"Mesélek a bornak, itt van hogy ha kell
Kezét a kezembe és én így múlnék el."
(4S Street - Mesélek a bornak)
Ábel
A meghalt lány, Nagy Petra legjobb barátnője ült velünk szembe. Elméletben már tíz perce tartott a kihallgatás. Gyakorlatban ez a csaj, tíz perce bőgött.
- Csupán azt kérem - kezdtem nyugodt hangon -, hogy mondja el, mi történt.
- Az igazgató beszédet mondott - szólalt meg halkan -, aztán jött a lövés, és Petra - Nem fejezte be a mondatot, újra sírni kezdett.
- Detti - szólította meg Tatyi a lányt kedvesen. - Ez egy céltudatos lövés volt. Valaki meg akarta ölni a barátnődet - mondta szájbarágósan. - Voltak ellenségei, akik ilyet tettek volna? Ki lehetett az?
- Nem, tényleg nem voltak ellenségei - rázta a fejét. - Nem hinném - javította ki magát.
- A nem és a nem hinném nagyon távol áll egymástól - szóltam közbe.
- Lehet van egy tippem - mondta végül.
- Detti, kérem mondja el - borultam le az asztalra.
- Kiss Petra - bökte ki. - Sosem voltak jóban, és minden kis hülyeségen összevesztek - fejtette ki.
- Küldjék be ezt a Kiss Petrát - kaptam fel a fejem az asztalról.
Detti kiment, én pedig abban a pillanatban leállítottam a felvételt.
- Tudod lehet ebben valami, csak van egy kis bibi - hadarta Tatyi.
- Kiss Petra nem lehetett a gyilkos, mert ő is ott ült a ballagók között, tudom - bólintottam egyből.
Petra idegesen lépett be a kihallgató szobába, ami ezúttal egy föci szertár volt.
- Jó napot - ült le feszengve a székére.
- Nem érünk rá nagy csevelyre - indította el Tatyi rögtön a felvételt. - Kiss Petra, igaz?
- Igen, én vagyok - bólinottt kicsit kómás fejjel.
- Mondja el, hogy pontosan mi történt - tértem rá a lényegre.
- Az igazgató mondta az unalmas beszédet, és jött a lövés - vonta meg a vállát.
- Egy tanúvallomás szerint, nem volt jó kapcsolata Nagy Petrával...
- Szerinted az olyan jó érzés, hogy mindig a teljes neveden kell, hogy szólítsanak? Hogy mindig van a másik Petra? - emelte fel a hangját.
- Nem beszélhet így velem, és nem engedtem meg, hogy tegezzen - tettem fel a mutatóujjam.
- Elnézést - szégyellte el magát. - Csak persze, hogy Nagy Petrának ezt a napot is el kell rontania - ütött a combjára. Azzal a lendülettel ki is rohant.
Ezúttal egy srác lépett be a terembe.
- Azt hiszem, hogy segítségükre lehetek - foglalt helyet.
- Meg tudná mondani, honnan jött a lövés? - kérdezte Tatyi hirtelen. Mindig is vágott az esze.
- Mivel a jobb oldalra dőlt el, gondolom bal oldalról jött a lövés.
- Milyen épületek vannak ott? - kaptam fel gyorsan a zakómat.
- A fiú koli, és az ebédlő - ráncolta a homlokát.
- Nagyon köszönjük - állítottam le a felvételt. Megragadtam Tatyi kezét, és kirohantunk a szertárból. Lefutottunk a lépcsőn, mintha az életünk múlna rajta.
- Az enyém az ebédlő, tiéd a koli - kapta el a fegyverét, elszántan nézett rám.
- Hívj, ha erősítés kell - bólintottam.
- Megoldom, nyugi - bíztosította ki a fegyverét.
Tatjána
Elengedett egy fél mosolyt, és a kolesz felé futott. Közben majdnem beleütközött egy nénibe, aki egy csíkos szatyrot lóbált a kezében. Majd a nénike egy ballagó lányhoz lépett.
Felrohantam az ebédlő melletti lépcsőn. Majd hirtelen megálltam a lépcső tetején. A falhoz simultam.
Vettem egy mély levegőt. Vártam egy pillanatot, hogy lenyugtassam a szívverésemet.
Hirtelen ugrottam fel a placcra. Nem volt ott senki. De volt valami a földön. Egy anyag darab talán.
Összeállt a kép.
Lizi
Csendben ültünk a teremben. Csupán a tanárnő cipőjének a kopogása hallatszódott, ahogy körbe-körbe sétált. Komolyan, senki nem mert megszólalni.
- Mindjárt jövök - ment ki az ajtón a tanárnő, semmi előzmény nélkül.
- Enci - böktem az előttem ülő szőkeség vállába.
- Mit akarsz? - fordult hátra idegesen a Jégkirálynő.
- Jó, nyugi már - tettem fel védekezően a kezem. - Csak annyit akartam kérdezni, hogy akkor Balival nektek vége? - vettem halkra.
- Igen - Villámokat szórt a szeme, olyan csúnyán nézett rám. - Nem akarok erről beszélni - fordult vissza rögtön.
- Miért nem adsz neki még egy esélyt? - kérdeztem értetlenül. Egy pillanatra lefagyott.
Majd hátra fordult, felállt. Ideges volt. Megragadta a matrózblúzom nyakát, és egy kissé felemelt a földről.
