Pimpin

1. Az első találkozás - avagy a sors fintora

Kedd van és azon tűnődőm, hogy már megint, hogy a fenébe tudtam így tönkre tenni a múlt éjszakámat. Két gombóc fagyi, három szelet sütemény és egy-egy adag tejszínhab mind a kettő tetejére. Az ágy tök kényelmes volt és semmi kedvem, - de még annyi se volt, - hogy kimásszam belőle. Az IKEÁ-s matrac igazán rászolgált a svéd jelzőre, pontosan olyan, mint a húsgombóc: puha és hívogató. Pimpin szokta volt mondani, hogy "nincs is jobb egy kis IKEÁ-s húsgombócnál". Persze Pimpin javarészt nem is élt máson, csak a gyorsfagyasztott, otthon is kicsomagolható, sütőbe-dobható kis koszton, amit viszonylag olcsón bezsebelhet az ember, ha épp az áruházlánc egyik üzletében császkál, miközben a párja/anyja/nővére felvásárolja a fél fémdoboz készletét. Szerencsémre Pimpin sosem volt ilyen, mert a kacatokat csak rövid ideig kedvelte, ezért pontosan elegendőnek bizonyult számára, ha néha átsétált az út túloldalára és meglátogatta őket a polcokon. Csodálkozom is, hogy némely biztonságinak hogy a francba nem szúrt szemet az a vörös fruska, aki szinte naponta bejárt és figyelgette a cuccokat. Talán Pimpin "megnyerő" stílusa, bájosnak tűnő arcocskája vagy a réz színű haja volt az, ami az csókákat a hatalmába kerítette. Ha jobban belegondolok, ezen tulajdonságai csípték el saját tekintetemet is, amikor megismertem a könyvtár bejárata előtt. Akarom mondani, belebotlottam, beleestem a szó szoros és a tudatalattim által ismert átvitt értelmében is. Mert Pimpin konkrétan rám csapta a könyökét. Így kezdődött a folyamatos fejfájás - miatta - na meg egy jó kis orr törés utáni beavatkozás is. 

- Hogy a fene essen bele! - ordítottam fel, főként a fájdalomtól, másrészt a dühtől, amit éreztem, amikoron az arcom egy könyökkel vándorolt át egy közelebbi kapcsolat mezejére. 

- A macska rúgja meg! - majd jöttek a szebbnél szebb szitokszavak, amiket egy pöttöm, Pimpin termetű lányból ki se néztem volna. - Bocsáss meg! Nagyon megütöttelek? - kérdezte a vöröses démon, akiről később be is bizonyosodott, hogy nem csak démon, de maga az ördög. Kétségem sincs, hogy a haja is ezt tükrözte, a pokol lángoló bugyrait vagy a tűz magját. - Mutasd csak! - kérlelt Pimpin, két kezébe kapta az arcomat. A tenyere roppant csontos volt, se hús, se semmilyen kis zsírpárna és, ha ez nem lett volna elegendő, akkor a fagyos ujjai kipótolták a hiányosságot. Egy szó, mint száz, Pimpin keze inkább volt riasztó számomra, mintsem hívogató akkor. Történetesen szentül hittem benne, hogy a boszorkáknak hasonszőrű csontos markuk lehet, amivel az áldozatot babonázzák. 

- Inkább hagyd! - mogorván reagáltam a történtekre, amit nem tudom, hogy kellett-nem kellett, de megtettem. Úgy tettem és slussz passz. - Csak ronthatsz rajta. - dünnyögtem.

- Hé, nem akartam belekönyökölni az arcodba, te arrogáns kukac. - nyilvánvalóan nem ezt a szót használta, de legalább azt, amivel illetett hasonlít egy kukacra. - Nem tehetek róla, hogy rosszkor voltál rossz helyen. - forgatta meg a kékesen villogó szemét, amiben egy aranyfoltot is megfigyeltem, körülötte meg a sötét karimát mindennek tetejébe. Kifejezetten olyan volt, mint egy villanó fénycsóva, vagy az autók kékes-fehér fénye, ami kiégeti a retinát. Na Pimpin szeme hajszálpontosan ilyen érzést váltott ki szerény személyemből. Maga volt a negatív meeting, bár ha jobban belegondolok, akkor az események is hozzájárultak a hatáshoz. 

- Még neked áll feljebb? - átkozott némber... Mind kettőnk mázlijára nem ejtettem ki a jelzőket, mert akkor tovább kellett volna elviselnem a mentegetőzésnek nem mondható monológját. Pimpin orra kitágult, és már-már azon kaptam magam, hogy a félelem kerít hatalmába, egy esetleges jobb horog vagy pofon miatt. S annak ellenére, hogy Pimpin alig érte el a mellkasomat, mégis émelyegni kezdtem. 

- Ramatyúl nézel ki! - bíztatott. - Jól vagy? - ráncolta a bozontos kis szemöldökeit, a homokán a mélyedéseket bármelyik hajós megirigyelte volna, ha éppenséggel hajózhatnékja lett volna.