Megint itt voltunk. Egy puccos rendezvényen álldogáltam. Ez az egész elvileg jó célt szolgált, ugyanis a jótékonysági bálon az árverésből befolyt összeget hátrányos helyzetű gyerekek segítésére ajánlották fel. Bár ez mind szép és jó volt, az itt lévő tehetős családok háromnegyede viszont csakis azért jelent meg, hogy megmutassa másoknak, hogy milyen nagylelkű tud lenni, és mekkora összeget képes odaadni a cél érdekében.
Ezek a bálok maguk voltak a romlotság. Összegyűltek a gazdagok, és arról szólt az egész este, hogy mindneki kedvesen bájologva beszélgetett a másikkal, miközben a háta mögött megvetette és kibeszélt mindneki mindenkit.
Utáltam az ilyen eseményeket főleg, hogy az én családom is csak azért vett részt az egészen, mert így volt helyes. Megkellett mutatnia a Linch családnak is, hogy apámnak igenis van annyi pénze, hogy még másoknak is adjon.
Na és persze a város polgármesterének a fia is ott állt mellettem, miközben egy félreeső helyen állva a hosszú, bársony, mélyzöld színű ruhámban pásztáztam az embereket.
-Ez a hely nem is lehetne ennél unalmasabb.-sóhajtottam fel anyámat nézve, aki ritkán látható hatalmas mosolyával beszélgetett egy kisebb társasággal.
-Legalább túl vagyunk a köszönésen.-jegyezte meg Nick fellélegezve. Ezeken a bálokon mindig az volt a rendszer, hogy a megérkezéskor minden egyes jelenlévő emberhez, akit ismertünk, (márpedig szinte minden jelenlévőt ismertünk, mivel a szüleink bemutattak az embereknek minket már kb 1 éves korunkban) körbe kellett köszönnünk nekik és pár percet kedvesen elbeszélgetni velük, ami általában abból állt, hogy megkérdeztem hogy vannak, és ha emlékeztem az adott személynél, hogy mivel foglalkozik, akkor a munkájáról is érdeklődtem. Általában idáig fulladt a kommunikáció képességem.
-Hála az égnek!-kiáltottam fel-Hogy Holly asszony mennyit tud beszélni!-fintorodtam el az emlék hatására, ugyanis amikor Nickel az oldalamon odamentünk Holly asszonyhoz, ez a nő vagy fél óráig feltartott minket és nem tudtunk elszabadulni. Csak beszélt és beszélt a semmiről.
-Mondtam, hogy őt hagyjuk ki! Senki észre se vette volna, ha neki nem köszönünk oda.
-Legközelebb messziről elkerüljük.-értettem egyet, miközben folytattuk a rettentő izgalmas programunkat: az emberek bámulását.
-Igyunk valamit!-lökte el magát hirtelen az öltönyben feszítő Nick a faltól. Megkellett jegyeznem magamban, hogy a fekete öltöny kiválóan illet fekete, dús hajához. Nem szívesen, de bekellett vallanom magamnak, hogy Nick Byle nagyon jól nézett ki ma este.
-Szerinted ez mi.-lögyböltem meg a kezemben szorongatott üveg poharat, ami félig volt valami gyümölcsös itallal.
-Én valami alkoholosra gondoltam.
-Elment az eszed?!-hökkentem hátra-Már ittunk egy pezsgőt. Nem ihatunk többet. A szüleink megölnek!
-Nemár Sky!-nézett rám lesajnálóan- Ne legyél ilyen lehangoló te is. Nem bírom ezt így már tovább. Legalább igyunk valamit!
-Nick...
-Tudom, hogy élsz halsz a koktélokért. Itt pedig ezer félét kérhetsz.-próbált átcsábítani a rossz oldalra. Szenvedve néztem körbe a bálozok között. Valahogy mindneki elvolt a maga társaságában, senki ránk sem hederített, így rövid habozás után beadtam a derekamat. Végülis...egy italból nem lehet baj.
-Jól van. De csak keveset!-figyelmeztettem.
Ekkor még nem tudtam, hogy nem jó ötlet a bár közelébe mennünk.
Az első pár ital szörnyen finom volt, így Nickel elüldögélve megkóstoltunk ezt-azt. Nem is volt belőle tényleg semmi probléma, és végre kicsit színesebbé vált az este. Senki se figyelt ránk. Mindneki a saját dolgával volt elfoglalva. Na igen ám, de a hirtelen legurított alkohol hirtelen ütött be, és nem egészen olyan hatással volt ránk, ami megfért volna egy jótékonysági bálon.
