L: Kérdésedre a válasz, igen én itt élek egyedül. Legalább is ameddig a szüleim, meg nem haltak.
C: Úristen, részvétem! Mi történt velük ha szabad kérdeznem?
L: Megölték őket
C: És azt lehet tudni hogy ki volt az?
L: Te nem tudsz róla?
C: Nem, miért? Van köze hozzám?
L: A szüleid voltak Charlotte. Mr és Mrs White. Nem rémlik a rengeteg újságból a nevük?
C: A....A....White páros?
L: Igen, de... Char? Charlotte!!
Nem tudtam hirtelen merre állok arccal. Ez hirtelen olyan sok volt bevenni. Az én szüleim, gyilkosok?
Nem éreztem a széket magam alatt és csak annyit hallok, hogy Lilith ordítja a nevem.
*2 órával később*
Nagy fejfájással kelltem fel egy ágyban ami tele volt plüssökkel és párnákkal. Az ágy oldalán Lilith ült és aggódva nézett rám.
L: Úristen Charlotte, jól vagy?
C: Igen csak túl sok volt ez most így egyszerre. De folytasd, mostmár mindenre felvagyok készülve.
L: Szóval... *kezdett bele mondandójába, én meg szemfülesen hallgattam őt* egykor az én szüleim és a te szüleid jóban voltak, mindig segítettek egymáson, elválaszthatatlanok voltak. Mikor a szüleid elvesztették a munkájukat, édesapám egyből felszabadított két helyet nekik az irodaépületben. Kb. másfél év múlva, édesanyám rajta kapta őket hogy pénzt lopnak tőlünk. De mielőtt szólhatott volna valakinek, Mrs. White fejbe lőtte. Aztán mikor megjelent édesapám, őt is. Én akkor még olyan kicsi voltam hogy rám se konyítottak. Így maradtam egyedül árva.
Látszott Lilith-en, hogy nagyon megrázta ez az egész. Mondjuk kit nem rázott volna meg? Hisz mégis a szüleiről van szó és elmondása szerint nagyon fiatalon veszítette el őket.
Hirtelen egy könnycsepp hullott ki Lilith szeméből, aztán mégegy, és mégegy. Nem is vártam tovább, felálltam és szorosan átöleltem.
C: Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de megígerem, innentől minden rendben lesz.
L: Ha ez így van ahogy mondod, akkor segítenél nekem valamiben?
C: Persze! Mi lenne az?
L: Segíts nekem lebuktatni a szüleidet és börtönbe juttatni őket.