Veszélyes játék /JÁTÉK SOROZAT /

14.rész

🖤 Lídia szemszögéből: 🖤

Miután észhez tértem, rájöttem, hogy sietnem kell haza.

Egy nőnek egy óra semmire sem elég, hogy elkészüljön.

Valószínűleg egyébként túl reagálom, ezt a dolgot, és Péter ugyanúgy fog viselkedni velem, mint az iskolában, de ha ez egy esély, hogy legyen közöttünk valami, akkor mindenképp megakarom ragadni.

Életemben nem siettem ennyire haza a suliból, hiszen tudtam, hogy az idő ellenem dolgozik, és minden egyes perccel kevesebb időm van elkészülni.

Miután hazaértem egyenesen a fürdőbe mentem, gyors lefürödtem és hajat mostam, valamennyire megszárítottam, mivel nem sikerült teljesen, így muszáj voltam kibontva hagyni...

Épp egy melegítő nadrágot, és egy pólót vettem magamra, mikor csöngettek.

Az ajtóhoz mentem, és kinyitottam.

Péter állt az ajtóban, egy póló, farmernadrág és egy dzseki volt rajta, a kezében pedig pár könyv.

- Fáradjon beljebb Tanár úr! - mutattam a nappali felé.

- Köszönöm! - felelte szerényen.

Nah nehogy most kezdjen el szerénykedni!

- Kér valamit inni?

- Egy pohár vizet elfogadok! - mondta, majd helyet foglalt a nappaliba a kanapén.

- Rendben, máris jövök!

Péternek töltöttem egy pohár vizet, magamnak, pedig egy pohár kólát..

A nappali felé indultam, Péter elé tettem a vizet elém, pedig a kólát.

Felállt, elvette előlem a kólát és a konyha felé indult, majd kiöntötte.

Később egy pohár vízzel tért vissza, amit elém tett.

- Komolyan? - néztem rá.

- Komolyan! A kólával annyit teszel, mintha semmit nem innál.

- Pfff!

- Térjünk inkább a matekra! - mondta.

És innentől fogva nem volt megállás, Péterből folyt a szó.

Én pedig azt sem tudtam miről beszél és melyik bolygón vagyok. Így elővettem a telefonom és elkezdtem nyomkodni.

- Nem is figyelsz! - vette ki a kezemből a telefont.

- Figyelek!

- Rá vagy rám? - mutatta fel Máté bejegyzését!

- Figyeltem, de ez nem az én világom. Algebra meg törtek? Azt sem tudom melyik melyik!

- Így csak időt pazarlok! - mondta, majd pakolni kezdett.

- Figyelek, ígérem! Folytassuk! - mondtam.

- Ma nem! Szia Lídia! - mondta, majd elviharzott, halottam, ahogy a bejárati ajtó nyílik - csukódik.

Mekkora hülye vagy Lídia!

🖤 Péter szemszögéből: 🖤

Indulás előtt, hadakoztam magammal, de mivel megígértem Lídiának, így nincs visszaút.

Miután Lídia kinyitotta az ajtót, alig bírtam szóhoz jutni.

Egy pólóban és egy melegítőben állt előttem, hihetetlen zavarba jöttem.

Baszki Péter, már most az elején zavarba hozott, pedig még be sem mentél.

- Fáradjon beljebb Tanár Úr! - az az átkozott tanár úr kifejezés.

Próbáltam a zavarom leplezni.

- Köszönöm! - feleltem szerényen.

- Kér valamit inni? - kérdezte Lídia illedelmesen.

- Egy pohár vizet elfogadok! - mondtam, majd helyet foglaltam a nappaliba a kanapén.

- Rendben, máris jövök!

Lídia eltűnt, én pedig kényelembe helyeztem magam, a könyveket az asztalra tettem, ahol egy kép volt Lídiáról és Mátéról.

Lídia Máté nyakába, mindketten nevettek. Valószínűleg egy profi fotós csinálta róluk.

A szívembe hasított a fájdalom, aztán rájöttem, hogy én vagyok itt vele és nem ő...

Lídia visszatért egy pohár vízzel, amit elém tett, magának pedig egy pohár kólát hozott...

Felálltam, elvettem tőle, majd elindultam arra, ahonnan ő jött. A mosdóba öntöttem a kólát, és megengedtem a poharat vízzel.

Elindultam vissza, majd elé tettem a pohár vizet!

- Komolyan? - nézett rám Lídia.

- Komolyan! A kólával annyit teszel, mintha semmit nem innál. - mondtam nyugodt hangon.

- Pfff!

- Térjünk inkább a matekra! - mondtam.

Elkezdtem magyarázni Lídiának, talán túlságosan bele merültem, mert egy ideig nem is figyeltem Lídia figyel - e.

Amikor felnéztem, észre vettem, hogy Lídia a párna alatt a telefonján babrál.

- Nem is figyelsz! - vettem ki a kezéből a telefont.

- Figyelek! - csattant fel Lídia.

- Rá vagy rám? - mutattam fel Máté bejegyzését, amit nézett.

- Figyeltem, de ez nem az én világom. Algebra meg törtek? Azt sem tudom melyik melyik!

- Így csak időt pazarlok! - mondtam, majd pakolni kezdtem.

- Figyelek, ígérem! Folytassuk! - mondta Lídia.

- Ma nem! Szia Lídia! - mondtam, majd elviharzottam. És hazaindultam.

Félúton megálltam...

Lehet túl szigorú voltam vele??

Visszakellene mennem és bocsánatot kérni...

Holnap mindenképp bocsánatot kell kérnem..

Be kell biztosítsam a helyem Lídiánál, mielőtt Máté vissza tér...

Úristen, úgy beszélek, mintha Lídia egy tárgy lenne..

Teljes mértékben elvesztem ebben a játékban...

Örökre elvesztettem egy csatát...