Amikor a rendőrök megjöttek Nick szorosan mellettem állva a kezemet fogva elmondott mindent, amit csak tőlem tudott, hogy nekem ne kelljen annyit beszélnem, majd a rendőrök felém fordulva megerősítést vártak. Valahogy én is kinyögtem nekik mi is történt, így rögzíteni tudták az álláspontomat és szóltak, hogy holnap hívnak egy vontatót, ami elviszi a kocsimat.
Ezután végre elhagyhattuk a helyszínt. Nick beültetett az ismerős Range Roverbe, majd egy pár pillanatra magamra hagyott, amíg váltott pár szót a rendőrökkel és kiszedte a kocsimból a cuccaimat.
Utána visszajött hozzám megnyugtatóan végig simított a kezemen és félig rajtam tartva a szemét elvezetett a kórházba.
-Biztos nem fáj a fejed?-kérdezte már sokadjára, ami kezdett fárasztóvá válni.
-Még mindig nem, Nick!
-Akkor szerintem nincs agyrázkódásod.-nyugodott meg kissé, miközben az orvosi rendelő előtt ültünk a sürgősségin arra várva, hogy végre behívjanak minket.
Amikor az orvos megvizsgált akkor kitisztította a fejemen lévő sebet és a biztonság kedvéért, bár ő sem gondolta, hogy agyrázkódásom lenne, de azért csinált egy koponya CT-t.
Mikor végeztünk megállapították azt, amit eddig is tudtunk, hogy a fejemen lévő seben kívül semmi komoly bajom nincs.
Fáradtan süppedtem vissza Nick kocsijának ülésébe, miközben hazafuvarozott.
Már alig álltam a lábamon olyan fáradt voltam a történtek után, így Nickre támaszkodva hagytam, hogy bevezessen a házba az éjszaka közepén.
Ahogy bebotorkáltunk a sötét lakásba Nick nem figyelt oda, ugyanis azzal volt elfoglalva, hogy engem támogasson, így nekiment az egyik földön lévő vázának, mire az eldőlt és hangos csattanással széttört.
-Basszus!-szentségelt Nick, mire hirtelen oltódott fel több villany is a házban, majd először anyám, nem sokkal később pedig apám pizsamás alakja bukkant fel.
-Mégis mit műveltek?-sopánkodott anyám dühösen a törött vázát bámulva.
-Késő van, Skylar!-dorgált apám is morcosan, amiért felébresztettem az álmából, amikor is kiszúrta a fejemen lévő bekötözött sebet.-Veled mégis mi történt?-csodálkozott, mire anyám is felkapta a fejét a drága vázájának darabkáinak bámulása után és fürkészve tanulmányozni kezdett.
-Ti is tudnátok, ha felvettétek volna nekem a telefont.-szólaltam meg nyersen apámra bámulva, mire éreztem, hogy az engem átkaroló Nick megfeszül és mérges tekintettel bámult vissza a szüleimre.
-Oh nos, amikor hívtál vendégek voltak nálunk. Tudod Curryék. Épp egy nagyon fontos ügyben vacsoráztak nálunk, nem tudtam felvenni.-magyarázkodott, mire irtózatos düh uralkodott el rajtam. Ezért nem vette fel?! Mert fontos munkaügyi vendégek voltak nálunk, amikor én bajban voltam? Szerettem volna apám arcába ugrani és megtámadni, de mozogni se volt energiám. Nick észrevehette a bennem dúló haragot, mert finoman a kezemre fektette a kezét, ezzel kissé elvonva a figyelmemet.
-Remélem jól sikerült a találka.-ejtettem ki minden szavamat gúnyosan-Igazából azért hívtalak titeket, ha már nem voltatok hajlandóak utána se felhívni, hogy autó balesetem volt. De persze ez nem olyan fontos. Ha nem bánjátok most felmegyek és lepihenek.-engedtem el Nicket és átfúrva magamat a döbbent szüleimen az utolsó bennem rejlő napi energiámmal felmásztam a szobámba.
***
-Autó baleset?-ocsúdott fel Sky anyja, miután meghallottuk az emeletről a lánya ajtajának hangos csapódását.-Mégis mi történt?-nézett válaszokat várva rám.
-Kiugrott elé egy szarvas, így elrántotta a kormányt és nekiment egy fának.-mondtam el tárgyilagosan, miközben próbáltam visszatartani a bennem dúló indulatokat. Sky hívta a szüleit! Hívta, hogy menjenek a segítségére, mire a szülei egy rohadt vacsora miatt nem vették fel neki a telefont. Felőlük akár el is vérezhetett volna ott helyben, ha komolyabb baja esik. Ezért volt olyan rémült a hangja, amikor felhívott. Attól tartott én is cserben hagyom, mint a szülei. És most is ahelyett, hogy megölelgették és összecsókolták volna az egyetlen gyereküket, hogy nem lett semmi komoly baja, itt álltak előttem és engem kértek számon, hogy mi is történt.
-Engem hívott kétségbeesetten, hogy menjek érte.-vetettem oda élesen, de Sky szüleinek fel sem tűnt a dühös hangnemem.
-Jaj olyan jó, hogy itt vagy neki Nick.-tapsikolt az anyja, mire grimaszba torzult az arcom. Ennyit tud mondani?
-És az autó?-kérdezte az apja.-Mi van vele?
-Mármint a lányával?-szóltam vissza ironikusan. Nem bírtam tovább a nyugodt, jófiút játszani az úgynevezett anyósomék előtt. Ez már több volt a sokknál.-Ha érdekel titeket egyáltalán akkor elmondom, hogy Sky jól van, csak egy kisebb sebet szerzett a homlokán.
