Szépen, kézen fogva (!!) sétáltunk a parkban. Nem volt olyan hűvös, de azért meleg sem. Főleg így, hogy Ricsi pulcsijában vagyok, hihi:3
Majd hirtelen valami eső szerűt éreztem. Ricsivel egyszerre néztünk fel, majd szintén egyszerre állapítottuk meg:
- Havazik!
Ricsi rám mosolygott. Olyan aranyos...
- Na, mi lesz, Ren? Így, hogy havazik, így is maradni szeretnél? - nézett rám szórakozottan.
- Igen! Olyan jól érzem magam veled. - hunytam le szemeim apró mosollyal.
- Akkor... Menjünk tovább! - válaszolt kicsit zavartan.
Tovább mentünk, miközben a hó egyre nagyobb pelyhekben hullott.
- Ren... Én.. - kezdte óvatosan Ricsi, mire levegőt is elfelejtettem venni. Ha az álmom valóra válik....
- Igen? - kérdeztem vadul kalapáló szívvel.
- Én.. csak annyit szeretnék mondani, hogy nálad jobb barátot el sem tudok képzelni. - állt meg, majd lehunyta szemeit, és úgy folytatta: - Lehet, hogy ott van C. Vagy Zsolti. Dave. Macu. Emó... De veled meg lehet beszélni a dolgokat. Kérlek, Ren. Legyél már többet velünk... Vagy velem. Alig ismerlek. - nézett rám, de olyan aranyos volt, hogy muszáj volt mosolyognom rajta.
- Köszönöm, Ricsi... Te is nagyon jó barát vagy. - fúrtam bele fejem a vállába, mire belepuszilt a hajamba. Hihetetlenül jó érzés volt..
- És akkor... Mostmár komolyan kérdezem, és ne úgy válaszolj, ahogy a mekinél. Mit kell rólad tudni? - nézett rám mosolyogva.
- Öhm... Nagyon semmit. - válaszoltam kicsit zavartan.
- Naa! - lökte meg a vállam óvatosan, mire mosolyogva megráztam a fejem.
- Most komolyan. Miért vagyok ennyire érdekes? - néztem mélyen a szemébe.
- Mert megszeretnélek ismerni. Jobban. - válaszolta komolyan, miközben még mindig sétáltunk.
Nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem.
- Tudod... 5 éves koromig Kanadában éltem. 2 éves korom óta tanulom a franciát, és 3-4 évesen már tudtam úgy beszélni. Aztán anya kitalálta, hogy költözzünk Győrbe (foogggalmam nincs, honnan költöztek Reniék Budapestre, ezért elnézést kérek😅). Apával nem nagyon örültünk. Győrben jártam általánosba. Volt egy-két barátom, de ők sem voltak olyan igaziak. A nagyobb osztályok miatt csomószor látogattam az orvosit. Mindig kiközösítettek, mert más voltam. Olyan második osztály körül kezdtem el többet olvasni. Akkor döntöttem el, hogy az olvasásba fojtom a bánatom. Ezért is csúfoltak. És ilyenkor már az idézőjeles ,,barátaim" is. Szóltam anyáéknak, hogy nagyon nem érzem jól magam a suliba, és akkor döntöttük el, hogy a Szent Johannába szeretnék járni. Aztán felvételiztem, én írtam a másik legjobbat, ideköltöztünk, és igazából ennyi, innentől már tudod. - fejeztem be a mesélést, majd hozzátettem: - Nem hiszem el, hogy ez ennyire érdekelt..
Ricsi pár pillanatig hallgatott, majd csodálkozva rám nézett:
- 3 éves korodban már beszéltél franciául? De cool!
Felnevettem. Megfogta a lényeget..
- Igen! Muszáj volt. Óvodában sem tudtam máshogy beszélni. - vontam vállat.
- És egyébként... A többiek? Ilyenkor te mit csináltál? Amikor bántottak. - kérdezett halkan.
- Hát... Tűrtem. Egy ideig. Aztán elkezdtem mondani, hogy ez már tényleg nem jó... Akkor csak méginkább. Ez volt hetedik év vége körül. Akkor untam meg az egészet. És akkor jött a Szent Johanna ötlet. Alig vártam, hogy elmehessek onnan.. - mondtam ki az őszinte véleményem, majd szórakozottan Ricsire néztem - Te jössz! Te mesélj!
Hello bello! Sok idő után ismét folytatás😅 Remélem tetszik<3 Próbáltam érdekesebb részt írni, majd kiderül, hogy ez mennyire jött össze😂💕
Lenne felétek egy kérdésem: Eddig hogy tetszik a story? Az őszinte véleményetek micsoda?
Nagyon szépen köszönöm a majdnem 9,50K nézettséget! Éss a majdnem 700 vote-ot..😅🥺👉🏻👈🏻
Legyen szép napotok, ügyesek legyetek a suliba!💕
TikTok: @llauraesharrypotter_