Reggeli kezdés: egy főtt tojás, 1 dl kávé, 1 szelet pirítós és két szelet sonka.
Munkába menet bekaptam egy csokoládés energiaszeletet és felpattantam a metróra. Az emberek nagyja már megérkezett mire odaértem és leghőbb vágyuk volt, hogy minél hamarabb véget érjen a nap. Nekem viszont eszem ágában sem volt hazamenni. Az orrom szépen helyre jött, de még mindig előttem lebegett annak a képe, hogy betörték. Jobban mondva, Pimpin törte be. Az órák lassan teltek és viszonylag minden percben hallottam valami baromságot, amit valamelyik kollégám ejtett ki a száján. Példának okáért, vegyük Bik-et, akinek véleménye szerint egy jó Manzanilla sokkal többet ér, mint egy pohár víz - noha lefogadom, Bik még sosem szomjazott eléggé ahhoz, hogy ezt megállapíthassa ténylegesen. Mert én sosem cserélnék el egy kancsó vizet egy palack borért. De azt is meg kell hagyni, hogy én meg nem vagyok Bik. Bik olyan könnyedén halmozta az élvezeteket, hogy olykor öröm volt nézi, ahogy felhőtlenül elengedi magát és elcsábítja az alsóbb szint titkárnőjét az irodaház karácsonyi partijain. Délnek táján Mas jegyezte meg, hogy repedezettek a falak és gyakran játszik el a gondolattal, hogy a szájában szétmállott mentolos rágóját egyszer fogja és betapasztja velük a réseket. - Mert akkor kevésbé lesz feltűnő és "gusztustalan". Ehhez hasonló agyamentségek vettek körül a nap nyolc órájában, amit sorra követtek a városban elkapott sületlenségek.
Fél füllel az ember sok mindent hall ki a tömegből. A nép észre sem veszi, hogy mennyire tekeri le saját hangerejét, vagy éppen mennyire fel. Ahogy elsétáltam a hídon, majd jobbra kanyarodtam rahedli üvegből bámultam vissza magamra. A vállam leeresztett állapotban lifegett a testemen, úgy nézett ki, mint aki azon van, hogy elhagyja birtoklóját és tovább álljon.
- Szevasz Eis! - orídott a telefonba Ion. - Ma este leugrik a csapat a kocsmába. Van kedved jönni? Persze, hogy van. - válaszolta meg helyettem a kérdést, méghozzá helytelenül.
- Nem is tudom. Eléggé fáradt vagyok. - dünnyögtem nála két fokkal halkabban.
- Fáradt? Na ne szivass már. Már miért lennél fáradt? Öregem, egyszer vagy fiatal kan, ne akard már az egész időt az irodában vagy a lakásodban tölteni, mint az öregapám. Komolyan mondom, a nagyfater jobban mulat, mint te, pedig a lábát sem bírja kitenni a házából. Francba Eis! - mérgelődött. - Ne legyélmár egy szőrös fertály. - lemarom az arcom. - Egy sör belefér.
- Egy sör. Többet nem vállalok be. Holnap prezentációm van.
- Prezentáció. Prezentáció. Ne fontoskodjál már annyit. Unalmas. - forgattam meg a szemem, mert a legszívesebben a párnák közé dugtam volna a telefont és egy adag fagyival bemásztam volna a takarók alá, hogy onnan múlassam az időt.
- Egy sör. Nyolcra megyek. - jelentettem ki és rávágtam a telefont.
Esti irány: A tegnapi tészta már megszottyosodott. Pontosan úgy festett, mint a szétázott galuska egy tocsogós szaftban. Még jó, hogy legalább az íze tűrhetőre sikeredett. Meghintettem sóval, borssal, felbontottam egy üveg narancslevet és csak reménykedtem benne, hogy nem jön rám a cifra a kocsmában. Azt maximum szitokként kívánnám, mert egyrészt, a női részleggel ellentétben a férfi klotyó híján volt az ülőkéknek, - és azt senki sem akarja, hogy a zacskója a csobbanást környékezze, - másrészt nálam a szapora kifejezetetten szaporán jön. Ilyentájt pedig az a legészszerűbb, ha otthoni magányomban kerülök közeli kapcsolatba a porcelánnal. Letoltam a kaját, megmostam a fogam és felkaptam egy másik felsőt az ingem helyére. Szaglani nem szaglottam, de befújtam a hónaljkutyákat, hogy azért mégis csak árasszanak némi-nemű kellemes illatot.
