🖤 Lídia szemszögéből: 🖤
Reggel óta nem beszéltem Péterrel, szünetekben láttam, mosolygott, de nem kezdeményezett beszélgetést.
Amikor közelebb férkőztem hozzá tett egy lépést hátra.
Tudtam, hogy ezt a csendet meg tudnám törni, egy Márk kártyával, de sajnos ez, most nem kivitelezhető,mert Márknak sürgősen el kellett menni-e.
Egyben örültem, hogy eljött az utolsó óra, mert vége a napnak, de amúgy meg rossz érzésem volt, mert matek óra jön.
Utálom a matekot, mert az a vén szipirtyó, úgy darálja az anyagot, mintha értenék is belőle valamit. És csodálkozik, hogy bukásra állok.
Most pedig biztos, hogy valamit a fejébe vett, mert a múltkori óra végén beszedte a füzeteket.
Átkozott szipirtyó...
Különben pedig minek tanuljak matekot, ha a későbbiekben nem lesz szükségem rá?
Táncos akarok lenni, nem Einstein.
Nyílt az ajtó, és becsukott szemmel vártam, hogy az a szipirtyó megszólaljon, de helyette Péter szólalt meg.
Mi a fasz, halucinálok??
Kinyitottam a szemem, és tényleg Péter állt a tanári asztalnál.
- Sziasztok! - felelte egyszerűen rám nézve.
- Változott az órarend? - kérdezte Petra.
- Nem! Matek órátok van, csak Nóra néninek dolga akadt.
- Hála istennek! - csúszott ki belőlem.
Mikor rájöttem, hogy ezt bizony tényleg kimondtam, akkor sandán Péter felé néztem, aki csak elmosolyodott,majd folytatta mondandóját!
Amikor a füzetekre néztem, tudtam, hogy az a szipirtyó megint valamit a fejébe vett, hogy megbukjunk.
Péter mintha olvasna a gondolataim között, mert megszólalt:
-Amint látjátok az asztalon Nóra néni mindenkinek szánt egy feladatot! Ez lesz a félév előtti utolsó jegyetek! - mondta majd elkezdte kiosztani a füzeteket,valamiért az enyémet rendszerint utoljára hagyta.
Kinyitottam a füzetem, mikor megláttam, hogy egy egész A4-es lap feladat van rajta, és olyanok, amiről azt sem tudom eszik vagy isszák, Péter felé néztem, aki az én lefagyott 5 percem alatt igencsak mókás elfoglaltságot talált!
- Ez lehetlen! - mondtam rá nézve.
- Van rá 45 perced, Lídia! - mondta és egy percre sem nézett fel a telefonjából.
Hátra néztem az osztályra, akik ugyanúgy nem értették a feladatot.
- Ti tudjátok? - kérdeztem tőlük, akik egyhangúan nemet válaszoltak.
- Nem segítene, senki nem tudja, így mindenki egyest fog kapni! Az ég szerelmére maga az osztályfőnökünk! - mondtam rá nézve, aki továbbra is a telefonjával volt elfoglalva.
- Mindenkinek különböző feladat van! Nem segíthetek! - mondta fittyet sem hányva rám.
Ennek meg mi a fasz baja van??
- Márk tanár úr is segített múltkor, és közösen csináltuk! - mondtam újra rá nézve.
- Márk Tanár úr mindig készségesen segít!- mondta egy fél percre rám nézve.
Hát akkor kapd be, ha nem segítessz.
Nehogy azt hidd kicseszel velem, elővettem a telefonom is óvatosan lefotóztam a feladatot, majd elküldtem Márknak, aki negyed óra múlva küldte is a megoldást.
- Az óra utolsó 5 percében jött egy üzenetem.
Halmos Péter neve jelent meg az üzenet felett.
Kedves Tóth Lídia!
Nem gondolhattad komolyan, hogy magadra hagylak.
Suli után nálam, ne késs!
A válaszokat egy dokumentumba csatolta.
