Totálisan összevoltam zavarodva. Amikor azt hittem, hogy ez csak némi figyelemelterelés és hogy csak igyekszem jól érezni magam Nick társaságában, akkor mindig volt valami, ami rácáfolt erre.
Ott volt a baleset. Soha ennyire nem éreztem magamat még nagyobb biztonságban, amikor Nick értem jött és a karjaiba vont. Ő volt az egyetlen Allyn kívül, akire most igazán számíthattam. Senki másra nem támaszkodhattam rajtuk kívül. Teljesen elveszett voltam és akkor ő rám talált.
De mégis igyekeztem ezt az egészet máshogy felfogni. Hisz régen is így volt. Amikor még Nick és én gyerekek voltunk akkor is számíthattunk egymásra. Ez az utóbbi időben persze megváltozott, már nem voltunk ott egymásnak, úgy mint régen, de úgy tűnt ez a régi kapocs kezdett visszaszivárogni közénk. Újra ott voltunk a másiknak. Ennek pedig örülnöm kellett volna. Hisz úgy tűnt kezdünk Nickkel ismét barátokká válni. De mégis miféle barátság volt az, amiben ellenállhatatlan vágyat éreztünk a másik iránt, hogy megérintsük vagy megcsókoljuk?
Mert ez volt a helyzet. Erre pedig a legfőbb bizonyíték a hétvége volt, amikor is majdnem a szüleink előtt estünk egymásnak. Legszívesebben elbújtam volna szégyenemben, amikor ez az eszembe jutott. Mégis...ha arra az érzésre gondoltam, ahogy Nick vadul neki nyomott a szekrénynek és felfalt a szájával... Akkor már nem éreztem akkora bűntudatot.
De valahogy ez az egész nem tűnt helyesnek. Akaratlanul is az járt a fejemben, hogy biztos csak ezzel próbálom elnyomni a Diegoval történt dolgokat magamban. Hogy Nick az ürügyem, amiért nem kell annyit gondolnom rá. És bár szerettem Diegot furcsa mód már nem éreztem azt a fajta kötődést hozzá, mint pár hónapja. Amikor megláttam már nem vert hevesebben a szívem és nem kerülgetett a sírás. Amikor csak megláttam a fiút tiszta szívből rátudtam mosolyogni és tudtam, hogy készen állnék beszélgetni is vele. Nem akartam elfelejteni őt és a vele szerzett közös élményeket. Diego fontos volt nekem. Sokat tett hozzá a mai személyiségemhez, de már...már nem úgy néztem rá. És ennek nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sem. Legfőképp pedig azt nem tudtam ebből mennyi is Nick szerepe.
És pont ezért szombat óta kerültem őt. A sütögetős délután óta nem kommunikáltam semmit sem a fiúval, ma pedig amikor reggel jött értem suliba ignoráltam és inkább a töri könyvemet lapozgatva arra hivatkoztam, hogy tanulnom kell a mai dolgozatra.
Az iskolában pedig amennyire csak lehetett elkerültem.
Egész jól ment a kis tervem, bár magam is tudtam, hogy nem kerülhettem el örökké, de azért nagyon próbálkoztam egészen addig, amíg a suli végeztével megnem pillantottam a parkolóban, amint a kocsijának támaszkodva a pilóta napszemüvegével a fején karba tett kézzel ácsorog.
A napszemüveg miatt nem láttam mit is néz, de a feje mozgatásából úgy tűnt a diákokat pásztázta. Amikorra leesett a kis agyamnak, hogy bizonyára engem keres már késő volt. Szerettem volna elbújni előle, de ekkor felhajtotta a haja tetejére a szemüvegét és egyenesen rám bámult. Nem volt menekvés.
Lassan ballagtam oda hozzá, mint akit kényszerítenek.
-Szia!-intettem oda bénán, zavartan ácsorogva a lábamon jó másfél méter távolságra megállva Nicktől, aki különös tekintettel nézett engem.
-Hazaviszlek.-indult meg a volán felé, mire kétségbeesetten néztem utána.
-Nem! Nem kell.-tiltakoztam hevesen, mire Nick felvont szemöldökkel fordult vissza hozzám.-Izé...még van egy kis dolgom. Hazamegyek egyedül.
-Mégis mi?-lépett közelebb kételkedve, mire zavartan kaptam el róla a tekintetemet. Gyerünk Sky, találj ki valami okosat!
