Diego: Mit csinálsz?
Jött az értesítés, mire mosolyogva olvastam el a fiú üzenetét. Pár napja nem igazán hallottam felőle, így izgatottan vártam mit akar kihozni a beszélgetésből. Már hetek óta tanítgatott olaszul. Néha beültünk egy bárba, egy kávézóba, vagy akár elmentünk a parkba vagy a parton voltunk és csak beszélgetünk. Természetesen kizárólag olaszul, ami miatt Diego az idegeimre ment, és néha a pokolra kívántam, de bejött. Már most egész jól ment az alap kommunikáció, és végre tudtam érvényesülni ebben az országban, és nem volt szükségem egy váratlan megmentőre sem.
Skylar: Az erkélyen ücsörgök és olvasók.
Diego: Izgalmas program.
Skylar: Én már csak egy ilyen izgalmas egyén vagyok.
Diego: Nincs kedved egy kicsit félre tenni?
Kérdezte, mire izgatott vigyorral az arcomon dobtam félre a kezemben tartott könyvet, és felpattanva írtam vissza neki.
Skylar: Mire gondolsz?
Diego: Éjszakai autózás.
Válaszolta, mire csak még izgatottabb lettem. Ezt most jól értettem? Diego elhívott engem csak úgy, hogy kettesben legyünk?
Amióta ismertem a fiút az olasz órákon kívül sosem találkoztunk kettesben. Bár gyakran elhívott, hogy a barátaival együtt kimenjünk a partra, elmenjünk bowlingozni vagy bulizni, de olyankor mindig volt körülöttünk valaki. Kettesben még sose csináltuk semmit csak úgy.
Skylar: Az attól függ.
Diego: Ne kímélj!
Skylar: Olaszul kell beszélnünk?
Diego: Ha ennyire nem szeretnél, akkor nem xd.
Skylar: Akkor benne vagyok.
Diego: Fél óra múlva ottvagyok.
***
Már nem is tudtam mennyi ideje ültünk a kocsiban, és hajtottunk céltalanul előre a sötét éjszakába.
Diego autója egy kék Renault volt, amiben kényelmesen ellehetett helyezkedni az ülésben és kiváló zene lejátszója volt. Míg Diego vezetett beszélgettünk és zenét hallgatunk. A fiú megmutatta az összes kedvenc olasz zenéit és én is mutattam pár kedvencet az enyémek közül.
Egyszer csak Diego lehúzodott az autóval, és megállt az út szélen egy kisebb beugróban.
-Miért álltunk meg?-kérdeztem kapkodva a fejem a látnivaló után kutatva, de a sötétben semmit sem tudtam kivenni.
-Mutatni akarok valamit.-mondta mosolygos arccal, majd már ki is pattant a kocsiból, én pedig gondolkodás nélkül követtem.
Diego egyből udvariasan átjött az én oldalamra, és szorosan mellém lépve elkezdett vezetni egy kisebb ösvényen a telefonjával világítva nekünk az utat.
-Most jön az a rész, amikor elrabolsz?-poénkodtam, ugyanis tényleg épp a semmi közepén gyalogoltunk a sötétben, és nem tudtam hová tartunk.
-Honnan találtad ki?
-Most komolyan! Hová megyünk, Diego?-csattantam fel.
-Ne légy már ilyen türelmetlen, Straniera.-karolta át a derekamat, ahogy egy kavicsos részre értünk, és vigyáznom kellett hova lépek nehogy kitörjem a bokám. A bőröm persze mindenhol bizsergett, ahol Diego meleg karja hozzám ért.
Végül nem volt más választásom, csak hagytam, hogy Diego vezessen, és kíváncsian vártam hová is megyünk.
-Tudom, hogy a nagynéniddel bejártátok a környék összes látványosságát. De ezt biztos nem láttad még.-vigyorodott el, ahogy egy magas kiszögeléshez értünk. Amint kisétáltam a perem szélére elakadt a szavam és csak előre tudtam nézni.
Innen ebből a magasságból ráláttunk az egész városra, ahol most éltem, és az éjszaka sötétjében szemkápráztató volt a kicsiny város fényeit bámulni, ami szinkronban állt az égen ragyogó csillagokkal.
