1 hónapja tart a kiképzésem.
Már kezdtem megszokni ezt a sok újdonságot.
Logennel egész közel kerültünk egymáshoz. Mivel minden hétköznap órákat töltünk együtt, amik egyébként elég kemények, szóval mivel sokat vagyunk együtt kénytelenek voltunk megszokni a másikat.
Johnnal is néha összefutok, ilyenkor az szokott lenni hogy én köszönök ő meg morog nekem valamit aztán elmegy.
Szerintem kedvel.
Ma kedd van szóval 10 kor kezdődik a délelőtti edzésem. Már reggeliztem és átöltöztem csak még megpróbáltam felhívni Saraht. Hát igen... Sarahról azóta az este óta nem hallottam. Pedig minden nap felhívom de sose veszi fel. Sikerült megtudnom Logentől hogy azon az estén amikor ránk találtak, amikor Sarah azt hazudta, hogy meg akartam ölni, John kidobta és látták ahogy beszáll egy autóba. Szerintem azé a pasasé aki meghívta. De akkor sem értem miért nem válaszol az üzeneteimre. Túl magányos vagyok Sasa nélkül. Sőt. Amióta visszaköltöztem ki se tettem a lábam a házból. Max a kertbe mentem ki nézni a felhőket. Tudom szánalmas vagyok, de ez van.
Szóval végső elkeseredésemben elhatároztam hogy minden reggel felhívom Saraht. Engem aztán nem lehet csak úgy lerázni.
Persze most se vette fel úgyhogy ledobtam a telóm az ágyra és elindultam lefele nehogy elkéssek.
-Gyönyörűséges jóreggelt edzőbá-Köszöntöttem az álmos Logent.
-Hát ez minden csak nem gyönyörűséges.-Mondta frusztráltan.
-Miért, történt valami?-Kérdeztem egyből rosszra gondolva.
-Igen. Megláttalak.-Válaszolta komolyan.
Döbbent fejet vágtam aztán nekivágtam azt ami a kezemben volt. A kulacsomat. Nem találtsm el, Logen pedig felnevetett.
-Najó te kezdted.-Jelentette ki és felém kapott. De én gyorsabb voltam úgyhogy kitértem előle.
Üldözőbe vett úgyhogy elkezdtem futni. Átugráltam mindenféle gépeken amik nyilván a sportoláshoz kellenek de egyszercsak elkapott hátulról. Pont úgy mint amikor először találkoztunk és táncoltunk.
Az emlék miatt egy pillanatig nem figyeltem és máris a falnak szorítva találtam magam.
-Na innen, hogy szabadulsz ki?-Kérdezte. De nem nagyon tudtam koncentrálni mivel nagyon közel volt. Persze az elmúlt ezdéseken már megszoktam a közelségét de ez most hirtelen ért. Fura érzés kerített hatalmába amit nem tudtam hova tenni. Egyszerre örültem, hogy ilyen közel van hozzám, de közben pedig féltem.
Fogalmam sincs mitől. Már volt pár alkalom amikor ennél még közelebb is kerültem férfiakhoz de azokat nem ismertem. Illetve az egyiket ismertem. Az első és egyetlen barátomat. Bármint úgy barátomat. Hát igen, sajnos nagyon csúnya szakítás lett annak a vége. Megcsalt...
De ennek már jó pár éve és persze tovább léptem azon a csalódáson ami akkor ért, viszont azóta nem éreztem különösebb késztetést arra hogy pasim legyen. Lehet hogy azért mert féltettem a szívem. Nem akartam hogy újra összetörjék.
-Na mivan, azért mostmár vissza kéne tudnod támadni.-Szorította meg a vállam.
Ohh Logen, róla teljesen elfeledkeztem. Akármit is éreztem közelségének hatására koncentráltam és egy tőle tanult mozdulattal azzonal sikerül kiszabadulnom a szorításából.
Legalábbis azt hittem sikerült, valamit nagyon elrontottam mivel a következő pillanatban hétraestem és magamra rántottam Logent.
Az esés miatt becsuktam a szemem de amikor már földet értem kinyitottam. És szembetaláltam magam Logennel aki rögtön lefogta a karjaimat. Én erre megpróbáltam megrúgni de lábaival összezárta a téreimet ezáltal nem tudtam megmozdulni.
-Najó feladom!-Mondtam Logennek és rápillantottam. De azonnal hátrahőköltem attól amit a szemében láttam. És nem jó értelemben.
-Logen, mostmár elengetheszt.-Semmi.-Logen hallod ez fáj!