Haj megigazítva, cipő felkapva, indulásra készen. A közeli kocsma két sarokra volt tőlem és módfelett világítottak a kültéri lámpák. Bárcsak reggel lenne már! - sóhajtoztam. Aztán meggondoltam magam, mert akkor a pihentető alvást is hanyagolnom kellett volna és a ráncos képemet meg nem akarom idő előtt bámulni. Így is volt már néhány humorredő a szemem alatt, de azt felfogtam bizonyítékként a jó pillanatokért. Jon már az ajtóban dohányzott, egymás után pöfékelte el az ocsmány csikkeket, amik gomolygó füstöt képeztek a szikár teste körül. Eléggé kontrasztott mutatott ez a kép, mivelhogy jó kivágású férfi volt, mégis ízléstelen szokásokkal csúnyította el az összhangot.
- Végre. - szakította meg a szippantását, én meg próbáltam kikerülni a felém irányított koromgombolyagot. - Szevasz ember! - nyújtotta a kezét, és amint elfordult magamba töröltem, de még így is dohányszagú lett a bőröm. - A többiek már bent vannak. Jill is itt van. - kacsintott rám, ami a szemében egyet jelentett azzal, hogy mineképp érdemes lenne rástartolnom a szőke ciklonra, aki lassan két éve gyarapította a társaságot. Annak ellenére, hogy Jill megnyerő külsővel rendelkezett, a fejében és a humorában nem találtam semmi kedvezőt. Négy évvel volt fiatalabb tőlem és ezt gyakran meg is éreztem.
- Eis! - köszöntek egyszerre. A sarokban foglaltam helyet, távol a tömegtől és a pulttól. A zajok kezdtek idegesíteni, a vihorászásoktól a falra másztam volna és a félhomálytól azonnal elálmosodtam. A söröm egy negyedénél tartottam. A hab lekerült róla, a gyomromba vándorolt és olyan lassúsággal kortyolgattam, hogy egy lomha lajhár is megirigyelte volna a mozdulataimat. Jill arca pityókássá változott - nem csodálom, hiszen három felespohár már elhelyezkedett előtte; - Jon hangja még harsogóbb lett és a másik három srác is bőven benne volt már a "felöntök a garatra" kategóriában.
- Haver! Cserkészd már be. - csapott vállon erőteljenes Jon és minden kétséget kizárólag Jillre értette a célzást.
- Nem az esetem. - karcolgattam köröket az asztal tetején.
- Nem az eseted? Tök jó csaj. - horkantott és még jobban éreztem, hogy Jill hozzá való lenne, nem pedig hozzám.
- Akkor szedd fel te. Nekem nem jön be. Téma lezárva. Akármennyire is tolja elém magát, nem fogok ráhajtani. Nem az esetem! - az utolsó mondatot szerencsétlen Jill is meghallotta, nekem meg égni kezdett az arcom. Velem szemben ült és egyszerre olvastam ki szomorúságot, meg dühöt a szeméből. Tökéletes mása volt egy felbosszantott tinédzsernek.
- Hozunk még egy kört. - ketten maradtunk.
- Jill. Ne haragudj. - beleharaptam az ajkaimba. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék, amivel nem rontok tovább a helyzetemen, de hazudni sem akartam, bátorítani meg végképp nem. - Nem akartalak megbántani. - zöld szemeit rám vetítette és pislogni kezdett elég gyorsan. Ha mosolygott is volna, akár csábos arcot is el tudtam volna képzelni neki, de csak reménykedtem, hogy az ital okozza a folyamatot. - Nagyon szép nő vagy. Bármelyik pasi kapna utánad. - csillogni kezdett a szeme. Franc. Mit csináltam rosszul?! Lettem volna inkább tahó. Na nem. Azt azért nem. - De én nem úgy tekintek rád. - reagáltam a történtekre. - Nem illünk össze, gyors menetet nem keresek és átvágni meg nem foglak. - A kezemet a combomra tettem és piciket csípkedni kezdtem a húsomba.
