Reggel 4:10 volt. A laptopom kijelzője halványan bevilágította a szobát. Az Internet-et hívtam segítségül, hogy többet megtudjak a rejtelmes akadémiáról, ahova nem is olyan sokára menni fogok.
Pipper békésen szuszogott mellettem, néha nagyokat sóhajtva.
A közösségi médián semmit nem találtam az iskolával kapcsolatban, amit őszintén, nem is csodáltam. Miért is hirdetnék magukat?:
- Hé! Ez itt egy különleges erőkkel rendelkező tinik középiskolája, nyugodtan megtalálhatnak minket a fekete mágusok!
Ja..természetesen.
Miután -feleslegesen- a szerencsét emlegetve párszor próbálkoztam a NEA keresésével, úgydöntöttem, hogy még pár órát illene aludnom, tekintve, hogy hajnali öt óra volt.
Pipper mellé ledőlve még egy ideig nem jött álom a szememre.
Azon gondolkodtam, hogy vajon jól döntöttem e. Hogy valóban elakarok e menni, hogy jobban megismerhessem magam. Valószínűleg bárki más azt mondaná, hogy 'Mégszép!'. Én viszont ebben is különbözök.
Egyszerűen túl ragaszkodó természetű voltam és több, mint fájdalmas lettvolna otthagynom édesanyám és Pipper-t is.
Fel sem tudtam fogni, hogy milyen erőm lehet, mert mindennek számítottam, csak különlegesnek nem.
Egy idő után elnyomott az álom, és másnap reggel Pipper nyafogására keltem.
- Mondom, hogy nem én vettem el! Benji ette meg a csuszát, én tudtam, hogy azt a bálra akarod vinni!- kiabált halkan.
Benji, Pipper kisöccse volt. Összesen hárman voltak testvérek: Pipper, James és Benji.
James miatt késtem le a tegnapi órám, ugyanis hobbija utánam járkálni. Még hatodik osztályban szerelmet vallott, kívülről fújta az órarendem és, hogy iskola után mikor járok edzésekre.
James a tipikus focista volt, jól nézett ki, de a tantárgyakhoz annyira értett, mint én a főzéshez. Azaz semennyire.
- Most mennem kell, Robin felébredt.- mosolygott rám, majd egy gúnyos vigyorral kinyomta a telefont.
- Végre!- tárta ki a karját és az ágyra mászva átölelt.
Kómásan fújtam ki a levegőt, miközben Pipper egyre szorosabban ölelt, aztán elkezdett jobbra-balra dülöngélni.
- Ha így folytatod, akkor itt a válladon fulok meg!- köhögtem, mivel Pipper szószerint kipréselte az összes levegőt a tüdőmből.
- Bocsi.-engedett el.
- Öltözz fel és mehetünk!- tapsolt sürgetve engem.
- Jó jó.- forgattam a szemem, miközben a szekrényemhez léptem.
A választásom egy fekete haspólóra és egy kék rövidnadrágra esett.
- Kész vagy már?- hallottam Pipper türelmetlen hangját a szobán kívülről.
- Igen.- fordítottam el a kilincset.
A telefonomat a zsebembe csúsztatva, követtem Pipper-t a bejárati ajtó felé.
- Szereznünk kell neked Seon-t.- nyitotta ki az ajtót előttem.
- Hogy mit?- pislogtam.
- Seon-t.-ismételte.
- Ez a "varázsvilág" pénzneme. Ezzel tudsz vásárolni, olyan, mint a dollár.- magyarázta.
- Ijesztő, hogy többet tudsz erről, mint én...- vontam fel a szemöldököm.
- Amióta rájöttem, hogy te is olyan vagy, mint az édesapád, azóta az összes ilyen könyvet elolvastam!- mondta lelkesen, miközben kettessével szedve a lépcsőt, szaladtunk a konyha felé.
A kulcsot elvéve a konyhapultról, a bejárati ajtó elé léptem.