De erre sem válaszolt. Egyik kezével lassan elengedte a kezeimet, már azt hittem elenged. De nem, nem állítja meg a kezét. Egyenesen a torkomra rakja és rászorít az említett területre.
-Lohhhhennn mihh csiháhsz?-Krákogtam neki kétségbeesetten.
-Tudod már kezdtelek megkedvelni. De muszáj vagyok befejezni a feladatom.-Azzal erősebben rászorít a torkomra. Már alig kapok levegőt. Fulldoklom.
Hirtelen bekapcsolt a túlélési ösztönöm és gyorsan kirántottam a kezeimet fájó szorításából és egy jól irányzott mozdulattal lekevertem neki egy csini jobb horgost.
Sikerül olyan erőset ütnöm, hogy egy pillanatra meginog és ez pont elég volt arra hogy lelökjem magamról. Még mindig kapkodva a levegőt felálltam és a terem kijárata felé rohantam.
-Te büdös ribanc. Ezt most nagyon megbánod!
Ajajj, a csávóról aki bejött nekem kiderült hogy ki akar nyírni, most meg pipa rám hogy bevertem a képét.
Hát nem romantikus?
Mikor elértem az ajtót már könnyebben lélegztem úgyhogy tudtam gyorsítani a tempómon. Hallottam magam mögött a lépteit, ő is rohant.
Gyorsan felszaladtam a lépcsőn és átvágtam a konyhán és máris a nappaliban találtam magam ahol persze hogy nincs senki...
Gyorsan összevetettem a lehetséges menekülési útvonalakat és a legjobb ötletnek a bejárati ajtó tűnt.
Úgyhogy mikor odaérten hozzá, megragadtam a kilincsét és erősen feltépve kivágtam az ajtót és kirohantam az utcára.
Hallottam hogy Logen is kijött az ajtón. Rendszertelenül kapkodomom a levegőt és érzem hogy a fáradtság hullámokban tör rám. Basszus hogy nem mentem el többször futni. Így biztos hogy nem bírom sokáig.
Mivel már az egyenes utcán sprintelünk így egyre kevesebb esélyem maradt arra hogy megmeneküljek.
Logen sokkal gyorsabb nálam, ezzel tisztában vagyok. Úgyhogy máshogy kell legyőznöm.
Hirtelen leforultam egy kis utcába, úgy ismerem a környéket mint a tenyerem, mégiscsak itt nőttem fel. A tervem az lenne hogy az utcákon keresztül megkerülöm a házat aztán mikor körbeérek gyorsan befutok a házba és bezárom az ajtót. Tehát Logen kint lesz én meg bent.
Tökéletes.
A tervem tökéletesen haladt, már csak pár sarokra voltam a győzelemtől. Végre kiértem a luxusházak közül, márcsak 20 méter gyerünk Amelia! Ekkor két kar ragadott meg hátulról és hirtelen bedobott egy furgon hátluljába.
Ezt nem hiszem el, már majdnem megvolt.
A furgonban full sötét volt, viszont még volt rajtam kívül valaki ott mivel éreztem hogy kötelet kötnek a kezemre majd egy szúrást éreztem a karomban és az érzékeim elkezdtek egyre jobban tompulni.
Az utolsó dolog amit hallottam az egy ideges kiálltás volt.
Logené.
De ha nem ő kapott el akkor mégis ki?
*******
Ismételten egy székhez kötözve ébredtem.
Gratulálok Amelia! 1 hónap alatt másodszor. Esküszöm ehhez a szerencsétlenséghez már tehetség kell.
Fhujj.. Mégis mi a faszom történik velem?? És miért beszélek magamban??
Talán ez a megőrülésem első jele.
Oké inkább nem gondolkodunk ilyesmiken. Próbáljunk meg kiszabadulni.
Elkezdtem rángatni a kezemet de hiába. Le volt kötözve, milyen ismerős a helyzet. A Logentől szerzett tudásommal
se tudtam mit kezdeni. A védekezésen, a támadáson és a fegyverek helyes használatán kívül nem nagyon tanított semmit amit hasznosítani tudtam volna. Hülye Logen.
Minek bíztam én meg abban az emberben? Így visszagondolva gonosz volt a szeme csillogása, csak ezt éppenséggel nem nagyon vettem észre mert azzal voltam elfoglalva hogy végre valaki törődik velem. Jó nyílván ez volt a kötelessége.Várjunk csak....
Ő végig azért volt ott hogy megöljön.
MEG AKART ÖLNI!!
Basszus ezt nem hiszem el. És azt se hogy ezt csak most fogom fel igazán.