- Oké. Nem baj! - enyhe somolygást erőltetett magára és megbocsátásként tudatosítottam azt a kósza mosolyt. Pár perc néma csend után a többiek még mindig az italokra vártak, de kénytelenek voltunk megtörni a némaságot. - Szép lett az orrod. - fintorgott. - Most már.
- Kösz. Nem lesz olyan, mint újkorában, de legalább nem görbült el. - méláztam.
Felhörpintettem a maradék söröm, elugrottam a slozira és az ajtó felé vettem az irányt. De a lábam nem mozdult tovább, megálljt parancsolt egy hatalmas kéz, ami mélyen mart a hátamba.
- Hova hova? - kajánul vigyorgott rám Jon. A foga kissé sárgás volt, de még így is sok bigét vitt haza - mert a nők igényei pasi hiányban lejebb adódtak, így a sárga fogat kiütötte a kocka has és dús hajkorona.
- Haza. Megittam a söröm. - próbáltam tovább menni, de csak nem eresztett. Talán túl sokat nézte a természetcsatornát, mert boként fogott körbe. Ha sikamlósabb lett volna a bőre, akkor eladhattam volna egy állatkerbe, mint emberi-Boa constrictor.
- Akkor vegyél még egyet. - parancsolt rám. A hangnem nem tetszett, a mondat sem és a fejemmel határozottan nemet intettem. - Akkor veszek neked. - ismételten nemet mutattam. - Eis. Ne légy már ennyire kretén! Csütörtök este van. - megfordult ugyan, hogy képen nyomom egy tenyeressel, de mély levegőt vettem és elhesegettem a gondolatot. Eis Bok nem agresszív. Eis Bok nem fajul tetlegességre. Elég csak a gondolat. Abban jól megkapta a magáét.
- Jon. Megyek. Megmondtam, egy sör. Egy sört ittam. Fáradt vagyok, álmos vagyok és semmi kedvem maradni. Majd legközelebb. Vigyázz magadra! - vállon csaptam, elköszöntem és kikanyarodtam a lépcső felé.
- Hé Eis! - rántott vissza a hangja és egy tompa puffanást éreztem a mellkasomon. A nyakam kitekerve lógott Jon arca felé, viszont kénytelen voltam megfordulni, hogy szemügyre vegyem mi pattant nekem.
- Hogy az a jó... - kaptam fel a fejem. A szemöldököm az égbe meredt, az ajkam lebiggyedt és biztos voltam benne, hogy a lélegzetvételem kihagyott egy ütemet.
- Pimpin! - tágult ki a szemem.
- A frász egye meg ezt az estét. - köszönt? Megpróbálkozott kikerülni és tudomást sem venni rólam.
- Neked is szép estét. - morgolódtam.
- Aha. - mosolyt erőltetett magára.
- Eis! - megint ordítottak nekem, de valahogy nem vettem figyelembe.
- Miért van az, hogy akárhányszor találkozunk - nem mintha a két (három) alkalom számottevő lett volna - mindig valamilyen fizikai kapcsolat létesül közöttünk. - kuncogott egyet. Gunyorosan. - Negatív fizikai kapcsolat. - helyesbítettem.
Megvonta a vállát és rám nézett. Nem tudtam volna megmondani, hogy milyen reakciót váltott ki belőle a kijelentésem, mert semmi nem volt kiírva az arcára. Fapofaként vizslatott, és némiképp csak az orrlikának tágulását vettem észre.
- Épp indultál. Nem tartalak fel. - Fekete felsőjét ráhúzta az ujjaira, babrálni kezdte. Mintha várt volna valamire, amit még hozzá fűztem volna a találkozásunkhoz, de én balga nem tettem. Biccentettem. Néztem, ahogy tovább sétál a barátnőivel, akik meglepődten figyeltek minket. A tarkóján pihentettem a szemeimet, ami egyre csak távolodott tőlem, sebesen, mint egy vonat.