-Hívok neki egy orvost.-nyúlt a telefonért az anyja, mire leállítottam.
-Nem szükséges. Elvittem a kórházba és ott megvizsgálták. Ha pedig most megbocsátotok felmennék megnézni, hogy hogy van.-mondtam nyersen, bár meg sem vártam az engedélyüket, csak felszaladtam Sky szobájához.
Amikor kopogás nélkül beléptem az ajtaján Skyon már egy tiszta, otthoni ruha volt, a haja kócosan a vállára omlott és a lesírt, elmaszatolt sminkjét is lemosta magáról. Most...olyan elveszettnek és ártatlannak tűnt, ahogy ott ült az ágyában fejét a falnak vetve szemét lehunyva tartva. A mindig erős és kitartó lánynak nyoma sem volt.
Mikor meghallotta, hogy itt vagyok, kinyitotta a szemét és felem kapta a fejét. A szeme fáradtan csillogott és enyhe szomorúsággal vegyült. Tudtam, hogy a szülei miatt ilyen, és egyszerűen utáltam, hogy azok az emberek, akiknek szeretni és óvnia kéne őt, pont azok okoznak neki ekkora fájdalmat.
Lassan odasétáltam hozzá és leültem a széles, francia ágy szélére.
-A tökéletes család.-mondta keserűen idézve az cikkek közkedvelt szavait, amit a családjainkra használtak.-Tökéletes élet, olyan szerencsés ez a Skylar Linch. Minden tini lány ilyen életre vágyik, mint az övé.-gúnyolta a médiát, mire nem bírtam ki és a kezére fektettem a kezemet. A hatalmas tenyerem egyből befedte az ő apró, hideg kezét.
Sajnos bárhogy is törtem a fejem nem tudtam neki mit mondani erre. Nem tudtam őt megvigasztalni. Ilyen volt az életünk. Hiába születtünk egy olyan családba, ami megteremtette nekünk az anyagi javakat és sosem kellett attól félnünk, hogy esetleg nem lesz pénzünk élelemre. Attól még a boldogságunk nem volt pénzzel megfizethető, ahogy a családi szeretett és harmónia sem. Ezek hiányoztak az életünkből. És ezt Sky és én nagyon jól tudtuk.
-Fél év.-mondtam inkább azt, ami némi reményt adhatott neki. Már csak fél évet kellett itthon eltöltenünk a szüleinkkel. Utána az egyetemen már nem szólhattak bele az életünkbe. Tudtam, hogy csak ebbe kapaszkodhatunk.
-Fél év.-fújta ki a levegőt lehunyt szemmel.
-Aludnod kéne.-jegyeztem meg a nehézkes szemhéjait bámulva, mire Sky egy halvány hamiskás mosolyra húzta a szájat. Gyűlöltem, amikor ezt csinálja. Próbálta egy mosoly mögé dugni az érzéseit. Hát nem eleget színészkedtünk már ígyis? Néha már tényleg nem tudtam mi is az igazi és mi csak egy játék.
-Nem hiszem, hogy menne.
-Csak próbáld meg.-kértem, ugyanis túl sok minden történt ma vele. Pihenésre volt szüksége és tudtam, hogy ha egy kicsit eltudna lazulni, elaludna.
Végül engedelmeskedett, ráhajtotta a fejét a párnájára és nyakig betakarva magát bebújt az ágyba és lehunyta a szemét.
Egy darabig néztem, ahogy lehunyt szemmel próbál elaludni, majd pár perc után felálltam mellőle és az ajtaja felé vettem az irányt. Ideje volt távoznom.
-Elmész?-szólalt meg hirtelen, mire megtorpantam és kíváncsian néztem vissza a már nyitott szemű Skyra.
-Igen. Próbálj meg pihenni, jó?-meredtem rá biztatóan, de ő nem válaszolt csak elgondolkozva meredt rám.-Sky?
-Ne menj el.-szólalt meg végül olyan halkan ejtve ki a szavakat, hogy szinte alig hallottam meg. Sőt először nem hittem a fülemnek, biztos voltam benne, hogy félrehallottam, de ekkor Sky ismét megszólalt.-Kérlek!-könyörgött elhalva, mire a szívem egy hatalmasat dobbant. Egy percig sem gyötrődtem a válaszon.
Visszafordultam és gondolkodás nélkül befeküdtem mellé az ágyba. Sky csak nézett rám azokkal a hatalmas, gyönyörű szemeivel, majd egy pillanatnyi habozás után magamhoz húztam és átöleltem őt. Sky meleg teste hozzám simult, miközben a bal karomat a hátara fektetve apró köröket kezdtem el leírni rajta, miközben akaratlanul belélegeztem mámorító vanília illatát, ami minden egyes alkalommal megbolondította az eszemet.
-Minden rendben lesz. Itt vagyok.-suttogtam a hajába ma már sokadjára, mire éreztem, hogy Sky teste végre ellazult körülöttem, a légzése lassan egyenletessé vált és lassan elaludt a karjaimban.
------------
❤️Sziasztok!❤️
Itt is van a balesetes nap folytatása. Remélem tetszett, főleg hogy ez egy kicsit extra rész is volt, ugyanis ismét Nick szemszögéből követhettünk nyomon egy rövidke jelenetet.
Mit gondoltok Nickről, így hogy kicsit beleláthattatok a fejébe?
Nagyon szépen köszönöm a sok visszajelzést és hogy ennyien olvastok! Hihetetlen, hogy egy hét alatt mennyien olvastátok el az elöző részt.
Köszi az 59k megtekintést!💖