Csak úgy süvítettünk a pályán amikor valaki rádiózni kezdett nekem.
-Hol a fenében vagy?-hallottam meg a csapattársam hangját.
-A pályán
-Oké és kivel?
-Lando-val-feleltem olyan könnyeden mint ahogyan más a reggeli kávéját kéri a pékségben.
-Lando Norris-sal?-kérdezett vissza.
-Igen
-Érdekes-motyogta.
-Dennys forr a dühtől-tette hozzá.
Chh, pláne! Még, hogy ő forr a dühtől.
-Erre már semmit sem mondok-motyogtam.
-Na akkor azt magyarázd meg nekem, hogy hogy a fenébe jutottatok fel a pályára?
-Lando elintézte, mert ő fog eddzeni engem-magyaráztam.
-Azt képzelem, hogy fog eddzeni-kuncogott valaki a háttérben.
-Csak nem?-csillant fel a szemem. Arthurra gondoltam. A srác a legjobb barátom, de mivel Charles-szal nem tudunk egymás mellett nyugodtan meglenni így a mini Leclerc-el sem tudok találkozni csak versenyhétvégéken.
-Arthur az, igen-felelte Ollie.
-Végre már!-sóhajtottam.
A rádiózásnak vége lett és mi is lejöttünk a pályáról.
Amint a boxutcába hajtottunk megpillantottam a két srácot a garázsom előtt állva. Elkezdtem kiszállni az autómból majd Landohoz mentem.
-Jó a tempód-jegyezte meg.
-Ez rád nézve nagy vereség-vontam vállat.
-Megéri-vonta meg ő is a vállait majd mosolyogni kezdett.
-Mégegyszer köszönöm!-öleltem meg.
-Adósod vagyok!
-Adósom?-dobta a kesztyűit a sisakja mellé.
-Igen-bólintottam majd mentem volna oda a garázsomhoz.
-Mondjuk egy vacsorával?-kiáltott utánam amit még az is hallott aki Abu Dhabi másik végében lakik.
-Vacsorázni hívsz egy lányt aki tudja, hogy neked kapcsolatod van?-hunyorítottam és közben mosolyogtam.
-Lehet butaság, de lehet, hogy te és az a lány-vágtam bele.
-Egy és ugyanaz?
-Én is ezen gondolkozom már egy jó ideje-sóhajtottam.
-Tudod mit benne vagyok abban a vacsorában!
-És tudod mit nem kell "adósomnak" lenned-mutogatott.
-Én fizetek!
-Neeem-nevettem
-Lando ez olyan mintha...-sóhajtottam.
-Randira hívnálak?-kérdezte mélyen a szemembe nézve. A szívem zakatolni kezdett.
-Igen olyan-suttogtam.
-Mert akár lehet az is-húzott incselkedő mosolyt a szájára.
Semmit sem tudtam mondani csak megfordultam majd Ollie és Arthur felé vettem az irányt. Lando elkapta a kezemet és visszahúzott, de neki estem. Ennél kínosabb dologban rég volt már részem.
-Mondj valamit kérlek-csúsztatta a kezét a derekamra.
-Héj!-kiáltott Arthur.
-Tetszenek a fürtjeid-mosolyogtam majd a kezéhez nyúltam és leemeltem azt a derekamról. Odafutottam a srácokhoz majd Arthur nyakába ugrottam. Örömünkben mindketten sírni kezdtünk.
Mikor visszanéztem Landora ő még akkor is ott állt mosolyogva. Az autómat bevittük a garázsba majd vissza mentünk a hotelba.
-Mi volt ez a meghitt pillanat Landoval?-kérdezte Ollie.
-Amibe Arthur belekiáltott?-néztem rájuk.
-Igen!-felelték egyszerre.
-Nem siratod meg Dennys-t-húzta fel a szemöldökét Arthur.
-Olyat aki megcsalt?
-Szavakat sem érdemel-sóhajtottam.
-Nemhogy te csaltad őt?-értetlenkedett Ollie.
Leültünk egy asztalhoz majd kértünk vacsorát.
-Persze gondolhattam volna, hogy csak annyit mondott, hogy én vagyok megint a hibás-temettem a tenyerembe a fejemet.
-Mi az, hogy megint?-nézett aggodalmasan Arthur.
-Emlékeztek arra amikor azt állította, hogy megvertem őt?-kérdeztem.
-Igen, színtisztán-bólintottak.
-De ezzel most mire akarsz célozni?-kérdezte Arthur remegő hangon.
Nem szóltam semmit. A kezemet bámultam, majd felnéztem rájuk és a tekintetemmel próbáltam jelezni.
-Mia!
