétálok le a pályáról a félidőben. Nyugodt nem lehetek, hiszen egy Granada ellen állunk döntetlenre. Felpillantok a VIPba és meglátom a fiamat az üvegre tapadva, mellette pedig anya ül. Egyből mosolyra húzódik szám. Kate időközben eltűnt, ahányszor a kispad felé néztem nem volt ott, már a meccs kezdete óta. Most sem látom sehol sem. A mellettem lépkedő Balenek feltűnik, hogy valami nincsen rendben így megveregeti vállam, miközben elmormol egy „úgyis nyerünk"-öt. Legalább az egyik gondom meg lenne oldva.
Unottan vágom le magamat szekrényem elé. Mellettem ülő Kroos egy pillantást vet csak felém, míg a másik oldalamon Nacho foglal helyet. Karba teszem kezeimet és lejjebb csúzom,-szokás szerint- nincs kedvem Benítezhez. Az ajtó hirtelen nyílik és velem együtt még páran fintorogva várják a tréner belépését. Pérezzel az oldalán érkezik hozzánk. Egyből Florentinora nézek, erősen kezdem szuggerálni, hátha rám néz. Az illedelmes próbálkozásomat Gareth előzi meg a bekiabálással.
- És hol van Kate?- természetesen angolul beszél.
Az elnök egy méregető pillantást vet a walesi felé, aki fülét- farkát behúzva marad csendben. Pár másodpercig még szemléli a középpályást, aki csak a padlóra szegezi tekintetét. Nem szereti, ha csak így bekiabálva akarjuk megoldani a dolgokat.
- Catherine nem érezte jól magát, ezért hazament, Gareth.- válaszol kimérten.
Bale, Marcelo, Isco, Pepe és Karim egyből előkapják telefonjukat és pötyögni kezdenek rajta. Remélem azért Junihoz felment, legalább pár szó erejéig. Rafael hitetlenkedve néz az előbb említett játékosokra. A brazil egyszer csak felnéz a készülékből és szélesen az edzőre vigyorog, aki elképed. Értetlenkedve néz körbe rajtunk.
- Mégis mi a frászt csináltok?- förmed rájuk.
Gareth és Isco egyből felkapják fejüket, míg a többiek halál nyugalommal nyomkodják azt a szart. Felsóhajtok és szenvedve kezdek nyöszörögni. Szeretem ezt az egészet, ez volt életem célja, de amikor már muszájból kell ezt csinálnom néha még az életkedvemet is elveszi.
- Katenek írunk- szenteli figyelmét Karim is Rafanak.
- Minek?- horkanok fel egyből.
Hirtelen az összes öltözőben lévő tekintetét érzem magamon. Megrántom vállaimat és a mosdóba vonulok, nem törődve a kérdő pillantásokkal és az utánam szóló hangokkal.
(...)
- Apa!- fut felém Juni.
Elmosolyodom és leguggolok, hogy megtudjam, ölelni őt. Fejét a vállamba fúrja, majd fintorogva eltol magától. Elmosolyodom rajta és anyát is köszöntöm két puszival.
- Büdös vagy, menj zuhanyozni!- fogja be orrát és áll be közénk Juni.
Egyszerre nevetünk fel anyával.
- De azért jó, hogy nyertünk, ugye?- vonom fel szemöldökömet.
Aprót bólint és elszalad. Kérlelően tekintek mamára, aki csak megrázza a fejét. Fáradtan felnyögök és újra próbálkozom kiskutya szemekkel, de ez sem hatja meg.
- A te fiad, Cris. Én így is sokat vigyázok rá, focizni nem fogok vele. Te vagy a focista, nem én.- tol le.- Amúgy is, dolgom van. Ne haragudj- egyhül meg tekintete a végére.
Adok gyorsan egy puszit az arcára, mire már el is tűnik a falak között. Felsóhajtok és Juni után kocogok. A pálya közepén állva rugdalja a labdát. Elmosolyodom rajta. Remélem egyszer a ő is ő is profi futballista lesz, mint én. Sosem mondtam neki, de még ennél is büszkébb lennék rá, mint most. Már ha ez lehetséges.
Merengésemből egy ismerős hang zökkent ki.
- Cris, menj! Majd én játszom vele- lép mellém Zinédine Zidane.
Egy hálás mosolyt küldök a férfi felé, aki már be is áll a kapuba. Egy hitetlenül remek játékos és ember veszett el benne. Zizu magáról ezt mit sem sejteni, sok közül ezért is kedvelem és tisztelem a franciát.
