OLIVER
Egész jól elbeszélgettem Camille-al, ahhoz képest, hogy anyun kívül nővel még nem nagyon társalogtam. Alexander meg természetesen zenét hallgatott és az ablakon bámult kifelé. Kissé idegesített ezzel az anti-szociális viselkedésével.
- És mondd csak Oliver, honnan költöztetek ide? - rápillantottam a nőre a visszapillantó tükörből.
- New York-ból. Egész idáig panel lakásban éltünk, így kissé fura, hogy sok hely van és hogy van egy kertünk.
- Na igen, furcsa lehet. De legalább tarthatsz valami háziállatot. Már ha nem vagy allergiás a szőrre.
- Erről már beszéltünk anyával. Azt mondta, hogy kaphatok egy kutyát menhelyről. - rápillantottam Alexanderre, de még csak megmoccanni sem moccant meg.
- Oh, ez édes. A menhelyről hozott kutyák többsége aranyos és sokkal jobban kötődik a gazdájához. Milyenre gondoltál?
- Hát... - elgondolkoztam kicsit. - ...valami nagy kutyát szeretnék. Mondjuk német juhász vagy dobermann.
- Szóval fajtisztát?
- Engem az se zavarna, ha keverék lenne. Én imádom a kutyákat, macskákat, bármilyen állatot. - halványan elmosolyodtam, mire Camille is mosolyogni kezdett.
- Igazi állatbarát. Na és mit gondolsz, milyen lesz szerinted az új suli?
- Hát remélem nem olyan, mint az előző. Ott minden nap piszkáltak. - a nő szeme elkerekedett és hátranézett rám, amikor megálltunk a piros lámpánál.
- Jézus isten. De ugye nem voltak olyan durvák? - kínosan elmosolyodtam és szinte minden tagom sajogni kezdett, beleértve az arcomat is. Nálunk minden napos volt az, hogy az egyik leglúzerebb embert a suliban laposra verik. Köztük voltam én is.
- Áhh, csak kisebb csínyek... A lány öltözőbe rejtették el tesi órán a táskám, rágót ragasztottak a hajamba, csúfoltak a kinézetem miatt... Nem túl nagy dolgok ezek, ezeket még el tudom viselni. - elhúzta a száját. Nem nagyon hitt nekem, pedig ezek is voltak.
- Nem értem miért csúfoltak téged. Szerintem aranyos vagy. Meg helyes is.
- Fogszabályzó és nemrég még szemüveget hordtam. De azt az igazi geek szemüveget.
- Na és mi történt ezzel a kettővel? - kérdezgetett továbbra is, majd rátaposott a gázra, amikor zöldre váltott a lámpa.
- A fogszabályzó még mindig megvan, de hamarosan éjszakaira lesz cserélve, szemüveg helyett meg kontaktlencsét hordok. Mondjuk még mindig fura...
- Nekem tudod mi a fura? És ezt tényleg ne vedd sértésnek, ez inkább dicséret, de... soha életemben nem láttam még ennyire fekete szemeket, mint amilyenek a tieid. Irigyellek.
- Én nem szeretem. - kínosan elmosolyodott.
- Hát jó. - az út további részében csendben maradtunk, majd megállt a suli előtt. Ismét görcsbe rándult a gyomrom. - Megérkeztünk.
Alexander kivetteba fülhallgatót, majd nyomott egy puszit az arcára.
- Ugye jössz majd?
- Persze, mindkettőtöket hazaviszlek. De majd hívjatok mindenképp.
- Rendben Camille.
- V-viszlát Camille... - motyogtam, majd kiszálltam, de azt hittem, hogy ott fogok összeesni. A térdeim elkezdtek remegni, mint a nyárfa levél.
- Mi a baj Oliver? - kérdezte Alexander lenézve rám.
- Nagyon izgulok.
- Ugyan. Nem lesz semmi baj. Csak gyere be és keresd meg az igazgatóit. Ja és... a focistákkal vigyázz. Bárkit ki tudnak szúrni maguknak, hogy megszívassák. - csak bólintottam, majd erőt vettem magamon és bementem. Bátornak kell lennem.
ALEXANDER
Beléptem kicsit lemaradva Olivertől és amint betettem a lábam, Michelle rögtön a nyakamba vetette magát.
- Alex! Istenem, úgy hiányoztál! - elkezdett a bejáratnál csókolgatni, mire eltoltam kicsit.
- Szívem, figyelj... - rögtön rám nézett nagy, kék szemeivel, mintha sírni akarna, én pedig nyeltem egy nagyot. - ...csak azt szeretném kérdezni, hogy ha ennyire hiányoztam, akkor miért nem hívtál?
- Jaj, drága. - megsimította az arcomat. - Te is tudod, hogy külföldön voltam. Ott nem telefonálhattam.
- Hát jól van. - ennyiben hagytam. Elkapta a kezemet, majd elhúzott.
- Gyere, gyere Alex. Képzeld, két új osztálytársat is kaptunk. Az egyik egy cserediák. - gondoltam rá, hogy a másik az lehet, hogy Oliver, de rögtön kivertem a fejemből.
- Értem. És ez miért izgalmas?
- Érdekes emberek lehetnek. Ki tudja? - vállat vont, majd beléptünk együtt a terembe.
OLIVER
Alexander előtt mentem be kicsivel és próbáltam megkeresni az igazgatóit. Visszanéztem még a hátam mögé és Alexandert valami lány kezdte el csókolgatni. Egyszerre szorult össsze a szívem és fordult fel a gyomrom a látványtól, azt hittem, hogy a rókabőrt a folyosóra fogom kiteríteni. Alexander és az a plasztik cica... Kurvára nem illenek össze.