- Olyan jó, hogy van egy különleges barátnőm!- tapsolt Pipper. Az utcán sétálva a 'Fresno belváros' táblánál jobbra fordulva, egyenesen a bank utcájába vettük az irányt.
Pipper néha úgy viselkedett, mint egy tizenkét éves, de pont ez hiányzott belőlem. A pozitív gondolatok, az életvidámság, a nevetés és a lelkesedés.
Fiatalon megkellett tanulnom nélkülözni, hiszen családapa nélkül nőttem fel.
Az iskolában is nehezen illeszkedtem be, mindig is más voltam, mint a többiek.
Engem inkább vonzott az olvasás, mint felpörgetett zenékre táncolni a telefon előtt, majd kirakni egy olyan platformra, aminek a neve: Tiktok, és várni, hogy hányan és kik like-olják.
Nos, igen. Pontosan ezért volt a saját osztályomból egy barátnőm, Pipper.
Már a gimi elején kifogtak az osztályunk "csini ribi"-jei. Mindegyiküknek volt pasija, csak hogy a pasijaik minden este nekem irogattak. Egy idő után megtelt a 'letiltott személyek' listám, így új fiókot kellett nyitnom például Instagram-on.
- Egyébként mit akart tőled James?- nyomkodta a telefonját Pipper.
- Hogy van e kedvem ellógni vele órákról.- forgattam a szemem.
Pipper arcán egy csepp meglepettség sem látszódott, tudta, hogy James nem egy kocka és amikor csak az alkalom adja, ellóg az óráiról.
- Itt jobra!- tolt egy zsákutca felé Pipper.
Meglepetten pislogtam barátnőmre.
- Dehát..ez zsákutca.- nevettem halkan.
- Jaja..az ember vezeti a varázslényt..- forgatta a szemét Pipper, majd a csuklómat elkapva a fal irányába kezdett húzni.
- Pipper! Megőrültél?!- kiabáltam ijedten.
- Ni sikítozz, mert még észrevesznek!- szisszent rám.
A szemem becsukva vártam az esetleges becsapódást, aztán megszólalt a bennső hangom.
'Megbízok Pipper-ben és hagyom, hogy vezessen.'
- Mostmár kinyithatod a szemed.- bökdöste meg a vállam Pepper.
Minthogyha egy londoni sétálóutcába lettünk volna, üzletek, butikok mindenhol.
- Mennyi ember van itt...- motyogtam, miközben kikerültem egy mellettem elsuhanó közpékorú férfit.
- Mit gondoltál? Több a képességgel rendelkező, mint a sima ember, csak elrejtőznek.- magyarázta Pipper.
- Jó tudni.- nevettem, miközben kissé oldalra fordulva jobban szemügyre vettem a terepet.
Rengeteg üzlet volt, tóga boltoktól megkezdve a szárnyas fánkokig.
- Honnan tudjuk, hogy merre kell menni?- kérdeztem Pipper-t, aki rendületlenül haladt előre a hatalmas sétáló utcán.
- Ott van!- kiáltott fel, maga elé mutatva.
Egy magas, zöld szegélyű bolt előtt álltunk meg, aminek cégére 'NEA' volt.
A felső ablakain földig lelógó virágok voltak, az ajtó két oldalán pedig kék lángú fáklyák égtek. A hatalmas, fehér üzlet minden szegélye zöld volt, amolyan természetes beütést adva az épületnek.
Ahogy beléptünk, az ajtó felett megszólalt egy kis csengő.
- Jónapot!- intett nekünk egy őszhajú, horgas orrú öregember a pult mögül.
A bolt nem volt üres, pár velünk egykorú diák a polcokat járva adott alapzajt a helyiségnek. Három lány az iskolai egyenruha résznél nézelődött, míg mások a kisállat részlegnél.
- Miben segíthetek?- sétált ki a pult mögül egy idős hölgy.
- Újonc.- veregette meg a vállam Pipper.
Az idős hölgy elmosolyodott és a kezével intve jelezte, hogy kövessem.