-Hát én...-járt ezerrel az agyam, amikor is a telefonom megcsörrent a zsebemben és megkönnyebbülve nyúltam utána, amiért kimentett ebből a szorult szituációból. De amikor megláttam, hogy kinek a neve villog a képernyőn, az apró örömöm azonnal elszállt.-Szia anya!-vettem fel a telefont fancsali képpel, miközben Nickre néztem, aki közelebb lépve hozzám érdeklődve hallgatta miről lehet szó.
-Elfelejtettem elmenni a tisztítóba a ruhámért, hozd el ha végeztél a suliban.-mondta, mire megforgattam a szemem.
-Anya még mindig nincs kocsim, nem emlékszel? Nem tudom elhozni.
-Hát de...-próbált dűlőre jutni, miközben kihallottam a hangjából, hogy nem tetszett neki, hogy felróttam az elképzeléseit.-Nem tudnád megoldani?-kérdezte végül, mire már épp visszakartam válaszolni valami frappánsat, amikor is Nick kikapta a kezemből a telefonom és a füléhez emelte.
-Carol, szia! Nick vagyok.-szólt bele a világ legelbűvölőbb hangnemével, mire értetlenül néztem mégis mit csinál.-Mi a probléma? Aha. Aha. Oké. Nem gond. Megoldjuk. Sőt, ha nem bánod szívesen átmennék. Igen, Sky nagyon fog örülni neki. Persze. Rendben, szia.-nyomta ki a hívást, mire meredten bámultam vissza rá, miközben zsebre dugta a telefonom.
-Te mégis mit műveltél?
-Lerendeztem az ügyet.-vont lazán vállat, mintha az előbbi dolog megsem történt volna.
-Vagyis?
-Elmegyünk a tisztítóba anyád ruhájáért, majd átmegyünk hozzátok és megnézünk egy filmet.-jelentette be-
Mit mondtál múltkor melyiket is nem láttad? A Fekete Párducot? Igen, igen. Na ezt orvosolni kell.-nyitotta ki nekem az anyós ülés ajtaját és intett, hogy szálljak be.
-Hé, állj! Te most komolyan meghívtad magadat hozzánk?-döbbentem le.
-Aha.
-Mégis miért?!-borultam ki.
-Mert miért ne?-nézett rám úgy, mintha hülye lennék.
-Nem. Nem! Én ezt nem akarom. Ne gyere át!-tiltakoztam.
-Sajnálom, de már késő. Anyád úgy készül, hogy ott is vacsorázok.-húzta győztes félmosolyra a száját.
-Te nem vagy normális!-akadtam ki- Áh, tudod mit? Nem megyek veled sehová.-indultam el a másik irányba, de Nick hangja megállított.
-És mégis, hogy hozod el a tisztítóból a ruhát?
-Majd megoldom, ha már ezt is a nyakamba varrtad.-bosszankodtam.
-Tulajdonképpen mi bajod van? Miért nem akarod, hogy elvigyelek?-jött közelebb hozzám az arcomat fürkészve válaszra várva.
-Mert...mert nincs mások segítségére szükségem. Biztos van neked is más dolgod, nem akarlak feltartani.-magyarázkodtam össze vissza.
-Hazudsz.-jelentette ki egyszerűen a szemembe meredve, mire megszeppentem.
-Mivan?
-Ma egész nap kerültél.-lépett még közelebb hozzám, mire hátrálni kezdtem és éreztem, hogy a testem az autójának ütközik. Zsákutcába keveredtem.-Miért?
-Nem kerültelek.-motyogtam vissza, mire Nick a fejét ingatta.
-Pedig kerülsz. Most se nézel a szemembe. Mi bajod van?
-Semmi.
-Skylar.-fogta meg a kezemet, mire ijedten húzódtam arrébb. Tudtam, hogyha megérinti a kezemet akkor rossz útra tévedünk és nem akartam, hogy Nick eltérítsen az elhatározásomtól, miszerint távol tartom magam tőle. A hirtelen reakciómtól az arca megfeszült.
-Ne érj hozzám.-suttogtam, mire Nick komor arccal lépett egyet hátrébb.
-Nehéz lesz így eljátszani, hogy együtt vagyunk.-vetette oda szarkasztikusan, mire elpattant bennem valami.
-Ez az!-kiáltottam fel- Erről van szó. Hogy eljátsszuk! Mindezt csak eljátsszuk.-szakadt ki belőlem indulatosan.
