🖤 Lídia szemszögéből: 🖤
Kemény 3 hónap telt el, hogy Péter szó nélkül eltűnt.
300 üzenetet írtam neki azóta, és egyiket sem olvasta el, 300-szor fogadott az, hogy "Halmos Péter jelenleg elérhető.", mégsem vette a fáradtságot, hogy valamit írjon.
Haragudtam rá, legszívesebben hozzá vágtam volna minden fájdalmam, hogy érezze mit okozott..
Egyet tudtam a jövőre nézve, hogy nem akarom többé látni... És abban is biztos voltam, hogy soha senkinek nem engedem, hogy hülyét csináljon belőlem, majd lelépjen!
Közeledik az év vége, már csak pár hónap van hátra, és vége az egész itteni életemnek.
Egyet biztosan tudok, hogy 100%-ban a táncra koncentrálok, így Táncos iskolába megyek tovább tanulni.
Az elmúlt egy hónapban valamennyire megkönnyebbülten mentem minden reggel iskolába, tudtam, hogy Péter úgysem bukkan fel, így semmi fontos nem történik.
- Jó reggelt, gyerekek! - köszöntött minket Nóra néni, aki Péter után vette át az osztályfőnöki szerepet.
- A mai órától fogva a hiányzások mellett, a ballagás megszervezésére fordítjuk a hangsúlyt.
Mindenki csendben hallgatott.
- Az igazgatónő kérésére a mai órán először azt szeretném feltérképezni, hány ember szeretne a ballagáson táncolni! - mondta Nóra néni.
Számomra nem volt kérdés, hogy megyek - e.
- És ki fogja tanítani a táncot? - kérdezte Dominik.
- Márk tanár úr! - jelentette ki, nekem pedig kihagyott egy ütemet a szívem.
Vajon ezért mondott fel?
Nóra néni kijelentése után, olyan hamar eltelt az óra, hogy a csengő csörgése ébresztett fel.
Hazafelé indulva el voltam mélyedve a gondolataimba, mikor valaki megérintette a vállam, hátra fordultam és Márk volt az.
- Hallottam a hírt? - kérdezte mosolyogva.
- Nem tudom mire gondolsz?
- Jaj Lídia, ne mondd, hogy nem jelentkeztél rémült meg!
Vicces volt, ahogy megrémült.
- Nem jelentkeztem! - jelentettem ki határozottan.
Próbáltam még tartani magam, hogy ne nevessem el magam, de nem sokáig bírtam.
- Átvertél! - kezdett el kergetni.
Egész délután együtt voltunk, tudtam, hogy nem a tanárom már, de valahogy akkor is helytelennek éreztem.
Aztán megszólalt a vállamon a jó angyal: "Miért szalasztanál el egy esélyt, hogy boldog légy??"
Ezen a ponton eldobtam mindent, amit Péter okozott, és végre boldogan éreztem magam.
VISZLÁT PÉTER!!
🖤Péter szemszögéből: 🖤
Három hónap telt el, az a végzetes reggel óta, három hónapja minden reggel hadakoztam magammal, hogy megnézzem Lídia üzeneteit.
Annyira szeretném tudni, hogy mi történt vele, kivel van, mit csinál, DE NEM lehet.
A felmondásomról egyedül a nővéremnek beszéltem, hiszen ő volt, aki az első depsszesiós hónapom végén, kényszerített, hogy mondjam el mi történt.
Nem haragudott, teljes mértékben azon volt, hogy megértsen és elfogadja a tetteim.
Azóta elvégeztem egy ápolói tanfolyamot, és most a nővérem asszisztense vagyok.
Csendesen és magányosan telnek a napjaim, de minden egyes nappal közelebb vagyunk ahhoz, hogy Lídia elballagjon, és megkeressem, és mindent elmondjak neki, ami történt.
Addig pedig csak bízhatok benne, hogy a sors nekem tartogatja, és nem lesz szerelmes.
Egy játékot elvesztettem, de a csatát még nem buktam el.