Belépve az öltözőbe Benítezbe ütközöm, aki csak egy megvető pillantást küld felém. Már megint mit tettem? Kérdőn felhúzom a szemöldököm és méregetni kezdem. Pár percig állok és várom a tőle szokásos béna kiosztást, hogy hol voltam satöbbi. Megunom a szótlanságát, szerényemhez lépek és előhalászom belőle a zuhanyzáshoz szükséges cuccaimat.
(...)
Utolsónak lépek ki az öltözőajtaján a spanyol védő barátommal. Nagypálya felé biccentek és Sergioval a fiam felé vesszük az irányt. Már biztos lefárasztotta szerencsétlen Zidanet. Furcsa látni őket, főleg Juniort a Bernabéu gyepén focizni. Nem tudok betelni ezzel a látvánnyal. Kénytelenül mosolyra húzódik a szám. Vigyorogva intek oda nekik, míg Ramos csak hanyagul nyomkodja a telefonját. Mosolyogva, fut felém a kis portugál és egyből mesélni kezdi, hogy mi hogyan történt, ameddig én készülődtem. Hirtelen Zinédine is mellém lép, lihegve. Elnevetem magamat.
- Zizu nem bírod a fiam tempóját?- terül el egy hatalmas vigyor arcomon.
- Bírom én- egyenesedik ki.- Amúgy, nem mellesleg Cristiano- sandít felém óvatosan- a kicsi CR folyton egy Kate nevű lányról beszélt és arról, hogy ő lesz a feleséged.- küldi felém megkérdőjelezhetetlen tekintetét.- Na ki vele, ki ez a lány?
Elnevetem magamat kínomban. Mindig sikerül kínos helyzetbe hozniuk valahogyan. Nem szándékozom válaszolni, de az egykori középpályás meglök könyökével figyelmeztetés kép.
- Tim Clark lánya, a szőke fizioterapeuta- képzelem magam elő őt.
Morog egyet és mindentudóan néz rám, mire csak értetlenül pislogok.
- Ronaldo az Isten szerelmére, ne kelljen, belőled mindent harapófogóval kihúznom- morogja orra alá.
- Jó- vágom rá egyből.- Tegnap lefeküdtünk, most meg állítólag szarul van és hazament a meccsről is- morgok én is halkan, hiszen senki sem tudja, bár nem lehet nehéz rájönni.
Aprót bólint és a másik két társunkkal együtt kifelé vesszük az irányt a Stadionból. Junior duruzsolásán kívül néma csend uralkodik köztünk. Amint kiérünk a parkolóba Sergio kezet fog Zizuval és már el is tűnik, gyanítom beült az autómba.
- Miért nem beszélsz vele?- értetlenkedik megint a francia.
- Nem olyan egyszerű ez. Az apja kiherél és a csaj sem egy ma született bárány.- rázom meg fejemet lemondóan.
Zidane hátrahőköl és megilletődve pillant rám. Párszor tetőtől- talpig végigmér. Végül felsóhajt és elneveti magát.
- Rád sem ismerek- ingatja fejét.- Hol van a régi Cristiano Ronaldo? Aki nem az akadályokat kereste, hanem a megoldásokat?- mered rám.
- Ugyan az vagyok, mint régen- motyogom.
- Akkor menj és szerezd meg, ha már csak rajta kattogsz!- tárja szét kezeit.
- Kösz, Zizu- ölelem meg.
Hatalmas vigyor közepette ültetem be fiamat az autóba, aki mindvégig kezemet szorongatta. Viszonozza mosolyomat és becsukom az ajtót. Bepattanok a vezetőülésre és hazáig meg sem állok. Otthon Juninak valamelyik szokásos meséjét kezdi nézni és pedig előveszek egy sört a spanyolnak a hűtőből. Kezébe nyomom és leülök mellé az egyik kanapéra. Érdeklődve figyeli a gyermekmesét. Sosem fog felnőni.
- Szóval már nem csak Iker látta a meztelen Katet közülünk- nyitja ki a dobozos alkoholt.
Úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna a megjegyzést, bár nagyon is hallottam. Tisztán, érthetően, összetéveszthetetlenül. Ramos veszi az adást és ő is úgy tesz, mintha semmit sem mondott volna. Nem érdekel, ki mit gondol, egyben biztos vagyok. Az életem árán is megszerzem magamnak ezt lányt.