Ha azt hitte, hogy nem fogok csónakba szállni ellene tévedt.
Tóth Lídia: Köszönöm szépen, de már kész a feladat.
Ránéztem, hogy tudjam, hogy reagál, meglepődött.
Halmos Péter : Hogyan? :O
Most jön az a mondat, amit rossz napjain sem akart látni.
Tóth Lídia : Márk tanár úr segített. ;)
Ebben a percben a csengő is mellém állt, mert az óra végét jelezte.
Péter még az asztalnál ült lesokkolva.
Becsuktam a füzetem, és elindultam a tanári asztal felé, az asztalra dobtam a füzetem.
- Viszlát tanár úr, izgalmas óra volt! - mondtam, majd otthagyva a terembe elindultam haza.
🖤 Péter szemszögéből: 🖤
Lídiát csak a szünetekben láttam, nem kezdeményeztem vele beszélgetést, nem tudtam, hogy mennyire tartja magát, hogy ne szólja el magát.
Remélem nem beszélt senkinek rólunk és arról ami köztünk történt.
Félve vártam az utolsó órát, Nóra néninek dolga lett, így én helyettesítem Lídiáék matek óráján.
Mivel az előző órán beszedte a füzeteket, így mindenkinek szánt feladatot. Mielőtt elindultam volna a terembe, ABC sorrendben tettem a füzeteket, de ezenfelül Lídiáét legalulra.
Mikor megérkeztem a terembe, mindenki csodálkozott, végül Petra szólalt meg.
- Változott az órarend? - kérdezte Petra.
- Nem! Matek órátok van, csak Nóra néninek dolga akadt.- feleltem gyorsan.
- Hála istennek! - csúszott ki Lídiából.
Mikor észrevette mit tett rám nézett, én pedig csak megráztam a fejem és elmosolyodtam.
- Amint látjátok az asztalon Nóra néni mindenkinek szánt egy feladatot! Ez lesz a félév előtti utolsó jegyetek! - mondtam, majd elkezdtem kiosztani a füzeteket.
Lídia mikor kinyitotta füzetet, elborzadt.
- Ez lehetlen! - mondta Lídia és éreztem magamon a tekintetét.
- Van rá 45 perced, Lídia! - mondtam és egy percre sem nézetem fel a telefonomból.
Ő még nem sejti, hogy neki gépelem a megoldásokat.
Lídia az osztály felé fordult és tőlük várt segítséget.
- Ti tudjátok? - kérdezte tőlük, akik egyhangúan nemet válaszoltak.
- Nem segítene, senki nem tudja, így mindenki egyest fog kapni! Az ég szerelmére maga az osztályfőnökünk! - mondta rám nézve.
Próbáltam továbbra is úgy tenni, mint akit nem zavarja.
- Mindenkinek különböző feladat van! Nem segíthetek! - mondtam fittyet sem hányva Lídiára.
Láttam, ahogy felbosszantotta magát, és a telefonjáért nyúlt.
- Márk tanár úr is segített múltkor, és közösen csináltuk! - mondta újra rám nézve, közben megállt a lélegzet bennem, ahogy az ő nevét ejtette ki.
Valamiért most indulatosabban szólaltam meg, nem akartam pedig, hogy érezze féltékeny vagyok Márkra.
- Márk Tanár úr mindig készségesen segít!- mondtam egy fél percre rá nézve.
Az óra utolsó percében küldtem el neki a megoldásokat.
Azonnal válaszolt Lídia.
Tóth Lídia: Köszönöm szépen, de már kész a feladat.
Megállt bennem az ütő.
Halmos Péter: Hogyan? :O
Tóth Lídia : Márk tanár úr segített. ;)
Ebben a pillanatban megszólalt a csengő.
- Viszlát tanár úr, izgalmas óra volt!
A tervem valószínűleg nem jól sikerült, mert a csengő után dühösen az asztalomra vágta a füzetet és eltűnt a semmibe.
Baszd meg Péter lehet elrontottad az egész délutáni együttlét lehetőségét.