- Én innentől leszakadok.- fogta meg a kezem Pipper. Bevallom, kissé megijedtem a gondolattól, hogy Pipper nélkül kell tovább menjek, de ez valóban az én dolgom.
Miután egy szoros öleléssel elbúcsúztam barátnőmtől, a hölgy után indultam, aki az egyenruhák közt keresgélt.
- Elsős vagy?- kérdezte a fejét kidugva a szobaméretű gardróbból.
- Igen.- válaszoltam.
- Ülj le nyugodtan!- mutatott mögém. A szemöldökömet felvonva néztem a nő után, aki addigra újra az iskolai egyenruhák tengerébe merült. Hogy miért kérdőjeleztem meg az ajánlatát? Azért, mert az épületben egy szék sem volt, mégis, amint hátra fordultam, mögöttem egy fekete, puha puff csücsült.
Újra a nő felé kaptam a fejem, aki ezúttal egy próbababán méregette a nekem kiválasztott ruhadarabot.
Lehuppantam a puffra, és körül néztem, hogy milyen más üzletekbe kell még bemennem.
Pipper hagyott egy üzenetet a telefonomon, az összes váróslistás bolt nevével.
- Így ni! Készen is vagyunk!- tolta elém a próba babát, amiről gondosan leszedte a ruhát.
Meg sem kérdeztem, honnan tudta a csípőméretem, de egy valami mégis feltűnt.
A próbababa homlokára, egy ezüst névtáblára a nevem volt írva.
'Robin Davian'
A babának pontosan olyan alakja volt, mint nekem.
- Tessék, próbáld fel!- tartotta felém az egyenruhát a mosolygós hölgy.
- Köszönöm.- vettem át,majd próbafülkét keresve körbenéztem.
- Az ajtótól balra.- mosolygott rám a hölgy, a kezeit maga előtt összekulcsolva.
Halványan elmosolyodtam, majd a megadott irányba indultam, ahol meg is találtam az öltözőket.
Pár perc múlva már a tükör előtt néztem magam. Öszintén, megvoltam elégedve a látvánnyal.
A telefonomat előhalászva a zsebemből, csináltam egy morror selfie-t, amit elküldtem Pipper-nek és nem is kellett sokat várnom a válaszra.
'- Gyönyörű!😍'
Miután vissza öltöztem, a pénztáros pulthoz álltam és unottan figyeltem, ahogy a kábé velem egy idős, szőke lány zavartan nyomogatta a gombokat.
- Harmincnégy Seon lesz.- mondta a végösszeget.
Csak akkor esettle, hogy Pipper nem mondta honnan szerezzek Sion-t, vagy Sót vagy bármi is a neve...
"Pénz nélkül jöttél el ruhát venni, Robin, ehhez komolyan csak gratulálni tudok..."-mérgelődtem magamban.
- Sajnálom, nincs nálam semmi.- tettem le a ruhát a pultra.
- Miről beszélsz?- röhögött fel, majd miután rájött, hogy ez udvariatlan húzás volt, a szája elé rakva kezét, megköszörülte a torkát.
- Tele van a tárcád.- biccentett a zsebem felé.
A kezemmel megtapogattam a zsebem, és valóban, nem volt üres.
A szemem gyanakvóan összehúzva a lányra néztem, majd előhúztam a zsebemből a súlyos tárcát. Vagyis részben tárca. Egy mini zsák volt, fűzős tetővel, rá pedig kanyargós betűkkel írva: Seon.
- Ezt te raktad bele?- mértem végig a lányt, aki a meglepettségtől felvont szemöldökkel kislányos hangon nevetni kezdett.
- Már miért is raktam volna a zsebedbe egy fullos Seon-zacskót?- könyökölt az asztalra.
- Fogalmam sincs.- motyogtam, majd a megfelelő összeget kihalásztam a kis zsákból.
Az apró érméket az asztalra dobta, amit aztán a lány megszámolt és a kasszába helyezett.
