Nem is értettem mit csináltam fél 8-kor a parton bóklászva egy olyan társaságot keresve, amiből csak és kizárólag egy személyt ismertem. Vagy valami olyasmi.
Normál esetben biztos nem jöttem volna el egy idegen fiú meghívására, de valahogy ma nem foglalkoztam az aggályaimmal. Itt voltam Olaszországban, és jól tudtam, hogy a nyár fennmaradó része unalmasan fog telni, ha nem próbálok meg barátokat szerezni, így hát mi más lehetett volna jobb alkalom a barátkozásra, mint ez.
Szóval idegesen bolyongtam a hozzám hasonló fiatal társaságok között.
-Angol lány!-hallottam meg hirtelen a hátam mögül egy vidám hangot-Hát eljöttél.-fordultam szembe Diegoval, aki ugyanazt a ruhát viselte, mint a reggeli találkozásunkkor azzal a bárgyú vigyorával együtt.
-Olasz fiú.-biccentettem felé, miközben odaért hozzám. Kezében egy láda sört fogott, amiből egyet kiemelve felém nyújtotta.-Kösz.
-Gyere, erre vannak a barátaim.-indult meg lefelé a víz felé, mire egy kisebb hezitálás után követtem.
-Mit is kell tudnom a barátaidról?-érdeklődtem kissé idegesen.
-Hogy jó fejek és ezer százalék, hogy bírni fogod őket.
-Ezzel aztán sokat segítettél.-jegyeztem meg kötözködve vele.
-Nem kell tartanod. Mindenki nagyon nyílt és olyanok, mint én.
-Kimentenek nyelvtudással lányokat a helyi kisboltban?-kérdeztem szórakozottan, mire Diego jókedvűen felröhögött.
-Na jó! Nem olyan hősiesek, mint én. De bírni fogod őket.-kötötte a lelkemre.
-Majd meglátjuk.
-Miért, rám nem mondhatod, hogy nem találsz szimpatikusnak!-húzta fel az orrát.
-Nem is tudom...-húztam az agyát, miközben valóban nem tudtam mit is gondoljak róla.
-Hah! Várjunk csak, be se tudlak mutatni nekik. Még a nevedet sem tudom.-torpant meg.
-Én tudom a tiédet, Diego. Nem pont elég?-álltam meg szembe vele csípőre tett kézzel, miközben kihívóan meredtem fel sötét szemeibe.
-Nem árulod el a megmentődnek, Straniera?-vonta fel a szemöldökét játékosan mosolyogva.
-Folyton így hívsz. Ez mégis mit jelent?-kíváncsiskodtam, miközben azon járt az agyam, hogy szeretnék rákeresni a jelentésére, de még csak fogalmam sem volt, hogy kell leírni.
-Elárulom, ha te is a nevedet!-üzletelt velem, mire pár másodperces gondolkodás után belementem.
-Sky.
-Pont, mint az ég.-jegyezte meg magában ízlelgetve a nevemet-Tetszik.-vigyorodott el.
-Na, most mond el.
-Majd, ha jobban megtanulsz olaszul.
***
Végre véget ért az utolsó órám is, így elköszönve Allytől a fülhallgatómmal a fülemben elindultam a hazavezető úton.
Ahogy kiléptem a suli ajtaján már a távolból kiszúrtam, hogy Nick Blye pont az utamat keresztezve parkolt a Ranger Roverrel, és annak támaszkodva leste a telefonját.
Egy sóhaj kíséretében indultam meg felé, és reménykedtem benne, hogy annyira elmerül a világában, hogy észre se veszi a jelentéktelen kis személyiségemet.
Lélegzet visszafojtva haladtam el nem messze mellette. Már éreztem magamban a győzelem szelét, hogy megúszhatom egy szó nélkül, amikor is a hátam mögött meghallottam a mély hangját.
-Hazaviszlek.-mondta mindezt úgy, hogy továbbra is az autójának támaszkodott oldalról, hättal nekem.
-Nem szükséges. Kiszelőztetném a fejem.-próbáltam kedvesen lerázni.
-Ma van az első nap. Muszáj hazavinnelek.-hangsúlyozta ki a muszáj szót, mire egy fanyar arc kíséretében szó nélkül odasétáltam az anyós ülés felőli oldalhoz és beültem az autóba.
Bármennyire semmi kedvem nem volt Nick társaságához, magam is tudtam, hogy ezt kell tennünk. Ha az első laza, sulis napon Nick nem vinne haza, akkor olyan lenne, mintha elvesztegettünk volna a szabadidőnkből egy értékes napot. Azt pedig a szerelmes párok nem tennék ugye?
Nick végül egy kisebb hatásszünet után végre beült a kocsiba és beindítva azt, kikanyarodott az iskola utcájából.
Az úton hazafelé magamban dudolászva hallgattam a rádiót, amikor Nick megszólalt.
-Neked mi a véleményed erről a kultúrprogrammról?-kérdezte kissé oldalra fordulva, a reakciómat figyelve.
-Hogy miről?-értetlenkedtem, ugyanis hirtelen fogalmam sem volt, mire gondol. Ráadásul ritkán csacsogtunk semmiségekről egymással. Csak akkor beszéltünk egymással, ha muszáj volt, így hát eléggé különösnek tartottam, hogy most ezzel jött.
