❗A novellához egyáltalán nem szükséges előzetes tudás. Viszont ha érdekel, pontosan mi történt Bali és Enci között, keresd a Titkok Tábora című könyvem.
Jó olvasást! ❤️
"Ha az ember messze menne el ne feledje a házát,
Merre tart és honnan érkezett, siratja bús magányát."
(4S Street - Mesélek a bornak)
Enikő
Nem izgulok. Hogy van ez?
Izgulnom kéne. Jövő héten én is érettségizek. Hát előrehozott érettségit teszek angolból. Ha nem lesz ötös, akkor... Nem mehetek Finnországba cserediák programra. Akkor egyből kiestem, nincs is lehetőségem részt venni a meghallgatáson.
A tenyeremnek izzadnia kellene.
A torkomban gombócnak kellene lennie.
A lábamnak remegnie kellene.
Ezzel ellentétben engem csak a rohadt matrózblúz idegesít. Feszengve néztem magam a tükörben. Egy elegáns fekete nadrágot viseltem, a hajam egy kapkodott copfban volt, és persze a matrózblúz lógott rajtam.
Újra kinéztem az ablakon. Még mindig ott bőgette a zöld motort az az idióta. A telefonomon pedig harminc nem fogadott hívás állt. Nem érdekel. Idegesen dobtam be a telefont a táskámba.
- Anya! - kiáltottam. - Muszáj felvennem ezt a gyászt?
- Felőlem nem muszáj - röhögött anya a konyhából. - Az a drága osztályfőnököd mondta, hogy EVIDENS, hogy abban megyünk.
- De neki nem kell felvenni ezt a redvát!
Vánszorogva, papucsban csoszogva mentem ki a konyhába.
- Borzasztóan nézek ki - huppantam le mellé.
- Nemmm - húzta el a száját, majd egy nagy kortyot ivott a kávéjából.
- Anya - mutattam magamra. - Úgy érzem magam, mint egy bohóc! - akadtam ki.
- Azt a pár órát kibírod - legyintett.
- De ez nem is az én ballagásom! - csaptam az asztalra. - Senkit sem ismerek a végzősök közül! Ez az ő ünnepük, a családjuké, a barátaiké. Azoké, akiket ismernek, mi csak biodíszletek...
- El fogsz késni, ha biciklivel akarsz menni - biccentett ki az ablakon, ahol pont most hajtott el az ismerős zöld Babetta.
Csak a szememet forgattam. Ettem egy falatot a Jóreggelt kekszből. Felkaptam a sportcipőmet, meg a kulcsomat. Már kitoltam a garázsból a biciklimet, és éppen a kapuban álltam.
- Próbáld meg egy kicsit jól érezni magad - nyomta a kezembe a táskámat.
- Jó - vettem fel fél vállamra a tatyót.
- Nem volt túl meggyőző - nevetett.
- Ha vége ennek a hülyeségnek jövök.
Azzal a lendülettel felszálltam a biciklire. A fülembe zenét raktam, és csak tekertem. Olyan jó érzés volt, hiányzott már. Gondolataim egészen Finnországig repültek. Annyira szeretnék részt venni ezen a cserediák programon.
Nekem való.
Mindenkitől ezt hallom, mindenki biztat. Vagy csak azért, mert tudják, hogy akkor bemosok nekik egyet? Oké, boxolok. De nem ütök meg embereket csak úgy. Jó, nem olyan sűrűn...
Anyának mondjuk vannak fenntartásai a programmal kapcsolatban. Persze, messze leszek, ilyesmi. De mindig is megálltam a földön két lábon. Ott is meg fogom oldani. Tudom, hogy nehéz neki, mióta apa elment, de én nem örökre megyek el.
Bali
Ebben a pillanatban szálltam le a motorról. A két bukósisakot a kezemben lóbálva, lassú léptekkel indultam el a gimi felé.
Az udvaron sokan lézengtek. Matrózblúzban meg szoknyában feszengő lányok, és ingben meg öltönynadrágban feszengő fiúk. Egyesek a híres szoborral fotózkodtak. Voltak akiknél már most annyi virág volt, hogy nem bírták el. Sokan rokonaikat terelgették. Anyukák és nagymamák, kik kisebb, kik nagyobb táskákkal.