-Oké, oké! Most figyelj! A nő a pálmafánál éppen arról panaszkodik, hogy milyen rusnya a berendezés: Nem hiszem el, hogy még egy kerámia köcsög sincs itt! Csak ezek a fránya növények. Hol vagyunk mi a dzsungelben?-vékonyította el a hangját Nick kiparodizálva az említett nőt.
-Nem, nem! Szerintem a férjét szidja. Látszik, ahogy megvillan a szemében a gyűlölet és odaless arra a pasasra.-mutattam.
-Szerintem az nem a férje.
-Hű, ne!
-A SZERETŐJE.-dobta oda Nick, mire tátva maradt a szám és elborzadva néztem a nőre.
-Áhhhh! Ez a Emily...-hüledeztem.
-Ő Elisabeth!-szólt közbe.
-Nem!
-De! Emily ott áll.-mutatott jobbra egy asztalnál ülő nőre.
-Ja, tényleg. Olyan egyformák.-támasztottam meg kótyagos fejem a pulton.
-Szerintem már nem látsz rendesen.-húzta pimasz mosolyra a száját Nick.
-Nemár!-szóltam rá bosszúsan. Nem is voltam olyan részeg.
-És van egy jó hírem.
-Na!
-Jön anyád.-dobta le a bombát, mire egyből kiegyenesedtem ültömben.
-Mivan?!-nyílt hatalmasra a szemem.-Ez nem vicces.
-Nem poénnak szántam.-és ekkor hátrafordultam és én magam is megláttam, ahogy anyám egyenesen felénk masírozik.
-Baszki! Baszki! Baszki!-tettem be a pult mögé a poharakat, amiket elfogyasztottunk, miközben gyorsan benyakaltam némi vizet, és próbálva rendezni a gondolataimat és kicsit forgó világot, dobogó szívvel vártam, hogy anyám ideérjen.
-Mit csináltok?-kérdezte kimérten mellénk lépve. Egyből egy hatalmasat kellett nyelnem, miközben azért imádkoztam, hogy ha megszólalók, akkor valami értelmes folyón ki a számon.
-Sky szomjas volt.-kacsintott rám Nick, mire legszívesebben megöltem volna.
-Ühüm.-mutattam fel a pohár vizet, amit az egyik rövidhez kaptunk.
-Jobban elkéne vegyülnetek a társaságban! Nem bujkálni.-rázta a fejét.
-Már mindenkivel beszélgettünk.-kotyogtam közbe.
-Menjetek táncolni!-találta ki, mire kishíjján elnevettem magam.
-Táncolni?-kérdeztem vissza én hülye.
-A füleden ülsz, kislányom?! Igen, táncolni.-nézett végig rajtam mint egy idiótán, majd amilyen hirtelen jött, olyan hamar hagyott ott minket.
Szenvedve meredtem Nickre.
-Én most nem vagyok képes táncolni.-hisztiztem.
-Pedig muszáj lesz.-állt fel-Csak ne hányj le!
-Köszi Nicky!-grimaszoltam felé.
-Haladj már!-fogta meg a kezemet, miközben én óvatosan lekászálódtam a bárszékről.
-Már nagyon régen táncoltunk együtt.-súgtam oda neki zavartan, miközben egyenesen a táncolok mélyére vezetett.
-Remélem nem felejtetted el, hogy kell.-szúrta oda.
-Nem tudom ki volt az, aki a lábamra lépett.-vágtam vissza gúnyosan.
-10 éves voltam!-háborodott fel.
-Ês ügyetlen.
-Hidd el.-rántott hirtelen magához, átkarolva a kezével a derekamat és a hátamat-Azóta sokat fejlődtem.
-Aha.-motyogtam a szemébe kissé kótyagosan-Csak essünk túl rajta.
-Nem hoz lázba, hogy velem kell táncolnod?
-Szeretnéd, hogy őszintén válaszoljak?-kérdeztem vissza.
-Nem.-vigyorgott rám.
-Akkor-kulcsoltam össze a kezemet a nyakán, miközben lassan táncolni kezdtünk a körülöttünk szóló lágy zenére-elvagyok kápráztatva, hogy ilyen közel lehetek Nick Seggfej Blyehoz.
-Az itteni bálozó hölgyek nem beszélnek ilyen trágárul.
