14.rész

3.8K 129 2
                                    

A matekházim felett görnyedve gondolkoztam a mai napon.

Nick talán hallgatott rám, és komolyan odament beszélni Diegoval? Vajon mire jutottak? Diego felfogta, hogy mennyire szánalmasan kilátástalan a helyzetem és nem volt más választásom? Képes lesz nekem megbocsátani?

Ez a mai nap minden tekintetben kudarc volt. Diego levegőnek nézett, nem válaszolt az üzeneteimre és nem fogadta a hívásaimat, amikor pedig suliban szerettem volna odamenni hozzá, olyan képet vágott, hogy inkább meggondoltam magam és elmenekültem.

Tudtam jól, hogy várnom kell egy kicsit, amíg átgondolja a dolgokat és megemészti. Csak utána tudok vele elbeszélgetni. De a várakozás és a tehetetlenség kikészített.

És ott volt Nick, akit a menza után egyszer se tudtam személyesen elkapni. Valahogy mindig elkerültük egymást, és persze ma suli után sem tudtunk összefutni, mert ilyenkor Nick mindig rohant órák után a fociedzésére.

De vissza a matekházimhoz. Egy rakat volt belőle, de én persze már az első feladatnál elakadtam, így homlokráncolva ültem felette az íróasztalomnál, amikor kopogtak az ajtómon.

Csak még gondterheltebben sóhajtottam fel, ugyanis semmi kedvem nem volt anyámmal beszélgetni, de azért visszakiabáltam neki.

-Gyere!-fordultam nulla életkedvvel a nyíló ajtó felé, mire meglepetésemre egy fekete hajú, magas alak jelent meg.-Nick.-lepődtem meg ugyanis egyáltalán nem számítottam az érkezésére.

-Jöttem békülni.-csukta be maga után az ajtót, és mivel igazán jártasnak érezte magát már a szobámban, egyből levágta magát a velem szemben lévő fotelembe. Imádta azt a helyet, mindig itt ücsörgött amikor arra kényszerültünk, hogy együtt töltsük az időt. Mert bármennyire is idegesítő volt: a párok ezt csinálták. Időt töltöttek együtt. Nekünk pedig muszáj volt a szüleink előtt megmutatni, mennyire is szeretünk együtt lenni. Így sokszor átmentünk egymáshoz, és bezárkozva a szobáink falai közé csendben elfoglaltuk magunkat. Nick nálam mindig telefonozott vagy a fülét bedugva sorozatokat nézett. Amikor pedig én mentem hozzá előszeretettel vittem a tanulnivalómat, hogy azzal foglalkozzak vagy egy jó könyvet vittem, amit olvashatók. Mindig elütöttük az időt mindezt úgy, hogy közben egy szót sem szóltunk egymáshoz.

Most is jól tudtam, hogy a békülést nem úgy értette. Nem tőlem jött bocsánatot kérni, hanem azért mert tudta, hogy a szüleink tegnap óta a körmüket rágták azon, hogy összevesztünk. Látniuk kellett, hogy a kedvenc párosuknál szent a béke.

Szerettem volna megjegyzést tenni Nicknek arra, mennyire idegesítően viselkedett ma egész nap az anyám. Ugyanis rettentően haragudott rám, amiért parkoló pályára mertem tenni Nickel a kapcsolatomat. De mégse szólaltam meg, ugyanis Nickel most a szokásosnál is zűrösebb volt a kapcsolatom. Most aztán tényleg nem volt itt az ideje, hogy csevegjünk.

Végül csak vártam, hogy mondjon valamit a Diegoval lefolytatott beszélgetéséről, de nem tette. Kényelembe helyezve magát a telefonját nyomkodta, miközben nekem pattanásig feszültek az idegeim. Szerettem volna agyon ütni magam, amikor kicsúszott a számon.

-Láttalak ma beszélgetni Diegoval a menzán.-böktem ki feszülten az ajkamba harapva, mire Nick érdeklődően rám emelte átható szemeit.

-Igen?-kérdezett vissza húzva az agyam, mire legszívesebben ráugrottam volna.

-Aha.-feleltem, és amikor Nick nem folytatta, kénytelen voltam megkérdezni.-Miről beszéltetek?-vártam lélegzetvisszafojtva a válaszát, mire Nick vállat vont.

-Ki másról, mint rólad.-meredt egyenesen a szemembe, mire nyelnem kellett egyet.

-És?

-Próbáltam elmagyarázni Diegonak a helyzetet, hogy milyen is köztünk a kapcsolat. Elmondtam neki, hogy nem kell aggódnia, nem állok az útjába bármit is tesz.-felelte nyugodtan, mire a szívem hevesebben kezdett el dobogni. Hát tényleg ezt mondta volna Nick? Hát nem elég ennyi Diegonak?

Édes AlkuWhere stories live. Discover now