- Engedj már el! - kiáltottam fel.
- Hagyj békén - suttogta a fülembe. - Semmi közöd hozzá, hogy mi van Balival. Ha most bekussolsz, nem fojtalak meg - engedett el. - Semmi. Közöd. Hozzá - ismételte még egyszer.
Mindneki lefagyott. Bali jelent meg az ajtóban. Kezével nekem mutogatott, hogy bármi is jutott az eszembe, ne csináljam. Hallgatnom kellett rá.
- Te nem vagy normális! - löktem meg a vállát. - Ez most komoly? Megfenyegetsz?
- Csajbunyó - hallatszódott a hátsó sarokból.
- Egy tök egyszerű kérdést tettem fel! Vagy ez meghaladja a képességeidet? - nevettem fel. - Úgy sem vesznek fel Finnországba!
Hirtelen lendült a keze, nem tudtam kikerülni. Lehetetlenség volt.
Hát nem vagyok büszke rá. Visszaütöttem. Rossz döntés volt. A többiek szedtek szét minket. Konkrétan eltört az orrom.
- MI A MEGVESZEKEDETT JÓ ÉLET FOLYIK ITT? - állt meg Ofő az ajtóban, karba font kézzel.
- Vér, tanárnő - válaszolt Kristóf szórakozottan.
- Magyar Enikő, megint te? - kérdezte ingerlékenyen. Ez a nő azt se tudja sokszor, hogy melyik bolygón van. Úgyhogy elnézzük neki, hogy egyszer magáz-egyszer tegez.
Nem válaszolt. Nem bólintott. Nem reagált semmit. Tényleg ő a Jégkirálynő. Nem is értem Bali mit eszik rajta. Semmi különleges nincs benne. Elvileg a haját is csak festeti.
- Elvileg meg van a gyilkos - jelentette be. - Meghallgatjuk nyomozó urat, és aztán elbeszélgetek veled - bökött Encire - veled - nézett rám - meg veled is - fordult Bali felé.
Ábel
Egy cigire gyújtottam rá. Agyaltam. És agyaltam.
Aztán Tatyi villámcsapásként hozta meg a megoldást.
- Hihetetlen vagy - néztem rá meglepetten. Teljesen ellirult.
Közben már gyűlni kezdtek a népek a színpad előtt.
- Rád várnak - szólt Tatyi halkan.
- Ezt még elszívom - mutattam fel a cigim, majd egy nagyot szívtam belőle.
- Hogy tudod azt a bűzölgő rúdat a szádba venni? - kérdezte, a szemét forgatva.
- Segít gondolkozni - vágtam rá.
Egy utolsót szívtam még, majd eldobtam a csikket. Kezembe vettem a mikront, és felléptem a színpadra.
- Kedves tanárok, ballagók, diákok, és rokonok! - néztem körbe a társaságon, ahol halk nevetés hallatszott. - Biztos vagyok benne, hogy amikor ma reggel felkeltek, nem erre számítottak - mosolyodtam el. - Erre csak két ember volt felkészülve - vágtam a közepébe - a gyilkos, és a segédje.
- Tudom, hogy mindneki azt várja leplezzem le ezt a két személyt. Hát akkor megteszem - vontam meg a vállam. - Kiss Petra, és Kiss Istvánné - Mindkettejükön kattant a bilincs. - Nem volt egy túl nehéz ügy - vallottam be.
- Néhány kihallgatásból megtudtuk, hogy Kiss Petra és Nagy Petra nem voltak jóban - kezdtem az elején. - Így ő első számú gyanúsított lett. De tudtuk, hogy ő maga nem lehetett, hiszen a ballagókkal ült. A nagymamája volt a gyilkos. A csíkos szatyros néni, akibe majdnem beleütköztem - néztem egyenesen a szemébe.
Bali
- Egy kis bibi csúszott a dologba - tette fel a mutatóujját. - Ez ott marad az ebédlő tetején - mutatott fel egy darabot a csíkos szatyorból. - Ja, és a kamera is felvette, amint használja a fegyvert a csíkos szatyorból.
- Bali, le kell lépnünk - bökött Enci a könyökömbe.
- Így is gázban vagy - emlékeztettem.
- Kérlek - ragadta meg a kezem. - Most meglóghatunk - suttogta. - Úgy, mint régen - tette hozzá.
- Semmi sem lesz olyan, mint régen - nevettem fel. - Ne akarja átverni, Enikő.
Hirtelen felindulásból döntöttem.
Felkaptam a bukósisakom, felpattantam a motorra, és elhajtottam.
Lehet hibát követtem el.
Lehet jól cselekdtem.
Nem tudom.
Rögtön a szőlősbirtokhoz robogtam. Tudni kell a családomról, hogy évek óta borkészítésből élünk. Így lettem én is alkesz. Leparkoltam a motort, feltéptem a pince ajtaját, és meghúztam az egyik üveget. Olyan jól esett.
Mindenestre én legalább nem öltem meg senkit, nem vertem meg senkit. Inkább elmenekültem.
Előle. Vagy a lelkiismeretem elől.
Nem tudom mit akarok.
Majd a bor segít. Az mindig segít.
"Mesélek a bornak, itt van hogy ha kell
Kezét a kezembe és én így múlnék el."