Viszont aki elkapott az nem Logen volt. Lehetetlen hogy utolért volna.
De ha nem ő volt akkor meg ki?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok lepték el a fejem. Fogalmam sincs mennyi ideje lehetek ébren. Teljes sötétség vesz körül és fázom. Kifejezetten hideg a levegő, és mivel csak egy vékony edzőgatya és egy lenge trikó van rajtam szerintem akkor is fáznék ha nem lenne ilyen hideg.
Már remegek és nem tudom hogy a hidegtől vagy a félelemtől. Valószínűleg mindkettőtől.
Mostanában túl sokszor félek. Pedig én gyűlölök félni. Majdnem annyira mint sírni. Ha sírok akkor gyengének és sebezhetőnek érzem magam. És utálom ezeket az érzéseket.
Úgy nőttem fel hogy anyámon kívül senkire se számíthattam. Nem voltak barátaim mivel mindenki egy elkényeztetett, gazdag kislánynak gondolt akinek nem kell tennie semmit mert ő úgyis megkap mindent.
Pedig ez egyáltalán nem volt így. Nagyon keményen tanultam hogy bekerüljek az egyetemre. Amikor sikerült nagyon büszke voltam magamra, de persze mindenki úgy gondolta hogy apám lefizette a felvételiztetőket és még véletlenül se a képességeim miatt vettek fel. Mint mondtam csak anyám törődött velem ő pedig lelépett úgyhogy 3 kemény évre magamra maradtam. Aztán jött Sarah. De mostmár muszály bevallanom magamnak hogy ő is itthagyott.
Vártam vártam és vártam....
Múltak a percek, a percek órákká váltak de nem történt semmi. Egyre éhesebb lettem, fáztam és jól jött volna egy kis víz is. De nem történt semmi. Úgyhogy nagy unalmamban megpróbáltam elaludni. És gyengeségemnek köszönhetően hamar el is nyomott az álom.
********
Sikítva ébredtem.
Rémálmom volt. Már nem is emlékszem mit álmodtam. De az tuti hogy kiborított mivel a földön fetrengve találtam magam. A szék összetörve hevert mellettem, ezt pedig onnan tudom hogy az egyik lábán könyöklöm. Mit is mondhatnék. Álmomban szabadultam ki. Esküszöm büszke vagyok magamra.
Lassan feltápászkodtam és megpróbáltam kitapogatni hogy hol lehetek. Jobb és bal oldalamon kemény téglákba ütköztem. Aztán elindultam az egyik fal mentén és elértem az egyik sarkot. Nagyon nyírkosak és hidegek a kövek plussz nincsenek ablakok. Már biztos vagyok benne hogy a föld alatt vagyok...
Juhééé, akkor két lehetőségem van.
1. Alagutat ások a kezemmel és valahogy feljutok a felszínre.
2. Leülök a seggemre és gondolkozom a nyomorult életemen.
A második sokkal szipmtaikusabb, és mivel egy lusta dög vagyok ezért ezt választom.
Szóval leülök a hideg földre és reménykedek benne hogy nem fázom fel.
*****
Úgy tűnik megint elaludtam mivel a földön fekve találom magam. A szemem már hozzászokott a sötéthez és miután kinyitom megpillantok magam mellett egy pohár vizet. Annyira megörülök neki hogy nem is foglalkozom azzal hogy kerülhetett oda. Szóval felpattanok de azzonnal visszarogyok a földre és szomorúan konstatálom hogy nincs semmi erőm. Gyenge vagyok mint egy falevél. Hogy miért egy falevélhez hasonlítom magam? Azt nem tudom, de mivel nem tudok felállni ezért odakúszom mint egy retardált hernyó a vízhez és rögtön megiszom. A víz már mondhatni kaparja a torkom. Fogalmam sincs mennyi ideje vagyok itt de a gyomrom úgy fáj mintha már hetek óta nem ettem volna. Szomorúan vizslatom a műanyag poharat és azon gondolkozom 1 hónapja még mennyire jó volt az életem. De persze amikor minden jó akkor az univerzum úgy gondolja hogy annak azzonnal véget kell vetni. És a kevés jó után jön egy sokkal nagyobb rossz.
Szótlanul fetrengtem a hideg földön és csak nézem a téglákkal kirakott plafont.
Ekkor kinyílt egy ajtó és megjelent egy alak.
Szó nélkül engedtem neki hogy felráncigáljon a földről és tűrtem hogy rángatva vezessen végig egy folyosón.
Tűrtem mert már nem volt erőm ellenkezni.