Enci pont ekkor gurult be bicóval a kapun. Rám sem nézett. Kicsit felgyorsítottam lépteimet, majd egyenesen mellé léptem. Éppen a bicikli lakatjával szerencsétlenkedett.
- Segítsek esetleg? - kérdeztem tényleg teljesen normális hangnemben.
- Nem kell tőled semmi - zárta le gyorsan Enci a biciklijét. Már el is indult volna a termük felé, de hirtelen elkaptam a karját.
- Meddig fogsz még haragudni rám, Enci?
- Szerinted? - csapta le magáról a kezem. Idegesen sétált az ajtó felé.
- Mindent megtettem, hogy megbocsájts! - emeltem fel a hangom. - Ma reggel is ott vártalak a Babettával a házatok előtt - mondtam hirtelen.
- Tudom - ejtett el egy félmosolyt, majd könnyedén belibbent az ajtón.
Én meg totálisan lefagyva álltam az udvar közepén.
- Elnézést - bökte meg a könyököm egy nénike. - Merre van a tizenkettő D terme?
- B épület, első emelet, harmincnégyes terem - mondtam még mindig lefagyva.
- Köszönöm, kedveském - mosolyodott el a néni, és elindult az A épület felé.
- A B épületbe tessék menni - kiáltottam utána.
- Ó, köszönöm, kedveském - fordult meg, kezében egy nagy csíkos szatyorral. Innen láttam, hogy útközben találkozott az unokájával, és átadta neki a szatyrot. A lány mosolyogva vette ki belőle a hatalmas virágcsokrot.
Enikő
- Sziasztok! - léptem be a terembe a tőlem megszokottnál, sokkal vidámabban. Mire mindenki meglepődve motyogott valami köszönés félét. A termet egész szépre feldíszítettük. A táblán szerepelt egy tényleg szép idézet körülötte virág rajzokkal.
"Ha az ember messze menne el ne feledje a házát,
Merre tart és honnan érkezett, siratja bús magányát."
(4S Street - Mesélek a bornak)
Az ablakon meg a fogasokon ilyen papírból hajtogatott izék lógtak. Az enyémet egyből fel lehet ismerni, mert az a legcsálébb. A padok összetolva, a tetejükön krepp papírból vékony terítő, amiken borostyánok futnak.
A fiúk a hátsó sorban, a sarokban sakkoztak. Sokan álltak körülöttük, és hangosan szurkoltak. A nyenyerék a tábla rajzot igazgatták. A többieket elnyelte a föld. Én pedig lehuppantam legjobb barátnőm, Aida mellé. Mint mindig a TikTok-ot pörgette. Csak kicsit függő...
- Ó, szia - vette ki a fülest a füléből. - Vidámnak tűnsz, ez fura - állapította meg.
- Hát... Négyes lett a töri dogám! - csaptam a padra.
- Az eddig a legjobb! - kiáltotta Kristóf meglepődve, még a sakkbábú is kiesett a kezéből.
- Gondolom a tiéd a legrosszabb - röhögtem.
- Én mondtam, hogy karó lesz, karó is lett! - lépett egyet a bábujával. Végül is ő megmondta.
- Ez egyértelmű volt - nevetett Ákos.
- Jó van má! Tuti, hogy csak éppen lett kettes a tiéd! - vágott vissza a haverja.
- De ügyes vagy, gratu - mosolyodott el Aida. - Az enyém hármas lett - húzta el a száját.
- MI VAN? - állt meg a padunk előtt az egyik kis ribizli. Három éve vagyunk osztálytársak, de nem tudom a nevüket.
- Mit mi van? - kérdeztem értetlenül.
- HANYAS LETT A TÖRI DOGÁD??
- Négyes, mer? - nevettem.
- Hát de, hát de.. De - dadogott.
- Mondd amit akarsz, vagy húzás van! - mutattam az ajtóra. Bali állt ott, egy szál vörös rózsával a kezében.
Idegesen pattantam fel a padból.
- Nincs esélyed báttya!! - kiáltotta neki Petya.
- Csak annyi, mint Kristófnak a töri dogában! - tette hozzá Ákos.
- Az nem sok - erősítette meg Kristóf röhögve.
- Kussoljatok már be! - intettem le őket, szemeim szikrát szórtak. - Mit akarsz? - fordultam Bali felé.