Elfordultam villám gyorsan, majd elmentem az igazgatóiba. Pár papírt még el kellett intéznem és csak második órára tudtam beérni. Odaértem az ajtóhoz, majd bekopogtam illedelmesen, amíg nem szólt egy hang, hogy bemehetek. Játszva a szende szűzt benyitottam és végigpillantottam az osztályomon. A szőke galambpárt egyből megpillantottam.
- Te vagy az új osztálytárs, nem igaz? - kérdezte a tanár. Kissé irritált volt, így biztos többször kérdezhette meg tőlem.
- Igen, én vagyok... - válaszoltam kissé halkan.
- Remek. Mutatkozz be az új osztálytársaidnak, kérlek. - kiálltam eléjük és kissé félénken néztem végig az új osztályomon, majd belekezdtem.
- Sziasztok, az... én nevem Oliver Black... Nemrég költöztünk ide New York-ból anyukámmal. Kissé még szokatlan a környezet, úgyhogy egyelőre még szoknom kell. - nevettem egyet kínosan, miközben minden szempár rám szegeződött.
- Még valamit szeretnél mondani? - kérdezte a tanár.
- Nem, azt hiszem mást nem. Ennyi volt. Rendben. Foglalj helyet... mondjuk itt elől. - mutatott az első padra a tollával. Remek. A célpontok mindig itt ülnek. Tökéletes hely. Vettem egy mély levegőt, majd odasétáltam a padhoz. A bakancsom sarka kopogott végig a linóleumon egészen addig, amíg le nem ültem. A tanár felvonta a szemöldökét, majd úgy döntött, hogy inkább elkezdi az órát. Nem igazén figyeltem oda, inkább rajzolgattam a füzetborítómat, így azt se tudtam milyen órán ülök.
Mellőlem valaki pisszegett egyet. Felkaptam a fejem és egy kék szemű, barna hajú fiú nyújtott át egy papírt. Elvettem és kibontottam, majd megnéztem mi van benne.
"Üdv új gyerek. Oliver, igaz?"
Gyorsan visszaírtam neki.
"Szia. Igen, Oliver. Téged hogy hívnak?"
"Thomas Campbell, de mindenki csak Tom-nak vagy Tommy-nak szokott becézni. Téged hogy szoktak becézni? Oli?"
Öhm... még csak a közelében sincs... Az az egy-két barátom, aki volt, az mindig a japán becenevemen hívott.
"Iori." - csak ennyit válaszoltam.
"Ohh, nem mondod, hogy animés vagy? *-* "
Már éppen írtam volna vissza, amikor egy kulcs repült a padomra, én pedig összerezzentem. A tanár dobta felém.
- Figyeljetek és ne írogassatok. - feltolta a szemüvegét.
"Kissé szigorú, nem gondolod?" - írtam még gyorsan vissza és amint megnézte, bólogatott.
"Szünetben még beszélünk." - kaptam a választ, majd próbáltam figyelni, miközben a kulcsot egy laza mozdulattal visszadobtam az asztalra.
Gyorsan eltelt ez az egy óra. Szünetben Tom odajött hozzám és átkarolta a vállam.
- Végre egy animés osztálytárs! - egyből ezzel kezdte. - Hol voltál te eddig, drága Iori-sama?
- Hát... New York-ban. - nevetett egyet.
- Értem. Nos, isten hozott az osztályban. Vigyázz majd a basztatókkal, mert elég szemetek tudnak lenni, de ne is figyelj rájuk és ha szerencséd van, akkor nem fognak veled tovább szemétkedni. - csak bólintottam.
- Jól van.
- Látom kissé szótlan vagy... Nem baj, ezen majd változtatunk. Majd velem szocializálódsz kicsit. - elhúzott az osztályterem felé, ahol a következő óránk lesz. De micsoda "váratlan" fordulat következett be! Három kétajtós szekrény állt be elénk.
- Helló új gyerek. - Tom egyből a védelmemre kelt.
- Mit akarsz tőle, Steven?
- Csak kicsit megismerkedni vele. Te tovább mehetsz.
- Nem megyek nélküle tovább. - ránéztem.
- Menj csak, majd én is megyek.
- De...
- Háromra futás... - súgtam oda halkan, majd abban a pillanatban az egyikőjük felemelte és maguk mögé tette, majd elállta az útját.
- Na szóval... mi lenne, ha találkoznánk így négyesben a focipályán? - kuncogott kicsit, az arcomból kiszaladt minden szín.
- Hát... hogy is mondjam... Nem. - elkezdtem kicsit hátrálni. Hát gyerekek... Oliver Black vagyok... és ez itt a Jackass. - Thomas, három! -elkezdtem feléjük futni, majd átcsusszantam a bandavezér lábai között, miközben szabályosan lefejeltem az ágyékát erőből. Felkeltem és elkaptam Tom kezét, majd elfutottam vele. Amint befordultunk a sarkon, behúzott a fiú mosdóba és bezárkóztunk az egyik kabinba. Kínos egy helyzet. Szépen kifújtuk magunkat, majd amikor elmúlt a veszély, elmentünk órára. Nem nagyon menekülhetünk ezek elől, de mi megpróbáltuk.
~~~~~~~~~~~
Ezt a fejezetet a több, mint 100 követőmnek ajánlom, de főként mercikechan-omnak, akinek én vagyok az angyalkája :D :3