- Pimpin! - ki volt ez a srác? - hangosra sikerült kérdés hagyta el az egyik száját, ami végezetül ütötte meg a fülemet, aztán jött a válasz:
- Betörtem az orrát. - hirtelen Jillre pillantottam, aki morcosan grimaszolt, majd rövid vigyorral a képemen kiléptem az ajtón.
Lefekvés előtt előkaptam a gépemet és befejeztem a prezentációmat. A sör megtette a hatását, puffadt hasamból a gázok szagosan repkedtek szanaszét, és hálát adtam az égnek, hogy az előre megjósolt hascsikarás csak az ajtómban tört rám. Orvosi szempontból okozhatta a vegyített étkezés, ugyanakkor a Pimpinnel való találkozás hasonló érzéseket váltott ki belőlem. A megoldás tehát a kettős vegyítés. Stressz és rostos narancslé, meg a pörkölt szaft. Örülök, ha holnapig kiheverem és a munkában tisztított bélrendszerrel vehetek részt egy meetingen.
2:00: Picsába. Már harmadszorra érintette meleg tomporom a hűvös csésze. Még egy szén tabletta. Már a második. Egy korty víz, kettő még az ágyból. Visszafekvés, elnyom az álom. Futok. Álmomban futok. Megállok egy ajtó előtt, fehér, vékony és lyukak vannak az alján. Benyitok. Egy túlcicomázott wc. Pompás. Futok a hasam után- Futok a wc-re a hasam után. Gratulálok Eis! - csaptam pofon magam.
- Eis! - körbe néztem, - természetesen álmomban. - Eis! - mi a fene ez a hang. - Eis. - Pimpin arca jelent meg a deszkán. Ilyen nincs! Még a budin sem hagy békén ez a némber. - Csaptam fel a fehér fedőt, nagyon csattant a falnál. - Eis. - Már rég ráültem, de csak nem akarta befogni a száját a vörös démon hasonszőrű mása és folyton folyvást motyogta tovább a nevemet. - Egyél egy pirítóst Eis! - adta a tanácsot. - Egyél egy pirítóst! - Nincs is szebb, mint amikor az ember azt álmodja, hogy a wc-n dekkol. A csaj, aki meg kísérti jobbnál jobb ötletekkel bombázza fürdőszobai kotlás közben - főleg, ha az étkezési tippeket javall neki.
4:00: Végre elkussolt. Közel két órámba telt, hogy felébredjek és végérvényesek kitoljam magamból, ami bennem maradt. A tükörbe nézve megtörtnek láttam magam, a szemem karikás volt, a szám pedig száraz. A torkom kapart és a kevés hideg víz sem enyhítette a kaparós érzést. Még szerencse, hogy a hangom nem ment el.
6:00: Az óra pontosan jelzett, de nem akartam felkelni. Szundira állítottam, még tíz perc. Még tíz perc. Még tíz perc. Ennek köszönhetően negyven perccel később keltem és kajálni már nem maradt időm. Az ingem nem ment a nyakkendőmhöz, a cipőm nem kötöttem be és imádkoztam, hogy a lejáróba menet ne bukjak orra két lépcsőfok között.
- Mi van veled? - kérdezte Bik és tenyerével az arcomat csapkodta. Na jó, kétszer rácsapott. - Rosszul nézel ki. Milyen volt az estéd?
- Csupa szar. - Szó szerint, de nem akartam, hogy ezzel ő is tisztában legyen. Azért egy férfi tartsa meg a székelési szokásiat és annak minden titkát. Épp elég, ha csak én és a négy fal, meg a szerencsétlen alkalmatosság tudja a részleteket. Miközben ezen gondolkodtam, el is határoztam, hogy hazaérve leszerelem az egész alakos tükröt, mert roppant ciki látványt nyújtok trónoló királyként. - Koronám a papír tekercs, jogarom a wc kefe, aranyalmám az illatosító.
Orrtörés. Hasmenés. Vajon mi lesz legközelebb, ha meglátom Pimpint? Tán rám szakad a plafon?