-Szarok rá.-bukott ki belőlem, mire Nick ismételten elvigyorodott.-Látszik, hogy nem ismersz, ugyanis én nem vagyok úri hölgy.
-Akkor mi vagy?
-Egy lázadó.-leheltem a képébe misztikusan.
-Van egy ötletem.-kezdte.
-Te meg az ötleteid...
-Ha lázadó vagy, akkor csináljunk valami olyat, amitől felhördülnek az emberek.
-Mire gondolsz?
-Rád bízom.-nézett rám kihívóan.
-Az emberek most még azt hiszik, hogy irtó aranyos párocska vagyunk. Leakarod ezt rombolni?-kérdeztem rá, hogy biztosan ezt akarja-e.
-Le!
-Szerintem csak az alkohol beszél belőled.-nevettem.
-Kit érdekel? Csináld!-mondta határozottan.
-Oké, oké.
Kellett némi idő amíg kigondoltam.
Odaszaladtam a DJ pulthoz, ahonnan szerencsétlen csávó már órák óta csak a lassú, bálozós számokat nyomta, így ideje volt kicsit felpörgetni a dolgokat.
Megkértem, hogy tegyen be valami pörgősebb zenét. A srácot egy kicsit győzködni kellett, de végül miután meghívtam egy italra belement.
-Ha kérdezik, nem én voltam.-mondtam a srácnak ellopakodva.
Elindított egy remixet, mire a táncoló emberek és úgy mindneki lefagyott egy pillanatra és csodálkozva hallgatta mi ez a zene.
Én csak szépen odasuhantam Nickhez, aki az arcán kaján mosollyal vizslatott.
-Szórakozni akartál, nem?-meredtem rá.
-De.
-Akkor táncoljunk!
Nickel a lassúzást felváltotta a pattogás és a gyorsabb ritmusra való táncolás, miközben mindneki minket nézett, de nem igazán foglalkoztunk vele.
Egy páran még beálltak hozzánk táncolni, de mindez csak 5 percig tartott, ugyanis utána visszaállt a lassú zene.
***
Úgy egy fél óra múlva elkezdődött az aukció.
Mivel idén már Nick és én is betöltöttük a 18-at, így a szüleink kötelezővé tették, hogy nem csak részt vegyünk ezeken a jótékonysági bálokon, hanem licitáljunk, vegyünk is meg valamilyen tárgyat, ami megtetszik.
Nicknek és nekem semmi kedvünk nem volt ehhez, de nem volt választásunk. Egymás mellett állva vártuk, hogy megvehessünk valamilyen tárgyat.
A nap végére pedig én egy nagyon szép mintázatú vázával, Nick pedig egy egyedi pipával gazdagodott.
Az árverés után a szüleink társaságában álltunk, akik épp azt tárgyalták meg, hogy ki milyen tárgyat vett meg.
Mi Nickel csak álltunk közöttük és fél füllel hallgattuk azt a beszélgetést, amibe mi nem tudtunk és nem is akartunk beleszólni.
Egyszer csak Nick közelebb hajolt hozzám és suttogva megszólalt.
-Gyönyörű vagy.-bókolt végig pillantva hosszú ruhámon. A szavai hirtelen összezavartak. Nem tudtam, hogy ezt most tényleg komolyan gondolja, vagy csak az alku miatt mondja. A szüleink itt álltak tőlünk pár centire, de ránk se hederítettek. Nem tudtam eldönteni, hogy ez valami figyelemfelkeltés lett volna a szüleinknek vagy csak az alkohol beszélt belőle. Mindenesetre vetettem felé egy furcsa mosolyt, majd ezt követően egész éjszaka már egy szót sem szóltunk egymáshoz.
***
-Beszélhetnénk?-léptem hirtelen a sétáló Diego felé.
Pontosan tudtam, hogy a mai nap mikor végez és hogy merre lakik, így elébe mentem és a lakásától nem messze vártam, hogy felbukkanjon és végre beszélhessek vele. Felemésztett az, hogy nem tudom, hogy állunk egymással. Muszáj volt beszélnem végre vele.
-Skylar.-lepődött meg-Mégis mit keresel itt?-kérdezte szárazon. Lesúlytott, hogy ilyen hidegen beszelt velem. Velem, akivel annyi közös emlék köti össze.
-Beszélni szeretnék veled.-nyögtem ki fájóan-Kérlek!-néztem rá esdeklően.