- Sajnálom, my winner - nyújtotta felém a rózsát. - Hányszor mondjam még?
- Annyira szánalmas vagy - vettem el a rózsát. Egy pillanatra felcsillant a szeme. - Gyűlölöm a rózsát - törtem ketté a virágot. - Ennyit sem tudsz rólam - dobtam ki a kukába. Hatalmas tapsvihar hallatszódott.
- TÖRÖK BÁLINT! - hallatszódott az ofőnk kiáltása a folyosó végéről. - MENJEN A SAJÁT TERMÉBE, POCOK! - ordította le a fejét.
- Jó reggelt a tanárnőnek is - mosolyodott el Bali. - Enci, a ballagás után a hátsó kapunál várlak - fordult felém.
- Ne várj, mert nem leszek ott - fordultam sarkon, és leültem a helyemre.
- Na akkor - csapta be maga után a tanárnő az ajtót. - Gyerekek, miért van egy rózsa a kukában? - ment el a szemetes mellett, majd leült a tanári asztalhoz. Csak nevetni tudtunk. - Na mindegy. Lányok jó lesz már az a tábla!
- Biztos? - nézegette az egyikük. - Ez s betű annyira ferde!
- Ferde a fejed! - vágta rá a másik.
- Mindenki menjen a helyére! - üvöltötte ofő.
Egyből mindenki leült. Hirtelen csend telepedett ránk.
- Ki a hiányzó? - nyitotta ki a füzetét a tanárnő.
- Inkább ki van itt - mondta röhögve Petya.
- Micsoda? - nézett fel a füzetből. - Hol vannak ezek a haszontalan jószágok? - Csend. - Megmondtam, hogy kötelező a megjelenés!! Megverem őket hétfőn!
- De érettségi szünet lesz - szóltam hirtelen.
- Akkor kedden!
- Akkor is - nevetett Aida.
- Ki van itt? - fújta ki idegesen a levegőt. Majd körbe nézett. - Kristóf?
- Megtiszteltetés, hogy velem kezdi a tanárnő - tette a szívére a kezét, a sakkbábúval együtt.
- Te vagy az első a névsorban, te tulok!! És amúgy is tedd el a sakkot, vagy kidobom az ablakon!! - üvöltötte.
- De tök drága volt!
- TÉGED DOBLAK KI AZ ABLAKON! - javította ki magát.
- Így is ki vannak rám akadva otthon, hogy bukásra állok töriből! - vágta rá.
- Ja, hát igen - bólintott. - Egy hányadék volt a dolgozatod, meg a többieké is - nézett körbe a termen. - Haszontalan jószágok - motyogta.
A mi drága osztályfőnökünk. Egy kiállhatatlan némber, aki ráadásul törit is tanít.
- Pszt, Enci - bökte meg Lizi hátulról a vállam. Mire félig felé fordultam. - Tényleg igaz, hogy szakítottatok Balival, mert...
- Én szakítottam vele - javítottam ki, és rögtön előre fordultam.
Bali
Idegesen ültem a padomban, és a térdemen doboltam.
- Nyugi már - szólt rám Máté. - Minden ujjadra találsz egy csajt - röhögött. - Jobbat is, mint Magyar Enikő - tette hozzá.
- De nekem ő kell - préseltem is a fogaim közül. - Nem tíz másik - erősítettem meg.
- Akkora egy hülye vagy - legyintett. - Legalább jó volt? - bökte meg a könyököm.
- Te emlékszel bármire is bedrogozva, totál bepiálva? - tettem fel az egymilliós kérdést.
- Öhm... Nem.
A mi osztályunkat nem éppen érdekelte ez a ballagósdi. Mi beszélgettünk, az ofőnk meg a Facebook-ot nyomkodta. Beletörődött, hogy egy büdös szót nem tudunk németül . Kivéve azt, hogy "Ja" és "Nein". Azt viszont nagyon.
Közben amúgy szólt a rádióból a "Ballag már a vén diák"
- Jönnek a ballagók! - hallatszódott egy kiáltás a folyosóról.
Hirtelen pattantunk fel a padunkból.