A kilátás egyszerűen olyan gyönyörű volt, hogy libabőrös lettem.
-Ez...ez elképesztően gyönyörű.-szolaltam meg hosszas nézelődés után. Ezután elképedve néztem Diegora, aki csak széles mosollyal az arcán bámult vissza rám.
-Tudtam, hogy tetszeni fog.-ismerte el, majd ledobta magát a fűre és intett, hogy én is üljek mellé.-De még a legjobb hátra van.
-Lehet ennél is jobb?-csodálkoztam el, miközben forgatni kezdtem a fejem az esetleges látnivaló után, de nem tűnt fel semmi lényeges.-Mi az?
-Tudod, hogy rettentően türelmetlen vagy?-piszkált.
-Ne csigáz már!-bokszoltam bele a fiú vállába, mire az felnevetett.
-Tényleg várni kell még egy kicsit.-mondta, mire kelletlenül, de bólintottam és vártam mit tartogat még számomra Diego.
Nem kellett sokat várnunk, és már meg is történt. Az égbolton mozgásra lettem figyelmes, és egy apró villanás tűnt fel.
-Hullócsillag!-visítottam fel vigyorogva, miközben izgatottan vártam a következőt, ami perceken belül meg is jelent.-Ugye láttad?!
-Persze.
-És kívántál is?-kérdeztem felspanolva, miközben le se vettem a szemem az égről, hogy el ne szalasszak egy újabb csillaghullást.
-Anélkül nincs is értelme.-válaszolta.
Igaza volt, én is akármikor megláttam egy hullócsillagot kívántam. Mindig ugyanazt, és csak reménykedtem benne, ha ugyanazt kívánom minden egyes alkalommal, akkor még nagyobb eséllyel teljesül.
Ugyanis azt akartam, hogy ez a nyár soha ne érjen véget.
Annyira belemerültem a csillagok bámulásába, hogy csak nem sokkal később vettem észre, hogy Diego már nem is az eget nézi.
Kíváncsian vezettem rá a pillantásom, amikor is rájöttem, hogy apró mosollyal az arcán és kifürkészhetetlen tekintettel, de engem bámul.
-Mi az?-kérdeztem zavartan.
-Szerintem még senkit sem láttam, akit így elbűvöltek a csillagok.-vallotta be egyenesen rám nézve átható tekintetével, mire már nem is tudtam másra figyelni csak Diego jóképű arcára, ami egyre csak közelitett felém, míg nem összeérintette az ajkainkat.
Aznap órákig maradtunk ott fent kettesben a csillagokat bámulva, beszélgetve, na és persze csókolózva.
***
-Szia!-surrantam be vigyorogva az egyik terembe.
-Sky!-fordult meg Diego a tabletjét rendezgetve a kezében, ugyanis épp most ment el a diák, akivel órája volt. Amikor meglátott az ő arca is halvány mosolyra húzódott.
-Hogy vagy?-érdeklődtem udvariasan ugyanis kicsit feszengve éreztem magam az miatt, hogy vajon Diegonak a múltkori találkozásunk óta mennyire sikerült elengednie a köztünk húzódó feszültséget. Na meg az iskolai körzet sem nyugtatott meg különösebben, főleg hogy nem szerettem volna ha kitudódik Diegoval milyen jóban is voltunk régen.
-Jól, grazie. És te?
-Én is.-mondtam szűkszavúan egy pillanatra sem megszakítva a szemkontaktust vele. Istenem még mindig iszonyúan gyönyörűk voltak a szemei.
-Oké, én...-jött zavarba Diego is. Ez a kínos lékkör pedig szétveszített engem.
-Megmutathatnám a várost.-mondtam ki gyorsan, ahogy kirobbant belőlem az, amiért tulajdonképpen megkerestem.-Már persze ha ráérsz és van kedved, nem...-makogtam idegesen össze vissza.
-Benne vagyok.-vágta rá lazán egy aranyos félmosollyal a szája szélén, mire a gyomrom szaltózott egyet örömében.-4-ig órám van, de 5-kor?