-Ugye nem?-kérdezte Ollie.
-De-csuklott el a hangom.
-Jézusom!
-Miért nem kértél segítséget?-aggodalmaskodott Arthur.
-Jobbnak találtam így-sóhajtottam majd valaki leült mellém.
-Lando! Te itt ültél végig Mia mögött?-kérdezte Ollie.
-Ide ültetek én pedig nem mentem el onnan, jól is tettem-emelte rám a tekintetét.
-Mia, rám is számíthatsz ha baj van-simította végig a hátamat, majd felpillantottam a srácokra akik mosolyogva néztek egymásra.
-Remélem, hogy te is arra gondoltál amire én-felelte Arthur Ollienak.
-Genyók vagytok-pillantottam fel rájuk.
-Gratulálok Mia!-haladt el mellettünk Dennys.
-Szűnj meg!-kiabáltam.
-Soha ne legyél rosszba Mia-val mert támad-jött oda Charles.
-Csodálatos mindenkinek most kell megjelennie, akikre semmi szükségem?-csavargattam meg a szemeim.
-Oh-kapott Lando a mellkasához.
-Kivétel vagy, ahogy ti is-mutattam Ollie-ra és Arthurra.
-Ő a bátyám Mia-mondta Arthur.
-Igen tudom, de te pedig tudod, hogy miért haragszom rá.
-Oké igaz, hogy jogosan-sóhajtott.
-Mivan?!
-Már szövetkeztek?-akadt ki Charles.
-Mindig is szövetkeztünk szivi-mondtam öntelten.
-Persze nem felejtem el egyiket sem édes-felelte nyájasan.
-Mia Wilson!-suhant felénk Daniel.
-Oh basszus!
-A szívbajt hoztad rám-nézett rám aggodalmasan a srác.
-Sajnálom
-Mia te is tudod, hogy miért féltelek-sóhajtott.
-Inkább, hogy mitől-mondtam rezzenéstelen arccal.
-Legalább egy cetlit hagyhattál volna-sóhajtott.
-Kivel voltál?
-Gondolom itt volt-mondta Charles.
-Több órán keresztül nem hiszem
-A férjével volt-mondta Arthur.
-Illetve a gyermekei apjával-folytatta Ollie.
-Istenem-csavargattam a szemeimet.
-Landoval voltam-mutattam a mellettem ülő srácra.
-Vagy úgy-húzott mosolyt a szájára Danny.
-Biztonságban volt!-felelte a srác majd mosolyogva rám nézett. A szemeimet pedig le sem tudam venni a gyönyörű szemeiről.
-Menjetek szobára-szólt közbe Charles.
-Charles!-mutogatott neki Arthur.
-Jól van na
-Na jó!
-Charles, megtudjuk szüntetni ezt a harcott kettőnk közt?-sóhajtottam.
-Elnézést?
-Én ezt megéltem?
-Mit is?-néztem hülyén.
-A nagy egód ellenére most barátkozol és félre rakod, hogy milyen nagy a becsületed-magyarázta.
-Nekem nagy az egóm?
-Te ismered Charles Marc Hervé Perceval Leclerc-t?-kérdeztem tőle.
-Jó barátom-bólogatott.
-Jézusom-csóváltam a fejemet.
-Mia szerintem mostmár menjünk-invitált engem Danny.
-Igen szerintem is, már fáradt vagyok
-Persze mert Landoval voltál-cukkolt tovább a csapattársam és a legjobb haverom.
-Milyen kis viccesek vagytok-vigyorogtam kínomban.
-Várj Mia!-pattant fel Lando a helyéről.
-Igen?-fordultam meg azonnal.
Megint ez az érzés. Méllyen a szemeibe nézek és ő is ezt teszi. A szívem egyre gyorsabban ver.
-Mikor is éresz rá mert azt nem beszéltük-nyögte ki.
-Mondjuk vasárnap a futamotok után-feleltem nyugodtan.
-Nekem jó-bólintott majd megölelt.
-Bármi nyomja a lelked nekem bármikor elmondhatod-suttogta a fülembe.
-El is fogom mondani-suttogtam én is neki.
Elköszöntünk egymástól majd odamentem Danielhez.
-Most miért nézel így?-kérdeztem.
-Sose feledd, hogy a szemek nem hazudnak-molygott majd visszanéztem a többiekre. Lando ugyanúgy mint a boxutcában itt is mosolyogva bámult.
Integetni kezdtem neki mint valami idióta mire ő vissza is intett.
-Te szerelmes vagy belé!-kiáltott Daniel amint bezárult a lift ajtaja.
-Nem, én nem!-csóváltam a fejemet.
Ig & Tiktok: rebs_writer