- Istenem - nevettem el magam, miközben Shawn egy hatalmas taps keretében meghajolt. Tényleg szörnyen jó előadás volt. Mellettem a pincérsrác, Daniel mosolyogva mért végig.
- Tudod mit, Ashlyn? Sok sikert vele - kacsintott, majd már sarkon is fordult. És nem, nem volt gúnyos.
- Mi, Daniel, várj! - szóltam utána. Megfordult. - Majd izé, bejelöllek - hajottam le végül a fejemet.
- Rendben - nevette el magát, majd végleg ott hagyott.
Közben megérkezett Shawn, így hatalmas örömmel, magamat is meglepve a nyakába borultam. De nem csak magamat leptem meg, hanem őt is, de azért visszaölelt.
- Bakker, Shawn, te egy csoda vagy! - dicsértem meg végül, mikor kibontakoztunk egymás karjai közül. Elnevette magát, és megvakarta a tarkóját.
- Igyekeztem. De csak úgy mellékesen megsúgom, hogy neked ezerszer jobb hangod van - kacsintott, majd helyet foglalt. Én is visszaültem a helyemre, pontosan vele szembe. Felröhögtem mondatán.
- Régen volt már - válaszoltam végül.
- Lehet, de még emlékszek rá, és elhiheted nekem, hogy ha nem lett volna jó, már nem is emlékeznék. Például Cherry Hopkins hangja abszolút nem maradt meg bennem, remélem érted - mosolygott. - És azt is remélem, hogy tudod, hogy addig úgysem nyugszom, amíg nem énekelsz velem a kirándulás során.
- Tudom.
Miután baromi jót kajáltunk, még beszélgettünk egy kicsit, aztán mentünk csak ki a megbeszélt találkahelyre. Még csak Mrs. Drake és az edző volt ott, vagyis egy közeli padon üldögéltek, és igencsak elvoltak foglalva egymás ajkaival. Elég gusztustalan látvány volt, mégiscsak az irodalom- és a tesitanáromról van szó. Plusz nem tudom, mit gondoltak, hogy majd ha ide eljönnek, nyugodtan csinálhatnak úgy, mint egy pár? Könyörgöm, pont a diákok előtt. Ennyi erővel már csinálhatnák Mrs. Drake férje előtt is. Mert igen, a néni nem csak idősebb az edzőnél, meg férjezett is. Az edző pedig nagyjából az összes fiatalabb tanárral, illetve idősebb diákkal kikezd. Na jó, utóbbi túlzás, mert a lányok szoktak kikezdeni vele, ő pedig nem ellenkezik. Szóval elég nagy szoknyavadász a tag.
- Gusztustalan... - motyogtam eszemfuttatásom után.
- Mondom menj el a szobájuk előtt este - röhögött fel Shawn.
- Köszi, inkább kihagyom - forgattam meg a szemeimet. Shawn közben zsebre tett kézzel megindult egy pad felé és leült. Természetesen követtem.
- Szellemek - mondta, majd rám nézett. - Vélemény?
- Nem is tudom, talán léteznek.
- Talán? Mond, olvastál te már paranormális jelenségekről? Nincs ennyi bolond ember.
- Igen, olvastam, de még nem tapasztaltam, így nem tudom.
- Na, majd elviszlek a nagyimék házába, ott garantáltan hallani fogod a lépéseket, amikor egyedül vagy.
- Mi, komoly? - tátottam el a számat és izgatottan néztem a mellettem ülő osztálytársamra.
- Nem, csak hülyülök - röhögte el magát, mire én vállba csaptam. Miért húz be mindig a csőbe? Közben megérkeztek a többiek is, és természetesen oda jöttek hozzánk.
- Olyan finom hamburgert ettem, gyerekek - simogatta a hasát Cam. Kínosan néztünk össze Shawnnal. Bár a többiek nem zavartak meg semmit, a társaságukban mégsem tudtunk olyan jól elbeszélgetni. - Megzavartunk valamit?
- Nem - vágtuk rá egyszerre a sráccal. Elnevettem magam, Shawn pedig megmagyarázta a szitut.
- Éppen a nagyiméknál lakó szellemről dumáltunk.