-Hát erről az olasz csávóról.-bökte ki, mire majdnem félrenyelten a saját nyálamat a meglepettségtől.
-Jah.-próbáltam rendezni a gondolataimat-Tök jó, hogy ilyenben vehetünk részt.-bólogattam lelkesen.
-Elég érdekes egybeesés, hogy pont most voltál Olaszországban, és lásd most itt egy lehetőség, hogy fejleszd a nyelvtudásod.-ecsetelte, mire kezdtem végleg nem érteni, mire akar kilyukadni.
-Ahaa.-kezdtem el a kezemen lévő gyűrűt piszkálni, mint mindig, amikor ideges voltam.
-Véletlenül nem ismered ezt a srácot?-kérdezett rá, mire a gyűrű leesett az ujjamról, és valahol a kárpiton landolt.
-Mi?-kaptam fel a fejem-Mégis honnan ismerném?
-Hát mondjuk Olaszországból?!-kérdezte kissé lesajnálóan.
-Attól, hogy ott voltam nem ismerhetek mindenkit.-vágtam vissza élesen, miközben lehajoltam, hogy megkeressem a leesett gyűrűmet.
-Oké.-mondta végül, majd egy pár másodperc néma csönd után folytatta-Furcsán reagáltál.
-Mikor?
-Az órán, amikor ez az olasz csávó bejött teljesen elvoltál kalandozva. Mr. Kelly többször felszólított, és akkor sem tudtad, hogy mi folyik az órán.-fürkészte gyanakodva az arcom, mire próbáltam normális fejet vágni, és nem elárulni magam, mennyire igaza van.
-Csak elbambultam.-mondtam lazán.
-Te sose bambulsz el.-érkezett egyből a válasz, mire kissé meghökkentem.
Bassza meg túl jól ismer!
-Dehogynem.-mérgelődtem-Te mégis honnan tudhatnád ezt?!
-Tudom, Sky. Te sose engednéd meg magadnak csak úgy, hogy elbambulj egy órán. Még ha az rohadt unalmas is.-nézett rám lekezelően mondván, hogy ne játszam meg magam.
-Akkor se értem a feltételezésed. Te most azt mondod, hogy azért mert ide jött egy olasz nemzetiségű fiú én nekem ismernem kell, mert voltam ott kemény egy hónapot. Váó! Tudod te hányan laknak ott? Mert szívesen elmesélem.-meredtem rá most én lesajnálóan, mire továbbra is gyanakodva nézett rám. Nick egy ideig mérlegelte a hallottakat, és csak utána szólalt meg.
-Tehát nem ismered?
-Nem.-sóhajtottam fel ezzel nyomatékosítva, hogy unom már a beszélgetést. Úgy tűnt ez be is vált, mert ezután Nick elmormogott egy okét, és egész haza utón nem szólt hozzám már egy szót sem. Szerencsémre.
***
-Beszélned kéne vele.-harapott bele az almájába Ally tanakodva, mire a halottakra vágtam egy fájdalmas képet, és úgy bámultam tovább a folyosó végén lévő, diákokkal beszélgető Diegot. Ma is irtó helyesen nézett ki. A göndör fürtjeit édesen rakoncátlankodtak a feje tetején, miközben egy feszülős farmer és egy dzseki volt rajta, ami kiemelte széles vállait.-Jobb innen csorgatni a nyálad?
-Nem mehetek most csak úgy oda hozzá, hogy beszélgessünk, mint két jó barát. Meg amúgy is...lehet nem is akar látni azok után amit tettem.-birizgáltam kedvetlenül a gyűrűimet.
-Ha nem akarna látni kétlem, hogy itt lenne tőled pár méterre egy másik országban.-nézett rám jelentőségteljesen a legjobb barátnőm.
-Akkor is...-haraptam idegesen az ajkamba, mire Ally csak egy nagyot sóhajtott.
-Nem kerülgetheted örökké. Ha nem megy szemtől szemben, akkor írj neki üzenetet.-tanácsolta, mire csak a számát húztam.
-Az annyira...személytelen. Diego amúgy sem egy üzengetős típus. Én sem lehetek az.
-Akkor meg ha nem vagy hajlandó most oda menni, de írni sem, akkor küldj neki egy üzit, hogy találkozzatok.-találta ki, ami nem is tűnt olyan rossz ötletnek. Mégis féltem...Diego mit gondolhat rólam.-Rajta!-nyomta a kezembe a telefonom, mire kelletlenül elvettem, és megnyitottam a csevegésünket, majd elkezdtem beütni az üzenetet.
Szia Diego! Mizu?
Áh nem! Ez béna.
Helló! Van kedved találkozni?
Úristen, ez minden volt csak Sky nem.
Szia! Beszélnünk kéne.
Oké ez, jó. Következetes.
El is küldtem neki, mire pár perc múlva jött is rá a válasz.
Ma 5-kor a Westside Caffe előtt?
Kérdezte, mire hirtelen egy kő szakadt le a szívemről.
Ott leszek.
--------------
✌️Sziasztok!✌️
Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok az új részre, de a mindennapjaim jelenleg elég kaotikusak.
Köszönöm a 1,58k megtekintést!❤️
Hogy tetszett, hogy némi betekintést kaphattatok a múltba és abba, hogy Sky és Diego hogyan ismerkedtek meg egymással?