-Te mégis miről beszélsz?-vonta össze a szemöldökét.
-Nick mivan köztünk? Szombaton is...ez az egész hiba volt. Nem kéne ezt csinálnunk. Nem akarom ezt.
-Szóval ez zavar téged.-döbbent rá.-Nem tetszik amit csinálunk?
-N...nem.
-Szerinted abba kéne hagynunk?-kérdezte felháborodottan, mire egy nagyot nyelve bólintottam.
-Igen.-vágtam rá, mire Nick először pislogás nélkül meredt rám, majd hosszas merengés után ismét megszólalt.
-Oké.-jelentette ki egyszerűen.
-Oké?
-Ha ezt akarod. Én elfogadom.-mondta ki kiméletlenül, mire kis híján tátva maradt a szám, nem gondoltam volna, hogy ilyen nyugodtan beleegyezik.-Viszont...előtte tudni akarok valamit.
-Mégis mit?-kérdeztem félve, amikor közelebb lépett hozzám és a kezét az arcomra simította.
-Tudni szeretném, hogy ez rossz-e neked? Amikor így érek hozzád.-suttogta mély búgó hangján, miközben lágyan végig simított az arcomon én pedig erősen tartva magam igyekeztem, hogy ne hunyjam le a szemem.-Vagy amikor elsimítom a hajadat?-hajtott arrébb egy kósza tincset-Vagy amikor megcsókollak itt?-hajolt le a halántékomhoz, hogy egy apró puszit leheljen rá. Azt hittem menten kiugrik a szívem a helyéről és amikor az ajka hozzáért a finom bőrhöz...akkor kis híján felsóhajtottam.-Szóval nem akarod ezt?-kérdezte ismét a szemembe bámulva, mire egy nagyot nyelve csóválni kezdtem a fejem.
-Nem.-ejtettem ki elfullva, mire Nick szája mosolyra húzódott.
-Hazudsz.-mondta ismét.-Akarsz engem.
-Tévedsz.
-Igazán? Akkor ha megcsókolnálak...-hajolt le a számhoz éppen annyira, hogy csak pár milliméter válaszon el minket. Éreztem az arcomon a lélegzetvételeit, miközben a szívem majd kiugrott a helyéről úgy kalapált.-az zavarna téged, igaz?-suttogta a számra, amitől nehézkesen vettem a levegőt és alig tudtam válaszolni.
-Igen.-és ekkor azt hittem megfog csókolni már hunytam le a szemem és vártam, hogy megtegye, amikor az utolsó pillanatban hátra húzódott és lógva hagyott. Vigyorogva bámult rám. A fenébe!
-Akkor nem teszem. Hisz ez az egész hiba volt, mint említetted. Nem akarlak olyanra kényszeríteni amit nem akarsz.-magyarázta-Oh, de várj! Sky van valami a szádon. Csokisat ettél?
-Aha.-helyeseltem bambán, amikor Nick a hüvelykujjával a számhoz közelitett és letörölte a maszatot a szám sarkából. Megbabonázva néztem, ahogy elvette a kezét, majd egyenesen a szemembe nézve a csoki foltos ujját a szájához emelte és lenyalta róla az édességet.
Itt dőlt dugába minden elhatározásom.
Nem bírtam tovább.
A gallérjánál fogva magamhoz rántottam és megcsókoltam. Én vad voltam és heves, míg Nick ráerősen csókolt vissza, mint aki nem siet sehová és miénk lenne a világ minden ideje, így az eddigi gyors tempóm visszaszorult és lecsillapodva hagytam, hogy Nick édes ajkai lágyan érintsenek meg, mintha csak alaposan felakarná térképezni az ajkam minden pontját. Annyira kellemes érzés volt, hogy kishíján elfolytam volna a betonon, ha nem kapaszkodok Nick gallérjába.
-Szóval, hogy is volt ez a hiba dolog?-húzódott el tőlem arcán kaján vigyorral.
-Csak fogd be!-dörrentem rá, majd ismét megcsókoltam, hogy belé fojtsam a mondanivalóját.
---------------
🌸Sziasztok!🌸
Sky megpróbált kitáncolni Nick markából, de a fiú nem hagyta. #SICK
Mit gondoltok Nicknek és Skynak folytatniuk kéne ezt a furcsa kapcsolatot?
Köszönöm a 71.3k megtekintést! ❤️