- Tessék.- adta a kezembe az összehajtott ruhadarabot.
- Egy táskát kérhetek hozzá?- álltam lábujjhegyre, hogy a pult mögé lássak.
A lány a zsebéből előrántott egy kisebb táskát, melyre ez volt írva:
NEA KELLÉKES BOLT
- Köszönöm.- vettem el a szatyrot, amiben már az egyenruhám is benne volt.
A ruhásboltból kilépve, visszakerestem Pipper üzenetét, hogy lássam, hova kell mennem következőnek.
A 'ruhabolt' melletti kis kockába egy pipát írtam, jelezve Pipper-nek, hogy ezzel már készen vagyok.
A következő állomás a könyvesbolt volt, ahol valószínűleg az akadémia könyveit árulták.
Nem volt nehézmegtalálni, az egész épületben a legnagyobb bolt volt, hatalmas betűkkel kiírva: NEA Könyvtár
Csak akkor jutott eszembe, hogy a megvásárlásra váró tankönyveim nevei mind a kis cetlin voltak, amit a macska nyakörvéről szedtem le. Megkönnyebbültem, amikor rájöttem, hogy azt a cetlit, miután anyám bejött a szobámba, a telefontokomba rejtettem, ígyhát megfosztottam a telefonom az egyetlen díszétől.
A kis cetlit kikapartam a tokom alól és magam elé tartva vettem szemügyre.
- Menni fog ez!- bíztattam magam, majd beléptem a könyvtár hatalmas, nyikorgó fa ajtaján.
A könyvtárba belépve hatalmas csend fogadott. Mondjuk ez alap jellemzője a könyvtáraknak...
Mindig is rajongtam a könyvekért, épp ezért otthon éreztem magam a hatalmas polcok között.
Egy idő után úgy gondoltam, hogy jó lenne kissé sietni, így a (feltételezett) pulthoz sétálva megnyomtam a kis csengőt, ami az asztalra volt helyezve. A csengő éles hangja kellemetlenül hasított a poros csendbe. Úgytűnt megtette a hatását, mivel a következő pillanatban nyikorogni kezdett a padló és egy ritkán ősz hajú ember állt a pult mögé.
- Miben segíthetek?- kérdezte. A hangja érdes volt.
- Hát..öhm..- haboztam.
Nem tudtam elhinni, hogy egy szót sem bírtam kinyögni.
A kis cetlit az asztalra raktam, ő pedig a szemüvege elé emelve szemügyre vette.
- Te vagy Robin Davian? Luke Davian lánya?- éreztem ahogy engem figyel a szemüvege alól.
- Igen...?- válaszoltam kérdőn.
Az ősz hajú ember halkan nevetve levette a szemüvegét és miközben óvatosan összehajtogatta, majd rámnézett. Alaposan szemügyre vett és elmosolyodva megrázta a fejét.
- A szemed, az ugyanolyan jégkék, mint az övé.- mondta, miközben megfordult és a cetlire írt könyveket egymás tetejére, az asztalra rakta.
- Köszönöm!- mondtam, majd a Seon zacskómat előkapva tizenkét darab érmét gurítottam az öregember tenyerébe.
A könyveket felkapva az ajtó felé indultam, amikor valaki utánam kiáltott.
- Nem kell cipelned a könyveket, rakd a táskádba!- hallottam az idős úr recés hangját a polcsorok mögül.
A táskámra pillantva szomroúan nyugtáztam, hogy legfeljebb csak egy könyv fér bele, így a legnehezebbet tettem bele, mivel háton könyebb cipelnem, mint kézben.
Ahogy beleejtettem a könyvet a táskámba, eltűnt. Mintha egy mély gödörbe huppant volna, halottam a puffanást mélyen a táska alján.
Megfordult bennem a gondolat, hogy ez is valamiféle varázslat, így a többi könyvet is utána dobva kisétáltam a boltból.
A következő, egyben utolsó megállóm a kisállat kereskedés volt.