-Jó lesz.-bólogattam bőszen, majd már vigyorgó arccal kint is találtam magam a teremből. Szinte alig vettem észre a tőlem pár méterre egy padon ülő Nicket, aki a vigyorgó arcomat bámulva szúrós tekintettel vizslatott. Egy aranyos mozdulattal felmutattam neki a középső ujjamat, majd fülig érő vigyorral tovább is libbentem.
***
Már vagy két órája bolyongtunk Diegoval a városban, és olyan érzés volt mintha a nyár sose múlt volna el és újra Olaszországban lennénk. Diego társaságában boldog voltam. Igazán boldog.
Észre se vettem, de már sötétedni kezdett, ahogy abban a parkban sétáltunk, ahol pár nappal ezelőtt találkoztunk ,az idő csak úgy repült. Mint kiderült Diego itt lakott nem messze.
Az együtt töltött idő alatt igyekeztem minél több mindent megmutatni Diegonak a városból, de ez szinte lehetetlen volt. Ráadásul már mindketten elfáradtunk, így már a nap végére csak a parkban lézengve próbáltuk kihasználni az együtt töltött időt.
Azt akartam, hogy ne érjen véget ez a nap.
-Tudod...-kezdeményeztem beszélgetést kissé feszengve-komolyan gondoltam azokat a dolgokat, amiket a múltkor mondtam. Jó hogy itt vagy.-sétáltam a lábamat nézve a fiú mellett a válaszára várva.
-Én is örülök, hogy itt vagyok.-mondta, és mikor felnéztem rá csak Diego mosolya villant vissza rám.
-Szóval akkor nem bántad meg?-kérdeztem reményteli hangon, ugyanis erősen élt bennem Diego múltkori szavai.
-Skylar...-fogta meg a a fiú a karomat ezzel megállásra kényszerítve. Szemtől szembe álltunk egymással, így nem tudtam elkerülni, hogy ne nézzek fel gyönyörű arcára.-Te is tudod, hogy azokat a dolgokat azért mondtam, mert dühös voltam rád.-cirógatta meg a kezemet kedvesen, mire a bennem zúgó feszültség kezdett alább hagyni.
-És már nem vagy.
-És már nem vagyok.-ismételte.
-Akkor jó.
-Nem tudok rád haragudni.-fújta ki a levegőt egy fáradt sóhajjal, miközben a jobb kezével lágyan hátra söpörte a szemembe logo tincseket és a fülem mögé tűzte.
-Még szerencse.-villantottam meg felé egy őrült mosolyt, mire Diego arca is ellágyult.
-Tudod jól, hogy már az első pillanatban elvarázsoltál, amikor kézzel lábbal próbáltad elmutogatni Pedronak a rendelésedet, Straniera.-mondta és legszívesebben szerettem volna jól megütni Diegot, amiért ismét felemlegette az első találkozásunkkor történt bénázásom, de esélyem se volt.
A fiú lehajolva áthidalta a köztünk lévő távolságot, és finoman összeérintette az ajkainkat. Akkor abban a pillanatban azt hittem elszállok a boldogságtól és a zakatoló szívemtől. Diego annyira lágyan és szenvedélyesen csókolt, hogy nem volt kérdés bennem, hogy még mindig szeretem. Fülig bele voltam zúgva ebbe az olasz pasiba.
Az egyetlen probléma csak az volt, hogy már nem Olaszországban voltunk. A biztonságot nyújtó, szabad Olaszországban. Itthon voltam a valóságban, a szüleimmel és Nick Byleal, a hivatalos kamu pasimmal.
És ez nagy problémát jelentett.
---------------
Sziasztok!
Remélem, hogy nem zavartalak össze titeket azzal, hogy ide oda ugráltam a térben és az időben az új részben. De szerintem így izgalmasabb a sztori, ha csak mindig egy kisebb részletet ismerhettek meg Diego és Sky kapcsolatából.
Ugye hogy milyen cuki ez a Diego?
Tudom, hogy ez a rész és az előző is Diego körül forgott, de a következő részben már Nick is szerepet kap, nyugi.
Köszönöm a 2.08k megtekintést!❤️