-Nincs miről beszélnünk. Szerintem minden tiszta.-sétált el mellettem rám sem nézve.
-Ez nem igaz!-kiáltottam utána kétségbeesetten-Kérlek hagyd, hogy legalább elmagyarázzam. 5 percet adj nekem.-meredtem rá szinte már a sírás szélén állva, mire Diego végre rám emelte tekintetét, és egy rövid habozás után bólintott.
-Jól van.
-Köszönöm!-fújtam ki a levegőt megkönnyebbülve.
-Kezdheted.
-Tudom, hogy gáz, amibe belekevertelek, és ellenkező esetben én is szörnyen csalódott és dühös lennék rád. Sokszor említettem már neked, hogy nos a szüleim nagyon szigorúak és nem hétköznapi velük a kapcsolatom. Ezért történt ez az egész. Nick és én gyerek korunk óta ismerjük egymást, amikor is a szüleink kitalálták, hogy minket az Isten is egymásnak teremtett. Folyamatosan összeakartak minket boronálni, amit mi Nickel persze nem akartunk. Emiatt az utóbbi időben nehezen is jöttünk ki egymással, de végül a nyár elején alkut kötöttünk, hogy eljátszuk a szüleink előtt, hogy együtt vagyunk. De mindez csak az egyetemig van! Utána elmegyünk innen messzire és vége. Nickel nincs köztünk semmi olyan, csak néhány érintés. Mi soha nem... Szóval, amikor elmentem a nyáron Olaszországba csak arra vágytam, hogy egy időre távol legyek a szüleimtől és ettől a kamukapcsolattól. Nem számítottam rá, hogy egy igaziba keveredek. Nem akartalak ilyen csúnyán belevonni ebbe, de a nyàron csak hagytam, hagy történjenek a dolgok. Az, hogy ismét itt vagy...velem. Összezavart mindent. Nem tudtam nemet mondani magamnak. Azt akartam, hogy olyan legyen minden, mint a nyàron. Veled akartam lenni Diego. Nem gondolkoztam a következményeken.-hadartam el neki mindent, ami zavart fejemben volt.
-Szerinted ez rendben van, hogy nem mondtad el nekem mindezt?-kérdezte alig nézve rám.
-Nem! Sajnálom.-szorult el a szívem-De mondta Nick, hogy beszéltetek...szóval tényleg nincs köztünk semmi.-próbáltam az értésére adni.
-Persze. Csak alkalomadtán megcsókolod.-vágta oda gúnyosan, mire annyira meghökkentem a hangjában lévő undortól, hogy nem is tudtam hogyan reagálhatnék.
-Én...
-Mit vársz tőlem, Skylar?-csattant fel mérgesen-Én nem tudok ezzel a helyzettel mit kezdeni.
-Attól mi még...együtt lehetnénk. Már nincs sok hátra az egyetemig, ugyanúgy találkozhatnánk a mi kis parkunkban és...
-Nem.-szakított félbe határozottan.
-Tessék?-hebegtem.
-Én erre nem vagyok képes, Skylar.-mondta lemondóan.
-De...
-Nem tudok egy éven keresztül másodhegedűs lenni.-nézett végre rendesen a szemembe szomorúan.
-Tudom, hogy szar egy helyzet, de...
-Jó volt veled a nyár.-szakított félbe-Örülök...hogy megismerkedtünk, de addig amíg ebben a megjátszott gyerekes viszonyban vagy azzal a sráccal én nem tudok veled lenni.-mondta ki az ítéletet, mire azt hittem menten megszakad a szívem.
-Kérlek Diego, ne hagyj el.-könyörögtem neki az arcomon lefolyó könnyekkel.
-Sajnálom, Straniera.-vetett rám egy utolsó bánatos pillantást, majd sarkon fordult és gyors léptekkel otthagyott engem az utca közepén, a könnyeimmel.
Ekkor ez a szó egészen másként hasított a szívembe. Tényleg egy idegen voltam. Straniera.
---------------
❣️Sziasztok!❣️
Extra hosszú résszel tértem vissza hozzátok.
Sajnálom a hosszú kihagyást, de egyszerűen katasztrófális volt az augusztusom, és nem volt időm az írással foglalkozni.😓
Remélem nektek azért jól telt a nyaratok és némi izgatottsággal vágtatok bele a suliba.🤗
Hogy tetszett ez a rész?🫣
Ui. Köszönöm a 6.27k megtekintést!❤️