A végzősök virágokkal felszerelve kerültek egyet nálunk is. Ultra lassan, de abban az igazi csiga tempóban. Pfú. Amint kimentek gyorsan lekapkodtuk a díszeket, és kimentünk az udvarra. Enciék osztálya szinte teljes létszámban vonult ki, mi kevésbé. Mondhatni lefeleződött a társaság.
- Imádok a tűző napon állni - állapítottam meg cinikusan. Persze a ballagók ültek. Mi meg rothadjunk meg.
- Nyugodtan leveheted az ingedet - szólalt meg Zita mögöttem.
- Akkor inkább megsülök - motyogtam. Nekem ilyen Zita félékből egy sem kell, nem hogy tíz.
Az emelvényre fellépett az igazgató úr.
- Ez hosszú lesz - állapította meg Kristóf, a másik osztályból. Pont mellettünk álltak meg. Enci, persze a lehető legtávolabb állt, vagyis szenvedett.
- Vajon most az ókornál kezdi vagy a középkornál? - elmélkedett Máté.
- Legyen az őskor - vágtam rá. Halk nevetés hallatszódott. Hát igen, a diri szereti a hosszú beszédeket.
- Kedves tanárok, ballagók, diákok, és rokonok! - Örülök, hogy ezúttal nem akar mindenkit név szerint köszönteni. - Nagy nap ez a mai - fújta ki hosszan a levegőjét. - Végzőseink belépnek az élet kapuján. Most kezdődik az igazi küzdelem, akárcsak az ókori görög-perzsa háborúkban - Na kezdi már. - Küzdeni, és küzdeni kell! - nézett végéig a tömegen elszántan. - A végsőkig - tette hozzá.
A beszédet egy lövés szakította meg. Egy céltudatos lövés. Az egyik ballagó lefordult a székéről. Meghalt. Valaki lelőtte. A fejét célozta. Sikerült.
Visítás, sírás. Mindenki fejét vesztette. Rohangálás, szervezkedés. Olyan volt, mintha valamai krimiben lennék. Mintha ez nem is a valóság lenne.
Enci tekintetét kerestem, ő az enyémet. Tekintetünk összekapcsolódott. Ez a lány sosem félt.
Semmitől. Semmitől. Semmitől.
De most... Ijedtséget láttam a gyönyörű kék szemében. Félt. Ahogy én is. Bennem kereste a menedéket. Én pedig benne. Egy biztató mosolyt küldtem felé, mire a szemét forgatva elfordult. Ennyi volt. Egy pillanat. Újra átváltott jégkirálynőbe.
Egy fekete autó parkolt le. Egy férfi és egy nő szállt ki az autóból. Majd a csávó felpattant a színpadra.
- Mindenki menjen vissza a saját tantermébe! Zárják le az összes kaput! A gyilkos nem mehetett messzire. De nincs ok pánikra - kapta fel a férfi a mikrofont.
- Nincs? - kiáltotta egy végzős diák. - Maga hülye? - A férfi lesétált a színpadról.
- Barta Ábel, magánnyomozó - tartotta felé a kezét. A lány köpnyi - nyelni nem tudott. - Úgyhogy én mondom, nincs ok pánikra.
Csak az volt. Pánik. Valakit most lőttek le a szemünk láttára.
Tatjána
Végre bement minden kölyök a termekbe. Úgyhogy munkához láttam.
Felkaptam a kesztyűmet, és a hátára fordítottam a halottat. Homlokon lőtték.
- Mit tud megállapítani, halottkém kisasszony? - térdelt le mellém Ábel.
- MP harmincnégy vagyis, Maschinenpistole harmincnégy - vágtam rá.
- Ebből azt értettem, hogy vagyis, és harmincnégy - nevetett fel.
- Ezért vagyok én a halottkém, te pedig a nyomozó - mosolyodtam el. - Ez egy osztrák géppisztoly, amit a második világháborúban használtak - fejtettem ki.
- Tehát egy profi a gyilkosunk - vitte tovább a gondolatmenetet.
- Aki még itt van - néztem körbe. - Csak annyi a dolgunk, hogy megtaláljuk.
- Van kb százötven ballagó, mondjuk ugyanennyi diák. Tanárok, rokonok... Nem lesz egyszerű - ingatta a fejét.
- A sztárnyomozónak nem is adnak egyszerű ügyeket.
Remélem tetszett! Van már valami tippetek? ❤️
Jövő héten hozom a folytatást! 🥰